Nem érzem jogosnak az EU tisztségviselőinek megválasztását illető kritikákat, főleg egy erősen demokráciadeficites országban nem. A kritizálók nem nagyon ismerik a politika gyakorlati működését: igen, mindig rengeteg egyeztetés és háttéralku folyik a demokratikus rendszerekben, a politika mestersége mindenhol erről szól (kivéve a diktatórikus formákat, mert ott a központi döntéseket csak le kell tolni a társadalom torkán). Ez az átlagemberek számára időigényes, olykor idegőrlő és borzasztóan unalmas tud lenni. Sokkal jobban szeretnének látni lánglelkű magányos hősöket, akik folyamatosan megvédik, lerendezik, átviszik, keményen kiállnak stb… jellegű cselekvéseket hajtanak végre. Eszerint az amerikai akciófilmek em túl előnyös hatással vannak ránk, legalábbis a realitásérzék tekintetében.
Az EU szervezete jelen formájában mindenekelőtt a nemzetállamok Európája, - az ezzel ellentétes állítás puszta demagógia, - ez bizonyosodott be az egyeztetések során, hiszen az egyes állam- vagy kormányfőket mind megkérdezték a tisztségek elosztásakor, a jelöltek személyét gyakorlatilag jóvá kellett hagyniuk. Természetesen a rendszer nem teljesen igazságos, hiszen a legnagyobb országok vezetőinek a véleménye, Marconé és Merkelé volt a sorsdöntő, de ezen országok gazdasági ereje is lényegesen nagyobb külön-külön is, mint akár a V4-eké együttvéve.
Nyilván az egyeztetés most hosszabb ideig tartott, mert nem két tömörülés (a kereszténydemokraták és a szocdemek) osztották el a tisztségeket egymás között, hanem mivel viszonylag erősek maradtak a liberálisok (amely mint tudjuk nálunk a közmédiában egy szitokszó), minimálisan az ő beleegyezésük is szükséges volt. Most sírjunk azon, hogy a mostani parlament sokszínűbb, többféle érdeket jelenít meg mint a régi, emiatt az egyeztetések nehézkesebbek? Az euroszkeptikus pártok általában kibicként vannak jelen, és nem nagyon tudnak részt venni az EU működésében, főként mivel annak szétverésében érdekeltek, többségében orosz háttértámogatással. A Zöldek egy eléggé új, és a leginkább jövőorientáltnak mondható pártfrakció, még nem tudtak velük mit kezdeni a többiek, emiatt sajnos nem vették őket elég komolyan, súlyuknak megfelelő mértékben számításba a tisztségek elosztásakor.
Nem értem, hogy a legfőbb tisztségre, az EB elnöki posztjára mért éppen Webert kellett volna megválasztani? Ha a kereszténydemokraták szerint ő a legalkalmasabb, de a másik két legnagyobb tömörülés nem fogadja el, akkor kellett találni valaki mást, Ursula von Leyen személyében. Viszont ebből kifolyólag az EU Központi Bankjának élére nem lehetett keményvonalas, megszorításpárti német politikust választani, ami mindenképp pozitív fejlemény. A fő tisztségek elosztása első látásra jónak tűnik, senki nem arról beszélt, hogy valamelyik JELÖLT (még nem választották meg őket) alkalmatlan lenne. A döntéshozatali folyamatot kritizálni pedig botorság és nem túl gyakorlatias. (A diplomácia ugyanis úgy 90%-ban titkos megbeszélésekből áll napjainkban is.)
Az EU parlamentje NEM törvényhozó fórum, csak jóváhagyja a bizottság által kezdeményezett indítványokat, vagy elutasítja, esetleg módosíthatja ezt. Vessük össze a magyar parlamenttel, amely elvben ugyan törvényhozó hatalom, de az igazi törvényhozást a kormány végzi, a parlament engedelmesen végrehajtja csupán a kormánydöntéseket. Egy nagy színház az egész, nem ritkán a demokrácia karikatúrája. A szavazást a frakciófegyelem határozza meg, az egyéni lelkiismereti döntést a pártok szigorúan büntetik. Az EU működése ilyen szempontból tiszta vizet önt a pohárba: a parlament jóváhagyja (vagy pedig nem) a titkos tárgyalásokon és egyeztetéseken hozott döntéseket – emiatt a vezetőválasztás végül mégis csak demokratikus lesz.
Európa keleti felén valszeg. megszoktuk, hogy erős akaratú, „mindentudó” politikai vezérek döntenek a lényeges kérdésekben, azt furcsálljuk, hogy az EU parlamentjében ez nem így van, hanem minden a csapatmunkáról szól. Keressük a hatalmi motívumot mindenben, ez megint csak a mi optikánk torzítása, hiszen senkinek nincs és nem is lehet megközelítőleg sem olyan hatalma az EU szervezeteiben mint nálunk. Döntéshozatali folyamatokról van inkább szó, érdekek képviseletéről, senki nem akar „lenyomni” senkit – kivéve persze azokat, akik nem hajlandóak a közös munkában részt venni.
A dolog furcsasága azonban az, hogy a Fidesz hirtelen a Néppárt támogatója lett, a gyakorlati euroszkeptikus politikája ellenére. Úgy tűni, hogy a Néppárt frakciója annyira vékony többséggel rendelkezik, hogy szüksége lehet a Fidesz képviselőire is, és a felfüggesztett tagság ellenére mégis kapnak különféle pozíciókat fideszes képviselők. A lengyel kormánypárt azonban az euroszkeptikusok közé tartozik, a Fideszhez hasonló politikája ellenére… na ez már igen logikátlan. Ilyenkor szokás széttárni a karunkat és azt mondani, hogy a politika olyan mint a felvágott, jobb ha nem tudjuk, hogyan készül. (Amely valamelyest mintha ellentmondana a címbeli állításomnak…)
Mi azonban mégiscsak nyerhetünk a Fidesz „megtérésén”, hiszen legalább időlegesen, taktikai okokból fel kell hagyniuk a további „kultúrharccal”, az első engedmény a közigazgatási bíróságok felállításának elhalasztása volt. Kissé tehát lelassulhat a mini Ázsia kiépülése Európa közepén. (Bár ki tudja, Kínát most is nagyon támogatjuk.)
Az euroszkeptikusokról pedig kiderült, hogy nem alkotnak egy frakciót, mert az olaszoknak nem nagyon vannak közös érdekei a lengyelekkel, sem a franciákkal. A britekről már nem is beszélve, egy vicc, hogy ott vannak a parlamentben, de beleszólásuk az eseményekbe nem lenne értelmes, hogyha pár hónap múlva már eltűnnek onnan.
Hölgyeim és Uraim: az EU minden ellenkező híreszteléssel szemben működik, és még jobban működne, ha nem lenne az egyik kis országnak egy olyan kormányfője, aki minden fontosabb döntést folyamatosan gáncsolni igyekszik. Úgy adja el magát mint a nemzeti érdekek védelmezője, holott ez egy humbug, egyszerű bajkeverő csupán azért, mert nem ő szabja meg az EU fő irányvonalait.
