Ideo-logikák

Ideo-logikák

Mi lehet a kínaiak titka?

2021. június 02. - Tamáspatrik

„Annyian vannak mint az oroszok.” Ismerős ez a mondás valakinek? Nagyapáink, dédanyáink idejéből származik abból az időből, amikor elözönlöttek minket az orosz katonák. Na most Kína lakossága közel tízszerese az oroszokénak, de az USA-énak is több mint négyszerese. Kína Európánál valamivel kisebb területén közel kétszer annyi ember él, pedig Európa nem egy ritkán lakott kontinens, felfoghatatlanul nagyszámú emberről van tehát szó. A poént lelőve, (előrebocsátva, hogy ez egy kicsit Kína-ellenes cikk lesz), szerintem a titkuk nagyrészt ebben áll, hogy rengetegen vannak, látványos eredményeik nem kis részben a nagy számok törvényén alapulnak.

Az oktatási rendszerben nem kell csodát művelniük, elég ha a lakosság átlagos IQ-ja megközelíti a nemzetközi átlagot. (Ha kisgyerekkorban az ember kielégítő táplálékhoz jut és a családi közeg is inkább támogató, nem pedig folyamatosan stresszelő hatású, akkor ez a szint nem elérhetetlen.) Ha a kínai lakosság IQ-ja átlagosan 100, akkor a normál eloszlás alapján több mint 2%-a minden bizonnyal 130 feletti, ami legalább 28 millió embert jelent. Nincs szükségük különleges oktatási rendszerre, elég könnyű a legjobb képességű gyerekeket kiemelve „versenyiskolákat” létrehozni és ott nagyon jó teszteredményeket felmutatni. Ezekben az iskolákban pedig úgy tűnik, hogy nem feltétlenül az innovatív gondolkodásra nevelik a fiatalokat, hanem valószínűbbnek tartom, hogy az adott szakterület legjobb gyakorlatainak átvételére (ami még önmagában nem lenne baj, hiszen az USA felsőoktatása is ezen alapul).

Kína technológiája igazi újításokat nem tud felmutatni, de nagyon jól tudnak lopni és az ellopottakat összeépíteni egy-egy készülékben. A kínai gondolkodás köztudottan nagyon praktikus jellegű, de a termékeiknek nincs jelenleg még semmilyen egyedi arca. Például a japán a precíz technológiájáról, a német a robosztus megbízhatóságáról, a francia és olasz a formatervezéséről vált híressé, az amerikai pedig a leginkább high-tech, a „kínai” a köznyelvben egyszerűen csak olcsó és nagy tömegű áru szinonimája. Úgy gondolom, hogy azért ez a helyzet meg fog változni, például most is vannak olyan sportágak, ahol a kínai versenyzők egyeduralkodók, ehhez hasonlóan a gazdaságban is lesznek olyan területek, amelyek már nem a kínai munkaerő olcsóságán és tömegességén fognak alapulni.

A COVID vakcinájuk viszont nem túl fényes bizonyítványt állít ki róluk, mert amellett, hogy múlt századi technológián alapul és ráadásul drágán állítható elő még kínai bérek mellett is, a többihez képest kevésbé hatékonynak is tűnik. (Ami nem is meglepő, mivel ha egy immunrendszer egyszerre a vírus összes fehérjéjére, 29 célpontra lő az sokkal kevésbé lesz hatékony mintha a legfontosabb pontját, a tüskefehérjét veszi célba.)

Nagy előnyük még a gazdaságfejlesztés szempontjából a lakosság koncentrált volta, hiszen a terület kevesebb mint felét adó keleti részeken él a lakosság 94%-a, egyes tartományokban tehát hihetetlen nagy a népsűrűség. Igaz, hogy a 20.század nagy részét lényegében átaludták, de a keleti nagyvárosaikra jelentős hatással volt Japán, Dél-Korea, Tajvan és leginkább Hong-Kong példája, gazdasági sikertörténete. A lakosságszámban hozzájuk mérhető Indiához képest a konfuciánusnak nevezett kultúrájuk sokkal inkább praktikusnak és cél-orientáltnak mondható, ez is lehet egy fontos tényező a kínai gazdaság szárnyalásában.

Most nem akarok abba mélyebben belemenni, hogy egy kommunista vezetésű országról van szó, ráadásul egy birodalomról, amelynek nyugati tartományai valójában gyarmatok. Az érdekesebb kérdés számomra, hogy a gazdaságilag megerősödött nagy országok mért akarnak terjeszkedni és a befolyásukat növelni. Ez ha jobban belegondolunk, nem mindig racionális és nem magától értetődő, szerintem egyszerű hataloméhség lehet mögötte. Történelmünket végignézve nem nagyon van kivétel a világon sehol ez alól, mert a terjeszkedés népszerű politika az adott országon belül és nincs olyan belső korlátja, ami fékezőleg hatna, a nacionalizmust könnyű feléleszteni. (Nagyon sok politikai jelenségnek, folyamatnak nincs ilyen jellegű korlátja, például a Fidesz jobbratolódásának és hatalomnövelésének sincs manapság). A kínai terjeszkedés szerintem leginkább presztízskérdés, az USA-val való gazdasági háborúskodás is inkább presztízs küzdelem. Éppúgy mint amikor a „nyugati tömb” és a keleti „szocialista tömb” küzdött egymással, Moszkva és Washington annyira messze voltak, hogy a befolyási övezetek felosztása nem jelentett nehézséget, és most is alighanem hasonló a helyzet Peking és Washington vonatkozásában. A kínai terjeszkedés elvben leginkább Ázsia keleti országait veszélyeztetheti, de a gyakorlatban igyekeznek különféle „támaszpontokat létrehozni” minden gyenge országban (például Kelet-Afrikában), különösen azokban, ahol a vezetés is korrupt.

A dolog érdekessége az, hogy a kevéssé tájékozott embereket nálunk (és a világ más részein hasonlóképpen), nem nagyon érdekli a felsőoktatási rendszer, és a „kínai” az ő számára az ügyes kínai árusokat jelenti, akik valahogy csak-csak eléldegélnek, egyszerű és ártalmatlan emberek. A nagyságrendeket pedig végképp nem érti korunk átlagembere, a „milliárd” szónál a legtöbb ember gondolkodása leáll. Az viszont borítékolható, hogy egy esetleges kormányváltás esetén a Fudan egyetem projektje korunk Bős-Nagymarosává válhat, egy olyan beruházássá, amit sosem fejeznek be.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr9216580308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 22:15:07

Erős néplélek, melyet nem lehet becsapni liberalizmussal.

MEDVE1978 2021.06.02. 23:00:16

KÍna napjai meg vannak számlálva. Ennek az oka elsősorban a korfa. Az egyke politikai sikeres volt, olyannyira, hogy egyes korosztályok a korábbiak csaknem felére mentek vissza. Ez ahhoz vezet, hogy jelenleg a kínaiak száma 1,43 mrd, 2030-ban lesz a csúcson 1,46 milliárddal. 2050-re azonban visszesik 1,4 milliárdra, mégpedig úgy, hogy a népesség nagy tempóban elöregszik. www.populationpyramid.net/china/2020/

A fenti linken található korfán is látszik, hogy a 30-35 éves, illetve 45-50, 50-55 éves korosztályok a legnépesebbek. A 30 alatti korosztályok átlagosan 70%-át teszik ki ezeknek a korosztályoknak. Ez a kínai társadalmat is nagyon erősen megviseli majd.
Az USA korfa ezzel szemben kiegyenlített (populationeducation.org/resource/u-s-population-pyramid-infographic/).

Az egészből az következik, hogy a jelenlegi kínai hatékonyság, produktivitás - ami az aktív rétegek nagy lélekszámából is következik - csökkenni fog. 2060-ra ugyanannyi Kínai lesz mint 2005-ben, de az aktív korosztályokban sokkal kevesebben. A kínaiak stratégiája ennek megfelelően a gyors terjeszkedés, tudják, hogy 10-15 domináns évük van. Szerintem egyre inkább majd Kína a robotika és új technológiák felé fordulását fogjuk látni. A nagy mértékű területi terjeszkedést nem tartom elképzelhetőnek, mivel nagyon erős szereplők vannak a környezetében, legyen akár szó az USA által támogatott Japánról vagy Dél-Koreáról, Oroszországról, Indiáról. Területi terjeszkedés helyett tehát befolyással terjeszkedés megy, természetesen Afrikában. A kínaiakat nem tartja vissza az európaiak mindenféle gyarmati bűntudata, ők mindenféle erkölcsi aggály nélkül használják ki ezeket a területeket. Rengeteg pénzük van az iparból, amit a nyugat telepített hozzájuk, ezt most használják a hosszútávú pozíciók javítására.

midnight coder 2021.06.03. 08:29:51

"Kína technológiája igazi újításokat nem tud felmutatni, de nagyon jól tudnak lopni és az ellopottakat összeépíteni egy-egy készülékben."

Ez így ebben a formájában nem igaz, évek óta a kínaiak vezetnek a benyújtott szabadalmak száma alapján. Utánaolvashatnál picit a dolgoknak mielõtt megírsz egy postot.

"A COVID vakcinájuk viszont nem túl fényes bizonyítványt állít ki róluk, mert amellett, hogy múlt századi technológián alapul és ráadásul drágán állítható elő még kínai bérek mellett is, a többihez képest kevésbé hatékonynak is tűnik."

Ja. Csak azért mert múlt századi technológia, kevesebb kockázatot is jelent. A Pzifer ugyan ma biztonságosnak tûnik, de Pl. az AstraZeneca esetén akadtak halálos mellékhatások. Egy gyógyszer bevezetésénél normál körülmények között a hatóanyag felfedezése és a gyártásba kerülés között úgy 10 év van. Ami - mint a példa mutatja - nagyrészt leginkább arra jó, hogy a nagy gyártók távoltarthassák a piactól a kisebbeket, így kiiktatva a konkurenciát, de a kicsi kínaiak valószínûleg úgy döntöttek, nem kockáztatnak. És ne feledjük el, kétszer ad aki gyorsan ad. Ha jól emlékszem, a kicsi kínaiaknak volt elõször kész a vakcina.

"A kínai terjeszkedés szerintem leginkább presztízskérdés, az USA-val való gazdasági háborúskodás is inkább presztízs küzdelem."
Egy fenét. Az USA évtizedek óta abból él, hogy õ az egyetlen világhatalom. Ha teszem azt bedõlne Pl. az olajdollár, az jó eséllyel az USA széteséséhez is vezetne. Ezért kezdtek hidegháborút az amcsik a kínaiak ellen.

BiG74 Bodri 2021.06.03. 08:39:07

Hát akinek Kína kell, megkapja. Csak ez olyan, mint némely betegség, könnyű megkapni, de szinte lehetetlenség megszabadulni tőle és bele is rokkansz, mielőtt végre elvisz a kaszás.

midnight coder 2021.06.03. 08:49:34

@MEDVE1978: "Ennek az oka elsősorban a korfa."
Ha a kínaiaknál szar a korfa, akkor az európaiaknál vagy az amcsiknál milyen ? Persze mind az amcsik, mind az EU meg tudja csinálni, hogy importál egy rakás mexikóit, arabot, négert, csak azokkal nemigen fogsz világhatalmat építeni. Ehelyett szépen beállnak a sorba segílykéért a nyugdíjasok mellé.

midnight coder 2021.06.03. 08:51:09

@BiG74 Bodri: Ami most igazán beteg az az EU és az USA. Ez utóbbin látni most ezt legjobban, lásd BLM, fehérek átnevelése hogy ne legyenek annyira fehérek, és a többi marhaság. Ebbõl itt egy-két évtizeden belül nagyon csúnya dolgok lesznek.

BiG74 Bodri 2021.06.03. 09:25:49

@midnight coder:
Lesz a túrót. Amitől ti rettegtek az nulla, semmi egy Kína méretű és erejű és beállítottságú hatalom nyomulásától.
Az Eu rákfenéje is az a magát konzervatívnak, nemzetinek mondó réteg, aki folyamatos személyiséghasadással bír, háromperc alatt eladja magát ruszkinak, kínainak, vagy éppen bárkinek. Aztán csodálkozik, hogy ahelyett, hogy saját országán belül tolerálna másokat, most bizony tényleg gyarmat lett, azok vezetése alatt, akik még békemenetet is indítottak ez ellen.
Gratula! Az usa meg az eu! De ha egyszer egy autokrácia, vagy dikatúra esetén a farok rossz végére esel, még lehet belőled szabadságharcos.

MEDVE1978 2021.06.03. 11:13:38

@midnight coder: Nézd meg az amcsi korfát, belinkeltem. Nagyságrendekkel kiegyensúlyozottabb. Az amcsiknál a 25-30-as korosztály létszámának 85-90%-a a náluk fiatalabb korosztályok lélekszáma. A német korfa hasonló a kínaihoz, a magyar is hasonló.

chrisred 2021.06.03. 13:54:18

@midnight coder: Jobb, mert Európában és Amerikában nem volt három évtizedes egykepolitika.

midnight coder 2021.06.03. 15:42:19

@MEDVE1978: A kicsi kínaiak ez alapján valamikor 2050 tájékán kezdenek el fogyni. Másrészt, az USA korfa tényleg szebb, de ebbõl mennyi a néger és a latinó, akik nem feltétlenül fogják tudni kiváltani a magasan képzett fehéreket ? Másrészt, van olyan gyanúm, hogy úgy 10-15 év múlva a munkaerõ igény úgy a tizedére fog visszaesni.

midnight coder 2021.06.03. 15:49:33

@BiG74 Bodri: A ballibeknek az USA-ban van egy iszonyúan manipulatív és iszonyúan erõs sajtója, az USA-ban elég erõsen beépültek az oktatásba is, és most van egy rakás megvezetett fiataljuk is. Ha megnézed, a BLM-es tüntetéseken a tüntetõk nagy része fehér. Na most, erõs és manipulatív média + jókora megvezetett tömeg + egy szélsõséges agymosó ideológia - ebbõl csak idõ kérdése hogy mikor pattan elõ egy Hitler vagy Lenin stílusú világmegváltó diktátor.

Sadist 2021.06.03. 16:15:46

@MEDVE1978: "Az egyke politikai sikeres volt, olyannyira, hogy egyes korosztályok a korábbiak csaknem felére mentek vissza."

És ehhez még vedd hozzá azt is, hogy az egyke politika miatt mindenki fiút akart, mert az életük során a férfiak termelnek több erőforrást, mint amennyit fogyasztanak, és ezért nagyon durván elcsúszott a nemi arány. Kínai férfiak tízmillióinak nem lesz családja, mert egyszerűen nincs annyi nő az országban.
Ennek tetejébe jön még a női emancipáció hatása is, gyk. az egyre nagyobb arányú tanult, anyagilag független, saját lábukon megállni képes nők nem fognak leállni az átlag munkás Jiao-Chi-val, hanem bőven 30 éves koruk fölött is még várni fognak a hercegre.
Azt viszont simán kinézem a kínai kormányból, hogy utóbbi problémát egyszerűen megoldják erőszakkal és kötelező gyerekvállalásra kényszerítik a szülőképes korú nőket.

Sadist 2021.06.03. 16:31:23

@midnight coder: "Ha a kínaiaknál szar a korfa, akkor az európaiaknál vagy az amcsiknál milyen ?"

Európának az a problémája, hogy a társadalmai szép lassan elöregednek, nem pedig az, hogy egy időben nagyon hirtelen nőtt a népesség, aminek aztán mesterségesen beavatkozva, drasztikusan vetettek véget, teljesen hazavágva a normális nemi arányt.

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.03. 21:19:31

@midnight coder: Csakhogy a most termelő melósok óriási tömegben lesznek öregek. 1960-1975 kétszázötven millió ember született, aki rövidesen nyugdíjasok lesznek. Iszonyatos tömeg zúdul eltartottként a gazdaságra. 5 évente kb 70 millió ember született akkoriban, most meg csak 30-40. Ez 20 éven belül hatalmas társadalmi feszültséget fog okozni.

csakeztengedte 2021.06.03. 21:31:11

Zuhanjanak is vissza a középkorba...

BiG74 Bodri 2021.06.04. 10:33:46

@midnight coder:
Mindenhol vannak hitlerek, és más barmok. De az USA rendszere ezeknek nem kedvez. Mindaddig amíg a külső helyzet nem kényszeríti, nem lesz diktátoruk. Jelöltek vannak, és félelmek, de nem az orbáni nerre épül az a politikai közösség.

Sadist 2021.06.04. 11:36:55

@BiG74 Bodri: Az USA-ban az alkotmány 2. kiegészítése az, ami megakadályozza, hogy valami elmebeteg diktátor hatalomra juthasson, csak az elmebeteg demokraták jelenleg pont ezt a jogot akarják korlátozni, majd elvenni.
Minden diktatórikus rendszer kiépítése azzal kezdődött és kezdődik, hogy az állampolgároktól elveszik a szabad fegyvertartás jogát, utána már bármit meg lehet csinálni.

chrisred 2021.06.04. 11:38:54

@Sadist: "Minden diktatórikus rendszer kiépítése azzal kezdődött és kezdődik, hogy az állampolgároktól elveszik a szabad fegyvertartás jogát, utána már bármit meg lehet csinálni."

Ebből logikusan az következne, hogy olyan államban nem is alakulhat ki diktatúra, ahol az embereknek soha nem volt szabad fegyvert tartani. :)

midnight coder 2021.06.04. 16:11:02

@chrisred: Miért, tudsz mondani olyan országot ? Itt Európában viszont a királyok ezt már nagyon régen elkezdték, a fegyverviselés háborún kívül általában nemesi jog volt. Nem véletlenül mentek a parasztfelkelések kiegyenesített kaszával.

De valójában arról van szó, hogy állam bácsi milyen mértékben veszi át a felügyeletet a polgár felett. Az fegyveres önvédelem korlátozása egy szép nagy lépés a felé, hogy állam bácsi élet és halál ura legyen. Alapvetõen szemléletbeli különbség: én szabad, önálló polgár vagyok aki akár meg is védi magát ha kell, és nekem mint ilyen polgárnak a többi polgárral együtt van egy államunk amit a mi érdekeink védelmére hoztunk létre, vagy ok, elzavartuk a királyt, így most az eddigi elnyomó állam bácsi fölött immár nem a király uralkodik hanem pár politikus akiket elküldhetünk 4 évenként a fenébe, de sok értelme nincs, mert csak éhesebbek jönnek.

midnight coder 2021.06.04. 16:11:57

@BiG74 Bodri: Az amcsiknál mérföldes léptekkel számolják fel a liberalizmust.

Sadist 2021.06.04. 18:10:23

@midnight coder: "Az amcsiknál mérföldes léptekkel számolják fel a liberalizmust."

És az az irónia az egészben, hogy a magukat liberálisnak valló komcsi pondrók teszik ezt.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2021.06.04. 21:02:28

@Sadist: erre van egy kifejezett kínai szakszó, magyarra úgy lehetne fordítani, hogy "maradéknő", ott ugyanis egy nő 30 éves koráig "kelendő", utána már öreg. A gazdag, tanult 30 év körüli férfiak meg amúgy is fiatalabbat akarnak.

chrisred 2021.06.05. 06:25:00

@midnight coder: Ahol a fegyverhasználat a mindennapi életben nincs jelen, ott ez nem releváns kérdés. Az európai polgári demokráciákban általában nem a polgárok fegyverhasználatának a szabályozása a kérdés, hanem az állami szerveké, amik a legális erőszak monopóliumával rendelkeznek.

Tamáspatrik 2021.06.06. 11:57:31

@midnight coder: Az egy főre jutó szabadalmak számában nem áll jól Kína, messze megelőzi pl. az USA, Japán, Korea, Kanada. Itt megint csak a tömegesedésről van szó.

Ezt a kínai típusú vakcinát nem tudták volna még legyártani, mert szaporítani kell a vírust hozzá, ami körülményes, sehol nem tartanának még az oltási programok a kínai vakcinával. (Megint arról van szó, hogy sokan vannak és ott könnyebb a tömegtermelést megvalósítani.) Költségesebb is jóval, a legolcsóbb egyébként az Astra-Zeneca. Igaz, hogy durvábbak a mellékhatásai. Az is durva viszont, hogy a kínai vakcina az idősebbeknél nem nagyon hat, amit a kínaiak elsumákoltak. Nem hiszem el, hogy ne tesztelték volna a 60 éven felülieken, csak ezt szépen kihagyták, mert nem voltak jók az eredmények. Ők is elismerték egyébként, hogy nem elég hatékony a vakcinájuk. (A legtöbb esetben persze működik és hatékony az is.)
Ja és persze azóta kiderült, hogy a vuhani víruslaborból szabadult ki a COVID, mivel a legelemibb biztonsági előírásokat sem voltak képesek betartani.

Az USA és Kína messze van, az érdekköreik nem metszik egymást, ha úgy tetszik fel tudják osztani a világot befolyási övezetekre, mint annak idején a SZU-val. Pl. Kelet-Afrika és Dél-Ázsia a tiéd, Közel-kelet a miénk. Japán és Dél-Korea védelmére azért fel kell készülniük, mert jöhet valamilyen őrült diktátor Kínában is.
Kína olaj terén kiszolgáltatottabb ugyan, de van náluk egy csomó ritkaföldfém, ami manapság már legalább annyira stratégiai jelentőségű, mivel az aksikhoz ezek kellenek.

Tamáspatrik 2021.06.06. 12:03:04

@midnight coder: Itt egy korfa-összehasonlítás: www.worlddata.info/average-age.php
Az USA-é kicsit jobb mint a kínai, mindkettő jobb az orosznál és sokkal jobb az európaiaknál (fiatalabb a lakosság).

Tamáspatrik 2021.06.06. 12:09:36

@midnight coder: "pár politikus akiket elküldhetünk 4 évenként a fenébe, de sok értelme nincs, mert csak éhesebbek jönnek" Ez az elv nem jött be, hogy "Fiam, ne zavard el a vérszívó szúnyogokat, ezek már legalább jóllaktak." Pont az van, hogy a hatalom centralizációjával egyre több tere nyílt a lopásnak, egyre inkább vérszemet kaptak.
2010-ben még az is felvetődött, hogy ún. plebejus demokrácia lesz nálunk. :)))

Tamáspatrik 2021.06.06. 12:11:59

@MEDVE1978: Minden felemelkedő hatalom terjeszkedésbe fog, sajnos ez ilyen. Ennek a módja persze ma már nem a nyílt háború, ez kevésbé járható út, hanem valóban ez a befolyás terjesztés.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2021.06.06. 23:03:13

Néhány hete volt egy cikk, hogy Kína lakossága már most fogyóban van, csak még kozmetikázzák az adatokat. Kínában a 3. gyerek megszületése sem bűn, nem hogy a 2.

chrisred 2021.06.07. 08:17:54

@Balogh Zsolt: Amíg a kínai középosztály életmódjában bekövetkezett javulás hatással lesz az átlagos élettartam növekedésére, addig a lakosságszám nem indul csökkenésnek az alacsony születésszám ellenére sem. A gondot Európához hasonlóan nem a lakosság száma okozza majd, hanem a társadalom korszerkezete: kevés aktív, sok eltartott.

BiG74 Bodri 2021.06.07. 17:52:12

@Sadist:
Vicces, a szabad fegyvertartás szigorítása, nem a diktatúra megalapozására játszik. Jól lehet látni, hogy mi történik, már nem az 1700-1800 -as években élünk. Egy működő demokráciánál pedig nem lényeg, hogy most éppen visszaszorul-e a liberalizmus.
@midnight coder:
A fegyveres önvédelem korlátozása nem állambácsi élet-halál urasága, hanem jogos igény, a tényleges önvédelemre, egy olyan világban, ahol a fegyverek révén öt perc alatt tömeggyilkos lehet bárki. A muskéták és hatlövetüek korában ez nehezebb volt, pláne, hogy nem voltak könnyen elérhető tömegek.
Mondom viccesek vagytok, ráadásul úgy, hogy a fegyvertartás korlátozása az usában nem egy éjféli salátatörvénnyel történik.

Az a legviccesebb bennetek, hogy az usa demokráciájából valójában a szabad fegyvertartást irigylitek. Mondjuk, ha megkapnátok biztos jót tudnátok lövöldözni egy békemeneten, miközben a rátok támadó liberális tömegtől védelmeznétek magatokat. Sőt jópáran elébe is mennétek a veszélynek, persze tiszta önvédelemből, és megkeresnének minden potenciális veszélyforrást.
Kac-kac, éljen Oroszország, Kína, meg a demokratikus fegyvertartás!

Tamáspatrik 2021.06.07. 19:55:02

@midnight coder: Érdemes megnézni, hogy ahol a népesség elég tömeges volt, ott az egy főre jutó tőke elég nagy volt mindig ahhoz, még az általános szegénység ellenére is, hogy nagy építményeket emeljenek, vagy a modern korban autógyárat építsenek, a következő szint az atomreaktor és űrkutatás, vagy manapság a high-tech eszközök, high-tech alapon működő cégek is ilyen "építmények". A francia vagy angol űrkutatás például mindig gyenge volt, mert egyik országban sem volt elég össztőke. Kínában most ez megvan, tudnak űrhajót fellőni a világűrbe (Észak-Korea pedig max irányíthatatlan rakétákra képes, persze ha nem segítenek be a kínaiak). Persze ehhez elég gyakorlatias felfogás is kell, indiai személettel ez nem megy, ők a virtuális térben erősek inkább, a szoftverfejlesztésben.
süti beállítások módosítása