Kép forrása: www.alamy.com

Amíg az amerikaiaknál és az EU országokban történtekről nap mint nap rengeteg hír jelenik meg, az oroszokról ezzel szemben jóval kevesebbet tudunk. Sem az orosz városokat látogató magyar turisták, sem az ott tanuló, sem az ott dolgozó magyarok száma nem jelentős ahhoz képest, hogy mennyien fordulnak meg közülünk nyugaton.

Nem beszélve arról, hogy az olyan nagyvárosok mint Moszkva vagy Szentpétervár a turisták és üzletemberek számára mindig sokkal szebb képet mutatnak a jóval szegényebb és elmaradottabb vidéki kisvárosok és falvak rögvalóságánál. (Ez az USA vonatkozásában is igaz: a médiumok közvetítette nagyvárosi életmódot alapul véve szintén egy felületes, fals és sztereotip kép alakul ki sokakban az amerikai életmódról.)

A legtöbb európai számára Oroszország egy ismeretlen fekete folt a térképen, és valódi információk hiányában igen sokan titkon vagy kevésbé titkoltan rokonszenveznek velük, mintha alternatívát vagy legalább racionális ellenpontot kínálnának a „dekadens és hanyatló nyugati kultúrával” szemben. Nos, az ilyen fajta vonzalom épp annyira megalapozott mint a nyugati baloldali értelmiség rokonszenve volt Sztálin rendszere iránt: egyszerűen csak ismerethiányon és illúziókon alapult. Ajánlom, hogy nézzünk szembe mi is az ilyen illúziókkal.

Észak-Korea, Afganisztán vagy Venezuela gyakran szerepel a vezető hírekben, ezért valamennyire el tudjuk képzelni, hogy milyen lehet az élet ezekben a katasztrofális helyzetű országokban. Habár Oroszországban lehet, hogy sokkal jobb az átlagember élete mint az afrikai és latin-amerikai országok szinte bármelyikében, az oroszoknál jellemző viszonyokat egyáltalán nem ismerjük egyszerűen azért, mert a központi cenzúra (Kínához hasonlóan) rendkívül erős. Ráadásul a világ legnagyobb területével rendelkező, számunkra felfoghatatlan méretű országról van szó, amelyet nem képes ellenőrzése alatt tartani teljes mértékben egy központi hatalom, akármilyen erős is legyen.

Tény, hogy az oroszok gazdasága az ásványkincsekre (olajra, gázra, szénre, acélra) épül valamint a fegyvergyártásra, a hatalmas és gyakran tisztességtelen üzletek lehetősége vonzza a helyi maffiaszerű szerveződéseket. Az orosz állam „megoldása” erre a helyzetre az volt, hogy a központosító törekvéseket nem feladva, maga is maffia módszereket használva, teljesen átlátszatlan módon működik.

Az orosz társadalom jóléte ma leginkább az ásványkincsek világpiaci árától valamint a fegyverkezéstől függ, a természeti erőforrások kizsákmányolásán alapul ezért hosszabb távon eléggé ingatag alapokon áll. (Olyan országok mint Szaúd-Arábia, Irán vagy Oroszország nem nagyon érdekeltek a környezetvédelmi problémák megoldásában, természetesen az elit szintjét értve ez alatt, bár ugyanez elmondható a világ elitjének jelentős részére.)

A kritikám természetesen az orosz államszervezetre, az orosz elitre és az elmaradott kulturális szokásokra vonatkozik, az orosz embereket nagyon tisztelem, nem kevéssé jó képességűeknek és tehetségesnek tartom őket mint akár USA , akár az EU polgárait.

Az kevéssé közismert, hogy Putyin rendszerének eszmei megalapozásához egy orosz fasiszta ideológus (afféle Lenin-tükörkép) Iljin kultuszát élesztette fel. (Mindenkinek ajánlom Timothy Snyder: A szabadság felszámolása c. könyvét, aki mélyebben szeretné megismerni Putyin rendszerének kialakulását és mai működését.) Putyin rendszere nagyjából megdönthetetlen lesz mind addig, amíg nem kezdődik meg a harc az utódlásért. A diktatórikus jellegű rendszerek megdönthetetlensége egyébként nagyobb mértékben függ az államhatalom erősségétől mint az állampolgárok rossz közérzetétől, a társadalmi elégedetlenség különféle formái leginkább olyankor törnek elő, ha az állampolgárok a vezetés felső szintjeinek zavarodottságát érzékelik.

Putyinék látványosan támogatják a világ legelnyomóbb diktátorait, például ha nem állnak Asszad mögé, akkor valószínűleg nincs ennyire elhúzódó és véres szíriai polgárháború. (Ami persze nem csökkenti az amerikaiak felelősségét sem.) Az ukrajnai helyzet elfajulásában is erősen sárosak.

Gyakorlatilag nincsenek erkölcsi gátlásaik: államilag támogatják a doppingot és a netes hackerek seregét tartják fenn, hogy mindenfelé dezinformációt és zavart okozzanak. Egyértelműen primitív, macsó társadalomról van szó a saját farkastörvényeivel, óriási vagyoni egyenlőtlenségekkel, az általunk megszokott európai viszonyokhoz képest főként az orosz vidéken borzasztó szintű kulturális elmaradottsággal.

Az ottani viszonyok mégsem teljesen ismeretlenek számunkra: Orbán és klánja is hasonló logika mentén halad és habár lájtosan, de mégiscsak afféle mini Oroszországot szeretne megvalósítani. A putyini módszerek visszaköszönnek a hatalom centralizálásában, az EU-val való szembehelyezkedésben vagy az Ázsia-orientációban szintén, de a kis falvakban élők szegénységének megszüntetésére, kulturális elmaradottságának felszámolása irányába se nagyon tesz lépéseket a jelenlegi politikai vezetésünk.

Az a baj, hogy sokak számára olyan mértékű kisebbrendűségi érzést okoz a „nyugat” gazdasági fölénye és annyira félnek a külföld kulturális befolyásától, hogy szó szerint még az ördöggel is szövetségre lépnének. Bebeszélik maguknak, hogy saját kis világuk veszélyeztetett helyzetben van, ezt az érzésüket az egész országra kivetítik, ezzel ideologizálják meg a hatalomkoncentráló törekvéseiket (vagy a feltétlen, gusztustalan lojalitásukat a hatalom irányába). Valójában nem hisznek semmiféle tisztességes versenyben csak a tisztességtelen eszközök használatában a hatalom teljes központosítására.

A radikális jobboldaliak  azért támogatnak egy ilyen politikai irányvonalat, mert egyszerűen nem érzékelik, hogy igazából milyen is az a bezárkózó és primitív és harcias szellemiségű világ, ami felé a jelenlegi orosz út vezet. Mivel soha nem éltek ebben a hozzánk közeli, hatalmas országban és gyakorlatilag semmit sem tudnak róluk, ezért érzelmi alapon megközelítve a kérdést egyszerűen csak úgy gondolják, hogy az oroszok milyen "jó csávók" is lehetnek - és ennyi.