Az egyházak tanításainak lényege, magja ezer évek óta gyakorlatilag változatlan, így például a lopás egyik vallás szerint sem volt sosem egy követendő magatartás. Ezt a tényt figyelmen kívül hagyva a mai erkölcsi relativizálók afféle „jó ügyvéd” módjára próbálnak racionalizálni, igazolásokat gyártani a különféle hatalmi törekvések számára, meglehetősen cinikus hozzáállással.
Az etikus magatartás azonban sosem igazolhatja az egoizmust vagy bármiféle önzőséget, sőt éppen hogy a társadalmi rend és együttműködés alapja. Az etika érvényességét megkérdőjelező érvek (például a rendre és biztonságra való hivatkozás) eléggé átlátszók és demagógiától sem mentesek. Így például az emberi egónk biztonságigénye akármekkora is lehet, viszont tudnunk kell, hogy az élő rendszerekben (mint az egyes társadalmakban is) mindig van valamennyi változás és bizonytalanság, a tökéletes rend akármilyen jól hangzó szlogen, de végül is csak az élettelen kristályok jellemzője. Az etika maga sem olyan mint valamiféle zárt és tökéletes kristály, ergó nem is lehet mereven értelmezett szabályok gyűjteménye, sokkal inkább praktikus iránymutatóként szolgál.
Nálunk a katolikus vallás szabályrendszere a legismertebb, az úgynevezett „hét főbűn” például eléggé közismert. Érdekes módon nem a Bibliából származik, mégis a hittan része már alapfokon, ez is mutatja, hogy a vallásokat igen sok, különféle forrásból származó hagyományból gyúrták össze. A hét főbűn például tökéletes sorvezető lehet a mai kor embere számára is, olyan magatartásformákat, hibásnak mondható beállítódásokat sorol fel, amik közvetett módon egyes bűnök forrásait jelentik.
Etikai rendszerhez és etikus viselkedéshez egyébként nem szükséges a vallás: filozófusok pontosították és finomították a több ezer éves etikai hagyomány állításait, számomra a kanti etika ennek az egyik legjobb példája. Az emberi együttműködés elsőbbsége és alapvető fontossága lehet önmagában is olyan alapelv, amiből az etikai szabályok nagy része a józan belátás mentén levezethető.
Talán ez összefügghet azzal is, hogy az etikai érzék vagy magyarán lelkiismeret a legtöbb emberben benne van, és általában nem arról van szó, hogy ne tudnánk, hogy az adott cselekedettel pont megsértjük az emberi együttélés írott és íratlan normáit. Ez nem jelenti azt persze, hogy olyan iránytűnk van, ami minden egyes esetben használható, viszont az esetek nagyon nagy részében igen. (Még a hadviselő felek között is általában léteznek valamiféle etikai szabályok, érdekes módon.)
Így például nem létezik olyan morális dilemma, ami a migráció kezelésében az etikai megfontolásokat eleve alkalmatlanná teszi. Ugyanis egyetlen nagy vallás vagy kulturális hagyomány sem állít olyan képtelenséget, hogy mindenkit meg kellene menteni, legfeljebb annyit mond, hogy törekedni kell a segítségnyújtásra. Az sem egy előre eldöntött kérdés, hogy az adott helyzetben a segítség milyen formában történjen. (A Titanic esetében például arról van szó, hogy ha túl sok hajótöröttet vesznek fel, akkor a mentőcsónakok is elsüllyednek, a segítségnyújtásnak ott is megvoltak a határai.)
Az etikának lényegi része az ókori hagyományból fakadó arányosság, arányérzék, ami legtöbbször valamiféle középutat mutat meg, ennélfogva a szélsőséges megfogalmazásokat használó demagógok legnagyobb ellensége. A társadalom nagy léptékű kérdései is lefordíthatók egyszerű szabályokra. Például mennyire támogassunk elnyomó rendszereket? A saját kis életünkben is általában olyan barátokat keresünk, akiknek az értékrendszere pozitív, számunkra előremutató és nem destruktív, de nem korlátozzuk le a kapcsolatainkat ily módon, és nem is tudnánk megtenni. Az etika arany-közép szemlélete megint hasznos, mert például egy észak-koreai típusú rendszer józanésszel nem lehet a szövetségesünk, viszont az nem használna semmit, ha karanténba próbálnánk zárni, tehát a kapcsolatok egy nagyon alapvető és korlátozott szinten továbbra is fenntartandók vele.
Lehet olyan példát is hozni, hogy valahol lelőnek egy rendőrt, ilyenkor előfordul, hogy a rendőrség a gyanúsított körzetének a lakóhelyén razziát hajt végre, átmenetileg nem tisztelve az ott lakók magánéletét. Erkölcsi érzékünk azt sugallja, hogy az adott helyzetben ez mégis elfogadható, mert a rendfenntartók védelme elsőbbséget élvez, a rendőrség meggyengítése a közbiztonságra lenne súlyos hatással. Nem beszélve arról, hogy az adott közösség is felelős valamilyen mértékben a tagjainak cselekedeteiért (bár ezt a szemléletet a mai jog még nem tudja leképezni).
A közösség érdekére való hivatkozás azonban sosem ad felmentést az etikai szabályok alól, még akkor sem, amikor egyes egyházfők támogatják a saját kicsinyes, pillanatnyi hatalmi érdekeik miatt. A kereszténység más vallásokhoz hasonlóan egyértelműen nem valamiféle törzsi gondolkodásmód talaján áll, hanem törekszik annak meghaladására, hiszen éppúgy mint egyéni önzés, közösségi szintű önzés is létezik. (Itt nem az egészséges szintű önzésről van szó, hanem mások szempontjainak teljes figyelmen kívül hagyását értve ez alatt.)
Létezik viszont olyan, hogy elévülés vagy tiszta lap nyitása, és a vallások támogatják is ezt a fajta szemléletet (például megbocsátás). Így például egyértelmű, hogy egy adott közösség több száz évvel ezelőtt elkövetett bűneiért a mai utódok nem tehetők felelőssé. Amiért ilyen kérdés egyáltalán felmerül az egyesek feltűnési viszketegsége, ami találkozik a tömegízlés bulvárlap-szintű „igazságok” iránt vágyával. Viszont pont erről van szó, hogy az etika nem egy merev rendszer, hanem rugalmasan kezelhető. Erre példa az is, hogy szoktunk beszélni például „fiatalkori botlásokról” is, amik hibásnak tűnő, következetlen, de a közösség szempontjából ártalmatlan húzásoknak tekinthetők.
Az nyilvánvaló, hogy az etikai alapelveket a társadalmi szabályrendszerek csak korlátozottan tudják leképezni és gyakran vitaható módokon, feltűnő az is, hogy mindenhol ugyanott vannak a hangsúlyok, ami az egyik társadalomban csak vétség, az a másikban esetleg főbenjáró bűn is lehet.
Amit a köznyelvben korrupcióként emlegetünk az társadalmi szintű erkölcsi romlottság, a szó alapjelentése is pontosan ez. Alapvetően itt egymás megvesztegetéséről van szó, elnézek neked valamit, ha te is hasonlóan teszel, ily módon a közállapotok színvonala egyre romlik. Ez pedig olyan dolog, ami már egy idő után fel sem tűnik nekünk, emiatt például a hét főbűn elkövetése, többek között a nagyképűség, élvezetek hajszolása, harag, mohóság is gyakorlatilag társadalmi normává vált, nyugaton és keleten egyaránt. Az etikai szabályok világosak ugyan, csak a mérce került egyre alacsonyabbra. A mai társadalmak legnagyobb problémái a környezetvédelmet is beleértve jól értelmezhetők etikai problémákként is.
