Ideo-logikák

Ideo-logikák

„Ősi magyar” kultúrát vagy igazi magyar kultúrát akarunk?

2019. július 18. - Tamáspatrik

 

A keresztény egyházak vezetői elvileg fel is háborodhatnának azon, ha kormányzati emberek „ősi magyar kultúrát” emlegetnek, hiszen szerintük a magyar kultúra alapját az a kereszténység képezi, amely mindenekelőtt európai, és sokkal inkább nyugati (katolikus, protestáns) mint keleti (ortodox), amelynek nincs nálunk semmilyen hagyománya. (A zsidó vallás is sokkal inkább a hagyományaink részének mondható mint az orosz ortodox vagy a balkáni görögkeleti. Ennek alapján történelmi egyházaink nyugat-orientációjúak kellenének, hogy legyenek, ha az ősi magyar kultúrát akarják védeni és fel kellene, hogy szólaljanak minden orosz befolyással szemben.)

Az ősmagyarok nem ismerhették többek között a paprikát, amely az amerikai kontinensről került át hozzánk és a pálinkafőzés gyakorlata is csak a 17.századtól kezdett elterjedni, a legtöbb szokásunk viszonylag új keletű, legfeljebb pár évszázadosnak mondható, és a legnagyobb részét nyugatról kaptuk. Miről beszélünk?

Semmi problémám azzal, ha valaki az ősmagyarság kulturális vagy genetikai rokonságával foglalkozik. Úgy vagyok ezzel mint a viccben, amikor egy ember az egyetem épületében megszólítja a szórakozott professzort: - Elnézést Uram, a férfi mosdót keresem. – Keresse csak nyugodtan.

Az olyanok mint Kásler éppígy teszik nevetségessé magukat, mert  úgy szólnak hozzá dolgokhoz, hogy előzőleg nem is tájékozódtak: léteznek most is különféle őstörténeti kutatások, genetikai vonatkozásban is. A kutatási eredmények azonban mindig sokrétűek és túl bonyolultak lesznek ahhoz, hogy politikusi észjárással felfoghatóak és felhasználhatóak legyenek. Ősi eredet és rokonságkutatással foglalkozó programok most is futnak, EU és állami támogatásokkal is. Ha intézetet hozunk létre ezekre, ezzel csak azt érjük el, hogy vezetőség ideológiai nyomást fog gyakorolni a kutatókra, lesznek „elvárt” eredmények, tehát azt lehet majd publikálni, ami az ideológiai irányvonalba jól beleillik. A világban sokfelé előfordul tendenciózus, azaz hamis kutatási eredmények publikálása, a tudományosság szigorú kritériumainak azonban ezek nem felelnek meg.

Ezek az ún. „honvédők” annyira nem képesek átgondolni a szavaik súlyát és következményeit, és nem jut eszükbe a német nácik fajelmélete, amely alapján (a kor színvonalának megfelelő) genetikai alapon sorolták be az embereket, társadalmi kasztrendszert kezdtek létrehozni (nem véletlen az indiai eredetű árja név használata sem).

A kultúránk jelenleg is folyamatosan változik és fejlődik, a „nyugati” hatások közt, amelyek között olyasmi is van mint a gyermekek védelme a családon belül (azt hallottam régebben, hogy a gyermeknevelés mint olyan a zsidó családokban létezett először, a középkorban a legtöbb családban egyáltalán nem foglalkoztak a gyerekekkel), vagy humanizmus, az illemszabályok (lényegileg angol eredetűek, tőlük vette át mindenki) és hasonlók.

Ha a kultúránkat meg akarjuk szabadítani a "rá rakódó szeméttől", akkor először a műanyagok használatát kezdjük el korlátozni (flakonok, evőeszközök, zacskók, poharak, tálcák, stb.), majd az egyéb kidobásra kerülő textil, élelmiszer és egyéb hulladékot kell a minimálisra csökkentenünk. Ettől eltekintve nincs olyan, hogy „a külföldi kultúra szemete”, jobb vagy rosszabb minőségű kulturális termékek léteznek csupán.

Olyan viszont létezik valóban, hogy kisebbrendűségi érzés, ami abból fakad, hogy a szellemi műhelyek nagy többsége tőlünk nyugatra működik és a legtöbb újdonság ezekben jön létre. A radikális jobboldaliak közül sokan nem hajlandóak elviselni, hogy ez ma a helyzet, ez alakult ki és kész. (100 év múlva nyilván más lesz, akkorra a kelet-ázsiai kultúra leural majd mindent.) Ők azt szeretnék látni, amiben jobbak vagyunk, mint mások. Azt nem látják, hogy micsoda nyereség a nyugati jogrendszer, politikai és gazdasági rendszer, számos szokás átvétele. A legjobbak manapság az ún.”éltanulók”, akik kevés dolgot találtak fel, de mindent jól alkalmaznak: Az élet a finneknél, svédeknél, dánoknál a legkönnyebb.

Másik vonásuk a szélső jobbereknek, hogy katonaemberek. Kövér László is például pályatévesztett, a katonaság lett volna neki való inkább, ott fokhegyről kiejtett szavakkal intézkedhetne, nem kellene bajlódnia holmi „más véleményűekkel”. Csak a harcos mentalitásúak keresik a rokonságot azokkal a népekkel mint a hunok, akik a katonáskodásukkal tűntek ki leginkább, kulturális hozzájárulásuk jelenleg csekélynek tűnik. Számukra egy ilyen rokonság dicsőséges lenne, a józan gondolkodásúak számára inkább szégyellni való.

A szélső jobboldali politikusok nagyon alkalmasak lehetnek a hagyományőrző falvak vezetésére, ezt komolyan gondlom. Ennél nagyobb nagyságrendű feladatokra viszont már nem. Az euroszkeptikusok arra lennének alkalmasak, hogy az európai kultúrát milliónyi kis falu hálózatává alakítsák át, teljesen falusivá tegyék Európát. Szembe mennek azzal a trenddel, hogy jelenleg a világ urbanizálódik, a legtöbb ember az információban gazdag és több lehetőséget kínáló városokban szeretne élni.

A magyar kultúra „védelmezői” , össze-vissza beszélnek teljesen értelmetlen és nevetséges dolgokat, arra sem veszik a fáradságot, hogy az indulataikon valahogy felülemelkedve pontosan és őszintén meg tudják fogalmazni, hogy mit is szeretnének. Néha azt szeretnék, hogy hagyják őket békén a kis világukban, vagy pedig harcolni akarnak, mert harcos természetűek. Az ellenség ilyen szempontból másodrendű, a lényeg, hogy legyen valaki, aki ellen harcolhatunk. (És közben sem kell gondolkodni, amely tudjuk, túl fárasztó tevékenység.)

A harcos ember nem őszinte, a harcban az őszinteség nem kifizetődő. A katonás mentalitás lényege, hogy a parancsokat pontosan teljesítsük, gondolkodásra nincs szükség csak karizmatikus vezérre. Olyan karizmatikus vezérre mint például Hitler vagy Ceausescu volt, - nem véletlen, ha a mérsékelt gondolkodásúak nem szeretik a politikában sem a túl karizmatikus, túlságosan domináns egyéneket, mint amilyen Orbán Viktor jelenleg. (Tehetséges és alázatos szakembereket szeretnének annál inkább látni.) Na és persze kell egy minta egy harcos országra, amely jelenleg Oroszország, amely egyébként egy tipikusan rosszul menedzselt ország, viszonylagos gazdagsága is csak az ásványkincsekre épül, főleg olajra és földgázra.

A radikális, hagyományőrző jobboldalnak azzal kell foglalkozni, amiben jók, hagyományőrzéssel, nem pedig hatalmi igényekre törve az állampolgár átnevelésével foglalkozni a nem létező „kultúrszenny” ellenében. Tanítsák meg a gyerekeket igényesen olvasni, hogy még egy Jókai regény se legyen nekik akadály (ez manapság lehetetlennek látszik). Hiszen a magyar kultúra rengeteg kincset hozott létre az évszázadok során és hoz létre ma is. Az ősi magyar kultúra az egésznek egy kis része, és lehet nosztalgiázni ugyan, de ebből 90%-ban csak giccs jön ki, a régi magyar kultúra hamis utánzata.

Egyébként nem csak a szélsőjobb, hanem szinte az egész magyar politikai élet tele van múltba révedéssel és hamis nosztalgiázással. Vannak, akik a nem létező Kádár-rendszer iránt nosztalgiáznak (Kádár egy helytartó volt csupán, ha Moszkvában sütött a nap, akkor nálunk is, ha esett az eső, akkor nálunk is), elfeledve azt, hogy Venezuela, Kuba, Argentína vagy épp a Szovjetunió gazdasági eredményei milyen csalókák voltak és mekkora buktákba szaladtak bele. De persze minden rendben volt nálunk a rendszerváltásig, addig paradicsom volt, utána viszont jött a pokol.

Másik hamis nosztalgia a kudarcot vallott Horthy rendszer iránti, amely amellett, hogy kiélezte a társadalmi ellentéteket, egyre kevésbé tudta megőrizni az ország önállóságát, a ’30-as évek végétől már az történt nálunk, amit a németek akartak.

További hamis ítélkezés egyes politikusok múltbeli tetteit venni alapul: ilyen mércével Orbán Viktor Soros György ügynöke kellene, hogy legyen, hiszen az ő ösztöndíjasa volt és a rendszerváltás idején is támogatta a Fideszt. Mindenki követett el hülyeségeket vagy a másik lehetőség, hogy épp most követi el őket (mint Orbán), minden politikai irányzatnak megvannak a maga ellenszenves oldalai. A liberális, szocdem, kereszténydemokrata, zöld, euroszkeptikus stb. politikának mind (f)el kell tudni ismernie a saját hibáit, és abban dolgoznia, amiben a legjobb. Nem pedig összefogni még az ördöggel is az ellen, akit a legjobban utál.

 A politika nem kell, hogy minden esetben csak küzdelem legyen, az empátia létező dolog a politikában is: racionális döntés a másik helyébe képzelnem magam. A jelenlegi szélsőjobb viszont nem mutatja semmi jelét annak, hogy erre képes lenne, kultúráról beszél miközben az alapvető kulturáltság hiányáról tesz tanúbizonyságot.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr8214969116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.18. 12:18:49

"történelmi egyházaink nyugat-orientációjúak kellenének, hogy legyenek"

Nem létezik ilyesmi. A kereszténytség eleve nem nyugat-európai vallás.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.07.18. 13:45:23

A Katolikus egyház valódi problémája az ősiséggel, hogy ők irtották ki! Másrészt meg arra építették a keresztény hitet, hiszen az ünnepnapok adottak voltak, mivel a római kereszténységet a Mithrász kultuszra és az Ozirisz kultuszra húzták fel (eközben kiszorítva Jézus családtagjait és azok híveit). Ebből a magyarok a Mithrász kultusz hívei voltak, innen vannak a keresztény ünnepek pogány elnevezései, mint karácsony, pünkösd.
Szokás szerint a blogger a baloldali nézőpontot teszi magáévá, ami szerint nem a múltba kell nézni, hanem progresszívnek kell lenni. De ha ez így van, akkor a nagyon progresszívek miért harcolnak annyira a múlt ellen, miért nem néznek előre a fényes jövőbe? Azért mert pontosan tudják, egy nemzetnek a múltja erőt ad. Ez közérzetben, egészségben, élettartamban mérhető adatokat ad. Tehát a múlt elleni harc, a nemzet, mint demokratikus közösség ellen és azok tagjainak pénzben nem kifejezhető jóléte ellen irányul.
Nyugaton is foglalkoznak a múltjukkal, származásukkal, de még a környező országok is egész legendákat tudnak gyártani maguknak olyan dolgokból, amikhez közük nem volt.
Végül a háromszorosan cáfolt finnugor őshaza elmélet hívei még most, a megsemmisítő genetikai eredmények után is harcolnak az igazság ellen, tehát ha valaki nem akar a múltjáért harcolni, az esetleg az igazságért harcolhatna az áltudományt művelő tudósok ellen. Tévedés ne essék, ezek a hamis tudósok a MTA berkein belül harcolnak a tudás ellen.
Legutóbb azt terjesztették, hogy finnugor gént találtak apai ágon az egyik honfoglalókban. A kutatást végzők éppen az ilyen támadások megelőzésére előre bevizsgálták ezt a teóriát és az eredmény ezt cáfolta, valamilyen nem finnugor szibériai gént találtak az egyik harcosban, majd kiderítik pontosan milyet. Ezt persze nem teszi közzé a nyugati pénzből működő propaganda. Az ilyen mocsokságok, félrevezetések ellen igenis kell harcolni, még akkor is ha a múltunkról van szó!

Tamáspatrik 2019.07.23. 22:04:38

@megamovieboy: Nem látom annak a nagy jelentőségét, hogy milyen gént találtak, sőt az ilyesmi egy kicsit félre is viheti a dolgokat.
Szép dolog a mítoszgyártás, én is szeretem, de nem emelném a politika szintjére, a politikának semmi köze hozzá nem szabadna, hogy legyen, progapanda célokra nem használnám, mert manipulációra használható és használják is.
A mítoszban van mindig valamennyi igazságmag, de nem vehető szó szerint, másrészt az ősi magyar kultúra csak egy kis része a magyar kultúránknak, amely folyamatosan fejlődött, mire a mai szintű gazdagságát elérte.
Többek között éppen úgy is, ahogyan írod, hogy a pogány szertartáselemeket felhasználta a katolikus egyház.
Ez csak egy leszűkítése a magyar kultúrának a nehezen megfogható ősmagyar kultúrára, amit sokan propagálnak.
Igazából az ilyen filmek mint a Honfoglalás nem is voltak eléggé hitelesek, nagy pátosszal leöntött szósz lett belőlük.
Ennek ellenére érdemes megfilmesíteni például a hunok történetét, erre megfelelő Gárdonyi: A láthatatlan ember c. kitűnő regénye is. Vagy van még számos hasonló remekművünk, amely felhasználható.
Azt viszont ne a poltika mondja meg, mert nem is képes rá, hogy mi az "igazi magyar". Ha egyáltalán megmondható.

Tamáspatrik 2019.07.24. 22:58:58

@MAXVAL bircaman közíró: Dehogynem. A buddhizmus indiai eredetű, de onnan elüldözték őket és ma Kelet-Ázsiában dominál. Egy vallás nem feltétlenül ott fejlődik ki, ahol megszületik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.25. 06:00:10

@Tamáspatrik:

A kereszténység viszont Nyugat-Ázsiaiában, Észak-Afrikában és Kelet-Európában fejlődött ki, s az utóbbi helyen meg is maradt, sőt az elpbbiekben is az arab hódításig.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.08.04. 23:00:45

@Tamáspatrik: Konkrétan a gének elemzése arra volt jó, hogy a finnugristák beismerjék, soha nem volt finnugor őshaza. Ezt ők már 30 éve tudták a régészeti, kultúrális, antropológiai eredményekből, sőt a finnek már nem is tanítják. De itthon arra volt szükség, hogy nyugaton magyarok közöljenek eredményeket, mert azt már hiába támadják itthonról a finnugristák. Most már csak hőbörögni tudnak, hogy ez hogyan történhetett meg. Olyan akadémiai magyarságkutatókról van szó, akik nem azt kutatják, honnan jöttünk, hanem azt honnan nem. Nem azt kutatják milyen volt az írásunk, hanem azt, miért is nem írhattunk.
Ezek azért lennének fontos kérdések, mert a történelmünkből 500 év a honfoglalók államszervezői tevékenységét dicséri és meglehetősen jól működött az ország uralkodásuk alatt, lenne mit tanulnunk tőlük. Mellesleg a Honfoglalás gyakorlatilag egy valós felszabadítás volt diplomácialag , katonailag, logisztikailag tökéletesen kivitelezve.
Még megjegyzem, hogy az angolszászok hány Artúr királyos filmet fognak készíteni? Szerintem az idősebbek 4-5-öt simán fel tudnak sorolni. Vagy az amerikaiak a függetlenségi háborút, vagy a polgárháborút még mindig feldolgozzák tízévente.
Amiről beszélek, hogy egy csoport támadja az identitást. És most ez a génekkel lett visszaverve, de persze maga az identitás a lényeg, mint egy közösségre jellemző dolog. Az ilyenek miatt alkothat közösséget egy nemzet és támogathatják egymást, vagy állhatnak ki egymásért. A nemzet identitása elleni támadás tipikus marxista dolog, ami meg egyértelműen antidemokratikus hátsó szándékot feltételez.
süti beállítások módosítása