A labdarúgó bajnokságok üzleti alapon működnek a legtöbb országban, a csapatok rendszerint szurkolótáborokhoz kötődnek, nem véletlen hogy Európa élcsapatai hagyományosan a nagyvárosokban jöttek létre. Üzleti alapokon álló rendszerben a lokálpatrióta törzs szurkolók nagy számára van szükség, ezért nagyon ritka, hogy kisebb városok is jelentős focicsapatokkal büszkélkedjenek. Nálunk nem egészen ez a helyzet, ugyanis a 12 csapatos bajnokságban idén 4-5 olyan csapat szerepelt, ahol a lakosságszám még a húszezret sem érte el: Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd, Paks, de a Budafok is ide sorolható. Teljesen kizártnak tartom, hogy ezeknek a csapatoknak jelentős szurkolótáboruk lenne, a fenntartásuk nyilvánvalóan hobbi, egyfajta úri passzió, ráadásul állami pénzből finanszírozzák ezeket. Az idei év nem kivételes, tavaly is hasonló volt a helyzet és jövőre sem lesz változás csak annyi, hogy a Budafok helyett a Gyirmót, a jelentős szurkolótáborral rendelkező vidéki nagyvárosok képviseletében pedig Miskolc (Diósgyőr) helyett Debrecen szerepel majd az NB1-ben. Az arányok összességében nem változnak (4 fővárosi, 1 nagyvárosi és 2 középvárosi csapat marad az ún. „NER” csapatokkal szemben).

Ez az adófizetőknek évente sokmilliárdos kiadást jelentő hobbi a szomszéd országokra is kiterjed, hiszen ott van a DAC (Dunaszerdahely), amely a szlovák bajnokságban a 2. és a Topolya, amely a szerb bajnokságban az 5.helyet érte el annak ellenére, hogy ezek is húsz ezer fő alatti városok.

Egyik kiscsapatban sem a magyar, saját nevelésű játékosok a meghatározók, a futballakadémiák rendszere is már rég megbukott nálunk. A saját rendezésű U21-es EB megmutatta az utánpótlásunk valódi színvonalát, három mérkőzésen szerzett 0 ponttal, -9-es gólaránnyal estünk ki. (1986 óta nem értünk el jelentős eredményt ezen a tornán.) Nincs továbbra sem saját nevelésű játékosunk, aki a topligákban megállja a helyét, pedig a régióbeli országok többségében akadnak ilyenek. Nincs lényeges előrelépés a magyar fociban, csak ezt senki nem akarja beismerni, mert akkor azt is be kell ismerni, hogy sok milliárdot költünk folyamatosan egy rossz rendszer fenntartására.

A Felcsút 2.helye egyébként nagyon ciki, egész Európa röhög azon, hogy a nemzetközi kupákban szerepel a magyar miniszterelnök házi csapata, nálunk ezt nem meri senki felemlíteni.

Az első számú magyar klub továbbra is a Ferencváros, amely bizonyította ismét, hogy egyenrangú tud lenni az európai középmezőnnyel. Legalábbis még az idény elején, amikor a selejtezőket játsszák, akkor már csúcsformába tud kerülni, más csapatokkal ellentétben, amelyek többsége ezt későbbre időzíti, mivel a magyarnál megterhelőbb bajnokságokban játszanak. A Bajnokok Ligájába még nem való a Fradi, ezúttal is csúfosan leszerepelt, a 32 csapat között az utolsó helyen végzett, 1 szerzett ponttal, -12-es gólaránnyal, aminek fő oka a jól látható sebességkülönbség volt a Barca és a Juve játékosaihoz képest.

A magyar fociválogatott kivételt képez ebben a sorban, mert egy zseniális edző (Rossi) megtalálta azt a játékfelfogást, amivel eredményesek tudunk lenni. A magyar focisták bizonyították, hogy képesek kiemelkedő teljesítményekre egy-egy alkalommal, ezen kívül képesek igazi csapatként, a szövetségi kapitány által kiadott taktikát fegyelmezetten követni. (A sorozatterhelést már kevésbé szokták bírni a játékosaink.) Az EB-n nem is vagyunk teljesen esélytelenek, képesek vagyunk meglepetést okozni. Ezzel együtt a magyar focit nem nagyon jegyzik Európában, aminek különféle okai lehetnek.

Az egyik ilyen ok a magyar fociedzők nagy részének nyilvánvaló alkalmatlansága, nagyon sokan élnek meg a sportból nálunk is mindenféle mutatott teljesítmény nélkül. A magyar fiatalok családi közegét is inkább pátyolgatónak mondanám, nem tesz edzetté és nem készít fel az erőpróbákra, a fiatal játékosaink között láthatóan kevés van olyan, aki fizikailag megfelelően felkészült lenne a sorozatterhelésekre. (A Balkánról vagy Ukrajnából érkező játékosokra ez már nem igaz, ők nem akarnak és nem is tudnak evickélni a langyosban, sokkal komolyabban veszik a sportot.)

Az önkény ott kezdődik, hogy az adófizetők pénze bármire elkölthető, következmények nélkül, akár a miniszterelnök kedvenc hobbijára is. Ez azt mutatja, hogy már jó pár éve nálunk már tényleges önkényuralom van.