Egy csomó hiedelem, előfeltevés él bennünk a most zajló orosz-ukrán háborúról, amiket próbálunk racionális indokokkal aládúcolni.

1.Mindkét fél hibáztatható a háborúért hasonló mértékben?

Egy nagyon erős előfeltevésünk, hogy a világ alapvetően egy igazságos hely, ezért ha valahol erőszakot látunk, akkor azt az áldozat biztosan kiprovokálta. Ez a fajta magyarázat a legtöbb helyzetben nem állja meg a helyét, általában van egy agresszor és van egy áldozat, és az erőszak fő oka egyszerűen az, hogy (Feldmár Andrással szólva) az agresszor megteheti, ezért meg is teszi. Sokkal egyszerűbb ezt tényként elfogadnunk, mint bonyolult magyarázatokat keresnünk, mi mégis keresünk ilyeneket, hogy ne kellejen a hiedelmeinket felülírnunk. Ezzel most nem csak az északkeleti szomszédunkban folyó háborúra gondolok, és nem is az a célom, hogy mindenki határozottan állást foglaljon. Itt most főként egy tipikus felfogásról van szó, ami az ítéletalkotásunkat befolyásolja.

2.Szimpátia kérdése

Az oroszok lehetnek sokaknak valamiért szimpatikusak, például mert egy távoli nagy romantikus, vadregényes „romlatlan” ország képe élhet bennünk. Esetleg az erő politikája önmagában is rokonszenves lehet, és aki nekünk kezdettől fogva szimpatikus volt, az nem lehet szemünkben „bűnös”. Egy nagy távoli országról van szó, amit nem ismerünk, és szeretnénk belelátni sok olyasmit, ami a mi kultúránkban gyenge pont, és ezeknek az elképzeléseknek egy része lehet talán helytálló, más része pedig teljesen téves is. (Ez utóbbira példa volt egyes nyugati baloldali értelmiségiek rokonszenve a kommunista rendszerek iránt, anélkül hogy közelebbről ismerték volna az ottani helyzetet.)

A lényeg viszont megint csak az, hogy mindenféle bonyolult összeesküvés elméleteket keresünk arra, hogy ne kelljen megváltoztatni a részben tévképzeteken alapuló, eredeti viszonyulásunkat. Holott azt azért világosan ki kell mondani, hogy Oroszország szerepe ebben a háborúban nem nagyon védhető, körülbelül csak annyira tud hiteles lenni, mint amikor egy rossz tanuló magyarázza otthon a bizonyítványát. Az oroszok tettei nem védhetőek, egyszerűen nincsenek olyan indokok, amik ilyen mértékű brutalitásra feljogosítanának. Ergó az orosz propaganda csak por és hamu, semmi több.

3.Valóban Zelenszkijre kellene kihegyezni?

Mintha Putyin és Zelenszkij párbajáról lenne szó, az utóbbit lehetne egy kalandorpolitikát folytató ripacsnak is beállítani. De vegyük ki a képből teljesen, akkor sem változik valójában semmi: egy ország ha megtámadják, akkor általában védekezni szokott a vezetőjének személyétől függetlenül. Ha elfoglalják a területét és megdöntik a kormányát, akkor partizánakciók és merényletek tömegére lehet számítani, Zelenszkij nélkül (vagy egy kevésbé nyugatbarátnak mondható kormány nélkül is) a helyzet lényegében ugyanaz lenne, mint a mostani.

4.Szabadságharc?

A saját szabadságharcainkhoz érzelmileg kötődünk, ellenben Ukrajna a legtöbbünk számára semmit sem jelent. (Kapásból tudnék egy tucatnyi olyan európai országot mondani, amelyek még nem léteztek önálló államként a múlt század végéig.) Az ukránok küzdelme valamennyire mégis csak egy szabadságharchoz hasonlít, és ha elítéljük, akkor fel kell tenni a provokatív kérdéseket saját nemzeti ünnepeinkkel kapcsolatban is. Nálunk 1848-ban és 1956-ban mit kellett volna tenni az embereknek? A, Életüket féltve meghunyászkodni a hatalom előtt B, Harcolni a szabadságért. (Ezt most direkt sarkítottam, létezhet természetesen egy C, válasz is például, hogy Harcolni a szabadságért és közben okosan politizálni, de ez a kérdés mégiscsak adja magát.)

5.Fejlettség kérdése?

A szíriai polgárháború vagy az egyéb ázsiai, afrikai háborúk valahogy senkit sem érdekeltek itt Európában. Ennek persze többféle oka volt, például hogy tőlünk távol zajlottak, de az is szerepet játszott, hogy ezeket az országokat a fejlettségnek egy olyan szintjén levőnek tartjuk, ahol még sokan nem jutottak el oda, hogy belássák a munkamegosztás előnyeit a háborúval szemben. Más kérdés, hogy ez a felfogás mennyiben jogos és mennyiben nem (illetve hogyan árnyalható), de mégis megdöbbentő, hogy az európai országok vezetői mennyire nem vették komolyan az oroszok saját belső propangandáját, amiben felfedezhetőek lettek volna a háborúra való készülődés jelei. (Ha itt nincsenek történelmi párhuzamok, akkor mért tanulunk történelmet egyáltalán?)

6.Az érdek gyakran felülírja az etikát

Ezt be kell látni, hogy az ember nem az igazság bajnoka, hanem olykor az érdekeinek védelmében kompromisszumokat köt. Nem is biztosan jó, ha egy országot teljesen elszigetelnek, gondoljunk csak Irán vagy még inkább Észak-Korea példájára, bár jelentőségében egyik se lenne mérhető Oroszországhoz. Az oroszok a kontinensünk energetikai ellátásában és egyes nyersanyagok terén is meghatározó szerepbe kerültek, emellett számos nagy nyugati cégnek gyárai vannak náluk, a gazdasági összefonódások még mindig erősnek mondhatók. Az érdekviszonyok segíthetnek a kompromisszumkötésben, és abban is, hogy a háború egyre korlátozottabb területre szoruljon vissza, aminek azért vannak már jelei. Az érdekek rendszere szerencsére azok ellen dolgozik, akik a valóságot leegyszerűsítve valamiféle etikai keresztes hadjáratot szeretnének folytatni.

7.Milyen csoporthoz tartozunk?

Mindig érdemes felvetni a kérdést, hogy a véleményünkkel milyen csoporthoz soroljuk magunkat. Van egy olyan csoport is, amelyik sporteseményhez hasonlóan drukkol a számára szimpatikusabbnak, és próbálja saját magával szemben a véres valóságot letagadni. Ezen kívül létezik az agresszorpártiak csoportja is, mondjuk ki, hogy olyan egyszerű emberekről van szó, akik hátrányban érzik magukat a képzettségüket tekintve, és ezt szeretnék kompenzálni a katonás vonallal. Szerintem súlyos hiba lenne, ha véleményünkkel akár a háborút sporteseményhez hasonlóan látók, akár az agresszivitást piedesztálra emelők csoportjához sorolnánk magunkat.