Az éghajlatváltozás miatti természeti katasztrófák egyelőre inkább tőlünk távolabbi, sebezhetőbb ökoszisztémákat érintenek látványos módon. Nem csak a jegesmedvék élőhelyének eltűnésére gondolok, vagy hogy a kanadai tengerpart kagylói megfőttek a példátlan hőhullámban, szerintem még az mint ausztrál egérinvázió is ide sorolható, mint egy törékeny ökoszisztéma hirtelen összeomlásának szomorú példája. A globális felmelegedés napi tapasztalattá vált, miután az óceánok és a sarkvidéki jégtakarók egyre kevésbé tudják pufferelni az antropogén hatásokat. Nem kell károgni vagy az ördögöt a falra festeni ahhoz, ami egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az olyan szélsőséges időjárási jelenségek mint a hőhullámok, hosszú száraz időszakok és a szélviharok nálunk is egyre nagyobb gyakorisággal fognak bekövetkezni. Végül is az történik, hogy az emberiség beképzeltsége és féktelen mohósága „elnyeri méltó jutalmát”, a környezet pusztításán keresztül a saját fennmaradását is veszélybe sodorja.

Ami nálunk mostanában lényeges változásként könyvelhető el a természet védelme érdekében, az inkább csak szimbolikus értékű, de mégiscsak örülni kell neki: a műanyagok fokozatos betiltásáról és megadóztatásáról van szó. A globális felmelegedésre nincs lényeges hatással a műanyagok betiltása, viszont segíthet a közfelfogás megváltoztatásában. Egyrészt arról van szó, hogy olyan anyagot használunk tömeges méretekben, ami a természetben nem nagyon bomlik le vagy csak hosszú idő alatt, ami nyilvánvalóan hiba, hiszen nehéz elkerülni, hogy kijusson a környezetünkbe. Még nehezebb elkerülni abban az esetben, ha ez az anyag nagyon olcsó is, és már öt perc után kidobásra kerül. Én egyszerűen sajnálom és nagy hibának tartom, hogy a vásárolt termékkel együtt kapunk egy tartós anyagot, ami még viszonylag jól tisztítható is, de csak egyszeri csomagolásra szolgál és egyből kidobjuk. A műanyagok nagy részének „nincs élet a halál után”, nem kerülnek újrahasznosításra: szennyeződések miatt, a különféle típusok keveredése miatt, kapacitáshiány miatt vagy egyszerűen csak hanyagság miatt. Én személy szerint nem is bánom, hogy a különféle nyersanyagok ára emelkedőben van, mert ez segíthet minket egy anyagtakarékosabb szemlélet kialakításában. A műanyagon kívül más anyagokra is külön adót lehetne kivetni (akár a benzinre is), ami fedezhetné az okozott természeti károk helyreállításának költségeit. Az adóztatás a termékek megdrágításán keresztül talán elősegíthetné a manapság annyira jellemző anyagias szemléletmód visszaszorítását.

Egyértelműen közös gondolkodásról van szó és arról, hogy az emberek következő generációi ne szokjanak hozzá ahhoz, hogy a biológiai változatosság nagyon lecsökken és a környezetünk egyre szennyezettebb, egyre kevésbé élhető. A fiatalok nagy részén szerencsére inkább azt látom, hogy elszörnyednek azokon a károkon, amit az iparosítás és a jelenlegi életmódunk okoz a természetben. Ha így haladunk, akkor nem kell a Marsra menni, a Föld nagy része is „vörös bolygó” lesz, legalábbis éppannyira kopár és kihalt. Sorra dőlnek meg a hőrekordok, a globális felmelegedés ténye nem vitatható, csak a folyamat sebessége kérdéses. Ezzel van egy olyan baj, hogy az állatok és emberek nem nagyon tudnak északra húzódni már azért sem, mert ha megnézzük a Földgömböt, északon nem nagyon van hely, a területek a sarkköröknél sokkal kisebbek mint az egyenlítőnél. Ráadásul a sarkok felé haladva a talaj nagy része kopárrá válik (a szó valódi értelmében vett, megfelelő termőréteget tartalmazó talaj nem tudott kialakulni), mezőgazdasági termelésre nem nagyon alkalmas.

A helyzet nagyon furcsa olyan szempontból, hogy az ipari forradalom előrehaladása során egyszer csak azt mondjuk, hogy „állj, sztornó az egész”? Etikailag nálam ez nincs teljesen rendben. Az is erősen kérdéses, hogy a technikai fejlődés által okozott problémák megszüntethetőek-e a technikai fejlődés eszközeivel? Szabályozottá tudjuk-e tenni a folyamatokat, vagy elkerülhetetlen lesz a káosz és a civilizációs összeomlás? A bevándorlás- és családpolitikát én nem látom még annyira tragikusan rossznak a legtöbb országban (kivételt képez néhány fejlődő ország, mint például India), a jövőben viszont sokkal nagyobb feszültségekre lehet számítani a jelenleginél. Lesz néhány generáció, amelyik nagyon nehéz helyzetbe fog kerülni: ha azt mondjuk, hogy a boomerek vagy az x generáció előtt nagy lehetőségek adódtak, akkor a jövőben bizonyára lesznek anti-boomer vagy mínusz x generációk, akiknél egzisztenciális tekintetben a nyűglődés válhat általánossá. Viszont vegyük figyelembe azt is, hogy a jelenlegi erőforrások töredékével is képesek lennénk elboldogulni, amihez az önzőség és mohóság csökkentésén keresztül vezethet az út, például a közösségi használatú eszközök terjedésével. (Ez nem kommunizmust jelent, hanem a különféle eszközök szívesség-alapú, viszonzott megosztásának lehetőségét.) Jól is ki lehet jönni ebből, azonban az alagút vagy inkább a lejtő vége még sajnos nem látszik.