Ideo-logikák

Ideo-logikák

Véget tudunk-e vetni a státuszfogyasztásnak?

2020. február 11. - Tamáspatrik

Ez a cikk igencsak idealistának tűnhet a mai világunkban, amikor annyira sokaknak annyira fontos a társadalmi státuszuk kifejezése. A reklámok az emberi mohóság, kényelemszeretet és biztonságigény mellett legalább annyira építenek arra is, hogy a megvásárolt tárgyak adják meg nekünk azt az érzést, hogy kiemelkedtünk az „átlagból”. Ennek ellenére érdemes mégis a szokásainkat alaposabban megvizsgálni, mert a státusz kifejezése sem magától értetődő.

Én úgy látom, hogy főként a hagyományos, nagyon hierarchikus felépítésű társadalmakban, ahol egy hiba miatt is elveszhetett a termés vagy elkóborolhattak az állatok, ami miatt egész családokat éhség fenyegethetett, mindenképp fontos volt annak világos jelzése, ki a szolga, ki a gazdálkodó és ki a környék ura. A létbiztonságnak a mainál alacsonyabb szintjein a lényegében katonás szervezettségű társadalmakban mindenkinek a tisztsége és „rangja” jól látható kellett, hogy legyen. Emellett pedig a legtöbb ember szerette is tudni a pontos helyét a közösségi hierarchiában. (Ennek mai megfelelője többek között az is, hogy a dolgozók legtöbbször elmondják egymásnak, hogy pontosan mennyit keresnek. Kicsivel magasabb szinten már ez nem így működik, én is úgy gondolom, hogy ki pontosan mennyit keres az legyen tabutéma, ne szüljön irigységet és ne az alapján akarjuk mérni egymást.)

A mai elitek általában nem rosszabbak a régieknél, sőt a legtöbb dologban őket majmolják. Az arisztokrácia és a magasabb társadalmi osztályok általában különféle luxustárgyakkal is szerették kifejezni azt, hogy ők magasan fölötte állnak a „pórnépnek” és a társadalom legtöbb polgárának. (Az a bizonyos "parasztvakítás" is benne volt ebben.) Mai szemmel nézve kissé feudális ízűnek tartom a társadalmi státusz külsődleges kifejezését, ami persze az ókorban és annál régebben is már létezett valamilyen módon. Mivel azonban régen jóval kevesebb ember élt a Földön és nem is voltak ilyen lehetőségeik mint manapság, nem tudták a státuszfogyasztásukkal a bolygónkat tönkretenni.

Ha az igazgató vagy főorvos úr olyan verdával jár dolgozni, ami felső kategóriás és egy karc sincs rajta azt természetesnek vesszük (sőt szinte elvárjuk), éppúgy mint ha márkás bőrcipőt és táskát hord magával. A munkatársak és asszisztensek számára megengedett vagy elvárt szintű autó (munkába járáshoz) egyes országokban szintén a szokásjog része. (Pedig nem is biztos, hogy mindenkinek szüksége van új állapotú autóra vagy egyáltalán autóra, viszont aki tömegközlekedéssel, gyalog vagy kerékpárral jár, azt sokan ha nem is mindig tudatosan, de némi lenézéssel kezelik - mármint nem egyes országokban hanem nálunk.) Annak ellenére jellemzős lehet ez még, hogy a főorvos vagy a menedzser tekintélyét nem külsődleges dolgok fogják meghatározni, hanem a szakmai tudása.

Nagyon sok olyan dolgot veszünk meg, amit annyira nem igényelnénk, csupán azt hisszük, hogy így többnek fognak látni minket. (Különösen jellemző ez újonnan meggazdagodott vagy sok pénzhez jutott emberekre.) Sokan a legújabb divatot szeretik követni és még a nem annyira kopott, jó állapotú ruhák is mennek a kukába. A lakodalom például sok esetben „rongyrázás”, annak kifejezése, hogy a család anyagilag mennyire erős lábakon áll és mennyire érdemes velük jóban lenni. A báli ruha is vajon több-e mint a jólétet kifejező státusz szimbólum? Egy hatalmas, „csicsás” ház is hasonló szerepet tölthet be, annak az érzésnek az erősítését, hogy a kis bizonytalan egóm mögött mégis „valakinek” érezhessem magamat. Persze vannak olyan esetek, amikor a házépítés az önkifejezésem egyik módja, vagy az öltözékemmel is a sajátos egyéniségemet szeretném jelezni. A státuszfogyasztás az mindig sznobság, például legtöbbször nincs szükségem a nagy új autóra, sőt egy kisebb kényelmesebb is lenne, de így talán mások többre tartanak.

Számos egyéb lehetőség lenne annak kifejezésére, hogy fontos szerepet töltünk be a társadalomban. Néhány tipp ezek közül.

Mennyi adót fizetek az államnak? Van olyan ország, ahol az adófizetések nyilvánosak. Sok országban az emberek nem arra büszkék, hogy mennyi adót tudtak elcsalni, hanem hogy mennyit adtak be a közösbe. (Sőt ha a nemzet fogalmát valóban komolyan vesszük, nagy közösségként fogjuk fel, amelynek az állam is része, akkor az a dicsőség, ha valaki erősíti ezt a hozzájárulásaival nem pedig elvesz belőle. Tehát ha valaki elérte az adott korhatárt és nyugdíjba mehetne, de mégsem megy el mert még teljesen munkaképes, az egy egészséges társadalomban nem hogy kivételesnek nem számítana, de akár alapelvárás is lehetne.)

Mennyi munkahelyet hoztam létre? Mivel támogatom a helyi közösségeket? Hogyan veszek részt a helyi közösség életében? Milyen családot tartok fenn? (Az viszont már nem elvárás, hogy tényleg mindent megadjunk a gyerekeinknek, sőt esetenként még akár káros is lehet a közhiedelemmel ellentétben.) Milyen egyéb kreatív tevékenységeim, hobbijaim vannak és hogyan tudom ezeket bemutatni másoknak? Milyen programokon veszünk részt a barátaimmal és ismerőseimmel (ami nem alkoholizálásról szól) ? Miben tudok segíteni másoknak? Mindezek általában kevésbé mérhető, de mégis lényesebb kifejezésmódjai a társadalmi státuszomnak, megbecsültségemnek. Sőt, a csillogó-villogó tárgyakkal való kérkedés akár éretlennek, primitívnek is mondható.

Persze adódik a kérdés, hogy mi legyen akkor sok felesleges pénzzel, ha nem költjük el fölösleges tárgyakra és luxuskiadásokra? Például ha nem repülünk évente háromszor a tengeren túlra turistáskodni, csak legfeljebb öt évente egy alkalommal? El lehetne költeni, sőt kellene is mindenekelőtt klímavédelmi célokra, ez akár alapelvárás lehetne bizonyos szint fölött illetve a vagyon arányában is (egyfajta társadalmilag „elvárt adó”, teljesen önkéntes alapon). Lehetne esélyegyenlőségi programokra is költeni, tehetséggondozásra, betegségek megelőzésére vagy többek között környezetbarát életmód elterjesztésére, az élővilág védelmére, tudományos kutatás támogatására stb.

Én sosem hittem abban, hogy a nagy cégek meghatároznak mindent és nincs mit tenni. Viszont az elitek teremtik a divatot, a közismert személyiségekre figyelnek a legtöbben. Magyarország kis pont mindebben, de ami nálunk indult 2010-től az is lehetett volna egyfajta „plebejus demokrácia” is (Tölgyessy ebben reménykedett), de nem az lett, a mi elitünk sem épp példamutató, sőt. De azért még azt se mondanám, hogy az elitekre mutogassunk, a közfelfogás változása rajtunk múlik, gyakorlatilag mindenki alakítja egy kicsit. Ha több száz ember egy időben már mást tart fontosnak mint a státusza, az többet érhet mint ha egy celeb bohóc nyilatkozgat valamit a médiának.

A Titanic nem véletlenül volt minden idők egyik legsikeresebb mozija, egy olyan film, amit gyakorlatilag mindenki megnézett. Ha nem tudatosan is de érezzük a szimbolikus jelentését, hogy az emberiség egésze látja, hogy módosítani kell a hajó irányán, viszont túl gyorsan haladunk és túl nagy a tehetetlenség jelen állás szerint ahhoz, hogy a katasztrófát el tudjuk kerülni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr2015466036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 05:47:31

Így igaz, módosítani kell az irányt. Ideje lassan véget vetni a liberalizmus agresszív tombolásának, mely immár az egész bolygót átölelte.

A megoldás egyedül politikai lehet. A jó hír, hogy mára felnőtt 2 új nagyhatalom, mely egyre nyíltabban mer szembemenni a liberális dogmákkal, ez Kína éa Oroszország, s a hatmadik nagyhatalom, az USA, pedig egyre bizonytalanabb saját magában.

A státiszfogyasztás ugyanis nem oldható meg az alapprobléma kezelése nélkül.

midnightcoder2 2020.02.12. 07:28:47

@MAXVAL bircaman közíró: Mondjuk, ha van valahol státuszfogyasztás az Kína és fõleg Oroszország.

Amúgy a gond nem a fogyasztással van, hanem egyrészt azzal, hogy az emberiség egy része szaporodik mint a patkányok - az elmúlt 30 évben az emberiségnek sikerült ügyesen majd megdupláznia a létszámát, másrészt jelenleg nemigen van meg a technológia a CO2 semlegességhez. És záros határidõn belül nem is lesz, ergo ha meg akarjuk állítani a globális felmelegedést, arra nem ez a megoldás, hanem a bolygó hûtése.

2020.02.12. 07:58:21

@MAXVAL bircaman közíró: Jártál már Kínában vagy Oroszországban? Te tényleg visszasírod a királyok, császárok, diktátorok egyeduralmát, ami a megfélemlítésre épít? Tényleg az a jó az embereknek, ha szolga módra élik életüket, az uralkodó vagy pártfőtitkár kedve kénye szerint, csak a szaporodásra és a munkára koncentrálva és várva a minél hamarabbi halált, ami az egyház szerint az élet célja? Tényleg Sztálin vagy Kim-Ir -Szen vagy Mao uralma a legjobb, ami az emberiséggel történhet? Tényleg jó, hogy Magyarországon ma vagy megvesz a hatalom vagy tönkre tesz? Költözz Észak-Koreába és élj boldogan, ahogy ők.

Sir Galahad 2020.02.12. 08:45:42

A felső 1 százalékot be kell vonni az adózásba, közteher-viselésbe és rá kell kényszeríteni az öncélú fényűzés befejezésére. Ha ez megvan, az alacsonyabb státuszúak ebben is követni fogják őket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 08:54:09

@roli101:

Szolgalét a liberalizmusra jellemző, mindenki termeli a profitot a filantrógereknek, s közben még köteles tisztelegni is nekik.

midnightcoder2 2020.02.12. 09:11:35

@MAXVAL bircaman közíró: A legnagyobb luxusfogyasztások akkor voltak, amikor a liberalizmus még fel sem volt találva. Az persze más kérdés, hogy ezek a "luxusfogyasztások" igazából azok a dolgok, amik az akkori kultúra legnagyobb eredményei, és amit turisták milliói mennek most meglátogatni, illetve ezek azok a dolgok amire most büszkék lehetnek, hogy lám mi már századokkal ezelõtt miket tudtunk alkotni.

midnightcoder2 2020.02.12. 09:12:35

@Sir Galahad: A felsõ 1% fogyasztása elhanyagolható az emberiség össz fogyasztásához képest.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 09:49:59

@midnightcoder2:

Marginális réteg volt az, s a luxusuk értéket képviselt ahogy mondod, a legtöbb esetben.

Akkor úgy lehettél nagy ember, hogy mondjuk építettél egy közfürdőt, s nem úgy, hogy haszontalan dolgokat halmoztál.

dedoca eder 2020.02.12. 10:08:55

szerintem a bolygó egyszerűen nem bír el annyi embert amennyi él rajta. messze nem a felső 1%-kal van baj, hanem azzal AMENNYIEN vagyunk.

Chiro71 2020.02.12. 10:12:01

@MAXVAL bircaman közíró: Ha van hanyatló ország, az Oroszország. A gazdasága kisebb, mint Olaszországé, és az is főleg nyersanyagexportra épül. Pár évtizeden belül Kína felfalja. És ha már Kína: a liberális gazdaságok legnagyobb szövetségese. Ha valakinek fel lehet róni a bolygót elemésztő túlfogyasztást, az Kína.

eßemfaßom meg áll 2020.02.12. 10:25:54

@Sir Galahad:" és rá kell kényszeríteni az öncélú fényűzés befejezésére."

az miért jó a társadalomnak ha a gazdag nem fizet rengeteg adót az öncélú fényűzése közben, nem tart el egy halom szolgáltatót hanem aranyrudakban tárolja a vagyonát a pincében?

Sir Galahad 2020.02.12. 10:30:16

@midnightcoder2: Nem az a lényeg, hanem hogy a tömegek őket majmolják.

midnightcoder2 2020.02.12. 10:34:03

@Sir Galahad: Arra befizetek, hogy az átlagpolgár majmolni tudna egy milliárdost. Mondjuk magángép, jacht, paloták... Gipsz Jakabka ebbõl max. egy sárkányrepülõt és egy gumimatracot és egy panellakást tud megvalósítani...

Sir Galahad 2020.02.12. 10:34:33

@eßemfaßom meg áll: Azért, mert a tömegek őket majmolják. Ha nem lesz "divat" a pénzszórás, a szerényebb életmód, az ésszerűbb fogyasztás enyhíteni fog a környezet terhein.

eßemfaßom meg áll 2020.02.12. 10:45:56

@Sir Galahad: Mármit tömegek vesznek Lamborghinit a BKVhasználat helyett mert azt látták a nagyongazdagtól? Vagy azért vesz valaki évente új telefont mert Musk is lecserélte a telefonját?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.12. 11:53:55

@Chiro71:

Álhírek ezek. S igen, részt vesz minden ország a villágazdaságban, de immár nem a nyugat diktálta alapokon.

Sir Galahad 2020.02.12. 11:59:19

@eßemfaßom meg áll: Előbbi nem pont így, de jellemző (indokolatlanul cserélnek kocsit, tévét, stb.; tökéletesen működik, de már nem divatos), utóbbi pontosan így megy, legfeljebb Musk nevét be lehet helyettesíteni valamelyik másik tizenkettő egytucat ingyenélő celebére.

Sir Galahad 2020.02.12. 12:00:52

@midnightcoder2: Úgy majmolja, hogy a valós igényeinél jóval többet fogyaszt, teljesen fölöslegesen.

midnightcoder2 2020.02.12. 12:13:06

@Sir Galahad: Itt utoljára Rákosi pajtás elvtárs próbálta megmondani, hogy mik az emberek valós igényei, és ehhez képest mi a felesleges. Nem lett jó vége.

Sir Galahad 2020.02.12. 12:18:25

@midnightcoder2: Ebben igazad van, és egyúttal a kulcskérdésre céloztál: kezelhetjük-e az átlagember szintjéig érő problémaként a klímaváltozást? Mert ha igen, az előbb-utóbb valamiféle korlátozó diktatúrához vezet. Erre javasoltam megoldásképp, hogy csak a felső 1 százalékot regulázzák meg, a többi a szerényebb életmódban minden különösebb parancsszó nélkül követni fogja őket.

MEDVE1978 2020.02.12. 12:35:00

Nem érzem a kohéziót a cikkben. Státuszfogyasztásra (vagy arra, amit összeszedett a cikkíró) motivál a teljes mai gazdasági és társadalmi rendszer. Ez kiegészül egyes helyeken olyasmivel mint a társadalmi lelkiismeret valamilyen önkéntes formája. Ez mondjuk az angolszász országokban a charity vagy magyarul jótékonykodás. Anélkül nem lehetsz profi sportcsapat tagja, hogy segítenéd a helyi ifjú sportolókat, hátrányos helyzetű gyerekeket, öregek otthonát, hajléktalanokat stb. A vállalatod, ha sikeres, előbb-utóbb kimondatlan társadalmi követelmény, hogy adjon vissza a közösségnek is. Ez nyugaton bizony bevált dolog, de nem ellene hat, hanem párhuzamos a státuszfogyasztással. A sportsztárnak lesz 3 háza 20 autója, 200 ruhája stb. és amellett fog jótékonykodni.

Ahogy írtam, a baj az, hogy amit te státuszfogyasztásnak hívsz, arra épül a modern, növekedésorientált kapitalista világgazdaság. Amikor valaki reformálni akar, akkor az ellenálást is érdemes besaccolni, ezért ennek az újpuritán mozgalomnak nincs sok értelme.

eßemfaßom meg áll 2020.02.12. 12:35:37

@Sir Galahad: egészen biztos vagy benne, hogy az átlagember Billgéc/randomceleb majmolása miatt cserél TV-t pár évente nem azért mert a 32" 720p árában már kap egy okos 42"FHD-t amiben az okosság 4év alatt lebutul viszont azon az áron már veheti az 50es UHD-t? És aki ujautót szeret az Bezost követve viszi be a kereskedésbe az 5 éves verdát beszámíttatni az újba, nem azért mert egyrészt van pénze a cserére, másrészt inkább kifizeti az újautó felárat a szerelőhözjárkálás helyett?

Szrintem te nagyon el vagy tévedve.

midnightcoder2 2020.02.12. 12:46:51

@Sir Galahad: Egy lószart fogja követni. Az, hogy én Pl. venni akarok-e egy új telefont vagy nem, semennyire nem befolyásolja hogy Bill Gates vagy Elon Musk vett-e új telefont vagy bármit is. Õszintén szólva nem is igazán tudok róla, és különösebben nem is érdekel. Te valamiért nyilván nagyon rá vagy cuppanva arra, hogy ez vagy az a híresség mit csinál, de a társadalom 99.999%-a pont leszarja ezt. Másrészt, ha Pl. Elon Muskot annyira megadóztatnád, hogy ne tudjon olyan luxusjachtot venni amilyet csak akar, azzal a Teslát is hazavágnád, amivel pont a szarnak adnál egy derekas nagy pofont.

nemecsekerno_007 2020.02.12. 12:49:29

@Sir Galahad: Jaja, a legfelső 1%-ot valahogy mindig kifelejtik a világmegváltó terveikből :)))))
Nyílván azért mert ők inkább keresni szoktak ezeken és nem elszenvedni :)))))

nemecsekerno_007 2020.02.12. 12:50:53

@midnightcoder2: Az lehet, de az 1% a többi fogyasztásából gazdag :)

eßemfaßom meg áll 2020.02.12. 13:18:23

@nemecsekerno_007: és ha nem vesz még egy palotát az 1% akkor megmenekül a Föld?

Sir Galahad 2020.02.12. 13:42:09

@eßemfaßom meg áll: @midnightcoder2: Mindkettőtöknek javaslom tanulmányozni a vásárlás pszichológiáját.

eßemfaßom meg áll 2020.02.12. 14:08:12

@Sir Galahad: tudnál valami jóféle forrást adni?

FlybyWire 2020.02.12. 14:40:00

@MAXVAL bircaman közíró: Kína, mint a státuszfogyasztás elleni élharcos?

Bakker, sok éve nézegetem (önkéntelenül, mint a véres balesetnél) az itteni tevékenységedet, mégis meg merem kockáztatni, hogy ennél nagyobb baromságot még sohasem írtál.

Öcsi, évente többször járok Kínában. Azt a rongyrázást ami ott megy (Shanghai környéke pl.), te fel sem tudod fogni. Ott minden a külsőségről és amerika majmolásáról szól. Starbucks hátán KFC hátán Dairy Queen. Legújabb okostelefon, Porschék mindenütt, stb.

Moszkvában pedig 7 éve voltam, hát olyan mennyiségű luxusautót még Chelsea-ben sem láttam.

Egészen elképesztő, intergalaktikus méretű hülyeséget sikerült ismét ideböffentened tehát.

FlybyWire 2020.02.12. 15:07:51

@MAXVAL bircaman közíró: csak az összes polgáruk (próbálja).

clemens 2020.02.12. 15:28:01

A feltett kérdés hogy "mire költöd a felesleges fogyasztás elmaradása okán megmaradt pénzt" egyszerű megválaszolni.
SEMMIRE! Ugyanis ha jelentősen csökken a fogyasztás akkor leáll a gazdaság, jön a munkanélküliség, az infláció, és máris nincs egy vasad sem.
A jelenlegi életszínvonaladat a mesterségesen gerjesztett fogyasztás teremti meg, NINCS KILÉPÉS ebből a mókuskerékből

erol 2020.02.12. 15:32:47

@clemens: Azért a nem tudod mire költsd a felesleges pénzed és a nincs egy vasad sem között talán van egy kis játéktér.

qwertzu 2020.02.12. 15:50:07

Akkor lesz vége a státuszfogyasztásnak, ha a nők a BMV*s férfiakat preferálják a BMWs férfiak ellenében. De akkor nagyon gyorsan. Szóval, hölgyeim, az önök kezében van a megoldás.

*BMV: Busz, metró, villamos.

clemens 2020.02.12. 15:55:04

A cég ahol dolgozom létszükségletnek semmiképpen nem nevezhető bizbaszokat gyárt, amiből én jól megélek. Ha sokan lemondanak erről a bizbaszról, akkor én, meg még 100 ember munkanélküli lesz, és nem lesz másik munkahelyem, mert ugyanekkor még 1 millió hasonló bizbasz gyár zár be a világban, mert megjött az emberek esze, és nem vásárolnak felesleges cuccokat.
Ezt akarod?

Tamáspatrik 2020.02.12. 16:28:50

@clemens: Ugyanezeket az erőforrásokat lehetne költeni klímavédelmi beruházásokra is. Például lebomló műanyagokat gyártanánk, CO2 megkötő szerkentyűket, egészségügyi berendezéseket (most pl. védőmaszkokat is akár), különféle robotokat, berendezéseket stb.. Ha véget érne az olcsó tömegtermékek kora minden drágább lenne mint most, de kevesebbet fogyasztanánk belőlük, ami tehermentesítené a bolygót.
Tehát ha A és B termékre nincs szükség, attól még a C és D termékekre megnőhet az igény.

Tamáspatrik 2020.02.12. 16:32:14

@clemens: A fogyasztás szerkezete manapság is változóban van, pl. az USA-ban is csökken a bevásárlóközpontok és a gyorséttermek forgalma és nő a kézműves termékeké. Pont ez a marketingesek egyik fő gondja, hogy a digitális generációt nem érdekli annyira a tárgyak felhalmozása a fejlettebb országokban. A kevésbé fejlett országokban viszont még nő az iparcikkek fogyasztása. -A fejlettebbekben már régóta nagyobb mértékben épül a gazdaság különféle szolgáltatásokra.

Tamáspatrik 2020.02.12. 16:47:13

@MEDVE1978: Léteztek már puritán elitek a történelemben, pl. Spárta, de még Athén is, a kereszténység vezetői egy ideig, sőt az USA első telepesei is puritánok voltak többnyire.
Ami ma magától értetődőnek tűnik arról kiderülhet, hogy divatok módjára változhat, pl. a celebek egymást licitálhatják felül a jótékonykodásban, vagy épp a zöld befektetésekben. Sőt, ha komolyan veszik a bolygó védelmét és biztosan lesz ilyen, az már nem is a legújabb modellekkel fog furikázni és nem repüli körbe a világot, hanem ezt is csökkenti. Az elitek által mutatott példákat a tömegek is követni szokták, ez azt is eredményezhetik, hogy a középosztály is beszáll és pl. nem cseréli le a kocsiját egy ideig, hanem mondjuk zöld részvényeket vásárol, vagy a biodiverzitásért tevő szervezetet támogat, sőt részt is vesz ilyenben.
A munkahelyek is eltérhetnek, egyes cégeknél (azt hiszem vidéken ez gyakoribb mint a fővárosban), ma már nem annyira hangsúlyos, hogy ki hogyan öltözik vagy milyen kocsija van. Vagy a településeken is lehet hasonló helyzet a házépítést tekintve, például az ökoházak se bazi nagy méretűek, az részben önzőség és intolerancia jele is lehet, ha rengeteg m2-re van szükségünk.
Többféle tendencia eredményezheti azt együttesen, hogy a közfelfogás megváltozzon a társadalmi státusz jelzésével kapcsolatban. Az értékrend változásai általában lassúak, nem szoktuk észrevenni, valamilyen rendkívüli helyzet vagy katasztrófa tudja felgyorsítani ezeket.

clemens 2020.02.12. 16:49:25

@Tamáspatrik: Igen a bolygót tehermentesítené, csak a drágább termelés végképp elvenné a fejlődő országok felzárkózási lehetőségét, magyarán nyomort okozna.
Ha holnaptól - ahogy írod - tizedére csökkenne a távolsági turizmus, tízmilliók vesztenék el a megélhetésüket. Tehát lenne egy fasza bolygód nyomorgó emberekkel.
Másik: nem csak felesleges tárgyak vannak, hanem a szolgáltatások jelentős része is bizton feleslegesnek mondható, tehát ez ebbe való átcsoportosítás erőltetett megoldás.

MEDVE1978 2020.02.12. 19:31:38

@Tamáspatrik: Spárta - Athén mitől volt olyan puritán? Ez az ókor, lehet azt mondani, hogy a spártaiak fő irányvonala a becsület, hősiesség, katonai profizmus stb. volt, de hogy puritánok lettek volna...
A keresztények jól megnevettettek. Addig volt a kereszténység puritán, amíg szekta volt. Amint kilépett a fénybe és államvallás lett, integrálta magába a hatalmat és a hatalmasokat, már nem volt puritán.
Az amerikai telepesek is maximum addig voltak puritánok, amíg nem volt urbánus fejlődés, ipar és kereskedelem a környéken. Utána bizony működő kapitalizmus lett - a puritánság mellőzésével.

Gyönyörű dolgok, amiket leírsz, de a valóság mégis az, hogy még ha ebbe az utópiába bele is megy a fejlett országok pár százmilliónyi relatíve gazdagja, akkor is ott marad még a fejlett országok pár száz milliónyi szegénye és a fejlődő országok több milliárd szegénye. Akiket nem fogja érdekelni a zöld minta, mivel még az a fogyasztási szint is cél nekik, amire a gazdagok éppen mérsékelni akarják magukat.

Erről én azt gondolom, hogy az elsődleges a versenyképes kiváltás. Nem azt kell bután mondani, hogy az emberek ne egyenek húst, mert túl sok CO2-t termel az állattenyésztés, hanem laborban vagy növényekből kell pont olyan minőségű húst / húspótlót előállítani, mint amennyibe a tenyésztett állat húsa kerül. És akkor tényleg a jobb környezetterhelésű terméket fogja mindenki választani. Ugyanez igaz az autókra is. Nem arra kell törekedni, hogy mindenki menjen biciklivel, hanem arra, hogy az emberek használják a minőségi tömegközlekedést / olyan autójuk legyen, ami nem környezetszennyező / ne legyen több autó egy családban.

eßemfaßom meg áll 2020.02.12. 20:25:05

@Tamáspatrik: Nem akarsz inkább fantasykat irni?

Tamáspatrik 2020.02.13. 20:54:08

@MEDVE1978: Egyetértünk.
Az ókori athéniak táplálkozása, házaik nagyon egyszerűek voltak, a kereszténység is az első részében több évszázadon át a puritanizmust vallotta. A többivel maximálisan egyetértek.

HaCS 2020.02.14. 01:26:30

Én valahol az igényekben, azok keletkezésében, formálásában látom a problémák gyökerét.

Régen csak valós igények merültek fel kvázi. Nyilván a létfenntartáshoz kapcsolódóak, aztán a kényelmiek, és legfelül mindig valami státuszmeghatározó igények, de mindig organikusan maguktól jöttek létre, és volt értelmük. Még a státusszimbólumok sem véletlenül voltak pont az arany, a gyémánt, vagy az elefántcsont, hanem mert ellenállóak voltak, hosszú évtizedeken/emberöltőkön át díszelegtek, csillogtak és gyarapodásuk is szemmel látható volt.

Az a folyamat, hogy először valós igény nélkül létrehozunk termékeket, majd utólag megpróbálunk igényt ébreszteni, keresletet generálni hozzá, az teljesen 20. századi. Az AIDA formulával együtt. Ez hozza magával a rengeteg értelmetlen mütyürt, de a státusszimbólumok divatszerű cserélődését is. Nem az a baj, hogy létezik a státuszfogyasztás, az mindig is létezett. Az a baj, hogy a legnagyobb energiabefektetéssel járó luxustermékek, státusszimbólumok értéktelenednek a leggyorsabban, és pár évente mennek a lecsóba a ráfordított alapanyaggal, energiával együtt. Mert az igények nem természetesek, a vágyakat mesterségesen korbácsolják fel erre képzett szakemberek.

Világos az elvárás, hogy ne egy Rákosi Mátyás határozza meg az igényeinket, de ugyanakkor miért fogadjuk el ezt a cégek Marketinges/PR-os/Saleses részlegétől?
Mondjuk bonyolultabb az összefüggés, Mátyás egyszerű ember volt.

HaCS 2020.02.14. 01:30:05

Más.
Mivel a vágyak keltésével könnyebb/nagyobb kasza érhető el, így piacgazdaságban csak a hülyék, vagy a zsenik fognak nagy víziókat, célokat kitűzni. Sajnos az utóbbiak nagyon kevesen vannak, és egyre kisebb valószínűséggel vannak döntési pozícióban. Az eredeti tőkefelhalmozás mára odáig jutott, hogy a legnagyobb tőke nem az országok kezében, vagy arra érdemes cégtulajdonosok, gyáralapítók, feltalálók kezében összpontosul, hanem egykor érdemes családok sokadik generációjánál, és nyerészkedő profitéhes törtetőknél, akiknek egyszerűen nincs meg a potenciáljuk a nagy célok megálmodásához/kivitelezéséhez, ehelyett mindenféle alapítványokba, befektetési alapokba kerül a pénz, ahol az egyetlen víziót a még több tőke teljesíti meg, amire azonban valós fejlődés híján, csak ötletszerű ad hoc befektetési döntések révén kerülhet sor (teszem hozzá mindig csak valaki más kárára).. És ömlik a tőke már-már kontrollálhatatlanul. Néha garázscégek kapnak hirtelen annyi tőkét, amibe belefulladnak, azt se tudják mit kezdjenek vele, néha ígéretes projektek alól rúgják ki a sámlit egy kisebb piaci pletykára. Néhol lufikat fújnak, néhol kidurrantják. A valós hosszú távú érdekek nem vezérlik őket, de nem is lennének képesek felmérni. Csak a rövidtáv, csak a profit.

Tavaly volt 50 éve, hogy a Holdra léptünk. Volt egy vízió, egy cél, mely maga köré gyűjtötte az erőforrásokat, és irányt adott nekik. A Holdon semmit nem találtunk, de fejlődött a rakétatechnika, a speciális anyagok tudománya, a számítástechnika, a kommunikáció, és nem sorolom tovább.
Na ilyen értelmet adó pozitív célra jelenleg esély sincs.

A klímaváltozás lesz sajnos ami a következő nagy irányt meghatározza, de nem lesz olyan örömteli.

Tamáspatrik 2020.02.16. 14:52:38

@HaCS: Az igények régebben is megvoltak, csak nem voltak kielégíthetőek. Az elit régebben is luxusfogyasztással jeleskedett.
Nem kell felkorbácsolni semmit. A nők elmennek az IKEA-ba, és ott egy délutáni program, hogy televásárolják magukat fölösleges mütyürökkel. Régen bogyókat és virágokat gyűjtöttek, a paleolit ösztön megmaradt, de most pénzért gyűjtenek. A földművelő társadalom csak egy kis szakasz az emberiség életében, az ösztöneink a paleolit korból valók. A paleolit ember éppúgy mindent azonnal elfogyasztott, mert nem a törzs tovább állt és nem tudott tartósítani semmit, a fogyasztási láz az ösztöneinkben van kódolva. A racionalitásunk kellene, hogy ennek gátat vessen.

Tamáspatrik 2020.02.16. 14:58:13

@HaCS: Régen is sajnos a hülyék kezében koncentrálódott a vagyon, a királyok és az arisztokrácia nagy része komplett idióta volt, még inkább mint most.
Ma jobban vannak saját erőből meggazdagodott emberek, egy Gates vagy Musk esetében nem lehet azt mondani, hogy teljesen értelmetlen célokra szórnák a pénzt.
Lehetnek értelmes befektetési alapok, neves személyiségeknek és főként tudósoknak kell meggyőzni őket, hogy ilyenekre költsenek és ne hülyeségekre. Pl. afrikai országok szegényeinek halat adni, ahelyett, hogy megtanítanák őket halászni (környezetbarát módon).
Az újgazdagok sok esetben jobban szórják a pénzt és inkább törtetők a nagy haszon reményében, kelle egy társadalmi nyomás, hogy többet adózzanak, akár direktben, akár különféle hasznos szervezetek támogatásán keresztül, mert amit adnak a társadalomnak az valóban kevés.
süti beállítások módosítása