Nem hogy nem szeretjük őket, hanem olykor még indulatokat is váltanak ki belőlünk. Nyilván van itt egy olyan faktor, hogy nekünk nem kellemes, ahogyan emelik a szintet, azt mutatva, hogy az iskolai tananyagot igenis be lehet biflázni, vagy a munkahelyi elvárások egy az egyben teljesíthetők, sőt túlteljesíthetők. Régen sztahanovistáknak is hívták az ilyen dolgozókat, a többiek annyira nem szerették őket, hogy egy alkalommal állítólag forró téglát adtak a kőműves „élmunkás” kezébe…
Nagyon hajtós, a vezetői elvárásoknak tökéletesen megfelelni akaró (és minden mást ennek alárendelő) „stréber” munkatársakkal nem sűrűn találkoztam, de ezek mind nagyon jellegzetes esetek voltak. (A stréberség tévesztendő össze a munkaalkoholizmussal, a szakmai kiválósággal pedig végképp nem.) Legtöbbször hölgyekről volt szó, akik otthon azt tanulták a szüleiktől, hogy a legfontosabb, hogy mindent tökéletesen és precízen el kell végezni. Mi a hiba ebben?
Amikor kapcsolódó munkakörben dolgoztam velük, az mindig egy kellemes helyzet volt, nagyon kellemes munkakapcsolat. Az általam ismert stréberek igyekeztek minél több információt szerezni a munkájukhoz, hogy az eredmény tökéletes legyen és ne legyen rájuk panasz. Felületesség vagy hanyagság, ilyesmi egyáltalán nem jellemző rájuk. Viszont amikor egy csapatban, párhuzamos munkakörben dolgozol velük, az már korántsem annyira jó helyzet.
Először is az tűnik fel, hogy mintha lélektelen biorobotok lennének, olyan szinten komolyan vesznek mindent és olyan szorgalmasak. Ez az embert már amiatt is bosszantja, hogy a saját biorobot-mivoltát tükrözi vissza, hiszen a legtöbbünk a munkahelyen időnk nagy részében fát vágunk, lélektelen rutinmunkát végzünk. Akad szerencsére mindig olyan feladat is, ami igényel némi kreativitást, de ilyenből van mindig sokkal kevesebb.
Másodszor azért is bosszantó, mert ők jól láthatóan azt hiszik, hogy szinte tökéletesek és mindenkinél mindent jobban tudnak a saját területükön. Egyébként az intelligenciaszintjük eléggé átlagosnak mondható az adott környezetben (még ha valamilyen fake-tesztben netán felül is mérik magukat), nem is lehet más, hiszen ritka az, hogy jóval átlag feletti IQ-jú személy beragad hosszú távra egy gépies munkakörbe és nem lesz minimum középvezető, esetleg vállalkozó. Rendszerint a normál eloszlás működik, az adott szakmai csoportokban nem nagyon vannak az átlaghoz képest lényegesen kiugró IQ-jú személyek. A vezetők többnyire meg vannak elégedve az ilyen dolgozókkal, gyakran több prémiumot is adnak nekik, bár előreléptetést vagy magasabb fizetést már ritkán.
A harmadik, ami zavarhat velük kapcsolatban, hogy egy kicsit szűk látókörűek, sőt az a helyzet, hogy saját maguk helyzetét nehezítik meg, hiszen ha azt bizonyítják, hogy ők mindent tökéletesen jól tudnak, akkor a párhuzamos munkakörben dolgozók lecsökkentik a kommunikációt az irányukba. Ebbe a fajta ördögi körbe könnyű bekerülni (nem csak a strébereknek), hogyha mindent meg tudsz oldani egyedül, akkor csináld csak, és majd lassan egyedül maradsz, hiszen egyedül is megy. A strébereket is fenyegeti a kiégés veszélye egyébként.
Azt is érezzük, hogy ha valaki folyamatosan tol valamit, akkor az egyensúly nála valahol meg fog billenni. Az emberi psziché ugyanis nem úgy működik, hogy egy kiemelt része jól szuperál és a többi terület, az érzelmi központokat is beleértve ennek folyton alárendelődik. A stréberek fegyelmezettségükkel elnyomnak bizonyos dolgokat, ami energiaigényes, és az elfojtott gőz más területeken mégiscsak ki fog törni. (Főként ha magánéleti problémák is vannak a háttérben, vagy átmenetileg több a munkahelyi stressz.) Emiatt van az, hogy a környezetükben levők nagyon negatív energiákat tapasztalnak meg, balhézás, hiszti, mások munkájába való belekontárkodás (ugyanis ő azt hiszi, hogy mindenhez jobban ért), esetleg rosszindulatú pletykát terjeszt, igencsak kavarja a "kását". Egyik oldalról azt látod, hogy kiváló dolgozók, precízek és nagyon megbízhatóak. Másik oldalról viszont erkölcsileg deficites, negatív kisugárzásúak, az emberi oldaluk rendszerint problémás. A legfontosabb számára az, hogy csak az ő munkája rendben legyen, a többi lényegében nem érdekli.
Az a sejtésem egyébként, hogy az iskolai stréberekből lesznek (ha nem tudják őket ebből kigyógyítani) a munkahelyi stréberek, mindkét esetben otthonról hozott belső program működik, amivel az a fő baj, hogy túlságosan merev. (Kevesen tudják őket megfelelően kezelni egyébként.)
Jellemző rájuk a céghűség, épp azért, mert a tudásuk eléggé speciális, az általános szakmai készségeik nem mindig annyira jók, ezért más munkahelyen kevésbé lennének okosak. A kialakított információs hálózatukat ragyogóan működtetik, és ezt sem szívesen adnák fel.
Szokták mondani, hogy semmi baj nem lenne ebben az országban, ha mindenki megfelelően végezné a munkáját. Ebben sok igazság van, a különféle „zabhegyező” munkakörök valószínűleg több kárt okoznak mint bármilyen stréberek. Viszont vannak olyan területek, ahol jó csapatmunkára van szükség, sőt gyakorlatilag a legtöbb terület ilyen és a stréberek nem annyira jó csapatjátékosok. Mindig vannak olyan köztes szürke zónák is, ahol a felelősséget nem könnyű behatárolni, a szűklátókörűség emiatt is hátrányt jelenhet. A magyar munkahelyeken nagyon gyakori mindkettő, az elszigetelt munkavégzés másoktól, és a felelősség hárítása is. A vezető feladata sem az lenne valójában, hogy mindig minden apró döntést ő maga hozzon meg.
Nagyon jó pártkatonák vannak köztük egyébként, a kapott parancsot mindenképp végrehajtják vagy végrehajtatják, sőt igyekeznek túl is teljesíteni az elvárásokat.
Összefoglalóan a stréber dolgozók általában jó teljesítményt nyújtanak, de túltolják, közelségük dermesztő lehet másokra. Lehet jó minőségű munkát végezni úgy is, hogy az nem megy a munkahelyi környezet rovására, hiszen egy fontos szociális közegről van szó, ahol az időnk nagy részét töltjük. Nem kell mindenre rágörcsölni, egy kis lazaság és humor is megengedett, a közösen megoldott feladatok sikerélménye pedig javítja az emberi kapcsolatokat... Biztos lehetne még sok mindent hozzátenni ehhez a leíráshoz, az én tudásom csak ennyire terjedt.
