Sajnos nem tudtam ezt másként mondani. A mesterséges intelligenciával működő különféle chat-programok azt mutatják, hogy mintha nem a (szűkebb értelemben vett) logikus gondolkodás lenne az, ami a legfontosabb emberi sajátosságunk. A kérdés már eddig is felmerült, hiszen számos folyamat algoritmizálható, automatizálható, az MI csak egy lépéssel továbbfejleszti mindezt és finomítja, miközben hatalmas adatbázisokat használ fel.
Mindjárt feltűnő, hogy az MI-nek kulturális értelemben micsoda nagy hiányosságai vannak. Képes olyan szarvashibákat elkövetni, amit szinte „minden gyerek jut”, emellett ha megzavarják buta ellentmondásokra jut, ezen kívül olykor csak egy olyan „sódert” nyom le, úgy mellébeszél, mint a rossz tanuló, aki nem készült fel az anyagból.
Ez arra vezet minket, hogy alighanem kicsit alulértékeltük az oktatási rendszer, a család és a társadalom kulturális nevelő hatását, hiszen a sok rétegű, kifinomult kulturális ismereteink alapvetően meghatározzák azt, hogy kinek tartjuk magunkat és hogyan viszonyulunk egymáshoz. A kultúra persze olyan jelenség, hogy mi is megbuknánk mondjuk Borneó szigetén egy olyan közösségben, amely mondjuk az őserdőben vadászik még fúvócsővel és nyílméreggel, tehát nekik is megvannak a saját kifinomult és sokrétű kulturális ismereteik.
Bármely X kultúrában egy perc alatt hülyét csinálhatunk magunkból, ha nincsenek meg az adott kultúra alapkövetelményeit képező mély ismereteink. A kultúra mégsem teljes válaszfal, tanulható is, ezt mutatja például, hogy az alapérzelmek kifejezése az arcon minden kultúrában ugyanúgy történik, ami nagyon erős és közvetlen visszacsatolásokkal szolgálhat a cselekedeteinkre másoktól, és segíthet az adott társadalmi közegbe való beilleszkedésben.
Egy adott kultúrából tehát ki is lehet pottyanni, ennek érdekes esete Japán, amely nem mellesleg egy etnikailag homogén társadalom, de nem szükséges még törvénybe ütköző cselekedetet elkövetni sem, a család és a helyi közösség ítélete is elég lehet hozzá. Nem véletlen, hogy százezrek tengődnek szinte önkéntes száműzetésben a városok perifériáin, megszakítva a kapcsolatot mindenkivel.
Hogy ez a szöveg ne tűnjön valamilyen jól fésült AI/MI gyanús kreálmánynak, azt segítheti egy belinkelt rendőrvicc az akváriummal, ami jó példa lehet arra, hogyan képzeli el az egyszeri ember a logikát, sőt mi több, milyen hülye logikai hibákat vagyunk képesek elkövetni.
Mindenekelőtt szeretném, ha az érvelés és a szövegek értékelése valamilyen módon a tananyag részét képezné a középfokú oktatásban. Így például az érvek minősége is lehet egy szempont: a középkor bevett bírósági gyakorlata például volt az, hogy aki mellett többen tanúskodtak, annak adtak igazat, nem véve figyelembe az egyes tanúk érdekeit, szavahihetőségét.
Igazából ami miatt az AI becsaphat minket az nagyrészt a „gyors és lassú gondolkodás” különbségéből fakad. Többféleképpen is nevezik azt a két fajta agyi rendszert, ami által megítéljük a dolgokat és döntést hozunk, és hogy melyik lép előtérbe az nagyrészt attól függ, hogy mennyi időnk van az információ feldolgozására. Ha az információ nagy mennyiségű (ami manapság tipikus) és nem sok időt akarunk a döntésre szánni (ami szintén nagyon gyakori), akkor a gyors rendszer fog működni, ami meglehetősen pontatlan ítéleteket hoz. (A döntések pontossága és gyorsasága talán a komplementer változók közé sorolható, a kvantumfizikában például ilyen a részecske sebessége és impulzusmomentuma.) Az internet korában óriási információmennyiségekkel dolgozunk és nagyon kevés időnk van arra, hogy az egyes információk helytállóságát, hitelességét ellenőrizhessük.
Annak az eldöntése például nehéz, bár nem lehetetlen, hogy hol vannak az adott forrásunk kompetenciahatárai és be is tartja-e ezeket. Szintén oktatni kellene, hogy van például egy orvos, aki COVID összeesküvéseket terjeszt, de ilyenkor tudnunk kell, hogy egy orvosi diploma még önmagában nem elég ahhoz, hogy egy ilyen speciális területen mint a víruskutatás, érvényes megállapításokat tehessen. Teljesen más jellegű példa azé a közgazdászé, aki ajánlásokat tesz az elméleti, négy fal között végzett munkája alapján anélkül, hogy látta volna ezeket a gyakorlatban működni is.
Azt is lehetne oktatni, hogy vannak esetek nem is ritkán, amikor azt mondom, hogy a hallott érvelés számomra logikusnak tűnik, de úgy ÉRZEM, hogy valamiért hibás. Nagyon sok ilyen eset van egyébként, velem is előfordult például a pozitivizmus esetében hogy csak éreztem, hogy lapos és unalmas, emiatt sok esetben valószínűleg hibás is, az internet korszakban már vannak bőven érvek ami miatt azt mondhatjuk, hogy ez a fajta felfogás csak az esetek egy meghatározott részében igazán használható. Merjük kimondani tehát, hogy az adott esetben érvélés jónak tűnhet, de úgy érzem, hogy valahol sántíthat, még ha nem is tudom most jól megfogalmazni, hogy miért.
Nagyon lényeges, hogy az érvek mögött mindig különféle értékrendszerek vannak, amik ÉRZELMEKEN alapulnak. Azt hogy egy érvelés milyen irányba indul el, nagyrészt meghatározza a mögöttes érzelmek minősége. A szövegekből le is lehet vezetni, hogy az illetőt mi motiválja: ha ezek fájdalom, düh, félelmek és hasonlóan erős negatív érzelmek, akkor az érvelése amblokk nem elfogadható, bár lehetnek benne érdekes szempontok. (Ami alapból irracionális az nem lehet racionális.)
A tudatlanság is lehet kizáró ok, hiszen köztudott, hogy aki egy keveset már tud valamiről, az sokszor nem tudja, hogy milyen sokat nem tud még. Valaki vagy fogadja el, hogy nem tud semmit, vagy tudjon az adott dologról elég sokat: Ha egy széket szeretnék készíteni, akkor vagy hívok egy asztalost, vagy rendesen kitanulom az elkészítésének módját. Ha csak kicsit konyítok csak hozzá, mégis megpróbálom, akkor legtöbbször valamilyen csálé, használhatatlan bútort fogok kapni.
A szólásszabadsággal is legalább kétféle módon lehet visszaélni, egyik amikor a megnyilvánulások az ösztönös (állatias) indulatainkra épülhetnek, illetve az ilyen reakciókat hívhatják elő. A másik módja a tudatlanság vagy ennek minősített eseteként, a szándékos álhírterjesztés. (Sajnos a nagy mennyiségű információ korában éppen az ilyenek tudják az ingerküszöbünket leginkább áttörni, és ennek a fajta problémának a kezelésére nem hogy bevett gyakorlatok nincsenek még, de ötletek se nagyon.)
Az oktatási rendszerek a világ nagy részén nehezen birkóznak mindezzel, egyáltalán kérdéses is, hogy egyáltalán mennyire van meg bennük a szándék. Még az amerikai oktatásra is az a jellemző, hogy egyszerűen a „legjobb gyakorlatok elvét” követi még a felsőfokú oktatásban is, tehát inkább kész eljárásokat tanít meg mint logikus gondolkodást. Ez a fajta felfogás talán jól is működhet még a cégeknél a napi favágó rutinmunkában, viszont akkor az oktatási rendszertől ne várjunk túl sokat másfajta követelményeket illetően.
Mindezek a problémák nem csak az interneten köszönnek vissza, hanem sokkal direktebb módon a munkahelyeken is, ami sokkal közvetlenebb hatással van az ember megélhetésére és mindennapi közérzetére.
A fenti három bekezdésben például lehet, hogy az érvélés nem eléggé világos, vagy ellentmondásosnak is tűnhet, - mindez persze csak első látásra lesz az. Az érvelés tetszetőssége és érvényessége/valóságtartalma ugyanis nem feltétlenül függenek össze.
