Ideo-logikák

Ideo-logikák

Élelmiszermizéria a sajtóban

2022. április 14. - Tamáspatrik

Úgy látom, hogy az élelmiszerhiány egy felfújt probléma, az élelmiszer árak emelkedését nem kis részben különféle pánikreakciók okozzák. Megjegyzem, hogy ez a cikk nem magyar aktuálpolitikai kérdésekről szól, és nem is szeretnék semmi ilyesmit belekeverni.

1.Ami olcsó azt értéktelennek tartjuk

Az utóbbi mintegy tíz évben hozzászoktunk az alacsony élelmiszer árakhoz, miközben a reáljövedelmünk növekedett. Egy ilyen helyzet nem ösztönöz senkit az élelmiszerrel való takarékosságra. Én magam nem vagyok egy aszkéta típus, sőt a táplálkozásban igénytelen sem, viszont látom magam körül a pazarlást és a rengeteg hulladék termelését – az egyes cégeknek éppúgy mint a fogyasztás nagy részét adó középosztálynak nyilvánvalóan vannak e téren bőven tartalékai. Nyilván senki nem örül, ha a kajáért többet kell fizetni, viszont a nehézség alkalmazkodásra késztetheti az embereket.

2.Nem egy háborútól lesznek az élelmiszer árak magasabbak

A háborús reflex működik, hogy ilyenkor az élelmiszert egyes országok visszatartják, de ez ma már kevéssé indokolt. Évszázadokkal ezelőtt, amikor az erőforrások legalább 90%-át használták az emberek élelmiszer termelésére még más volt a helyzet mint manapság, amikor a fejlett országokban akár a munkaképes lakosság arányában, akár a GDP-re vetítve már 10% alatti számokról beszélünk. A harci cselekmények sokkal pusztítóbb hatásúak egyes ukrán városokban mint a földeken amellett, hogy Ukrajnának nyilván elemi érdeke, hogy mennél nagyobb területet műveljen meg és ezáltal is gazdasági bevételre tegyen szert. A becslések 20-30%-os terméskiesést valószínűsítenek az ukránoknál a háború miatt, aminél egy szárazság jóval nagyobb veszteségeket okozhat. Az időjárás hatása messze a legnagyobb, baj akkor lehet ha egy adott évben több nagy exportőr ország területén is kedvezőtlenné válik. A mostani áremelkedéseket leginkább az energiaár robbanás okozta, ami fokozatosan gyűrűzik be az élelmiszerárakba.

3.A közös érdek felülírja a szankciókat

Nehezen tudom elképzelni, hogy ha Oroszország tárolói telve vannak és az arab világban élelmiszerhiány van, akkor inkább hagyni fogják megrohadni a terményt, mint hogy üzletet kössenek egymással. Ez valahogy úgy fog alakulni mint a gáz és olajszállítások esete, meglesznek a kiskapuk, hogy betartottuk a szankciókat és közben mégsem. Kérdéses már az is, hogy az arab országok milyen szankciókhoz akarnak csatlakozni, nyilván olyanokhoz nem, ami az érdekükkel ellentétes. (Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a gazdasági büntetőintézkedéseknek semmi értelmük, bevallom nem értek hozzá. Az iszlám fanatikusok által vezetett Irán vagy az apartheid rendszert bevezető Dél-Afrika ellen szintén hoztak szankciókat annak idején, amik miatt például nagy világcégek távol tartották magukat ezektől az országoktól, és a lakosság is megérezte a szankciók hatását.) Nyilván lesznek közben logisztikai problémák, például többet kell vasúton szállítani hajózás helyett, de a dolog alapvetően nem arról szólna, hogy mit mért nem lehet megoldani, hanem hogyan találhatunk a problémákra megoldást.

4.Az élelmiszerellátás jelenleg politikai kérdés

Amikor felmérték, hogy a Föld mely részein volt éhezés az utóbbi időkben, ezek jellemzően nem az aszály által sújtott területek voltak, hanem azok ahol polgárháborús körülmények uralkodtak, általában Afrika Szaharától délre levő részein. Az alapvető élelmiszerellátás biztosítása jelenleg politikai akarat kérdése. Zavargások, felkelések és éhséglázadások kitörésében a rossz kormányzás is mindig szerepet játszik. Európa sem szeretne egy újabb menekülthullámot kapni a nyakába, józan ésszel nézve tehát mindenki érdeke az, hogy heteken belül fegyverszünet jöjjön létre Ukrajnában. (Persze az is hozzátartozik a képhez, hogy Egyiptom valaha a mediterrán térség legnagyobb gabonatermelője volt, most viszont a fő gabona importőr a 100 milliót meghaladó lakosságával.)

5.Helyettesíthetőség

Egy klasszikus német filmet idézve, ha nincs kenyér majd eszünk krumplit, ha az is elfogy akkor répát, az embernek csak a szerelme az, akihez minden helyzetben ragaszkodik. Magyarországon például a repce és a napraforgó termőterülete egyaránt kiemelkedő, hiányoktól nem nagyon kell tartani. Ha az étolaj megdrágul, akkor használhatunk helyette másfajta zsiradékot, de az is lehet, hogy egészségesebben fogunk táplálkozni a mostaninál. A Szovjetunió összeomlása után voltak, akik számára éveken át a legfontosabb élelem a burgonya volt, emiatt felvethető az is, hogy a kiskertekben a krumpli, esetleg csemegekukorica termesztése is egy lehetőség azok számára, akik nagyobb önellátásban bíznak. Nem beszélve arról, hogy az európai mezőgazdaság is képes a jelenleginél takarékosabb műtrágya használat mellett, a termőterületek jobb kihasználására.

Könnyen lehet, hogy valamivel kevesebb húst fogunk fogyasztani és olcsóbb élelmiszereket vásárlunk a következő években, de valószínűbbnek tűnik, hogy a 2011-es élelmiszer árrobbanáshoz hasonló átmeneti hullámról van szó, aminek lecsengése után ugyanúgy visszaállunk majd a Föld szisztematikus kirablására.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr6717808381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2022.04.15. 15:18:06

"az élelmiszer árak emelkedését nem kis részben különféle pánikreakciók okozzák."

Ugye nem szoktál friss zöldséget, gyümölcsöt és húst venni? Ezeknek az ára emelkedett a legjobban az utóbbi 3 évben, nem a liszt, rizs, étolaj, stb, amit könnyű felhalmozni háborús pánikban. Konkrétan az lett drága, aminél jelentős emberi munka kell az előállításához.

Dzsano 2022.04.16. 09:16:24

"Az lett drága, aminél jelentős emberi munka kell az előállításához." És a dögöljenek meg a barmok, akik egy tál lencséért (egyszeri uniós támogatásért) kivágták a szőlőinket, gyümölcsöseinket, fillérekért szétgányolták a húsiparunkat, a tej- és sajtfeldogozóinkat, (antal józsef, bizony forogj a sírodban!) A cukoripart, konzervgyárakat és a többi könnyűipart. Importáljuk a sok szemetet mindenhonnan, amit sokkal jobb minőségben mi is meg tudunk termelni?!

Cpt. Flint 2022.04.16. 09:50:52

Ennyi marhaságot... Van neked valami közgazda v. legalább mezőgazda végzettséged (tudásod)? Nem úgy tűnik.
Szerinted mennyi krumplit kell ültetni, hogy egy család egész évben abból éljen? Hol fogják azt tárolni? Ki fogja kapálni a napi 8-10 óra munkábajárás után? Ha meg csak ezzel foglalkozol, honnan lesz a többi terméked, pénzed? Jön a cserekereskedelem? Lakótelepi mandró hol fogja megtermelni a csemegekukoricáját (! Jézus ereje... csemegekukorica mint alapélelmiszer... )
Ehhh... Belpesti okosságok.

nemecsekerno_007 2022.04.16. 10:12:41

Szerencsére nem a belpesti muciológusokon múlik az élelmiszer ellátasunk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.04.16. 11:34:18

Annyiban van némi igaza a posztnak - bár ezt így nem írja -, hogy a járványra és a háborúra hivatkozva mindenki árat emel, amennyire csak tud. És előre beárazza a jövőben várható áremelkedéseket is. Vagyis öngerjesztő folyamat.

A hazai árak akkor is emelkednek, ha valamiből önellátók vagyunk, hiszen ha a világpiacon nő az ár, akkor azt itthon is akkora áron fogják eladni, amennyiért exportálni is lehetne.

Medgar 2022.04.16. 11:41:30

@Cpt. Flint: Csak a címet kellene átírni: Életidegen bölcsészmerengések a rozéfröccs felett és máris érthető a poszt. Mert ugye a romkocsma félhomályában elképzelhető hogy a krumplit bedugod a földbe pár hónap múlva kiugrik. te összeszeded és kész...

nemecsekerno_007 2022.04.16. 12:05:40

@Medgar: A krumpli a Metaverzumban terem :)))))))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.16. 12:28:54

@Dzsano: A mezőgazdaság a GDP 4-5 százaléka csupán. Az már csak támogatással és nagyüzemben lehet gazdaságos. Ezért rengeteg földet kivontak a termelésből. Majd most ez megfordul.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.04.16. 12:42:31

@Cpt. Flint: Burgonya fogyasztás 26 kg/év/fő. A burgonya termésátlaga 2 kg/m2. Van még kérdésed? Tudod, mi belpestiek tudunk számolni. Veled ellentétben akinek fingja nincs a számokról. Speciel a kertem mérete (Belbudán) 1200 m2. Na jó abból lejön a ház. De ha termelni akarnék, lenne 600 m2 területem simán.

nemecsekerno_007 2022.04.16. 14:47:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Kicsit még járj utána mert ezzel még simán éhen halsz :))))

Camelotr 2022.04.17. 22:01:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

1kg krumpli energiatatalma kb. 800kcal.

Egy felnőtt energia igénye 2500-3500kcal terhelés függvényében.

Ha krumplin akarsz élni, nem 26kg lesz az éves szükségleted, hanem 1000-1500 kg. Ha 4-en vagytok egy háztartásban, akkor az még gyerek adaggal számolva is cca. 3-5 tonna. Megtermeled? Biztos? :-)

Viccazegész...

Cpt. Flint 2022.04.19. 11:37:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ahogy többen is írták, azért 26 kg/fő/év a krumplifogyasztás, mert mellette eszel egy csomó mást. pl. húst, zsírt, tejtermékeket, pékárut, gyümölcsöt. tehát: hol termelsz annyi krumplit, hogy csak azon megélj? hol termeled meg a többit, hogy ne csak azon élj? hol tartod a jószágot, hogy húsod/zsiradékod is legyen, mivel eteted, azt hol termeled? és mindezt az élelmet/alapanyagot hol raktározod, tárolod? megannyi kínzó kérdés, amire a múltban volt egy évszázadok alatt kialakult társadalmi- és településszerkezet (persze jócskán egyenlőtlen és tökéletlen), ma meg rohadtul nincs ilyen. A mo-i embereknek szerintem legalább 1/3-a teljesen földterület nélküli, plusz másik 1/3-a is csak pár száz - pár ezer négyzetméternyi konyhakertnek esetleg alkalmas területtel rendelkezik.

Cpt. Flint 2022.04.19. 11:44:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: plusz ezt a termésátlagot szerintem nyugodtan felezheted. Ez a mai, modern, nagyüzemi mezőgazdasági termésátlag szelektált/nemesített fajtákkal, gépi földmunkával, vegyszerrel és műtrágyával, esetleg öntözéssel, csak megfelelő termőhelyeken. Szerintem ezt nem fogod tudni teljesíteni több százezer kiskertben, főleg szárazodó/melegedő viszonyok között.

Cpt. Flint 2022.04.19. 11:50:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Ezért rengeteg földet kivontak a termelésből. Majd most ez megfordul."
a "csak" beerdősített területeket esetleg még csak-csak lehetne (bár zömük alacsony termőképességű és/vagy nehezen művelhető), de a beépített területeket rohadt nehéz lenne csak úgy termelésbe visszaállítani. ez még igencsak odébb van.
süti beállítások módosítása