A nagy Oroszország a 2010-es évek elején éles fordulatot vett, különféle okok miatt divatba jöttek a két világháború közötti fasiszta Iljinnek (azt a bizonyos kommunista „Iljics”-et is háttérbe szorító) gondolatai. Az ő nyomán járva orosz ideológusok piedesztálra emelték azt az eszmét, hogy Oroszország „az ártatlanság” maga, erkölcsi fölényben van a bűnös nyugattal szemben. Putyin erre a vonalra ráállva teljes pálfordulatot hajtott végre és megkezdte az illiberális rendszerének kiépítését – amelynek első lépéseként az orosz alkotmányosságot mintegy meghekkelve ismét államfővé választtatta magát 2011-ben.
Szerintem itt lényegében arról volt szó, hogy Oroszország visszaerősödve ismét nagyhatalmi ambíciókkal lépett fel, ezért ennek érdekében lefektette az agresszív külpolitikát jól szolgáló és a köznépnek is nagyon jól eladható ideológia alapjait. Kellett persze egy Vezér is egy ilyen helyzetben, akinek elég tekintélye és megfelelő fellépése van ahhoz, hogy ennek a rendszernek az arca legyen, Putyin pedig habitusában pont megfelelt erre a feladatra. (Az elvont gondolkodást kevésbé művelők számára ugyanis nem létezik olyan, hogy "rendszer", csupán egyes személyek.)
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása című könyve pontosan azt a folyamatot írja le, ahogyan az orosz külpolitika a diplomácia „ortodox” eszközeit elhagyva, úgy vált agresszívvá és úgy volt képes befolyásolni az eseményeket a világ jelentős részén (kavarva azt a bizonyos valamit), hogy az sok éven keresztül teljesen észrevétlen maradjon a naiv, kevéssé tájékozott nyugati médiumok és politikusok számára. (Éppúgy nem figyeltek Putyin írásaira és beszédeire, mint annak idején Hitlert sem vették komolyan. Az orosz propaganda voltaképp arról szólt, hogy az orosz lélek alapból ártatlan és felsőbbrendű a romlott „nyugathoz” képest, emiatt az oroszok számára szinte minden eszköz megengedett az ellenséggel szemben.)
Snyder könyvével kapcsolatban sokan leírták, hogy mért volt számukra megvilágosító erejű. Én viszont úgy vagyok vele, hogy mivel az orosz média különféle anyagait használja fel, számomra ezek a részei annyira olvashatatlan zagyvaságok, amennyire egy magyar közszolgálati tévécsatorna hírműsorai is többnyire nézhetetlenek. (A konklúziói viszont jónak tűnnek.) A nagyságrendek persze mások: az orosz hazugságáradat sokkal nagyobb tétekben blöfföl, mint azt mi errefelé megszoktuk. Nem beszélve arról, hogy az orosz lakosság 90%-a a kormányzat által uralt TV csatornákból tájékozódik, nálunk szerencsére (jelenleg) más a helyzet.
Mivel az oroszok éveken át folyamatosan megvezették az Európai Uniót a gátlástalan területszerzési céljaik érdekében, ezért nem tűnik nagy túlzásnak velük szemben a szankciók bevezetése. Nem beszélve arról a munkáról, amelyet az orosz hackerek a skót népszavazás és a brexit idején kifejtettek, és hogy a mai napig folyamatosan támogatják az euroszkeptikus szélsőjobbos pártokat, hiszen az orosz stratégiai cél a zavarkeltés, az EU teljes szétverése.
Kis-Oroszország pedig akkor jön létre, ha egy állam vezetése hűen követi az orosz módszereket és modellezni igyekszik azokat kicsiben, a saját országában. A kommunista rendszer alatt a magyar pártvezetésnek nem sok választása volt, afféle Kis-Oroszországot kellett létrehozni nálunk, csak apróságokban lehetett a hivatalos irányvonaltól eltérni. Most viszont megint nagyon közel került az Orbán rendszer ahhoz, az Európai Unión belül ugyan, de annak gyenge pontjait messzemenően kihasználva, önként és dalolva Kis-Oroszországot hozzon létre. Az is lehet, hogy már meg is valósította.
Az orosz külpolitikai érdekek feltétlen és szolgai követése már elég feltűnő évek óta, ezért mindenki tudja, hogy az EU-ban melyik kormányfő Putyin legnagyobb barátja. Az orosz módszerek átvétele az értelmiség megtörésében és a tudomány kontrolljában szintén jól látható, a médiumok központi irányítása és az agymosó propaganda is teljesen hasonló eszközökkel történik. (Kíváncsi vagyok, hogy kinek fizetünk jogdíjat.) Az Unióban nálunk valósult meg csak szégyenletes módon (a demokratikus elveknek ellentmondó és teljesen szalonképtelen) vezérelvű demokrácia, ahol a rendszer egyetlen ember hatalmára épül és minden gátló tényező (fékek és ellensúlyok) kiiktatása már rég megtörtént.
Egy alapvető eltérés az orosz rendszerhez képest, hogy Putyin már évek óta nem akar beleszólni mindenbe, például nem az ő saját véleménye dönt az oktatásról (amelynek folyománya, hogy az orosz oktatási rendszer tisztán jobb eredményeket produkál a miénknél). Nálunk egyetlen abszolút döntésképes személy van, és mindenki hozzá akar fordulni a problémáival, emiatt a rendszer nem nagyon működőképes (ami általában az állam szolgáltatásain jól lemérhető: oktatáson, egészségügyön, hivatali ügyintézésben és a tömegközlekedés színvonalában).
Persze nálunk az oroszokhoz képest régen is és most is, az intézkedések sokkal „lájtosabbak”, nem annyira durvák, például a mi kormányunk nem igyekszik az ellenzékieket börtönbe küldeni, megelégszik a szisztematikus lejáratásukkal. Nincs nálunk orosz szintű macsóság sem, amely globális „meleglobbit” emleget, csupán a homofóbia bátorítása, antiszemitizmus fedőnevű orosz kulturálatlanság (bunkóság) sem, csak folyamatos „sorosozás”, a gazdaság egyes területein a versenytársak kiszorítása sem feltétlenül maffiamódszerekkel történik. Ezen kívül habár nálunk nincsenek ásványkincsek mint az oroszoknál, a magyar oligarchákat kevéssé feltűnően, de arányában hasonlóan gazdagítják az EU támogatások (amely szintén egyfajta járadékvadászat).
Az EU-tól nem várható, hogy ezek ellen fellépjen, még a nagyobb országok is inkább a saját problémáikkal vannak elfoglalva, az ún. magországok megerősítése a fő cél, (ebbe próbált belekavarni Orbán, sikertelenül) és ezt tükrözi most a vezetők kinevezése is. Aki részt akar venni egy szorosabb együttműködésben az megteheti, aki nem arra viszont nem fogják, és igazából nem is nagyon tudják rákényszeríteni.
A legszomorúbb fejlemény annak a keleti (jobb szó híján) „kultúrának” a megszokottá válása a közéletünkben, amely orosz mintát követve az egymással szembeni bizalmatlanságot, az intoleranciát és az agressziót erősíti fel a társadalmon belül.
