A középosztályok fogyasztás centrikus életmódja a múlt század második felében alakult ki. Miközben a fejlettebb országok középosztálya relatív elszegényedést ér meg az utóbbi évtizedekben, ezzel párhuzamosan az életmódja egyre nagyobb környezetterhelést jelent és fokozatosan lakhatatlanná teszi az egész bolygót. Az életmódunk vagy hirtelen összeomlik egy kritikus ponton túl, vagy pedig képesek leszünk fokozatosan a megváltoztatására, a döntés valójában rajtunk múlik.

A nyugati középosztály életmódjára építi a legtöbb vállalat a marketingstratégiáját, mivel a tömegtermeléshez tömeges és jól kiszámítható fogyasztásra is szükség van. Habár ilyen szempontból „fogyasztói” társadalomról beszélhetünk, a mélyben rejlő okok számomra teljesen egyértelmű módon az emberi mohóság, kényelmesség és egoizmus. Az értékrendszerek általában fokozatosan alakulnak át, és ha képesek vagyunk a jelenlegi ösztönös, kőkorszaki, felelőtlen és gyerekes szóval jellemezhető felfogásunkon változtatni, akkor lehet esélyünk kétféle problémának a megoldására is. Egyrészt ne kínlódjunk anyagilag és ne adósodjunk el a kényelmi szempontok és státuszfogyasztás miatt, másrészt pedig adjunk időt magunknak, hogy megállíthassuk és megfordíthassuk a jelenlegi súlyosan környezetpusztító tendenciákat. Ehhez alapvetően arra van szükség, hogy a „fogyasztás” ne egy paraméter legyen többé a képletekben (mivel teljesen személytelen és arctalan), másrészt majd a „tőke” felé lesz egy hasonló elvárás, de a kettő nem függ össze közvetlenül. (Söprögessünk először a saját portánkon, másokra való mutogatás helyett.)

A középosztály mérete világszinten gyorsan bővült az utóbbi években, jelenleg a világ népességének közel fele, 3,5 milliárd ember tartozik ebbe a körbe. Van olyan irányzat, ami kimondatlanul azt az alaptézist fogadja el, hogy a bolygónkon „nincs mindenkinek elég”, az erőforrásokért kíméletlen harc fog folyni, ezért arra kell összpontosítani, hogy Magyarország mennél jobban jöjjön ki belőle, a többi nem fontos. Ez számomra egy visszaesést jelent a civilizáció alacsonyabb szintjeire, elismerve azt hogy nyilvánvalóan szükség van arra, hogy az emberiség összlétszáma valamilyen mértékben csökkenjen. A legtöbb számítás azt mutatja, hogy képes a bolygó még ennyi embert is eltartani, ha az életmódunk megfelelő mértékben szolid szintű. A részletekbe érdemes belemenni, hogy mit is jelent mindez.

Felvetődik persze az is, hogy a fogyasztás visszaesése miatt csökkenni  fog az életszínvonal és a GPD, ami egyrészt egy kevésbé súlyos probléma, másrészt a tömegtermelés csökkenése miatt felszabaduló erőforrásokat lehetne az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem területére és egyéb, életminőséget javító tevékenységekre is fordítani.

Épp azok a területek azok, a táplálkozás, közlekedés, ruházat, elektronikus kütyük, stb. ahol a középosztálybeli életmód annyira „túlburjánzott” az utóbbi évtizedekben, hogy túl nagy kiadást jelent a családi kasszának, legtöbbször pont ezek a leginkább környezetszennyezők is.

Például egyre gyakoribb egy családban a második vagy harmadik autó, amelyek előállításának nem csak a szén- és vízlábnyoma jelentős, hanem azt is mutatják, hogy mindenki mindenhova lehetőleg kocsival akar menni. Ez egy luxus, teljesen felesleges kényelmesség amellett, hogy egyre nagyobb batárokkal járunk (amelyekben egyre több olyan alkatrész van, ami elromolhat). Ez a jelenség már önmagában véve is az egyre nagyobb egoizmusunkat mutatja. A közlekedés általában jelentős környezetszennyezést okoz, például a repülős távolsági utazások száma most átmenetileg a járvány miatt visszaesett, de még mindig sokkal több, mint amit a környezetünk elbír.

A táplálkozásunk a következő nagy terület ebből a szempontból: az élelmiszerpazarlás arra mutat, hogy természetesnek vesszük, hogy mindig legyen miből válogatni, ami megmarad azt egyszerűen kidobjuk. Az egész táplálkozást szerintem túlspilázzuk, sokkal kevesebbel is beérjük a jelenleginél, például nem kell minden nap húst enni. Nem kell annyi feldolgozott és finomított „előemésztett” élelmiszer sem, amelyek nagy része nem is túl egészséges (pl. a gyorséttermek). A jó fizikai kondícióhoz az is hozzátartozik, ha képesek vagyunk egy kicsit éhezni vagy alig enni valamit. A túl sok kalória bevitele és a jelenlegi életmódunk oda vezetett, hogy rengeteg táplálék kiegészítőre, vitaminra és gyógyszerre költünk, ami még pár évtizede sem volt ennyire jellemző.

Azt a mondatot, hogy „Megveszem, mert megengedhetem magamnak.” törölni kellene, és azzal helyettesíteni hogy „Megengedhetném magamnak, hogy megvegyem, de mégsem veszem meg, mert jól elvagyok nélküle.” (Az impulzív vásárlásra ösztönző reklámokat is például be lehetne tiltani.) Vonatkozik ez különféle ruhákra, egyéb használati tárgyakra is. Az elektronikus kütyük összességében azért jelentenek nagy kiadást, mert pár évenként elavulnak, mindig kell valami újat venni ami jobb és többet tud mint a régi. A gyártók többsége erre állt rá, hogy így fogjuk fel, ezért eleve nem is tervezik ezeket úgy, hogy pár évnél többet bírjanak ki.

Nem hiszem, hogy a tiltás lenne a legjobb, sokkal inkább az, ha az állampolgárok hajlandóak lennének a valós árát megfizetni a különféle termékeknek, a környezetet rombolása miatt később felmerülő költségekkel együtt. Az például nem biztos hogy jó, ha egy liter benzin viszonylag olcsó.

A természet tiszteletének hiánya megint csak egoizmus, például a műanyagokat a veszélyes hulladékok közé lehetne sorolni, eldobásuk minimum súlyos szabálysértés, a fák kivágása és a betonozás pedig egy bizonyos méreten túl csak a helyi közösségek jóváhagyásával és ellentételezésekkel (pl. fák telepítésével) működhetne.

Nyilván a közszereplők azok, akiknek a (többnyire felsőbb osztályokhoz tartozó) életmódja jó vagy rossz példát mutat, sokkal inkább az utóbbi a jellemző. Ennek ellenére mindenkinek az életmódja valamilyen példát jelent, kár hogy mostanában az anyagi gyarapodás nagyon jól lemérhető jellemzővel akarjuk a társadalmi státuszunkat megmutatni és a sikerességünket bizonyítani.

A globális felmelegedés tudományos elmélete ma már épp annyira pontosan használható mint az egyes égitestek mozgását leírók, viszont egy nagyon nehezen megemészthető problémahalmazt jelent az éghajlatváltozás, tele rossz hírekkel, emiatt nagyon sokak reakciója az ösztönös elutasítás. Kell egy kis idő, amíg ezt megemésztjük, holott ösztönösen mind tudjuk, hogy a jelenlegi életmódunk nem megengedhető szintű. Unokáink életében már annyira súlyossá válhat a helyzet, hogy azt a korszakot ahol élünk valszeg. nem kapitalizmusnak, hanem antropocénnek vagy a felelőtlen fogyasztás korának fogják nevezni. Különféle országokban a problémák eltérő módon fognak jelentkezni: elsivatagosodás, aszályok, tengervízszint emelkedés, óriási szélviharok, hőhullámok, élelmiszer hiányok, újfajta kórokozók stb. Nálunk a szárazság és a hőhullámok gyakorisága nőhet meg, de egy globális 3 fokos hőmérséklet emelkedés esetén Magyarország is a lakhatósági zóna határára kerülne.

Ennek az óriási problémahalmaznak csak egy része az, hogy milyen a fogyasztásunk összetétele, további részei az energiatakarékos és megújuló energiát termelő rendszerek, hulladékkezelés, szén-dioxid megkötés kivitelezése stb., némelyik inkább technológiai vagy politikai jellegű kérdés.

A mai ember nagyon szétszórt, erőforrásait hajlamos sok felé szétszórni, ami a pénzköltésben és a környezet szennyezésében is aktuálisan megjelenik. Annak ellenére így van ez, hogy sem az önmegvalósításunk, sem a közösségi életünk sem a családi boldogságunk nem azon fog múlni, hogy mennyire szórjuk a pénzt különféle dolgokra.