Három választás kimenetele alapján úgy látom, hogy a magyar választók nem butábbak mint a britek vagy az amerikaiak. Ha pedig ez így van, akkor nagyon hasonló általánosabb okokat lehet felfedezni az eredmények alakulása mögött, de nem csak lehet, mi több kell is.
A három szavazás:
Amerikai elnökválasztás 2016:
Trump-Clinton 46%- 48%, elektorok száma 334-227
Brexit szavazás 2016
Kilépés-bennmaradás: 51,9 - 48,1%
(Sőt ide tartozik a brit parlementi választás is 2017-ban: tory-labour 42,3 - 40)
Magyar parlamenti választás 2018:
Kormány-ellenzék (amely 7 különböző párt) 49,3% - 48,4, mandátumok Fidesz KNDP 67% - ellenzék 33%
Két opcióra kalibrált rendszerek
A fenti választási rendszerek jellemzője, hogy alapvetően két nagy pártra kalibráltak (ill. két opcióból lehet választani) és a szoros eredmények ellenére is a győztes mindent visz elve alapján működnek. Habár mindegyik esetben léteznek kis pártok, amelyek beleszólnak az eredmény alakulásába (az USA elnökválasztást is nem egy esetben egy harmadik jelölt döntötte el, mivel szavazatokat vett el a demokrata vagy republikánus elnöktől), lényeges esélye a kormányzásra csak a nagy pártoknak van.
Az európai kontinentális gyakorlat ezzel szemben teljesen más, mert a különféle pártokat koalíciós kényszerre ösztönzi. Ez azért is előnyös, mert a pártokon belül nem mosódnak össze a különféle csoportérdekek, azok jobban elkülönülve tudnak megjelenni. Ergó a választók a hozzájuk legközelebb állóra fognak szavazni, nem pedig kettő közül a "kisebb rosszra".
(A magyar rendszerben az egyéni mandátumok nagyobb száma mellett a "győzteskompenzáció" és az 5%-os küszöböt el nem ért pártokra leadott töredékszavazatok elosztása az, ami kétpárti rendszer felé mutat. Ha nincs két erős párt, az esetben egy párt fog dominálni.)
Habár Európa és a világ más országaiban a társadalom hasonlóan megosztott lehet, a választási rendszer mégsem hozza ki ezt annyira, mint a fenti esetekben. Vannak természetesen olyan országok többek között a skandinávok, ahol a különbségek eleve kisebb mértékűek az egyes társadalmi csoportok között, ezért a választási rendszertől eltekintve sem valószínű középtávon, hogy szélsőségesen két párti struktúra jöjjön létre.
A szélsőséges felfogás volt a nyerő
A fenti esetek további jellemzője még, hogy a győztes nem mérsékelt, hanem szélsőséges retorikával, gyűlöletkampánnyal tudott hatalomra jutni. Ez az, ami leginkább feltűnő, és amit sokan leírtak már, hogy mennyire "két világban él" a két szavazótábor. Létrejött az "alternatív igazságok" rendszere, amely valójában egy nonszensz.
Még egy hasonlóság, hogy a jobb-baloldal felosztás nem ugyanaz már mint régen kb. jómódúak és kevésbé jómódúak a középosztálytól lefelé, hanem mindhárom esetben az alsó középosztály jó része is a jobboldalt erősíti, a radikális jobboldalra szavazók összetétele lényegében ugyanaz mindhárom esetben. Nem annyira a vagyoni helyzet mint inkább a falusi/kisvárosi vs. a nagyvárosi életmód különbsége ugrik ki sokkal inkább, a mérsékelt jobboldaliak nem ritkán a baloldaliakkal együtt a vesztes oldalra szavaztak.
A fentiek alapján nem látok semmi olyat, hogy a magyar vidéki szavazó "ázsiai" felfogású lenne, semmivel nem látom ázsiaibbnak mint a britet vagy az amerikait, a felfogásának és tájékozottságának a szintje úgy tűnik, hogy hasonló illetve hasonlóan alacsony szintű. Ezen a ponton viszont távol áll tőlem, hogy egyszerűen csak félrevezetett rétegeknek, a demagógia áldozatainak tartsam őket, bár ez a faktor egyik esetben sem volt elhanyagolható és befolyásolhatta a szavazások végeredményét.
Azzal együtt, hogy úgy vélem, hogy a brexit propagálói, Trump és Orbán sokkal inkább negatív szereplői a politikának mint pozitívak, de tény az is, hogy az alternatívák sem voltak különösen vonzóak pl. a brit "nyűglődés" az EU-ban, Clintonné elnöksége vagy épp nálunk Karácsony kormányalakítása. Alapvető problémám viszont, hogy a populizmus ellentéteket szít és megalapozatlan ígéreteket gerjeszt: szórni a pénzt, munkát a versenyképesség növelése nélkül, leginkább pedig az idő kerekének visszafordítását: az USA olyan szuperhatalom legyen mint 30 éve, a britek olyan nagyhatalom mint 100 éve, mi pedig olyan meghatározó európai hatalom legyünk mint 500 éve. A populisták legalábbis szavakban rendkívül arrogánsak, a tetteik szerencsére lehetnek adott esetben teljesen más jellegűek mint a nagyképű szólamaik.
Van itt egy "sőt" is
Meg kell jegyezni, hogy a baloldal esetében nem ritkán az elvek pontos megfogalmazása mellett alapvető gyakorlati hibákat látunk. Alapvető kérdésekben buknak orra. Obama az egészségbiztosítást felfújta költségszinten, a háborúkból pedig nem találta meg az igazi kiutat. A londoni cityben a "pénzkultúra" egészségtelen mértékűre fújódott fel, a globalizáció haszonélvezőjeként lenézi és lebecsüli a vidéken élőket. A magyar baloldal pedig sosem volt elég karakteres, inkább pipogya szereplőkből állt (pl. a nemzetközi lobbikkal szemben a legkisebb nyomásnak is engedtek). A liberalizmus ha más fajta módon is, de egyértelműen szintúgy a hübrisz, nagyképűség bűnébe esett, nem akarta vagy nem tudta apró pénzre váltani az elveit, holott nagyon sok embernek az alsóbb osztályokból az aprópénz is pénz. Mindkét szélsőséges tábor tehát egyformán hibáztatható.
A két tábor véleményformálói teljesen mások
Az egyik blogger nagyon jól megfogta, hogy teljesen mások a tekintélyek, a véleményformálók a politika által még inkább szétszakított, polarizált társadalmak két oldalán. Ez számomra a legizgalmasabb pont pillanatnyilag, hogy mért van ez így.
A mai baloldal és a mérsékelt jobboldal egy része számára az igazi tekintélyt a tudomány, az adott tudományterületeken jártas személyek képviselik: természettudósok, közgazdászok, egyéb társadalomtudósok. Ide tartoznak még az európai szinten jegyzett művészek, sokak által elismert (nem megosztó) közéleti személyek és a nyitott gondolkodású vallási vezetők.
Mitől van sokakban ez a tudományellenesség?
A jobboldal, elsősorban annak radikális oldala alapvetően tudományellenes, másrészt viszont sokkal közösségközpontúbb. A tudománnyal azonban többféle gondunk is lehet:
1.Az életetünket kényelmesebbé teheti, de nem oldja meg a nagy problémákat.
2.Személytelen: olyan mértékben az, hogy kisebbrendűségi érzést is kelthet, egyfajta lázadást válthat ki (ekletáns példa Szendi Gábor ténykedésének negatív oldala - mert van persze pozitív része is.) Az oltásellenesség is lehet egyfajta lázadás a tudománnyal szemben.
3.Sokak számára egy gyanús szabadkőműves gyakorlat, mert sosem ismerték meg a működését, és távol állnak őle mint Makó Jeruzsálemtől.
4.Az oktatási rendszerek is feltehetően felelősek (ezekben az országokban) a tudományellenességért. Egy koreai vagy finn oktatási rendszer sokkal inkább képes közelebb hozni a gyerekek nagy tömegeihez a tudományos gondolkodást.
5.A tudomány művelői sok esetben távol vannak a gyakorlati problémáktól, vagy éppen csak egymásnak írnak cikkeket.
6.A tudomány időnként komoly szarvashibákat követ el és csak későn korrigálja - ez azonban külön posztot érdemel. A benzin ólomtartalmának káros hatásait sokáig elhallgatták, elkerülhető ipari balesetek következtek be (pl. Fukushima), a zsírt tették meg bűnbakká, holott a cukor általában károsabb. A tudományban is működik dogmatizmus, a változásokkal szembeni ellenállás tehetetlenségi ereje is jelentős és egyes lobbik is hatással vannak rá - mindez tápot ad azoknak, akik a sokakban meglévő ösztönös idegenkedésre építenek.
Kisközösségekben szeretnének élni
Van egy nagyon feltűnő dolog a jobboldali nyilatkozatokban: mennyire pontatlanok, mennyire "nagyjából" és nem pontosan fogalmaznak (legyen szó evolúcióról, nemzeti identitásról, hasonlóan fajsúlyos kérdésekről). Sőt mi több, nincs is igényük a pontos fogalmazásra.
Néha azt lehet gondolni, hogy ezek az emberek, akik nem ritkán komoly tudományos háttérrel indultak (pl. Kásler), pár évtized alatt elhülyültek. Szerintem nem erről van szó (remélhetőleg), hanem megváltozott az a gondolkodásuk fókusza: az analitikusról (inkább bal-agyféltekés) a holisztikusra, közösség központúra váltott (inkább jobb-agyfélteke domináns). A pontosságra törekvést sokszor elhanyagolják, talán mert a célközönségük sem igényli ezt. Vagy pedig azért, mert ők maguk is feladták már rég az (analitikus) értelmi oldaluk fejlesztését az emocionális-közösségi oldaluk mellett.
Gondoljuk meg, hogy a kisközösségi élet mennyivel gazdagabb a kapcsolatokban: két fős családban a kapcsolatok száma 1, 3 fősben 3, 4 fősben már 6, 5 fősben már 10. Egy ötven fős közösségben már nagyon nagy a kapcsolatok száma, sok az emberi interakció, ami jelentős tapasztalatszerzési lehetőségeket biztosít. Az igényeink persze eltérőek lehetnek abban, hogy milyen közösségekben szeretnénk élni, de a valódi interakciókat mindannyian igényeljük (vagy ha kevés van ilyenből, akkor jobb híján a pletyka is megteszi).
A kisközösségek szeretnének autonómok maradni és meghúzni a határaikat: a bevándorlók, más vallásúak, vagy a közösségi alapdogmáknak nem megfelelők a körön kívül rekednek. Így jön létre az "alternatív igazság", amely illúziókon alapuló kollektív önbecsapás sokszor, de nem sokkal nagyobb mértékű, mint amilyenekkel naponta hitegetjük magunkat vagy egymást.
Az áthidalás lehetősége: egy konkrét példa Dél-Nyugat Ausztráliából
Kevés példa van arra, hogyan lehet pl. a nagyvárosi és a kistelepülésen élő emberek közti távolságot áthidalni, azonban léteznek ilyen példák.
Nyugat-Ausztráliában a mezőgazdaságban és a általában a vidéki életmóddal foglalkozó kutatók miközben célokat tűztek ki 2050-re, sajátos szabályokat fogalmaztak meg maguknak:
1.Nem fognak okoskodni és ítélkezni a vidéki emberek gyakorlata fölött.
2.Igyekeznek jobban megismerni a helyi gyakorlatot, csupán lehetőségeket mutatnak be, a választás ezek közül a helyieken múlik.
3.Tanulmányozzák azt, ami helyben bevált. Pl. volt egy ház, amely száz éve áll és többször odébb költöztették, több funkciónak megfelelt, pedig közben számtalanszor fel kellett újítani.
4.A környezetbe legjobban beleillő megoldásokat keresnek (pl. juhok táplálása őshonos növényekkel), esetenként az őslakosok tapasztalatait is átvéve. Egy jóval környezetbarátabb és fenntarthatóbb mezőgazdaság a cél, miközben ők is tanulnak a helyiektől, nem csak osztják az észt.
5.A költségtakarékosság is szempont, pl. a házak építése ne legyen drágább a nagyvárosból 50km-re sem (pl. az adott éghajlati tényezőknek leginkább megfelelő, moduláris elemeket szállítanak le, amit a helyiek össze tudnak szerelni). A fából való építkezés a környezetet is sokkal kevésbé terheli, a fenntarthatóság feltételeinek megfelel.
A törésvonalak áthidalhatók és vannak is példák a szintézisre, azonban ezek még ritkák, szinte láthatatlanok. Az első lépést a másik felé inkább a tájékozottabbaknak kell megtenniük e téren, de valószínűleg csak az igazán súlyos problémák (pl. környezetpusztítás) fogják kikényszeríteni az együttműködést mindkét oldalon.