Egy helyben, és a nagy többség kerüli is ezt a témát (szalonképesen fogalmazva) – tömören így lehetne összefoglalni a helyzetet. Emberileg nagyon érthető: az olyan rövid távú mindennapos problémák, mint az infláció és energiaválság (rémképe) jobban meghatározzák a figyelem fókuszát mint azok, amik sokkal később válnak csak fenyegetővé. A különféle cégek és kormányok is elsumákolják a vállalásaikat, és még a nekik kiadott házi feladatokat sem csinálják meg.

Értékrend szempontjából mindig is faramuci volt a helyzet és ellentmondásos: ahhoz tudnám hasonlítani, hogy valaki azzal a céllal indul útnak, hogy eljusson Miskolcról Szegedre, és Szeged határában szólnak neki, hogy inkább Szombathelyre kellene mennie. A hasonlatban a kívánt cél ebben az esetben az életcélokat jelenti, egy konzervatív felfogású ember számára a család, karrier, jólét és társadalmi pozíció lehetnek talán a legfontosabbak (de egy liberális vagy szocialista felfogású se nagyon tér el ebben), nyilvánvalóan ki fogja zárni a környezetvédelmi szempontokat, és még azt a keveset sem teszi meg, amit megtehetne.

Mi az, ami kiderült az utóbbi években? Mikroszinten például, hogy az élelmiszerboltok nagy része továbbra is használja a nejlonzacskót, arra hivatkozva hogy szemetes zacskókat vesz, és csak egy kisebb része állt át eddig a lebomló anyagból készültekre vagy a papírtasakokra. Ez a példa mindent elmond, hogy ha ezt nem voltunk képesek megtenni, akkor hol van még az ásványvizek és üdítők palackjainak újrahasznosíthatósága vagy kiváltása? Vagy hogy sokan kérnek ételt kiszállításra, azoknak a műanyag dobozaival mi lesz? Sorolhatnám tovább, a meghirdetett műanyag ellenes akciókból eddig nem lett szinte semmi.

Azt is nagyon lassan kezdjük felfogni, hogy nem a bolygót kell megmenteni és még nem is csak az élővilágot, mert a bolygó, az élővilág majd alkalmazkodik, viszont saját magunkat ki tudjuk pusztítani. (Jobb esetben csak a kultúránk semmisül meg és visszaesünk a kőkorszakba.) A méheket és más beporzó rovarokat sem azért kell megmenteni, mert cuki aranyosak, hanem mert ha kevesebb a beporzó, akkor kevesebb lesz a termés is bizonyos növényekből. A növényvédő szereink egyre kevesebb veszélyt jelentenek az emberre, viszont a klímaváltozás miatt eleve meggyengült rovarpopulációkat egyre inkább veszélyeztetik.

Az is kiderült, hogy a bio-gazdálkodással jelenleg képtelenek vagyunk annyi embert ellátni élelmiszerrel, amennyit kellene, viszont a nagyüzemi mezőgazdaság fokozatosan közelíthető a biogazdálkodáshoz (kevesebb vegyszer és jobb talajvédelem).

A bőrünkön most csak azt érezzük, hogy jaj de jó, most télen nincs olyan hideg, abba viszont nem gondol bele senki, hogy nyáron annál inkább hőhullám és szárazság  lesz várható az évek nagy részében, és az ilyen gyors változásokhoz sem az élővilág sem az emberek nem fognak tudni alkalmazkodni. Sokat beszélünk arról, hogy mi lesz 2100-ban, de a mostani kisgyerekek közül nagyon sokan megérik majd a következő századfordulót, az ő jövőjükről van szó elsősorban. A politikusok és üzletemberek nagy része az idősebb generációhoz tartozik, őket még az se nagyon érdekli, hogy mi lesz itt 2050-ben, addig meg „majd csak elleszünk valahogy”. Környezetvédelmi kérdésekben azok hosszú távú természete miatt, valójában a 60-éven felüliek nem is szavazhatnának, viszont a 40 alattiakat dupla szavazati jog kellene, hogy megillesse.

A klímaváltozást tagadók nagy része úgy szól hozzá, hogy semmit sem ért az előrejelző modellek működéséből. Ha belemegyünk ebbe egy kicsit, akkor a következőket látjuk. A modellek úgy működnek, hogy mennél jobban tudják a múlt változásait visszaadni (nem csak tendenciaszerűen, hanem az ingadozásaikkal együtt is), annál jobb az előrejelző képességük. Nagyon sok modell van, ami elég jól működik már és mindig arra jutunk ki, hogy ezek a modellek nem túlbecsülték, hanem inkább még alá is becsülik a globális felmelegedés és egyéb változások mértékét.

Nincs már vita arról hogy a felmelegedést az emberi tevékenység okozta, viszont a modellek korlátai abban állnak, hogy nehéz olyan jellegű változások hatását előre jelezni, amik még nem történtek meg sok millió év óta. Például hogy teljesen elolvad a grönlandi jégtakaró és a tengeráramok megváltoznak, vagy hogy sokkal több metán kerül a levegőbe mint eddig (ami tízszer akkora üvegházhatást okoz, de el is bomlik néhány év alatt), vagy ha az Amazonasz-medence esőerdői eltűnnek.  Mivel van sok modell, amelyek működése már most 90% feletti megbízhatóságú és ezeket folyamatosan finomítják, sokkal nagyobb valószínűségekkel dolgozunk már mint amit általában megszoktunk. Emellett mindig az derül ki, hogy a modellek nem hogy túlbecsülték volna, inkább alábecsülték a változásokat.

Mindezt figyelembe véve a klímaváltozás tagadása melletti propaganda nem elfogadható, a járványtagadáshoz hasonlóan kezelném. Olyan kutatók esetében, aki a nagyközönséget hülyítik a különféle videóikkal, kötelezővé tenném, hogy tudományos vitában, konferenciákon vegyenek részt, vagy a témában mérvadó szakirodalmat legalább elolvassák.

Ez az egész arról is szól, hogy mekkora sebességgel rohanunk a pokolba, le tudjuk-e annyira ezt lassítani, hogy legyen idő a gazdaság zöldítésére, életmódunk megváltoztatására és a világ össznépességének csökkentésére (mindhárom feltétel fontos). Ezt az öngerjesztő folyamatot mely ponton fogjuk tudni stabilizálni. A környezetvédelmi logika fordított ahhoz képest, mint amihez hozzászoktunk: ha kevesebb a beruházás (betonmonstrumokat értve ez alatt), ha kevesebb gyerek születik (bár nagyon nem mindegy, hogy milyen családokba) ha csökken a hús és tejfogyasztás, ha drágább a benzin és általában az energia, az mind inkább pozitív előjel a hosszú távú túlélésünk szempontjából. (Ezt fejezi ki az a fajta hasonlat, hogy Makó határából vissza kell fordulni Zalaegerszeg irányába.)

Az is kiderült, hogy gazdaság „zöldítése” csökkenti ugyan a problémák súlyát, de nem old meg semmit. Az atomerőműnek és a napelemeknek is jelentős az ökolábnyoma, és ezeket is 20-30 év után fel kell újítani vagy lecserélni, nem is beszélve arról, hogy mely ásványi anyagokból igényelnek sokat. Az elektromos autó használata is kompromisszumokat igényel a benzineshez képest, általában az alternatív energiák használata nem olyan kényelmes, mint a kőolajé vagy a gázé. Ez a nehéz váltás, az igényeinket csökkenteni és az életünket máshogy szervezni, több tömegközlekedéssel, kevesebb autózással, és általában kevesebb utazással.

Az elitekre való mutogatás ebben az esetben teljesen jogos, nem csak azért mert az ő fogyasztásuk a leginkább környezetszennyező, hanem mert mások is az ő szokásaikat majmolják. (A statisztikákat azért finomítanám, és jövedelmi tizedek szerint adnám meg a környezetszennyezés mértékét.) A szupergazdagok már azzal is, hogy évente többször körbe repülik a Földet, sokszor annyi szén-dioxidot termelnek, mint amit a bolygó semlegesíteni lenne képes. Mért ne lehetne megbecsülni nyilvánosan a gazdagok szén-lábnyomát, hogy például hogy XY évente legalább 15 Földet "fogyaszt el?" Kedvenc példám a brit királyi család (de lehetne akár egy amerikai tech-milliárdos is), akitől elvárható lenne, hogy az általa okozott szennyezésért valamit tegyen nyilvánosan, például erdőt telepítsen, vagy szén-dioxid megkötő üzemet hozzon létre saját pénzből? Az elit szemléletének megváltozása nélkül nem fog menni, igaz viszont, hogy konzum idióták tömegeivel sem.

A környezetvédelem semmiképp sem lehet az egyszerű „pógárok” elleni vádirat, hiszen annyi más mindennapos problémánk van, nem reális elvárás azt gondolni, hogy ezek mellett komolyan globális szintű kérdésekkel is komolyan foglalkozunk majd. Ha mégis megtesszük, nyilván kampányszerűen fogjuk tenni, mint egyes akciókban való részvétel (pl. szemétgyűjtés, petíciók aláírása). Mindenki azon a területen lesz leginkább aktív, ahol az érzelmileg is érintett, ilyen lehet például a helyi mezőgazdasági termények előállítása, vagy a folyók újraszabályozásának támogatása az Alföld elsivatagosodásának megakadályozására. 

Pánikkeltésre nincs szükség, viszont a háttérmunkának folyamatosan mennie kell kormányzati és céges szinteken egyaránt, a szemléletváltás pedig fokozatos kell, hogy legyen. A fiataloknak javaslom, hogy rúgják rá az ajtót az idős politikusok generációira, és az elitekből is kényszerítsék ki az életmódváltást. A jövő jól látható: mennél később történnek meg az akciók, annál több ember lesz pár évtizeden belül, aki csak vegetálni fog tudni, hogy valahogy túléljen, és nem arról fogunk beszélni, hogy egészségesen táplálkozzanak, hanem egyáltalán legyen mit enniük. Az éghajlatváltozás egyébként nem csak felmelegedésről szól, hanem aszályok, szélviharok és hidegbetörések gyakoribbá válásáról, a megszokott időjárás teljes felborulásáról is, ennélfogva nem csak a meleg égövi országokat fogja érinteni, hanem minket is hasonló mértékben.