Kérdéses, hogy találkozhatunk-e nagyon hasonló, gyakorlatilag egyforma tulajdonságokkal rendelkező emberekkel, én úgy látom, hogy ez nem nagyon valószínű. Tapasztalatom szerint felületes hasonlóságok vannak ugyan, tipizálhatóak is vagyunk különféle szempontok szerint, viszont mindenki annyira más, hogy amikor megismerkedünk valakivel, az minden esetben számos meglepetést okoz. (Nyilvánvalóban nagyon sokféle tulajdonságunk kombinálódhat, és lehetnek ritka, egyéninek mondható vonásaink is.) Mindenkinek más például a munkastílusa, ugyanazt a feladatot is teljesen eltérő utakon közelítjük meg, még akkor is, ha az eredményesség nagyjából hasonló. Ha valamilyen klubhoz csatlakozunk, ott is sokféle reakciót mutató emberrel találkozhatunk, ha nem ezt tapasztaljuk, akkor az adott klub célja alighanem az, hogy homogenizálja az egyént. (A megítélés egyébként nem teljesen szubjektív, mert az ismerősök által adott jellemzések többé-kevésbé egybe szoktak vágni.)

A sokféleségünkből következik az is, hogy nem lehet előre tudni, hogy ki mit fog kezdeni egy adott információval, melyik részét használja majd fel és milyen érzelmi töltetet tulajdonít majd neki, ezért az emberi viselkedés nem előre jelezhető, a statisztikai számítások sem lesznek sosem teljesen megbízhatóak. Például nem lehet előre megmondani azt sem, hogy milyen szokásokat kap fel a divat, mi lesz bestseller vagy az idei sláger, egyáltalán mi az, ami nagyot szól majd. (Igaz viszont, hogy sok próbálkozás után néha bele lehet trafálni, mert érvényesülni fog a nagy számok törvénye.)

A múlt században sem volt még ennyire nyilvánvaló, hogy bármiféle törekvés az emberi természet valamiféle uniformizálásra eleve kudarcra van ítélve. Itt van például a közgazdász szakma által létrehozott, inkább hírhedtnek mint híresnek mondható ún. Washingtoni Konszenzus, a dogmatikus liberalizmus pontokba szedett ajánlásai fejlődő országoknak. Ezt a nyilatkozatot számunkra egy igen szerencsétlen időszakban, 1989-ben fogalmazta meg a közgazdász szakma és több évtized is eltelt mire az IMF is revideálta azt az inkább károsnak mint hasznosnak bizonyuló mechanikus gyakorlatot, amit ez a javaslatcsomag tartalmazott. Íróasztal mellett született, kevésbé gyakorlatias elgondolásokról van szó, amelyek még arra a közgazdaságtani dogmára épülnek, hogy az emberi viselkedés egyszerű módon számokkal leírható.

A nagyon sokféle emberi felfogásba beletartoznak többek között a nagy ideológiák által negligált patriotizmus, vagy a hagyományápolás iránti igények is, amelyek eléggé elterjedtnek mondhatók a legtöbb országban. A hagyományőrzésen túlmenően léteznek a társadalmakban különféle szubkultúrák is, és emiatt a sokféleség miatt az uniformizált fogyasztókból álló, teljesen elgépiesedett társadalom szerencsére nem is jöhetett létre. Mindenképp fontos megjegyezni, hogy az emberi felfogás sokfélesége alapvetően értékteremtő jellegű, nagyon sok értéket hoz létre vagy hagyományoz tovább. Az emberi felfogások sokszínűségét alighanem a mesterséges intelligenciák sem lesznek képesek leképezni, emellett pedig mindig igényelni fogjuk a személyes kapcsolatokat, a találkozások egyediségét és speciális, többnyire pozitív érzelmi töltetét.

Mostanában a különféle diktatúrák és diktatórikusnak mondható törekvések előretörése lehet az, ami aggodalomra adhat okot. A különféle diktatúrák, főleg a keményebbek szintén megpróbálják uniformizálni az állampolgárokat, ami viszont elvileg lehetetlen. Amit képesek elérni, az nem több, minthogy képmutatóvá teszik az emberek többségét. A diktatúrák ezenkívül kasztosodott társadalmat is létrehozhatnak, ahol vannak első-, másod- és harmadrendű állampolgárok, a határok pedig nem átjárhatók, a származás vagy a születéskori anyagi helyzet által nagyban determináltak. A különféle tömegmozgalmaknak is mindig van uniformizáló sajátossága, hiszen a tömegben rendszerint a legnagyobb közös osztó érvényesül, ezért a tömeg intelligenciaszintje a legtöbb esetben nagyon alacsony. Ezen kívül pedig mindennapos tapasztalatnak is mondható a csoportmentalitás negatív hatása a tagok intelligencia szintjére, sőt az általános emberi kvalitások szintjére is.

A különféle társadalmi normákra nyilvánvalóan szükség van, azonban a megfelelési kényszerek egy adott szint fölött már eltéríthetik az embereket a céljaiktól, amelyek nem is mindig teljes mértékben tudatosak. A másoknak ártó cselekedetek különféle formái, a „bűnök” nem ritka esetben az eredeti céloktól eltávolodott, eltorzult viselkedési formáknak tekinthetők. A társadalom reakciója lehet ezekre alapvetően büntetés és a megszégyenítés, ami kultúrától is függhet, viszont az idejében történő megelőző jellegű segítségnyújtás sajnos ritkábban valósul meg.

A csoportmentalitás elősegíti ezen kívül a relativizáló szemléletmódot is, ennek egyik formája az utóbbi időben az „alternatív igazságok” hangoztatása. Számomra ez a felfogás nem annyira szimpatikus, mivel az alapvető emberi értékek és erkölcsi normák nem fontosak számára, azt kell csak nézni, hogy a csoport érdekében az illető mit tesz vagy mit mond. A különféle hajmeresztő állítások, amelyek sokféle szintről jöhetnek és egyik kultúra sem mentes ezektől, mind valami felé húzni vagy taszigálni akarják a társadalmat, emiatt is relativizálók. Önállóan azonban az ilyen állítások nem állnak meg a maguk lábán, ezért az én szememben felelőtlenek és teljesen hiteltelenek.

Az emberi sokféleség úgy tűnik, hogy egy kultúra független jellemzőnk, például egy ázsiai kultúra számunkra homogénnek tűnik, de aki közöttük él arról számol be, hogy a mindennapok során ott is különféle egyéniségekkel találkozik.