Valójában nem ünneplünk semmit ezen a napon, a nemzetközi munkásmozgalom ünnepeként indult és az országok túlnyomó részében még ma is ünnep és munkaszüneti nap annak ellenére, hogy nemzetközi munkásmozgalomról már nem nagyon lehet beszélni. Nálunk és más volt szocialista országokban is hivatalosan a "munka ünnepe", mégsem ünnepli senki a munkát ezen a munkaszüneti napon.
Érdekes módon május 1. az EU-hoz való csatlakozásunk ünnepe is, ergó azt is lehetne mondani, hogy a sokszor lejáratódott, nem túl szalonképes nemzetköziség ünnepe. A nemzetköziség szocialista eszméjét különféle hazug mozgalmak többször szembefordították a nemzetállammal, mintha egymást teljesen kizáró fogalmakról lenne szó. Ma ismét a nemzetállamok egyfajta reneszánszát éljük, azonban nem lehet azt mondani gyakorlatilag semmire, hogy olyan abszolút értéket képviselne, amellyel kapcsolatban ne lehetne túlzásokba esni, a nemzetállam sem kivétel ez alól. (A mértéktartó megemlékezések nagyon elegánsak és felemelőek tudnak lenni, azonban a nagy magyarkodás már hamis pátosz érzetét keltheti.)
A Föld bolygón szükség van nemzetek közötti együttműködésre, szövetségi rendszerekre és közös szervezetekre, még akkor is, ha ez időnként beleütközik egyes nemzetállamok érdekeibe és konfliktusokat szül. A nemzetek fölötti szerveződések ugyanis megelőzhetik vagy tompíthatják még nagyobb, államközi konfliktusokat.
Mindez persze borzasztó unalmasan hangzik, sokkal izgalmasabbnak tűnik az olyan, szükségszerűen bürokratikus nemzetközi monstrumoknak mint az EU-nak ellenálló kis országok esete. Ez olyan mint egy mai akciófilm a magányos meg nem értett hőssel, aki az egész világgal küzd egyedül a maga igazáért. A politikai marketing is leggyakrabban erre épít és ennek megfelelő vezetői imázsokat igyekszik kialakítani. Nálunk is népszerű az EU-val keményen szembeszálló, harcos kormány, amely az igazság bajnoka is sok esetben. (Elűzi a gonosz bevándorlókat és segít az olyan szerencsétlen kiközösített országocskákon mint Oroszország, Kína vagy netán Venezuela - a filmklisék nyelvére fordítva valahogy így néz ki a dolog.)
A Fidesz kommunikációja lényegében arra megy ki, amelyet saját magukkal is próbálnak elhitetni, hogy a teljes hatalomkoncentráció (fasiszta vagy kommunista rendszereket idéző megvalósítása) szükséges ahhoz, hogy képviselni tudjuk a nemzeti érdekeinket a világban. Ez tényleg a múltat idéző gyakorlat, ma már senki sem így gondolkodik a modernnek mondható országok vezetésében.
Ennek a fajta politikai iránynak az elfogadása egy tanyaközpontból szemlélt világnak felel meg, ahonnan nézve a Föld teljesen lapos. Jöjjön ide valaki és bizonyítsa be az ellenkezőjét (arra nem gondol persze, hogy neki kellene kimozdulnia néha, hogy másként is szemlélhetné a világot).
A reálpolitika világa kicsit más: a komolyan, nem csak szavakban elszigetődő országok mind rosszul járnak (főleg ha nincs olajuk vagy más értékes ásványkincsük). Nem véletlen, hogy a balkáni országok egytől egyig pályáznak az EU-ba. A történelmi példák pedig azt mutatják, hogy a nagy birodalmakkal szembeszálló, még az USA-nak is hadat üzenő Magyarország hosszabb távon rosszabbul járt az olyan okosan lavírozókhoz képest mint Románia.
A nemzetköziség rosszul hangzó, de létjogosultságát el nem vesztő elvét a bal oldali pártok képviselik a leghitelesebben. Amíg a nemzeti kormányok megalakítása az esetek nagyobb részében a jobbközép nemzeti kormányok vezetésével történik manapság (legtöbb esetben koalícióval más pártokkal), az államok fölötti szervezetekben mint az EU, ugyanilyen logika alapján a baloldali pártok kellene, hogy nagyobb szerepet kapjanak. Ennek ellenére a mérsékelt jobboldaliakra való szavazás is jó lehet, bár a javaslataik kevésbé ambíciózusak és mindig először azt az elvet néznik, hogy nem sérülhet-e véletlenül a Nemzetek Európájának elve (lényegében a mostani status quo).
Most persze sokan arra gondolnak, hogy a balosok juj, miket fognak művelni, a nagy ipari lobbiknak fognak kedvezni és az illegális bevándorlásnak. Az Európai Parlamentnek azonban nincsen meg az ehhez szükséges törvényalkotó jogosultsága, sőt még az EU-ban elfogadott törvények is ritkán kényszerítő erejűek az egyes tagországokra nézve. Egyrészt az EU alapvetően konszenzusos alapon működik, másrészt pedig a legfontosabb döntéseihez de facto az egyes országok parlamentjeinek vagy kormányainak hozzájárulása is szükséges.
A messze legrosszabb választás EU-szkeptkikus pártokat küldeni a parlamentbe, mert elég nehezen hihető, hogy ezek a pártok az EU megreformálását tudnák elérni annak lényegi szétverése nélkül. A Jobbik a legutóbbi EU választáskor az asztalra csapó ököllel kampányolt, azt ígérve, hogy keményen ellenőrizni fogja az EU bürokraták működését. Ez az ígéret abszolút semmilyen eredménnyel nem járt, eltekintve Morvai Krisztina hisztérikus kirohanásaitól, amelyet nem értett senki az EU parlamentben (a hisztis hangnem miatt).
Most a jobbra tolódott Fidesszel az a helyzet, hogyha nem egy néppárt frakciójaként ülnek benn a képviselőik, márpedig ez könnyen megtörténhet, akkor ez lényegében olyan mintha a fideszes képviselőket teljesen fölöslegesen küldtük volna ki, nem sok vizet fognak zavarni. (Remélve azt is, hogy a mérsékeltebbé vált Jobbik is elfogadásra lel a néppárti, többségében kereszténydemokrata frakcióban.)
A Fidesz egész szellemisége egyébként manapság nem EU-kompatibilis, - titkos szerződések gyakorlata, nyílt kampány az EU ellen, az EU törekvések megvétózása (pl. közös gazdaságpolitika Kínával szemben vagy közös bevándorláspolitika), Oroszország és Kína trójai falovává válni stb. Számomra nem tűnik valószínűnek, hogy az EU szavazás után hirtelen mérsékeltebbé válik és EU-konformabbá a Fidesz politikája, amely a Néppárba való visszatérésüket eredményezhetné.
Nagy valószínűséggel továbbra is a mérsékelt jobboldali, kereszténydemokrata jellegű pártok fogják jelenteni az új Európa Parlament súlypontját is, tehát maradhat a stabilitás és a fontolva haladás politikája.
Kivéve persze, ha tömegek fellázadnak mint a britek a Brexit esetében: az EU-szkeptikus szemlélet megerősödésével az 1/3-osnál erősebb, blokkoló kisebbség jöhetne létre, amely kaotikus, széteső kontinens képét vetíti előre ugyanúgy, mint ahogy az Egyesült Királyságot is a gazdasági és politikai szétesés fenyegeti.
A munka egyébként a szláv eredetű "muka" kín szóból ered. Dolgozni mindig fáradságos, általában háládatlan és semmi látványos nincs benne - emiatt valóban megérdemel egy ünnepnapot. A politikában is a munka izzadságszagú megállapodások kidolgozását és elérését jelenti, - amiben egyébként az EU különféle bizottságaiban dolgozó képviselőink is keményen részt vesznek, bár erről nem szokás beszélni. Nem csoda, hogy dolgozni nem akar senki, leginkább arra az 1%-ra vagy annál is kevesebbre szeretünk mutogatni, akiknek már a pénz fialja a pénzt.
Ettől függetlenül a sok munka nem megúszható, akár fizikai akár (manapság már egyre gyakrabban) szellemi jellegű, a különféle destruktív mozgalmak (akár vörös, fehér, barna vagy egyéb színezetűek) által ajánlott könnyebb utak eddig még mindig csak katasztrófákhoz vezettek.
