Nagyon jó évre tekinthet vissza Orbán Viktor és köre, hiszen az általuk szponzorált 20 ezer fő alatti települések fociklubjai a Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd, Gyirmót (ami közgazdaságilag tartozik csak Győrhöz) az NB I. élmezőnyébe kerültek, míg négy fővárosi klubból három (Honvéd, Újpest, MTK) a kiesés ellen küzd. (Nem tudom, mikor súgnak majd a Puskás Akadémiának, hogy nagyon ciki lenne nemzetközileg, ha megnyernék a bajnokságot a Fradi előtt és ők indulnának a bajnokok ligájában a Slavia Praha, Lokomotív Moszkva vagy a Legia Warsawa ellenében.) Az is kimaradt az értékelésből, hogy bizony a kiemelt látvány sportágaink mint a labdarúgás és a kézilabda gyakorlatilag eredménytelennek mondható évet zártak. Ide vezetett a sportban a sok éven át tartó „illiberális” gyakorlat.
A sport teljes mértékben hiányzott, a gazdaság helyzetének bemutatása pedig „furcsa mód” egyoldalúra sikerült. A GDP arányos államadósság jó összehasonlítási bázisa a régiónk lenne, ahol egyáltalán nem állunk valami fényesen, de elhangozhatott volna az is, hogy a Gyurcsány-kormány szintjére sikerült visszatornázni. A költségvetési deficit szintén a gyurcsányi időket idézi és az infláció Európában az egyik legmagasabb, azzal együtt, hogy tényleg nőttek a fizetések és összességében jó képet mutat a foglalkoztatás. Itt azonban nem kell Colombo felügyelőnek lenni ahhoz, ha valahogy nem fér a fejünkbe egy dolog, mi ez a 15-64 év között mért foglalkoztatottsági arány, Magyarországon talán gyermekmunka is létezik? Hogy fér ez össze a gyermekvédelmi törvénnyel? Máshol Európában a foglalkoztatottságot a 20 éves korosztálytól mérik és valóban nem nagyon jó eredmény, ha a 15-18 évesek nagy része nem tanul, hanem már dolgozik. Érdemes lenne megpiszkálni az 50 év felettiek foglalkoztatottságának változását is és hogy hány órát dolgoztak az emberek, a kép nem lenne annyira fényes. Mindenesetre furcsa dolog a statisztikai számok világa, ne játsszunk vele inkább, de azzal meg főleg ne dicsekedjünk, ha a kormány kiszórt egy csomó pénzt, ami mögött nincs tényleges gazdasági teljesítmény.
A járványkezelés nem egy nagy sikertörténet, operatív törzsre és katonák bevetésére máshol nem nagyon került sor rajtunk kívül, a kórházi hírzárlat is csupán „hungarikum”. Ezek az eszközök eltúlzottnak tűnnek annak fényében, hogy az eredményeink nem jobbak, vagy még valamivel rosszabbak is más európai országokhoz viszonyítva. Az egészségügy és az oktatás pedig olyan területek, ahonnan menekül, aki teheti az előbbiből a körülmények, az utóbbiból a bérek miatt. Lehetséges persze, hogy a kormányunknak ezek a területek nem annyira fontosak.
El kell ismerni, hogy külföldi befektetések és főként a balkáni gazdasági kapcsolatok erősödése mindenképpen pozitív fejlemény (a kisördög persze visszakérdez, hogy mi ebben a kormány szerepe és mi a piaci szereplőké), a külpolitikai irányvonalat tekintve már sokkal inkább kérdőjelek merülnek fel, de ez nálunk mintha tabutéma lenne, nemigen szoktunk róla beszélni. (A beszéd ebben a részében nyilván üzengetések mentek valakinek, de nem a választópolgárnak az biztos.)
A legnagyobb ellenség továbbra is egy immár 92 éves ember, akit sehol sem akkora nagy hősnek, mint inkább csak egykori tőzsde spekulánsnak tartanak. A „nyugat jogállamiságát” érdekes módon az EU-ban csak két ország érzi kényszernek a 27-ből, hasonló mondható el az ún. „gender jogokra” is. Az a gyanúnk tehát, hogy ezek mégsem lehetnek akkora problémák, ha rajtunk kívül más országok nem érzik úgy, hogy ideológiai harc terepévé kellene tenni.
Az árstopokat fenntartani hosszú távon nem megoldható dolog, amúgy pedig nem is érvényesek teljes mértékben, hiszen a tíz főnél nagyobb létszámú vállalataink az energia piaci árát fizetik meg, amit az értékesítési áraikban kell, hogy tovább érvényesítsenek.
A 13.havi nyugdíj megint csak mese, ami arról szól csupán, hogy a nyugdíjakat az Orbán-kormány egyáltalán nem emelte még meg reálértékben (miközben a fizetések jócskán emelkedtek), most megteszi egy összegben, azonban oly módon teszik ezt, hogy később könnyen visszavonható is legyen.
Mindezzel nem akarom azt mondani, hogy az évértékelőben elhangzottak nem igazak valamilyen szinten, csak a tájékoztatás egyoldalúságára hívnám fel a figyelmet. (Ez az ún. apró betűs rész.) Egy adott évben jó és kevésbé jó dolgok is szoktak történni, csak a jó dolgokat kiemelni nem más, mint kampánybeszéd és olcsó demagógia. A beszéd egészét tekintve Orbán csupán paneleket pufogtatott, néha görcsösen védekezett, és nem tudta (de nem is akarta) a polgárokat egy kormányfőhöz méltó módon megszólítani.
