A legtöbb ember a demokráciát választja, kivéve ha létbizonytalanságban érzi magát, és általában vannak olyan politikai erők, amelyek erre rájátszanak.

 Háromféle politikai rendszer

Léteznek anarchikus, demokratikus és diktatórikus vezetésű országok és még inkább ezek sokféle átmenetei. Az anarchiánál még a diktatúrák vagy a diktatúrák felé hajló demokráciák is általában jobbnak tűnnek, az ilyen rendszerek ott tudnak nagy tömegbázisra szert tenni, ahol az emberek félnek a létbizonytalanságtól vagy külső fenyegetésektől.

 Kelet-Európának nem való a demokrácia?

Nem értek egyet Török Gáborral abban, hogy Kelet-Európának a kvázi-demokratikus, látszat demokráciák valók, egy ilyen állításnak semmiféle elméleti alapja nincsen, főként ha figyelembe vesszük, hogy olyan kevésbé fejlett országok is jó pontszámot érnek el a demokrácia minősítésekben mint például Uruguay, Costa Rica, Chile, Botswana vagy India.

Inkább arról van szó, hogy Európa keleti országaiban a rendszerváltás után voltak olyan kaotikus időszakok, amelyek sokakban még ma is rossz érzéseket keltenek és kevesen tapasztalták még meg a demokratikus politikai kultúra előnyeit. A fenyegetettség zsigeri reflexeit sokkal könnyebb előhívni Európának ezen országaiban mint a nyugati részén. Úgy gondolom, hogy az 57.hely számunkra a lengyelek, horvátok, szerbek társaságában nagyjából reális értékelést tükröz.

 A demokratikus szellemiség

A demokrácia persze nem feltétlenül jelent ideális viszonyokat és sehol sem tökéletes: olyan jellemzői vannak többek között mint a szólásszabadság (egyben az is, hogy az állampolgári véleményeket figyelembe veszik a döntőshozók), átlátható viszonyokat, esélyegyenlőséget, jogállamot, a vezetők leválthatóságát, a hatalmi ágak elkülönültségét és viszonylagos függetlenségét stb… Viszont nem azt jelenti, hogy a döntéseknek ne lenne kötelező erejük és ne lenne erős központi irányítás, sem azt, hogy a létező konfliktusokat söpörjük a szőnyeg alá.

 Hatékonyabb és versenyképesebb döntési mechanizmus

Nagyban vagy kicsiben (például egy vállalat szintjén) egyaránt érvényes, hogy egy központból nem lehet minden döntést meghozni, mert akiket legjobban érint, ők tudják megmondani leginkább, hogy mi a jó és mi a célravezető, az ilyesmi „fentről” nem látszik. Ha egy központra bízzák a döntések meghozatalát, akkor a központ alatti hivatalnokok mind bürokratikusan fognak viselkedni és nem teszik magukat oda rendesen. A képességek nagy része egy szigorú hierarchiában nem fog tudni érvényesülni, a vezetők pedig, ha leválthatatlanok, akkor nem fognak törekedni az alkalmasságukat bizonyítani, hanem inkább a lojalitásukat a központ felé. A mai világban, ahol nagyon sok döntést kell meghozni nap mint nap, önállóan dolgozó, felelősséget felvállaló emberekre van szükség. Ez a fő oka, hogy a (főként mikro méretekben, de többnyire nagyban is) demokratikusan működő országok általában hatékonyabbak, fejlettebbek és versenyképesebbek.

Kicsiben lehet először létrehozni

A demokratikus szellemiség először kisebb léptékekben családokban, vállalatokban, településeken tud létrejönni, a társadalmak ugyanis általában alulról építkeznek. Ezek alapján gondolom úgy, hogy a demokratikus szellemiség most is terjedőben van nálunk is, a látszat ellenére. Ott kezdődik, amikor nem elég az a mondat, hogy „mert én vagyok a főnök”, hanem a döntéseket ésszerű módon meg is kell indokolni. A zavaros ügyeket és a korrupciót is egyre kevéssé tartjuk természetesnek. Ez persze még nem átütő erejű a fent említett okok miatt, a társadalom nagy része még elfogadja a gyámkodást.

 A háborús pszichózis ellene hat

A hatalmat úgy lehet legjobban összpontosítani, ha folyamatosan azt sugalljuk az embereknek, hogy háború van, amelyben vagy mi járunk jól vagy ha nem vigyázunk, akkor idegen hatalmak, ugyanis az életben az alapvető a harc. (Nem arról van szó, hogy az ilyen emberek mind gonoszok lennének, hanem az ultrakonzervatív társadalomfelfogás számára ez az etalon, hiszen régen az agresszió a mainál jóval magasabb szintű volt, az egyének és csoportok közti folytonos háborúskodás számított alapnak, amelyet néha fegyverszünetek szakítottak meg.)

A demokratikus szellemiség alapja viszont az a feltételezés, hogy alapvetően együttműködésre törekszünk és léteznek win-win szituációk, a vezetőség leginkább csak szabályozza, mederbe tereli az állampolgárok kezdeményezéseit és konfliktusait. Mindkét forgatókönyvnek van valós esélye, a világ olyan lesz, amilyennek szeretnénk látni.

A rosszabb forgatókönyv

Hogy a háborús szemlélet több esetben is győztesen kerülhet ki, az egyik oka lehet, ha azoknak az országoknak a mintái terjednek el (Oroszország, Szaúd-Arábia, stb.), amelyek nagy ásványkincsek fölött rendelkeznek, és a könnyen elérhető sok pénz miatt nincsenek a társadalmi fejlődésüknek természetes hajtóerői. Fokozódó klímaválság esetében is háborúk törhetnek ki, amely növeli a menekültek számát és a nemzetközi feszültséget. Harmadik lehetősége ennek a forgatókönyvnek, amit a Szovjetunió összeomlásakor is megtapasztalhattunk, hogy az összeomló diktatúra légüres terében anarchikus viszonyok (ún. anokráciák) jönnek létre, amelynek hatására az emberek kisebbik rosszként egy keménykezű diktátorra vágnak, és ez egy ördögi kört, a végletek közötti csapongást hozhat létre.

A kedvező forgatókönyv

Természetes állapotban a gyökerek felől terjed felfelé az egyes társadalmakban a demokratikus szellemiség mint az Kelet-Ázsia egyes országaiban annyira jól látható (de Dél-Amerikában szintén, vagy Nyugat-Európában is ez történt a múlt században), végül a demokrácia néhány kivétellel általánossá válna mindenhol, Kínát és Oroszországot is beleértve. A zöldenergiák terjedése is segítheti ezt a folyamatot, mert a hozzáférhetőségük sokkal „demokratikusabb” mint az olajé vagy a gázé, és jobban decentralizálhatóak, nem a multinacionális óriásvállalatoktól függnek. Az erőszak további, lényeges csökkenését jelentené ennek a forgatókönyvnek a megvalósulása. Az is elősegíti, hogy az embert egyre nagyobb értéknek tartjuk.

Aktuálpolitikai vonatkozás

A mostani önkormányzati választások egyik tétje, hogy mennyiben fogadja el a társadalmunk egy csoport hatalomkoncentrációját és önkényes, központból hozott döntéseit, hűbéres rendszerét, kiskirályságait, vagy pedig azokra tudunk szavazni, akik józanésszel és pártszempontoktól függetlenül a legalkalmasabbnak tűnnek.

A bebetonozott hatalom egy idő után a vezetők fejébe száll, úgy gondolhatják, hogy bármit megtehetnek a társadalommal, aminek jól látható jelei vannak már most is kormánypárti oldalról (tisztelet a néhány kivételnek). A társadalmat homogenizálni törekvő, ideológiai elveket a józanész elé soroló hatalommal szemben a szavazás az egyik leghatásosabb eszköz. Nekem nem a Fidesszel van bajom, hanem bármely olyan párttal, amely a hatalom teljes centralizációjára törekszik és másokat minden eszközzel ki akar szorítani. A jól működő társadalmak ezzel szemben felhasználják az állampolgárok sokféle igényeit, eltérő törekvéseit, amelyek nagyon jól megférnek egymás mellett, sőt kiegészítik egymást.