A politikustól elvárjuk, hogy okos, minden hájjal megkent, kemény tárgyalófél legyen, ugyanakkor talpig becsületes is, ami enyhén szólva kissé ellentmondásosnak tűnik. A politika világa ráadásul egy olyan közeg, amelynek a működésmódját a legtöbben nem nagyon ismerjük és a saját magunk módján képzeljük el. (Olykor bele is vetítve a saját tulajdonságainkat másokba, de ezt most inkább hagyjuk.)
Túl könnyen ítélkezünk és zárunk ki politikusokat gyakorlatilag szubjektív szimpátia alapon, olyan érvek alapján, amelyek csak elsőre tűnhetnek igazán „perdöntőnek”. Azért ezt a szót használom, mert úgy viselkedünk, mintha bírósági tárgyaláson lennénk, ahol az illető bűnössége az ő erkölcsi elítélését jelenti, erre hivatkozva gyakorlatilag az együttműködés elutasítását az általa képviselt irányvonallal szemben. Néhány példát érdemes megnézni más bloggerektől kölcsönözve. (N.b:Még a legjobbak is könnyen beleesnek ilyen jellegű megítélésbeli hibákba.)
1.Falusi pletyka szintű kiragadott infók, háttérismeretek nélkül.
Az ALDE kompromittálta magát, mert A,Multinacionális cégektől fogadott el támogatásokat. – Ez Nyugat-Európa legtöbb országában jogszerű. Próbáljunk nem Pavlov kutyájává válni attól a szótól, hogy „multi” és nézzük meg egy kicsit a magyar kampányfinanszírozást, ahol ez nem lehetséges: Ami nálunk van e téren, az korrupció melegágya szakértők egybehangzó véleménye szerint. B, Olyan cégektől fogadott el mint a Monsanto.. a világ leggyűlöltebb mezőgazdasági cége valóban, de vegyük figyelembe, hogy a GMO nagyon sok országban NEM vörös posztó, mert nem mindenhol osztják a nálunk jellemző felfogást, másrészt a Glifozát „állítólagos” rákkeltő hatása pedig csak a helyenként idióta amerikai jogrendszerben ténylegesen az, az európai szerint nem. És igen, a multicégek valóban lobbiznak a legtöbb pártnál, ez van. De legalább nyilvánosan teszik ezt, ellenőrizhető módon. Akinek nem tetszik az reklamál és majd megbeszélik (ez is történt egyébként Verhofstadt és Macron között).
2.Lejárató cikkek arról, hogy fiatal korában mit tett az illető.
Egyetemista korában csatlakozhat az ember olyan mozgalmakhoz, amelyeket később esetleg megbán. Horn Gyula pufajkás volt, Orbán Viktor liberális, Schneider Tamás afféle szkinhed és Vona Gábor nézetei is sokat változtak – éppúgy mint mindenkié. A 25 éves korunkban vallott nézeteink egyáltalán nem meghatározóak. Mutasson nekem valaki olyan 20.századi magyar kormányfőt, akinek a pályája végig teljesen korrekt volt.
Ellenpélák is vannak bőven: Sztálin sem diktátorként kezdte, Hitler festőnek indult, aztán valahol kisiklottak. Szerencsére a legtöbben pozitív irányokban változunk.
3.Be nem vallott szubjektivitás.
Úgy ítélkezünk, hogy nem nézünk magunkba és az elfogultságainkat nem valljuk be. Akkor lenne frankó, ha azt mondom, hogy az illető nekem mondjuk túl „kocka”, vagy valahogy nem fog meg, amiről beszél, ezért bevallottan überkritikusan fogom szemlélni a fószert.
Például az is lehet egy szempont, hogy jól képviselje a határon túli magyarokat. Ilyet azonban éppolyan ritkán fogunk találni az EU Parlamentben, éppúgy mint mondjuk a katalánok ügyét támogatót, senkinek nem lesz a szívügye. Van aki kimondja ezt, van aki hallgat róla. Kivételes eset az, ha a magyar kormány tud valamit ígérni cserébe, akkor lehet, hogy támogatni fogja. Mert így működik a politika, érdek alapon.
Kinyilatkoztatások helyett be kell ismerni, hogy ezt a dolgot én ezért meg azért így látom, nem arról ítélkezni, hogy az illető úgymond „kóser” vagy nem az (azaz tiszta vagy ”tisztátalan”... eléggé furcsa szó).
4.A sumákságot díjazzuk.
Ez nekem egy vesszőparipám, hogy a magyar társadalomra különféle okok miatt a sumákság díjazása a jellemző. Medgyessyt nem nagyon ítéljük el Gyurcsánnyal szemben, holott az előbbi nem csinált gyakorlatilag semmit, az utóbbi legalább megpróbált pár dolgot. A pártján belüli nagy sumákok nem támogatták persze semmiben, inkább keresztbe tettek neki. Ezzel persze nem mondom, hogy Gyurcsány akárcsak megközelítette volna azt a szintet, hogy jó kormányfőnek lehessen nevezni, viszont volt neki például egy pénzügyminisztere is, akit később senki sem vett elő. Egy hibára ráugrunk és mindig azon rugózunk, amit száz eredménye se tehet jóvá: Merkel nagy hibát követett el 2015-ben a menekültválság idején, amit később el is ismert. Viszont a külpolitikai törekvései ettől függetlenül általában jónak mondhatóak, a belföldi, ezen belül a gazdasági eredményei kimondottan jók. A bűnbakképzés mechanizmusa azonban jól működött mindkét esetben.
Igen, ítélkezők vagyunk, ezt nem csak én mondom, hanem a Határátkelő bloggerei is gyakran említik.
5.Túlbecsülünk egyes tényezőket.
Én az USA elnökeinek szerepét a világpolitikában túlértékeltnek látom. Nekik is megvannak a korlátaik gazdaságilag, katonailag, azt sem feledve, hogy az Államok a világ népességének csak kis részét adja. A jelentőségük túlbecslése alighanem az amerikai kultúra (filmek), az angolszász popzene és az angol nyelv elterjedt használata miatt van így, a világ jelenleg legütőképesebb hadserege ehhez még önmagában kevés lenne.
Némelyik amerikai elnök megpróbál túllépni a korlátokon, de úgymond pofára esik. A Közel-Keleten éppúgy mint Irán vagy Észak-Korea esetében, Vietnamról nem is beszélve. Erőegyensúlyok vannak mindenfelé, sőt a „nagy játékosok” mint Kína úgy helyezkednek, hogy ez az egyensúly megmaradjon. A hatásuk ezekben a térségekben mondhatni elenyésző, többnyire negatív (bár nem minden esetben).
Az USA van leginkább kirakatban minden szempontból, de Oroszország hozzánk sokkal közelebb van, Putyin hatása nem véletlenül érződik ennyire a magyar politikában (a kormány stílusában és módszereiben is, azt másolni látszik). Az orosz vezetőkről és az ő hatásukról kevés szó esik, a régi nagyokat, Hruscsovot, Brezsnyevet és Jelcint is beleértve.
6.Távolról ítélkezünk az adott kultúra és a helyzet mélyebb ismerete nélkül.
A palesztin-izraeli konfliktust valószínűleg sosem fogjuk jól megérteni. Sőt még azt sem, hogy mi történik a szomszédunkban, hogy valójában mért mentek ki a csehek és a románok nagy számban tüntetni. (Lehet, hogy maguk a tüntetők sem értik, mert az érzelmi motívumaik voltak erősek. Nem túl jó hasonlat, de a békemenetek is inkább érzelemvezérelt demonstrációk voltak, nem annyira konkrét követelésekről szóltak.)
Mások ugyanígy nem tudnák megítélni Kossuth Lajos vagy Hunyadi Mátyás vagy Horthy Miklós vagy akár Nagy Imre szerepét, mert nem ismerik a magyar kultúrát és a magyar történelmet.
7.Nekem a kiszelektáláshoz ennél több kell.
Nekem az ALDE és a liberálisak kevéssé szimpatikusak és nem lesznek a kedvenceim, de nem szeretnék olyan ítélkező sem lenni, mint ami a magyar társadalomban általában szokás. Nálam ami kiveri a biztosítékot az a képmutatás, hogy „úgy teszünk mintha”. Bohócot csinálunk az intézményeinkből, a jogrendszerből, mindenből. A jogot betű szerint betartjuk, de valójában arra használjuk, hogy „betartsunk” vele, másoknak. Kamupártot alakítva, amelynek a neve majdnem ugyanaz mint az ellenzéki összefogásé. Ál-beadványokat adunk be népszavazási kérésként és „kopaszokkal” megakadályozzuk, hogy mások beadhassák. Az övön aluli technikák arzenáljának bevetése, amelyre az orosz hekker hadsereg is jó példa, álinformációk terjesztése, az számomra sokkal durvább, mintha valaki a nyilvánosság előtt elfogadja néhány nagyvállalat támogatását. A zavarosság fokozása a közéletben, annak a barnának a kavarása, ami sokkal inkább zavar.
8.Végül is a politika világa tele van érzelmekkel.
Szerintem ez a fő oka annak, hogy tüntetéssorozatok vannak mostanában mindenfelé a technokratákkal szemben, sárgamellényesek Macron ellenében, mert tíz forinttal megemelte a benzin árát, Babis ellen Prágában homályos és nem túl meggyőző vádaskodásokkal, Bukarestben korrupciós vádakkal a kormánnyal szemben éppen ott, ahol a korrupció még inkább népszokás mint erre mifelénk.
Nálam ezek csak ürügyek, a nagy megmozdulások mögött úgy gondolom érzelmek vannak, főként pedig alapvető elitellenesség éppúgy mint a brexit mögött is. Sejtésem az, hogy a legtöbben olyan politikusokat szeretnének látni, akik valahogy közelebb vannak hozzájuk. (Nem ilyen színű lovat akartak, amikor a szavazatokat rájuk adták, valahogy eltértek az általuk kívánatos iránytól. Szegény polgárok túlságosan hittek a demó verzió hitelességében?) És pontosan ebben rejlik a populista politika sikere, Le Pentől Salvinin át Orbánig és Putyinig. Ők azon a nyelven beszélnek, amit sokan hallani szeretnének, emiatt adott esetben jóval nagyobb bűnöket is megbocsátanak nekik.
Ja igen, pár magyar blogger (akik egyébként értelmes és művelt embernek tűnnek), úgy tűnik, hogy kicsiben lemodellezték a párizsi és a prágai tüntetéseket, a maguk módján „tüntettek”. Nagy dumás, jól odamondok alapon, aminek tapsol a publikum. (Ami ez esetben lájközön.)
A gondot viszont az jelenti, hogy az érzelmek bevallása általában nem szokás nyilvánosan, főleg a politikában nem, ahol mindenki erőt, keménységet vár el, na és persze jó sok képmutatást.
Valljuk be inkább nyugodtan, hogy mért nem szeretjük és milyen érzelmeket vált ki belőlük az bizonyos fószer vagy az úrhölgy. Sokkal inkább megvan ennek a maga létjogosultsága, mint erőlködni, mondvacsinált okokat keresni arra, hogy ők mért nem lehetnek okék nem csak nekünk, - de másoknak sem.
