Ideo-logikák

Ideo-logikák

Így menthetjük meg a civilizációt

2023. december 23. - Tamáspatrik

Véletlenül majdnem „cirilizációt” írtam, de az agresszív orosz stílus az valóban, ami kezdi kiszorítani a hagyományos (több ezer év alatt kialakult) értékeinket. Magyarországon jól látható ez a folyamat, de sokfelé máshol Európában és persze azon kívül is szintén látunk hasonló dolgokat.

A civilizációnkat fenyegető barbárok igen, már a kapun belül vannak és ránézésre nem is lehet megmondani, hogy kik tartoznak ebbe a csoportba, mindenesetre nem a bevándorlók vagy nem elsősorban ők.

Ugye úgy szoktunk reggelenként felkelni, hogy ma is „megmentjük a világot”, és ez a poszt sem adja ennél alább; legalábbis vannak ötleteim, támpontjaim ahhoz, hogyan menthető (ha egyáltalán menthető) az a civilizáció, amiben élünk. Nyilván még nagyon sok mindent lehet hozzátenni, sok olyasmit, ami segíthet abban, hogy a civilizációnk túléljen vagy legalábbis zökkenőmentes és pozitív irányú változások mehessenek benne végbe.

0.Pont

Reflektálni kell a cseh lövöldöző esetére, mivel szorosan a témánkhoz tartozik. Ennek az esetnek is vannak orosz szálai (hiszen onnan vette a példát az elkövető), és Belgrádban is történt már halálos iskolai lövöldözés az idei év során. Nagyon sokan tartanak fegyvereket Európa számos országában, ami lehet szintén az egyik oka lehet az ilyen tragédiáknak. Azt is figyelembe kell venni, hogy manapság nagyon sok a magányosan élő szociopata és pszichopata, akiket nem kontrollál semmiféle helyi közösség.

1.Társadalmi bizalom

Épp az ellenkezőjét mondom annak, amit Tucker Carlson, hogy „ne higgy el semmit senkinek”. A mai társadalmak éppen hogy a bizalomra épülnek, számunkra ismeretlen emberek munkájában kell megbíznunk. Magyarországon mit a világon sokfelé máshol is kutatások szerint felerősödőben van az a szemlélet, hogy „mindenki azt mond, amit akar”, minden relativizálható és csak nézőpont kérdése. Ez a felfogás vezethet vissza a középkorba, amikor az emberek csak abban bíztak, akit személyesen ismertek. Alapvető tudományellenességről és Laposföld szemléletről van szó nem másról, amikor az ember nem akar tovább látni a tanyaközpontjánál, és ahol az elsődleges információforrást a pletyka jelenti (függetlenül attól, hogy a helyszíne éppenséggel a net vagy a falu piaca). A bizalom, amire szükség van, természetesen nem a naivitást jelenti sem azt, hogy vakon elhiggyünk mindent.

2.Kultúra

Jelenleg nálunk éppen beszántják és sóval hintik be az autonóm módon létező városi kultúrát. Budapest is ostrom alatt áll és folyamatosan lövi a hatalom nap mint nap az újabb intézkedéseivel. Társadalmunk kezd visszaparasztosodni (az úgynevezett paraszti életforma eredetileg a hagyományos földművelő és állattenyésző életmód sajátossága lenne, nem pedig a mai viszonyaink megfelelője). Az igénytelen beszéd és a kulturális téren is jellemző igénytelenség csak a jéghegy csúcsát jelentik. Iskolázottság és műveltség erősítésére lenne nagy szükség, csak éppen nem ilyen irányba megyünk.

3.Védjük meg a szuverenitásunkat

Bármit jelentsen ez a homályos értelmű szó, az egyéni „szuverenitásunkra” is szükség van, nem csak nemzeti szinten értelmezhetőre. Ha valaki megvádol azzal, hogy külföldiek zsoldjában állok, akkor személyiségi pert indíthatok, amit meg is fogok nyerni, hiszen nem bizonyítható olyasmi, amit biztosan nem követtem el. A személyes szuverenitásunkról való lemondás pedig nem jelentene mást, mint történelmileg a harmadik jobbágyság kialakulását, - a 11. és a 16.századot követően a 21.században újra megtörténne-, ahol az egyén társadalmi helyzetét a hűbéri viszonyai fogják meghatározni.

4.Álproblémára példa: agresszió a tévében

Az is fontos, hogy ne a véleményvezéreknek is nevezhető demagógok határozzák meg, hogy milyen probléma mekkora súlyt is képvisel. Ez általánosságban igaz, kiragadott példa csupán az agresszió kérdése a televízióban és egyéb médiumokban, az interneten, ami szakemberekre tartozik, én csak annyit tudok róla, hogy kutatások szerint nem volt semmiféle kimutatható hatással a társadalmi erőszakra. A társadalmak ne törekedjenek az agresszió teljes elfojtására, mert az reménytelen és boldogtalan történet lesz, ami inkább megvalósítható az a megfelelő mederbe terelése. Az erőszakos tartalmak szabályozása jelenleg nem konzekvens, mert például ketrecharcos összecsapás gond nélkül közvetíthető fő műsoridőben, akciófilmek szintén, egy magyar kereskedelmi csatorna amelyikre a jelenlegi hatalom pikkel, viszont ennél kevesebbért is pénzbüntetést kap. A sort lehetne folytatni tovább a szexualitás és társadalmi prüdéria témakörében.

5.„Mivel etetnek?” típusú problémák

A 2.pont speciális esete az a fajta mondás, hogy „Nem tudjuk, mivel etetnek.” Ez nem jelenti azt, hogy nem is tudhatjuk. Nézz utána, hogy mi miből készül, létezik olyan is, hogy élelmiszer felügyelet, ami súlyos milliárdokért ellenőriz gyártókat és kereskedőket. (Kisvállalkozások általában kimaradnak ebből a körből, ezért egyáltalán nem biztos, hogy a náluk minden rendben van.) Érdemes lenne az élelmiszer felügyeleti hatóságok körmére nézni is időnként.

Az sem igaz, hogy nem érezzük, ha valami nem friss és tele van adalékanyagokkal. A mai középosztály viszont alapból elvárja, hogy friss, de elálló, ráadásul olcsó élelmiszert kapjon bármikor, az év bármelyik részében. Ez nyilvánvalóan nonszensz. (Hasonló kaptafára működik a "tervezett elavulás" városi mítosza is, amikor szintén nem akarunk tükörbe nézni.)

6.Az elkényeztetett középosztályi fogyasztó

Ez is egy hanyatlási tünet, hogy az állampolgárnak mint fogyasztónak minden „jár” alanyi jogon, létezik számára ingyenes ebéd (pl. a közösségi médiumok), és például a problémáit olyan  csodagyógyszerek szüntetik meg, amiknek nincs semmiféle mellékhatása. Akiket nem tudtak megvenni a politikusok a biztonság ígéretével, azokat a korlátlan mértékű fogyasztás ígéretével vesznek meg, így működik mostanában a demokrácia.

Magyarországon ennek speciális esete valósult meg, amikor a legfontosabb termékeknél a piac helyett gyakorlatilag a politikusok határozzák meg, hogy mi mennyibe kerül. Nem arról van szó mint máshol, hogy adókkal vagy támogatásokkal növelik vagy csökkentik bizonyos termékek és szolgáltatások piaci árát, hanem ténylegesen nem tudjuk megmondani, hogy mi mennyibe kerül. Például a háztartási energia, a benzin, bizonyos élelmiszeripari termékek, építőanyagok stb., egyéb más termékcsoportok esetében, sőt néhány szolgáltatás esetében is (banki hitelek, tömegközlekedés) a régi szocialista tervgazdálkodáshoz hasonló viszonyok jöttek létre.

7.Ismeretelméleti típusú probléma

Létezik egy olyan jellegű probléma is, ami teljesen kilóg ebből a sorból. A rendszerek kifinomultabbá és bonyolultabbá válása egyre inkább átláthatatlannál teszi ezeket az egyén számára. A világ kaotikusnak tűnik a túl sok információtól és sokan olyan vezetőket szeretnének látni, aki leegyszerűsíti számukra. Ahogy idősödünk a felfogásunk merevebb lesz és egyre inkább zavarhat minket a világ sokfélesége, a társadalmak öregedése is erősíti a populizmus iránti igényeket. (Ezt valamennyire ellensúlyozhatná az élethosszig tartó tanulás elfogadottá válása.)

Ez a probléma még súlyosabbá válhat akkor, ha a világ maga is kaotikussá válik, önszabályozásra képtelenné. Nagyon fontos lenne például, hogy a bürokráciát csökkentsük, a törvények száma is csökkenthető lenne. Létezzenek újfajta elvek, eljárások, protokollok, stb., amik valamilyen rendszert hoznak létre és abban is irányadóak tudnának lenni, hogy a valóban lényeges dolgokkal foglalkozzunk.

8.Célok, víziók

Amikor nincsenek különféle csoportszintű célok és víziók, olyankor az szokott történni, hogy kis létszámú, de erőszakos csoport ragadja magához a hatalmat. (Mint a bolsevikok tették annak idején Oroszországban.) Az jól látszik, hogy az a generáció, ami a kapitalizmust általánosságban véve elutasította, nem tudott helyette pozitív célokat állítani, ami nem kis részben a mai helyzet oka. Újfajta pozitív, közösségi szintű célok kitűzésére mindenképpen szükség van, nyilván olyanokra, ami sokan elfogadnak, amelyeknél megvalósulhatna végre a társadalmi konszenzus.

9.Környezetünk tisztelete vagy inkább annak hiánya

Egy példa erre a magyar vasúti közlekedés helyzete, amíg egy pályát felújítanak, addig összeomlik másik kettő. Sajnálatos módon manapság vasúton utazni sokak szemében valamiféle alacsony társadalmi státuszt jelent, és az a fajta terv, hogy kiskorúak és nyugdíjasok számára ingyenes legyen, éppen ezt a fajta káros szemléletet erősíti fel. Tehát aki megteheti, az gondolkodás nélkül a lényegesen környezetszennyezőbb autós közlekedést választja, amiben viszont megint nincs semmiféle kulturáltság.

10.A humanizmus egyik példája a karácsony

A karácsony valójában a európai keresztény kultúra legsikeresebb „exportcikke”, az egyetlen vallásos ünnep, amit szinte minden kultúrában ismernek, elismernek és valamilyen szinten át is vesznek. Az európai kultúra lényegében erről szól, humanizmusról, ami az ember evolúciójában egyfajta csoda, nagyon különleges fejlődési fok, és nincs is rá garancia, hogy fenn fog tudni maradni legalább az évszázad végéig. Ha tudatában vagyunk annak, hogy mi minden forog veszélyben, akkor tenni is fogunk érte.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr3618287315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.12.24. 20:29:49

A tervezett elavulás sajnos nem városi legenda. A wolfrám izzók bizony úgy voltak tervezve. A tervezett elavulás rengeteg műszaki cikknél tetten érthető.

larvar0 2023.12.24. 22:02:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Tervezett elavuláshoz: Ázsiában élek, ismerek egy mérnököt, aki itt az Apple-nek tervezi az Airpods fülhallgatók gyártását, tehát ami specifikációt az Apple átad, annak a gyakorlati megvalósítását vezényli, tervezi. Ő kifejtette a kérdésemre válaszolva, hogy hogyan is megy a tervezés meg a megvalósítás, gyártás, az alkatrészek beszerzése. Specifikációk alapján dolgoznak, milyen selejt arány megengedett stb. Nyilván a egy olcsóbb eszközbe épített alkatrészek minősége is ingadozóbb lehet. Semmi nem az örökkévalóságnak készül, részben szándékosan, részben annak mellékhatásaként, hogy az elektronikus eszközeinknek milyen specifikációknak kell megfelelnie. A víz- és porálló telefonban igen bajosan lehet alkatrészeket cserélni, javítani, szétszedni. Korlátozza is a gyártó, hogy milyen szervíz javíthatja a kütyüt, ha a fogyasztó máshova viszi, ugrik a garancia. Javításhoz való jogot pont emiatt akarja az EU szabályozni, mert javíthatatlan készüléket összetakolni olcsóbb a gyártónak, csak nem biztos, hogy ez a fogyasztó érdeke. Legalább tájékoztatni illene a parasztot. Ha a magyar kormány vezetne be ilyen intézkedéseket, akkor bizony sokan fasizmust kiáltanának. Mert a politika beleugat a piac működésébe...

Az Apple szoftveresen is lassítja a régebbi készülékeket, mert a hardver minőségi, az elketyegne évtizedekig, de akkor senkinek nem venne évente, kétévente új telefont.
Elektromos autóknál is vannak érdekes jelenségek, a Tesla szépen bevezeti az előfizetést mindenféle feature-re.
Mosógépeknél tapasztaltam régebben, hogy ha szerelőt hívtunk, akkor az ötvenezres, Candy márkájú mosógépre csak legyint a szerelő, hogy ezt úgy tervezték, hogy egyrészt szarok az alkatrészek, azok elhelyezése miatt szét kell verni más alkatrészeket is, egybe van öntve több alkatrész, ami régebbi modellekben külön szétszedhető volt, másrészt javíthatatlan legyen, mert a pótalkatrész olyan drága a termék árához képest, hogy nem éri meg garanciális időt túl javítással bíbelődni. Jogszabály előírja, hogy mennyi ideig kell gyártani pótalkatrészt, de hogy a javítás megéri-e, lehetővé teszi-e a termék tervezése, az más kérdés.

Motorogre 2023.12.24. 22:35:03

Érdekes gondolat-kísérlet a világ megmentésére – de ahány ember annyiféle világ létezik, melyiket-kiét kívánjuk megmenteni?
Az „orosz stílus” alatt Csehov, Tolsztoj gróf vagy Dosztojevszkij is értendő? Nem csak Prigozsinok vannak arrafelé. Pár gondolat, nem biztos hogy igazak, a cél hogy színesítsék a gondolatot:

ad 1. és 2.: a bizalom hiányának egyszerű, de történelmi okai vannak: a lakosság folyamatosan félrevezető információt kap, a becsapás a hatalom cselekedeteiben is megnyilvánul (v.ö.: a tömbarany áfamentes). Pl. Svájcban nincs gyorshajtás, mindenki elfogadja/érti hogy nála hozzáértőbbek határozták meg a 120 km/h-t. Bezzeg az 5 km/h táblák hazájában, az „5 percet késik” hálózat markában, eü várólisták ködében stb.- árad a bizalmatlanság. És a KSH. (Az agrárium dolgozói nem köszönik meg a hasonlatot).

ad 3. A boldog naiv tudatlanság! Ma már új fogalmakra van igény, pl. bíróbűnözés. A Questor 30 ezer károsult pénze hova lett? Egyik hatóság se védi meg a lakosságot érdeksérelem esetén, a monopóliumukat fialtatják, lásd kéményseprők, villanyóra-felszerelők, műszaki vizsgabiztosok és sokan mások.

ad 4. A média erős társtettes a közgondolkozás elbutításában, nem a kacsaszájú celeb vagy lézengő színész a fő bűnös, hanem a Szerkesztő, aki ilyen műsort készíttet és adásba enged – tisztelet a kivételnek. Értsük meg, a nagy hűhóval beharangozott vetélkedők és showműsorok licenszdíja csak adóelkerülésre szolgál, ennél színvonalasabbat tudnak a hazai alkotók készíteni – ha felkérik őket.

ad 5. A bőséges választékból mindenki tud választani, a Felügyelet teszi a dolgát. Sokan örülnének az ukrán gabonából sütött 300 Ft/kg-os kenyérnek – majd döntenek, hogy melyiket veszik.

ad 6. a lakosság 10 %-a érezheti magát elkényeztetve, mint tudjuk kb. 1,9 millió ember él szegénységi küszöb alatt. A teljes lakosságot érintő termék-köröknél indokolt lenne közzétenni az összköltséget, pl. motorhajtó anyagok, vezetékes gáz, Kalmopyrin. De a költségvetésnek szüksége van bevételre, az ellenzék se meri szóbahozni a rekord 27%-os áfa csökkentését (nem lenne miből osztogatni) – indokoltabbnak tartanám a közpénzek hatékony (célszerű és gazdaságos) elköltését szorgalmazni. Vagy pl.: nincs egységes nyilvántartás hogy egy-egy polgártársunk kitől milyen címen mennyi segélyben/támogatásban részesül – lenne meglepetés!

ad 7) Kettős hatás érvényesül, a túlzott leegyszerűsítés is káros. A hallgatóság (ejtsd: szavazópolgárság) igen eltérű ismereti szinten van, de meg lehetne találni a korrekt tájékoztatást mindenki számára.
És így tovább, célból túl sok van már, vízióktól óvjon a Sors mindannyiunkat, a nyugdíjasoknak most is ingyenes már, és ne feledjük: a benzin literjén kb. 350 forintot keres az állam: ezért van sok dugó és nincs hósöprés?
Békés Karácsonyt!

larvar0 2023.12.24. 22:35:16

@poszt

"Magyarországon... ...a legfontosabb termékeknél a piac helyett gyakorlatilag a politikusok határozzák meg, hogy mi mennyibe kerül"

Mi az, hogy legfontosabb termék? A tej, meg a kenyér hatósági ára zavarja a posztolót? De az nem probléma, hogy az állam szabályozza a gyógyszerek árát is, az állami egészségbiztosító alkudja ki a magyar/európai beteg helyett, hogy a mennyibe kerüljön mondjuk a kemoterápia, inzulin, szívgyógyszer.
Bezzeg Amerikában van piaci áron kenyér, az irigyelt szabad piac működik, csak az inzulin 500 dollár, lehet venni fentanil tartalmú fájdalomcsillapítót, mert szabad piac van, egy kisebb baleset kezelésébe viszont anyagilag belerokkan az átlag amerikai. Mert az is csak úgy szabad piac, hogy a gyógyszercégek állami pénzből fejlesztenek, kutatnak, állami kutatási alapokból dolgoznak az egyetemek kutatói, az ott kreált szellemi tulajdont szépen ingyen kapják meg a gyógyszermultik, akik aztán a betegnek eladják a gyógyszert olyan áron, ahogy nem szégyellik. De még ebbe a képbe bejönnek a magán biztosító társaságok is, akik felé a magán egészségügyi szolgáltató horribilis számlákat küld, mert a biztosító abból majd fizet valamennyit. Szépen túl is van ott árazva minden. Aztán a beteg kap egy számlát a kórházban, hogy 2 napi tartózkodása és pár injekció került húszezer dollárba. De örül, hogy volt magánbiztosítása, így a biztosító fizeti a számla egy részét helyette. Akinek meg nincs magánbiztosítása, az chapter 11 bankruptcy-t kér magára, mert szügyig eladósodik ha elcsúszik otthon a banánhéjon. Ha szerencséje van és egy étteremben csúszik el, töri el valamijét, akkor perel és gazdag emberként távozhat.
Szabad piac... Amikor az ember szívinfarktussal vagy vakbélgyulladással fekszik a hordágyon, akkor ott nem nagyon van egyenrangú piaci szereplők közötti alkudozás egy szerződésről. A fejlett világban (USA-t kivéve) a kormányok igyekeznek a gyógyszermultikkal és egészségügyi szolgáltatókkal előzetesen megegyezni az árakról, hogy ne a parasztnak kelljen nyílt lábszártöréssel alkudozni, hogy mennyi az annyi.

Szabad piac: Amerikában talán a legolcsóbb a benzin a fejlett ipari országok közül. Cserébe az olajipari cégek zsebét teletömik a politikusok támogatásokkal. Nyilván az adófizetők pénzéből. Meg a környezetvédelmi szabályozást úgy írják, hogy az energetikai cégek tollba mondják azt a szabályozó hatóságnak. Ugyanez a corporate capture felállás gyógyszeriparban, élelmiszeriparban is megvan.

Ehhez képest az, hogy a magyar parasztnak adott a kormány ársapkás kenyeret meg tejet, az smafu. Az élelmiszeripari cégek ennek ellenére szépen kaszáltak az elmúlt években, mert az inflációt jelentősen meghaladó mértékben emeltek árakat.
Tudomásul kellene venni, hogy a szociális piacgazdaságban a politkusok néha úgy működnek a szolgáltató-fogyasztó viszonyban, mint a szakszervezeti vezetők szoktak a munkáltató-munkavállaló viszonyban, a melós érdekében verik az asztalt, mert a melós és a munkáltató nem egy súlycsoportban játszik.

Motorogre 2023.12.24. 22:37:56

@larvar0: Igen, egyetértek. Jól emlékszem hogy a gyártó beismerte: a nyomtatók tintapatronai szoftveresen letiltanak akkor is ha még jócskán van benne festék - tessék venni újat.
Az élettartam növelés a környezet-védelem szempontjából is fontos lenne, még az újra-hasznosításnál is nagyobb hatású lehetne.

larvar0 2023.12.24. 23:38:55

Ukrán gabona. Génkezelt, gombamérges, szennyezett, szar minőségű, szermaradványos, amerikai agrármulti által ukrán földön termelt terményekről van szó. Nem csak a magyar szabályozást juttatja érvényre a hatóság, hanem európai szabályozást is. Az ukrán nem EU tag, ha a magyar hatóság beengedi a magtársöpredék gabonát az EU piacára, akkor az olasz, francia is joggal ajvékol, hogy a magyar nem teszi a dolgát, nem védi az EU piacát, a fogyasztókat, gazdák érdekeit.

@10.
A karácsony már elég régen nem a humanizmusról szól. És egyre kevésbé arról szól, ahogy a hagyományos fehér európai kultúra aránya, súlya a világnan egyre csökken. Ázsiában egy nyugati hóbort átvétele csupán a karácsony, kb. úgy viszonyulnak a karácsonyhoz Ázsiában, mint a magyarok a Valentin-naphoz. Kínában egyenesen kampány folyik a karácsony ünneplése ellen, mert káros nyugati hatásnak tekintik. Nem elsősorban a vallási vonatkozása miatt, vagy mert kereskedelmi ünnep, ami túlpörgött fogyasztásra ösztönöz (a hagyományos kínai fesztiválok, ünnepek is a fogyasztást pörgetik), hanem szimplán mert nem kínai eredetű ünnep, nyugatról betolakodó fesztivált látnak benne.

9. Az, hogy az autóhasználat kulturálatlan dolgok lenne, az butaság. A többség azt a közlekedési eszközt választja, amit megengedhet magának. A magyar ember számol, árérzékeny.
Elege vidéken az a probléma, hogy nincs elég utas a vasúton, nem éri meg fenntartani a kisebb vonalakat. A vasút egy nagy és drága infrastruktúra. Egy kis falut a busz is összeköthet a külvilággal, a busz se környezetszennyezőbb, mint a vasút a kis piros Bzmot motorkocsi, ami ugyanúgy gázolajat éget.

larvar0 2023.12.24. 23:43:06

@larvar0:

2. Kultúra: tipikusan régen minden jobb volt hozzáállása van a bloggernek. Nagyapám idejében mást jelentett a kultúra, ő egyetemet végzett még a Horthy-korszakban, de a többség akkor is a kocsmában kezdte a napot, focimeccsen szotyolázott, alibimunka után kocsmában fejezte be a napot, a TSZ elnök egy 8 általánost végzett paraszt volt. Nyelveket nem beszéltek, leélték az életüket egy zsebkendőnyi területen. Most ugyanez a réteg fapados repülőkkel jár nyaralni és jobban szem előtt van a butaságuk.

1. Társadalmi bizalom. A kelet-európai ember életviszonyait mindig is idegenek alakították, a jogszabályokat a feje felett alkották, a jogalkalmazók idegen érdekeket erőszakoltak rá. A hatalommal szembeni ellenállás volt az alapállás.
Innen ered a kelet-európai humor, kétértelmű viccek, irónia, szarkazmus, nihilizmus, kikacsintás. Az se igaz, amit kérdeznek. Nincs ezzel baj, a túlélés eszköze. A magyar ember ehhez alkalmazkodott, nem akar áldozat lenni.
A kelet-európai ember kérdez, megkérdőjelez, nem hisz, mert ez következik az élettapasztalatából.
Amerikában most sokként élik meg és felforgató, szélsőséges hozzáállásnak minősítik, ha valaki felhívja a figyelmet arra, hogy a hatalom birtokosai nem egészen őszinték a polgárokkal. Ott csak most kezdenek rájönni az emberek, hogy a hatalom által neki kínált bizalmi elven felépülő társadalom és úgy általában az amerikai álom egy nagy hazugság és az ő zsírjukon gazdagodnak egyesek. Ismerek amerikai fiatalokat, akik Ázsiában élnek, mert egyszerűen Ameriában nem lenne egészségbiztosításuk, a student loan-t nem tudnák törleszteni, kiszorultak a lakáspiacról, munkájuk se lenne, ők gazdasági menekültek, akik el kellett, hogy hagyják Amerikát, az ígéret földjét.

Az amerikai emberek bíztak a fehér köpenyes orvosokban: Opioid fájdalomcsillapítókat minden gond nélkül terjesztenek a gyógyszercégek, mert kell a profit. Az orvosokat kilóra megvették a gyógyszercégek. A hatóságok meg széttárják a karjaikat, szabad piac van. Corporate capture. A szabályozó hatóságok az adott iparágak szereplőinek befolyása alatt állnak. Intézményesített korrupció.
Az amerikai politika a szent szabad piacról papol, de közben a legnagyobb cégeket, bankokat folyton kistafírozza az állam az adófizetők pénzéből, mert ha valaki "too big to fail", akkor ki tudja magának lobbizni a bail out-ot. Akkor is, ha bűncselekménnyel határos mulasztások vezettek a csődhöz. Ellenben a kis cégek mehetnek a levesbe válság esetén, felvásárolják majd őket a kínaiak vagy a bail out-olt amerikai óriáscégek. Miért is kellene az embereknek bízni egy ilyen rendszerben?
A hagyományos fősodratú médiát szélbalos mozgalmárok szállták meg, politikai szócsövek lettek a CNN-től, MSNBC-n át a tech óriásokig minden platformon. Öncenzúra és mások cenzúrázása folyik. Álproblémákkal foglalkoznak (gender kérdés), mert a valós problémákkal szembenézni nem mernek, azok megoldhatatlanok az átlagember számára: a lakhatás már-már elérhetetlen, egyetemre menni anyagi csőd, az amerikaiak kétharmada nem tudna fedezni egy 1000 dolláros hirtelen kiadást, egészségbiztosítás nélkül tengődik a lakosság jelentős része. A következő generáció rosszabbul fog élni, mint a szülei, nagyszülei.

Amerikát évtizedek óta belelavírozzák bizonyos vezető körök a különféle katonai intervenciókba, háborúkba. Mert ez a legnagyobb iparág. Ebből épülnek a vagyonok Washington DC környékén. Miért is bízzon az amerikai ember ezekben a vezetőkben? Afganisztán, Irak, Szíria, Líbia, Jemen elleni agresszió tétlenül szemlélése után most Ukrajnánál végre elkezdett az átlag amerikai kételkedni. Kell ez nekünk? Biztos, hogy a mi dolgunk szembemenni az oroszokkal? Milyen előzményei voltak a konfliktusnak? Nem lehet, hogy mindkét fél hibás?

larvar0 2023.12.24. 23:50:42

@Motorogre: A tintapatronos esetben nem nagyon volt mit tagadni, ugyanis amikor a user le akarta mondani a tintapatron előfizetését, akkor a cég elvárta volna, hogy leokézzon egy nyilatkozatot, hogy tudomásul veszi, hogy a jelenleg használt, kifizetett, még tintát tartalmazó patronját is letiltják azonnal. Ez se korrekt eljárás, ez nyilvánvaló. Kifizetett terméket, szolgáltatást letiltani. Más cégek pedig még csak nem is közlik, hogy hogy csesznek ki az ügyfeleikkel.
Ha hardveresen nem tudnak betenni a usernek, akkor a szoftverrel manipulálnak. A számítástechnika fejlődése és beköltözése otthonainkba, eszközeinkbe, új távlatokat nyitott meg a fogyasztók megfigyelésében, adatlopásban, röghöz kötésében, zsarolásában.

larvar0 2023.12.25. 00:17:11

@poszt
A cseh lövöldöző orosz tinédzserek példáját követte. Ezt nevezi a posztoló orosz szálnak. Milyen félelmetes, hogy az oroszok már a spájzban vannak Csehországban is! Oké, akkor egy amerikai iskolai lövöldöző amerikai szálról beszélhetünk, mert látta a TV-ben a múlt heti iskolai mészárlásról a híradást?
A cseh lövöldöző egy depressziós, lelki beteg, elmeroggyant fiatal volt. Gyűlölte a világot. Nem a melegeket, nem a liberálisokat, nem a zsidókat vagy mohamedánokat, hanem úgy általában az életet. Tipikusan ők azok, akik meg akarnak halni, de félnek felkötni magukat, ezért a rendőrökkel lövetik le magukat, vagy ha sarokba szorítják őket, akkor agyonlövik magukat.
Ha csak autója lett volna, nem lőfegyvere, akkor megkésel egy csoport óvodást majd autóval belehajt 120-szal egy szembejövő autóba.

Más: Tucker Carlson nem mond semmi újat, csupán azt viszi tovább, amit baloldali tényfeltáró újságírók már régen fejtegettek, amikor épp repubikánus elnöke volt Amerikának. Hogy a háborúkban a politikai elit és a hadiipari cégek gazdagodnak meg, hogy az amerikaiakat átkúrták minden téren, idegen országok korrupt elitjeit támogatják amerikai adófizetők pénzén, hogy háttéralkukkal minden változást megakadályoznak Washingtonban. Hogy a szabad piac csak illúzió. Ha elég nagy egy bank vagy cég, akkor elég politikai befolyása van ahhoz, hogy elkerüljön minden felelősségre vonást. Teljes körű megfigyelés (Edward Snowden) whistleblower-ek elhallgattatása (Julian Assange), politikai gyilkosságok, korrupció, Trónok harca szintű fertő, szexuális perverziók és hatalmi harcok folynak a háttérben (Hunter Biden laptopja).

Amikor épp republikánus elnökei voltak Amerikának, akkor a baloldali újságírók mondták pont ugyanazt, mint amit most Carlson, hogy ne bízz senkiben, ne bízz a hatalomban, mert nem a te érdekeidet nézik.
Seymour Hersh, Matt Taibbi, Greenwald balos újságírók és ugyanúgy kétségbe vonják az estaishment narratíváját.
George W. Bush és Trump elnöksége alatt az összes balos, mainstream újságíró ugyanúgy arra buzdított, hogy senki higgyen el semmit és epét hánytak a hatalmon lévőkre, mint most Carlson. Ez nem bal-jobb ellentét, hanem establishment vs. anti-establishment ellentét. Mindegy, hogy valako balos vagy jobboldali, ha anti-establishment beállítódású, akkor bizalmatlan, elégedetlen, kritikus a hatalommal, a társadalmi intézményekkel szemben. Rendőrség, katonaság, média, egészségügy, oktatás, bankrendszer, külpolitika, igazságszolgáltatás, büntetésvégrehajtás, jogalkotás. Aki újságíróként nem kritizálja ezeket, az nem teszi a dolgát, hanem inkább bulvárt gyárt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.12.25. 09:45:57

@larvar0: Azért tisztázzuk! Én inkább élek az USA, vagy az EU gazdasági gyarmatosítása alatt, mint az oroszoké alatt tankokkal megspékelve. Az ukrajnai háború pontos diagnózisa annak mit lehet várni az oroszoktól.

MEDVE1978 2023.12.25. 19:48:32

0. cseh lövöldöző. Oroszokról vett példát, ottani tömeggyilkosokról. Ebből nem vonnék le túl nagy következtetéseket. Mivel a publikált sorozatgyilkosok jelentős része amerikai, akkor ha valaki másolja őket, az az USA rossz hatása lenne?

1. társadalmi bizalom. A társadalmaknak elég komplex szövete van, ami áll hagyományokból, szokásokból, jogból stb. Ha ezek "jól működnek", akkor van egy közös értékrend, ami alapján jól működik maga a társadalom is. A mai fejlett társadalmak hanyatlanak, erre mondják, hogy a társadalom "atomizálódik", ezek a társas kapcsolatok, amelyek általában társadalmi intézményeken alapszanak egyre rosszabb minőségűek és ritkábbak. Egy rövid példával megvilágítva: a XIX. században a magyar lakosság 70%-a falusi környezetben élt. A falvakban viszonylag szűk körű közösségek léteztek, elég "szigorú" szabályokkal, amelyek az élet minden területére kiterjedtek. Ennek volt sokszor hátránya az egyénekre (pl: a házasságtörő kiközösítése stb.), ugyanakkor a közösség egyértelmű védőhálót is adott. A becsületes emberen segített a közösség, ha tudott. Mára ezek a közösségek zömében eltűntek vagy átalakultak, az ember inkább magára marad, inkább csak egyén. A falvakban a nagycsaládok, a másodunokatestvérek, sokadágon rokonok is találkoztak, segítették egymást. Ma a család egyre inkább csak mikrocsalád: szülők és gyerekek, sokszor a nagyszülők, testvérek is más városban éltek. Emellett folyamatos az egykori népszokások, a vallás eltűnése, eljelentéktelenedése. Az elvárás mégis a társadalmi bizalom lenne, ebben a dezintegrálódó, individualista világban is.

2. A kultúra nagy irányzatai politikától függetlenül is működnek. Az, hogy a fiatalok pl. milyen médiatermékeket fogyasztanak, független az Orbán kormánytól vagy a NER-től, sőt már egyre inkább globális vagy legalább regionális léptékben értelmezhető. A nemzeti kultúra más dolog, itt nyilván a politikai szimpátia finanszírozási szempontból döntő. De ettől függetlenül vannak pl: olyan sikeres színházak, amelyek politikai ellenszél ellenére működnek.

"Iskolázottság és műveltség erősítésére lenne nagy szükség, csak éppen nem ilyen irányba megyünk."

Érdekes dolog ezen elgondolkodni, mindig az ókori görög idézet jut eszembe, miszerint a fiatalok erkölcstelenek, csak a szórakozáson jár az eszük és nem érnek fel a dicsőséges elődökkel. Ki tudja, hogy a klasszikus műveltség önmagában érték-e vagy az, hogy valaki klasszikus műveltséggel bír, értékesebb-e másnál. Értékesebb-e mondjuk egy Jókai Mór, mint egy Rejtő Jenő? Én úgy vettem észre, hogy a világ a kapitalizmus jegyében is a dolgok célszerűsítése felé megy. Ez azt jelenti, hogy az oktatás is nagy tendenciában egyre gyakorlatibb: a gazdaságban való boldogulásra készíti fel a gyerekeket. (A nagy tendencia itt azt jelenti, hogy nem Magyarországon, hanem nagy általánosságban mondjuk a fejlett országokban).
4. Agresszió a TV-ben. Ez érdekes példa, a társadalmak jelentős részét prüdéria és bűnbak keresés jellemzi. Az agresszió bűnbakká tétele a TV-ben kb. ugyanaz, mint amikor az 50-es és 60-as években a rock and roll a sátán zenéje volt, aztán a 80-as években a heavy metal stb.

Hasonló elven működik a pornó is, amelynél az álszent, döntően idősebb médiahatósági személyek általában összenéznek és tiltják a szexualitást. Holott pl: éjjel ezt simán lehetne engedni a sima TV-ben is, hiszen a fő szerepe a szabályozásnak az, hogy a gyerekek ezt ne lássák (éjjel pedig a gyerekek alszanak). Így míg a pornó egyfajta megbélyegzett státuszt kap a TV-kben, ennek a hasonlóan káros, de kevésbé explicit könnyebb változata, mint az Éden Hotel, a Szingli vagy Svindli, Való Világ és hasonlók simán mehetnek. Ezekben ugyanúgy kiárusítják a testeket, csak éppen maga a szex nem látható premier plánban.
5. Mivel etetnek. Alapvetően nem értek egyet. Nem tudhatod mit eszel, még ha úgy is gondolod, hogy tudod. Ha csirkét veszel vidékről, nem fogod tudni, hogy azt a csirkét mivel etették, milyen antibiotikumokkal kezelték stb. Ha a boltban veszed szintén fogalmad sincs, még kevésbé. Ha lazacot veszel a hipermarketben sem tudod, hogy ez most mennyi higanyt evett meg a tengerben. Ha esetleg olcsóbb halra, mondjuk dél-ázsiai cápaharcsára fogadsz arról meg még kevésbé tudod.

"A mai középosztály viszont alapból elvárja, hogy friss, de elálló, ráadásul olcsó élelmiszert kapjon bármikor, az év bármelyik részében." Szerintem ez egyáltalán nem így van. Ma Magyarországon pl: gyümölcsből viszonylag keveset tudsz elérni évszaktól és szezontól függetlenül. Mondjuk almát, ami szinte az év minden időszakában van, de emellett talán csak fagyasztott bogyós gyümölcsöket és kész. Zöldségből talán csak a leveszöldségek ilyen (krumpli, répa, hagyma, zeller stb.) és talán az üvegházi uborka és a paradicsom. Persze ez sem kevés, de még messze nem a mennyek országa.
Folyt köv:

MEDVE1978 2023.12.25. 20:21:49

Folytatás:

A tervezett elavulás az egyik kedvenc témám. Érdekes kérdés ez, mert az érvelés egy része a fogyasztói igény felől közelíti meg. Ami egy nagyon erős részigazság és csak a termékek nagyon kis szegmensére igaz. A "kapitalista" narratíva ebből a szempontból úgy szól, hogy: nem érdemes tartós használati cikkeket gyártani, mert a fogyasztók úgyis elunják azokat és a modernebb megoldásokat szeretnék választani.

A valóság az, hogy ez csak egy kis termékköre igaz és azokra sem olyan mértékben, mint ahogy a gyártók ezt sugallják. Nézzünk példákat: telefon. Az okostelefonok döntő részére igaz, hogy folyamatosan újabb és újabb dolgokkal szerelik fel őket. A 10 évvel ezelőtti okostelefonban még nem volt szuper felbontású kamera, a kijelzője sem volt szuper felbontású stb.
Ismét tény, hogy a felhasználók jelentős része szarik erre, mert nem kell neki. Nekem volt egy Sony Xperia Active okostelefonom 2012-től. Kb. mindent tudott, amire szükségem volt: megfelelő felbontása volt, ütés- és vízálló volt, gyors volt. A mostani telefonom kamerája valószínűleg már sokkal jobb és a kijelzőjén is biztosan nem százezer, hanem egymillió szín van, a memóriája is nagyobb és lehetne sorolni, de nekem semmi szükségem nincs ezekre a pluszokra.
Vagy vehetjük a cipőket. A nők egy része imádja a cipőket és egyéb ruhákat, táskákat, kiegészítőket stb. Részükről érthető, hogy egy cipőt mondjuk nem készítenek tartósra. Férfi létemre kb. 10-15 éve -jártam cipővásárokra, hogy jó áron vegyek jó cipőt. Akkoriban egy prémium cipő 25 ezer Ft körül volt. A vásárokban fele ennyiért kaptál cipőt. Ami két hónap hordás után lukadt ki, a prémium mondjuk kiszolgált egy szezont. Ebben az esetben is arról van szó, hogy a közönség egy része tartós cikket szeretne és azt nem váltogatná, de erre már nincs lehetőség, mert szarabbat csinálnak csak.

ÉS ez nagyon sok dologra igaz: gépkocsira, TV-re, számítógépre stb.

Az ipar ma gyakorlatilag annyit csinál, hogy legyárt egy terméket úgy, hogy tervezi az élettartamát. Ez gonoszul hangzik, pedig nem így van, nem szándékosan gyártanak szart, hanem az ahhoz használt alapanyagok nem bírják olyan sokáig. Egyes telefonoknál például tudhatod, hogy ha az a telefon két évig garanciális, akkor a processzor, a kijelző, a memória stb. kb. 2-3 évig bírja majd neked. Az akku valószínűleg még addig sem. A legutóbbi telefonomnál szaladtam bele abba, hogy 2 év volt rá a garancia, míg az akku csak 1 év. Másfél évvel a megvétel után ment tönkre. Mivel nem volt egy túl drága darab, dönthettem: beruházok 40.000 Ft-ot egy akkucserébe és megkockáztatom, hogy fél év múlva feladja mondjuk a processzor vagy újat veszek.

Ahol az egész átmegy profitmaximalizálásba és erősen öncélba az tervezés és összeszerelés. Ez már rengeteg esetben kritizálható akár környezetvédelmi, akár etikai szempontból. Az eredeti Sony Xperia Active telefonom az akkor szokásos trendnek megfelelően egy kivehető akkus telefon volt. (talán cseréltem is benne). Az azt követő modellek elveszítették ezt a felhasználóbarát tulajdonságukat. Hogy miért? Üzleti érdek. Egy akku 8-10 ezer Ft. Ha az akku tönkremegy és te rendelsz magadnak a netről, a gyártó ezzel a bevétellel számol. Ha egybe van forrasztva, akkor két lehetőség van:
1. Kukázod és újat veszel. Oké, ebben az esetben nem biztos, hogy ugyanazt a márkát veszed, de lehet, benne van a pakliban. Így a gyártó egy teljes új telefon után realizálhat bevételt. De mivel már szinte mindenki egybeforraszt, lehet, hogy legyintesz és újra ugyanazt a gyártót választod.
2. Viszed a márkaszervízbe. Ott már 30-40 ezer lesz az akkucsere, viszont a márkaszervíz is jobban tud működni és a garanciálisakat javítani.

Pár hete volt valamelyik portálon a hír, hogy 4,3 millió forintért javítottak volna meg egy 29.000 km-t futott elektromos Volkswagent. Hogy miért? Bár a motort lehetne rendesen gyártani, egyszerűbb és "gazdaságosabb" úgy gyártani, hogy fontos alkatrészek egybe vannak forrasztva. Ez már a nem elektromos gépkocsiknál is divat volt, sőt előtte is tipikus más trükkökkel (asszem a dízeleknél volt egy olyan kütyü, ami ha elromlott, az egész motort legoszerűen ki kellett szedni, hogy hozzáférjen a szerelő, aztán visszalegózni). Szóval az egybeforrasztott alkatrész jó dolog a gyártónak, hiszen nehezebb cserélni: valószínűbb, hogy újat vesz az érintett az egész készülékből vagy ha cseréli egy jóval nagyobb alkatrészt vesz meg, mint ami elromlott = nagyobb bevétel. Pár hete eltört a kb. 15 éves hűtőnk mélyhűtőfakkja. Leleveleztem a neten, egy olyan fakkot (műanyag doboz) 40.000 Ft-ért árulnak.

A tervezett avulás létező jelenség és tervezési motiváció a gyártóknál. A közösség, állam, szabályozók dolga lenne, hogy ennek az elharapódzását megakadályozzák és csak a józan észre kellene hallgatni. Az, hogy egy motor 29.000 km után elromlik, tisztességtelen magatartás a gyártó részéről. Az, hogy a traktor leáll, mert a légkondija defektes és a szoftver kikapcsolja az is.

Tamáspatrik 2023.12.26. 10:21:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Egy példa nem példa, nem lehet belőle általánosítani.

Tamáspatrik 2023.12.26. 10:25:12

@larvar0: Az Apple-t az USA piacra tervezik, ott 3 évente úgyis lecserélik. Nálunk is a fiatalok ugyanezt teszik. Mindig a legnagyobb felvevőpiac a mérvadó, nem az 50+-osok, akik 20 évig is használnák a készülékeket.

Tamáspatrik 2023.12.26. 10:26:49

@Motorogre: Jó kiegészítések. Általános problémákból indultam ki, amelyeknek a magyar példák csak speciális esetei.

Tamáspatrik 2023.12.26. 10:33:18

@larvar0: Jogos felvetések, az arany középút kellene, csak már nálunk úgy lesz lassan mint az argentinoknál, ahol több ezer termék árát folyamatosan szabályozza az állam. Nálunk a szabályzás most úgy működik, hogy súgás, politikai nyomásgyakorlás bankokra, kereskedelmi láncokra, gyógyszergyártókra, építőipari cégekre stb. is, de még véletlenül sem olyan ágazatokra, ahol magyar haveri cégek vannak helyzetben. Egy kis ország mást engedhet meg magának mint egy nagy, mert a multik árbevételének kis százaléka veszhet csak el, ha folyamatosan sarcolják. Nem összehasonlítható az USA és magyar gazdaság. Van ugye Kajmán szigetek meg Luxemburg, ez a másik véglet, adóparadicsomok, amik mindent megengedhetnek, mi valahol a kettő között vagyunk.

Tamáspatrik 2023.12.26. 10:39:48

@larvar0: Kínai partnerem karácsonyi üdvözletet küldött. Náluk is díszítenek karácsonykor a nagyvárosokban. A fogyasztás növelése egyébként a kínai gazdaság vezetésének hosszú távú célja is, (bár lehet, hogy most háborúra tartalékolnak). Értik mindenhol, hogy a karácsony mit jelent. Nincs még ilyen vallási ünnep, a Ramadán például nem ilyen. Igaz, hogy mi is értjük, hogy a kínai holdújév mi, ez némileg kölcsönös, ez is a globalizáció része.

Nehéz meggátolni, hogy ne jöjjenek be gyengébb minőségű élelmiszerek, pl. az ukrán méz helyett is bejött a kínai. Kerülő utakon is behozzák, harmadik országon keresztül. Az ukrán kukorica nagyon jó jött akkor, amikor nálunk aszály volt és nem termett elég. Most is lehetségesnek tartom, hogy akár a románokon keresztül jönnek ukrán termékek.

Tamáspatrik 2023.12.26. 10:46:27

@larvar0: "amerikai iskolai lövöldöző amerikai szálról beszélhetünk" A dologban az a félelmetes, hogy az amerikai lövöldözéseknek nem lettek európai példái. Az oroszt most tágabb értelemben értem, mint a humanizmus elleni harcias, erőkultúrát.

A szélsőjobb hajlamos elfogadni az összeesküvés elméleteket, a Holdra szállás valótlanságát és még olykor még a laposföld elméletet is, tagadja a tudományosságot általában. Carson lehet, hogy jókat is mondott, ez nem zárja ki azt, hogy a mai társadalmunk a bizalomra épül, amit a szélsőjobbos politikusok nem fogadnak el, mert szét akarják verni és visszatérni egy primitívebb, patriarchális társdalomhoz. Ez a SZÉLSŐSÉGES konzervativizmus útja, nem általában a kozervativizmusé.

Tamáspatrik 2023.12.26. 10:51:26

@MEDVE1978: " dezintegrálódó, individualista" ez a mostani civilizáció egyik jellemzője. Az árnyoldalát hangsúlyozod, de a másik oldala, hogy lényegében megválaszthatod, hogy hol és kivel éled az életed. Ez régen nem volt így. Nem mehettél el a faluból, vagy elvileg igen, de gyakorlatilag nehezen kivitelezhető volt, nem te választottad meg a házastársad, még a szakmád sem. Most is élnek különféle szokások, mehetsz szüreti mulatságra, falunapra, stb. a városi lakosság számára pedig jóval nagyobb a kulturális választék. Ez az, ami most omladozni látszik.

Tamáspatrik 2023.12.26. 10:53:13

@MEDVE1978: " Éden Hotel, a Szingli vagy Svindli, Való Világ és hasonlók simán mehetnek. Ezekben ugyanúgy kiárusítják a testeket" egyetértünk. Ez is mintha a kulturális hanyatlást mutatná. Római birodalom: kenyeret és cirkuszt a népnek.

Tamáspatrik 2023.12.26. 10:58:26

@MEDVE1978: " Ha csirkét veszel vidékről, nem fogod tudni, hogy azt a csirkét mivel etették, milyen antibiotikumokkal kezelték stb." Erre van elvileg az élelmiszerhatóság, hogy kimutassa. Körmükre kell nézni, hogy mit csinálnak.
Az igaz, hogy a higanyos lazacot nálunk adhatják el a norvégok, mert náluk az előírások szigorúbbak, ezt jobban kontrollálják. Viszont ha utána olvasol, hogy mi a jobb, ha eszel halat, amiben nyomokban higany lehet,vagy ha egyáltalán nem eszel, akkor az jön ki, hogy az előbbi még is jobb. Ezt már kikutatták, utána kell olvasni. Kb. ahhoz hasonlítható, hogy ha biciklizel és néha nyelsz szmogot is, az még mindig jobb mint ha egyáltalán nem mozogsz, csak tespedsz az autódban. Tájékozódni kell és lehet arról, hogy "mivel etetnek", nem csak elvárni, hogy olcsón jó minőségű élelmiszert kapjunk a pénzünkért. Nyilván ez ritka esetekben fog összejönni.

Tamáspatrik 2023.12.26. 11:08:04

@larvar0: Nem azt mondom, hogy régen jobb volt, hanem hogy kezd visszasüllyedni a kultúra. Az még nem kultúra, hogy ha valaki merevre issza magát a társasutazáson vagy bömbölteti a nagy kocsiját.

"az amerikai álom egy nagy hazugság és az ő zsírjukon gazdagodnak egyesek." Ezt valóban fel lehetett volna külön pontként venni.

Opioid fájdalomcsillapító: csak az amerikai ember lehet ilyen gyerekesen naiv, hogy azt hiszi, hogyha a gyógyszert folyamatosan szedjük annak nincs mellékhatása és nem lehet rászokni, nem okoz függőséget. Most rámennek a nagy gyógyszercégekre, amivel azt érik el, hogy az új fejlesztések még drágábbak lesznek, mert beépítik a várható perköltségeket. A véleményem annyi, hogy a panasz jogos, a megítélt kártrérítés mértéke túlzás. A felhasználónak is van mindig valamennyi felelőssége.

Tamáspatrik 2023.12.26. 11:43:57

@larvar0: "ha anti-establishment beállítódású, akkor bizalmatlan, elégedetlen, kritikus a hatalommal, a társadalmi intézményekkel szemben" Ha viszont szétverjük az intézményeket, akkor szétesik az egész társadalom, hiszen ezekre épül. Az állam erőszakmonopóliuma is ilyen. Az ún. redneck.-ek ezt tagadják, vagy sokan adót sem hajlandóak fizetni.

"Van-e dolguk Ukrajnában az amberikaiaknak?" Azt meg tudták ítélni, hogy van-e dolguk Irakban és Afganisztánban? Azt vajon meg tudják ítélni, hogy mi lesz a következménye annak, ha feladják Ukrajnát? Felkészül majd a balti államok és Lengyelország. Az USA mint NATO alaptag köteles megvédeni ezeket az országokat, de ha Trump kilépteti, akkor az USA magába fog fordulni és nem érdekli többé a világ többi része. Ez a jelenlegi globalizált kultúra végét jelentené. Mi jön helyette? Nem valami jobb, hanem törvényszerűen sokkal régebbi.

0dzsud0 2023.12.26. 14:07:07

"agresszív orosz stílus"

Én ezzel szemben mást sem látok, mint a folyamatos angolszász hergelést az oroszok ellen. Nem mondom, hogy alaptalan, de azt igen, hogy kontraproduktív. Az emberek látják, amikor túlzottan hülyének nézik őket, most is. Ha az USA parancsára utálni kell az oroszokat, akkor nem fogjuk annyira utálni az oroszokat...sőt, még elkezdünk látványosan átlátni az alattomos imperialista érdekeken és elkezdjük őket is egyre jobban utálni.

"A civilizációnkat fenyegető barbárok igen, már a kapun belül vannak és ránézésre nem is lehet megmondani, hogy kik tartoznak ebbe a csoportba, mindenesetre nem a bevándorlók vagy nem elsősorban ők."

Mindjárt gondoltam, hogy azok, akik nem támogatják elég hangosan az aktuális ideológiát. :D Egyébként egyetértünk, csak kb. ellentétes előjellel. Szerintem is sokkal veszélyesebbek a civilizált életmódunkra azok a debilitásig hülyített, "felvilágosult" balfékek, akik küzdenek azért, hogy bejöhessenek a nagyon is barbár afrikai és arab népek.

"Ugye úgy szoktunk reggelenként felkelni, hogy ma is „megmentjük a világot”"

Légyszi, ne! Az ilyen felfogás az esetek döntő többségében nem valódi világmegváltó skilleket, hanem erőszakos idiotizmust jelöl, a világnak pedig rohadtul nem erre van szüksége. Halkabban, szerényebben, mást ki nem oktatva, saját felsőbbrendűségünkről soha meg nem győződve! Téged is arra szeretnélek kérni, hogy lehetőség szerint ehhez tartsd magad és sokkal hasznosabb leszel mindannyiunk számára.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.12.27. 14:36:04

@0dzsud0: nem az usa parancsára kell utálni az "oroszokat" csöpike, hanem azért mert népirtást követnek el, viagrát osztanak (ENSZ) és mert barbár állatként nem tartják tiszteletben a leírt szerződéseket és agresszorok, akik pl magyarországra is egy bábkormányt ültettek. jó reggelt.

Gelmerrrrr 2023.12.27. 15:43:24

magányosan élő szociopata és pszichopata, akiket nem kontrollál semmiféle helyi közösség.
------------------------------
1. Nem semmi, hanem nenna, a féle hangot dúrgerni, inkább arta. Nem hely, inkább lagu. a közöség egy bullshit hang, dúrgerni, libcsi.

2. Fingod nem van az egészről, stak új-ónemmagyar rizsád van, arról, hogy ez a posztmodern. A libernyák hangokkal, ahogy csicsopata maradni kellene, terminus technikussal inkább bolonda dühor.

Gelmerrrrr 2023.12.27. 16:41:19

ami kezdi kiszorítani a hagyományos (több ezer év alatt kialakult) értékeinket.
------------------------------------------
1. Nem kezd, attól, hogy a kéz jevevényhang, így inkább rakni van ena partikel to-vel, és ered-vel: entered.
2. Nem szorít, ez magyarlosza hang, inkább a der stuma, indogermán ster, ettől dereng, vagy a dúr stuma dúrong, drängen vagyis az ősmagyar.
3. Hagyomány? Bullshit hang. A hagy a szak stumától ered, h-s forma, de inkább léhma.
4. Nem több, hanem dubb.
5.Az alatt az alto volna, az al a túl, de ide oké, hogy: dubb ezer év alto.

Ígyhát magyarul: enteredje kidúrongani a léhmás...

6. Érték? Az érték egy sklavenaufstandi hang, de stak er és ár stuma van, ér nem, így érték se.
7. Alkoholizál? Az ilyen hangokat dúrgerni, halandzsa.

8. Így nem rakem, hogyan is beszél, attól, hogy a magyar nyelv indogermán és germán nyelv,stak mi Szkítiának innen voltunk, az érték egy sklavenaufstandi hang, a dubb ezer éves így az volna, hogy az érték hangot dúrgerjük.

Tuti, hogy így nem a magyarról beszélsz.

vektortér 2023.12.28. 11:58:52

"kezdi kiszorítani a hagyományos (több ezer év alatt kialakult) értékeinket"
Így van, a zsoroszok miatt lett Istentagadó, halálpárti a nyugati ember. A zsoroszok irányítják a világot és hitetik el a nőkkel, hogy férfiak lehetnek és nem kell szülniük. A zsoroszok kényszerítik rá Európára, hogy feladja a határai védelmét. Magyaroszágon is a legtöbb hazaáruló féreg zsorosz.

vektortér 2023.12.28. 12:00:00

"ánézésre nem is lehet megmondani, hogy kik tartoznak ebbe a csoportba"
Hogy ki a zsorosz, azt én mondom meg...

vektortér 2023.12.28. 12:30:54

"Jelenleg nálunk éppen beszántják és sóval hintik be az autonóm módon létező városi kultúrát. Budapest is ostrom alatt áll és folyamatosan lövi a hatalom nap mint nap az újabb intézkedéseivel."
Egy individualista társadalomban a városi kultúra értelmezhetetlen. A saját szomszédaidat nem ismered, nemhogy kultúrközösséget vállalj félmillió külföldivel.

"Társadalmunk kezd visszaparasztosodni (az úgynevezett paraszti életforma eredetileg a hagyományos földművelő és állattenyésző életmód sajátossága lenne, nem pedig a mai viszonyaink megfelelője). Az igénytelen beszéd és a kulturális téren is jellemző igénytelenség csak a jéghegy csúcsát jelentik."
Nem a földművelő paraszt, hanem a gyökértelen, értéket vesztett proli életforma ismérve az igénytelenség.

"Iskolázottság és műveltség erősítésére lenne nagy szükség, csak éppen nem ilyen irányba megyünk."
Az iskola nem helyettesíti a szülői nevelést. Prolikból akkor is proli lesz, ha 15 évet melegszik egy oktatási intézményben. A műveltség pedig nem tömegtermék. Műveltséghez akarat is kell, ami nincs meg a többségben. A papírgyárak 90%-át be kéne zárni és kiszűrni a funkcionális analfabétákat a felvételin, akkor lehetne egy szűk művelt réteget képezni.

Az individualizmus tönkreteszi a társadalmat, az egyén jogainak kötelességei fölé helyezése miatt veszik ki az emberekből minden hagyományos érték.
A fogyasztói társadalommá alakítás eredménye, hogy csak azt tekintik értéknek, ami sok pénzbe kerül (az irigységen alapuló SZENT PIAC)
Mikor a tudományvallás képviselői is megszégyenítik a az erkölcsi értékeinket, nem kell csodálkozni, hogy a politikusok is leképezik a tömeg értékrendjét.

Gelmerrrrr 2023.12.28. 15:49:36

@vektortér: Prolikból akkor is proli lesz, ha 15 évet melegszik egy oktatási intézményben. A műveltség
a funkcionális analfabétákat a felvételin,
-----------------
1. Olyan hang, hogy oktat nem van, ezt dúrgerni,ma már halandzsa hang. Intézmény? Most intenek? Nem rakem. Nem ból, hanem tól.

2. Most magadról beszélsz? Nem rakem. Stakhogy a művelt az egy hülye, attól, hogy művi, nem a primtiív, az a fingrizmus.

3. Én egy funkcionális analfabéta vagyem, de ez attól van, hogy az új-ónemmagyar egy halandzsa, ahogy a magyar nyelv nem fingár nyelv, hanem indogermán és germán nyelv, ergo aki ma nem funkcionális analfabéta az egy hülye, fingrista.

Gelmerrrrr 2023.12.28. 15:54:46

@vektortér: a társadalmat, az egyén jogainak kötelességei fölé helyezése miatt veszik ki az emberekből minden hagyományos érték.
----------------
Na ez már egy libernyák halandzsa mondat, és te makogsz? Beszarás%

1. Társadalom egy műhang, egy libcsizmus.
2. Jog? A jog magyarul az iga, Joch, ie inogermán stumától, ahogy jó, jota... A libcsi law fájandja a rakta.
3.Kötelezség? Hú de egy bullshit nyelvkakált hang. Nem köt, az ö magyarlosza, így kunt a hang, de az egész kötelez egy libernyák új-ónemmagyar halandzsa.
4.Nem helyez, bullshit z-vel, hanem lehet magyarul.
5.Miatt hangot dúrgerni.
6. Vesz? Nem veszni az annyi ahogy van, egzisztenciális verb, így vészni.
7. Hagyomány? Bullshit hang, inkább léham.
8. Érték? Na ilyen hang se van, egy sklavenaufstandi hang, de stak indogermán er és ár stuma van, ér nem,ez sklavenaufstandi.

9. Az aki arabosul makog, vagyis új-ónemmagyar libernyák halandzsául, az rekkjen(zeigen)másra.

Nem studa, hogy funkcionális analfabéta vagyem!

0dzsud0 2023.12.28. 18:57:14

@tesz-vesz: Fütyi, az úgy nem megy ám, hogy észre sem veszed, hogy az USA vezet az orrodnál fogva, de Magyarországra már orosz bábkormányt delirálsz...de amúgy köszönjük a tanácsokat, az oroszokat majd utáljuk saját jogon, ha úgy akarjuk, minden egyéb hányingerkeltő kamuerkölcsös erre vonatkozó elvárást meg telibeszarunk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.12.30. 17:13:29

@0dzsud0: igen? és miben vezet az usa az orromnál fogva b+ te ostoba véglény.
Snowden kapott póloniumos teát? vagy novicsokos mérgezést? hol irtott ki SZÁNDÉKOSAN civileket az USA? most is legalább felszólal a palesztinokért és tudjuk milyen izraellel a viszonya.

téged nem vezetnek a ruszkik orrodnál fogva? ostoba balfasz.

A VALÓSÁG félelmetesebb mint a képzelgésed:
kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

ha úgy akarod akkor majd utálod a népirtókat?
BUCSA b+ te véglény
meg még jópár helyen

0dzsud0 2023.12.31. 01:15:22

@tesz-vesz: Mondjuk abban vezet az USA az orrodnál fogva (te fogyatékos fasz), hogy proxyháborút provokál ki az oroszokkal az ukránok vérén és Európa pénzén, te meg ezt nemhogy átalszod, de még garatra is veszed az ukránokat, mert az egybites debil világképedbe ennyi fért bele, nem több. Bizony, kiprovokálta. Forgatókönyv alapján, nettó gazdasági érdekektől vezérelten, te meg egy az egyben beszopod, mert ennyire sötét vagy. Nem gond, de azért ne a nullIQ-s debil fajtád kérje már számon azokat, akik merészelnek nem csak ennyit látni a világból és túl tudnak lépni az "oroszok ilyenek = rósz" egybites gondolatvilágodon!

"Snowden kapott póloniumos teát? vagy novicsokos mérgezést?"

Tőlem aztán úgy szopkodod őket, ahogy nem szégyelled, de a relativizálós perverzióidat nyugodtan tartsd meg magadnak! Egy kicsit sem jobbak washingtoni barátaink, ne próbáld erényként ábrázolni, hogy máshogy működnek és nem pontosan úgy, mint az oroszok! Képzeld el, hogy úgy próbálja valaki mosdatni Hitler Németországát, hogy 1936-ban náluk Jesse Owens (amcsi néger sportoló) leülhetett elöl is a buszon, a hazájában meg nem (ő maga nyilatkozta élményei közt az olimpiáról), így napnál világosabb, hogy náci Németország = jó, USA = rossz (behelyettesítve a hozzád hasonló ostobák minden élethelyzetre alkalmazott képletébe). Már majdnem olyan nevetséges próbálkozás lenne, mint amit te vezetsz elő, de csak majdnem.

"hol irtott ki SZÁNDÉKOSAN civileket az USA?"

Ők az egyetlenek eddig, akik atombombát dobtak civil célpontra. Szándékosan. De amúgy nagyon szépen beszaladtál tátott szájjal a faszerdőbe, öröm volt nézni!

"most is legalább felszólal a palesztinokért"

Ez egy külön vita lenne, órákig lehetne mellette és ellene érvelni, de látva az értelmi szintedet, ami nagyjából a fény felé fordulásra terjed ki, nem gondolhatod komolyan, hogy veled fogom lefolytatni. Maradj a témánál, ne dobálj be óvodás csicska módjára minden mást is, mert le se szarja senki!

"A VALÓSÁG félelmetesebb mint a képzelgésed:"

Írod, majd bizonyítékul beemeled a saját fogyatékos fosblogod igénytelen cikkét...merthogy szerinted az a valóság. Azért kíváncsiságból ránéztem és látom, hogy mind a 38 kommentet is te tetted hozzá, a lőtéri kutya nem foglalkozik a színvonaltalan karaktereiddel, amivel a blog.hu-t mérgezed. :) Rég láttam ekkora szánalmas balfaszt, megnevettettél...természetesen nem olvastam el a szarságaidat, ennyi erővel a WC falára írt műveket is olvashatnám.

"ha úgy akarod akkor majd utálod a népirtókat?"

Bizony. Ezt semmilyen küldetéstudatos elmeháborodott állat elő nem írhatja...mármint nekem és a normális embereknek (saját degenerált belső körötökben úgy rohasztjátok egymás agyát, ahogy akarjátok). Hogy te ma épp milyen ukázt követsz, amit még a széljárás is befolyásol, az engem ugyanis semmire sem kötelez. Félreértés ne essék: egyáltalán nem kedvelem az oroszokat, pont annyira van kedvem a szomszédjuknak lenni, mint amennyire az aljanép ukrán tesóikhoz van kedvem. De nekem bazmeg ne Bucsázzon egy random netcigány, aki épp fuldoklik az USA-fallosztól, mert körberöhögöm. :) Arról nem beszélve, hogy ha valóban az igazságra volnál kíváncsi, nem pedig húgyszagú propagandát tolnál, akkor te is azt mondanád, hogy Bucsára majd leghamarabb pár év múlva térjünk vissza, mert most még biztosan nagyon torz képet látunk...dehát egyáltalán nem véletlen, hogy ilyet te nem mondasz. Szánalmas véglény vagy. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.02. 17:55:10

@0dzsud0: amikor leírod hogy KIPROVOKÁLJA a háborút az usa, akkor nem érzed magad síkhülyének?

nagylelküen elfeledkezel b*szod te idióta MAJDANról, meg JANUKOVICSRÓL. akik orosz érdekek szerint jártak el ugye tudod?
vagy ezt is tagadod? miért menekült moszkvába janukovics akkor te idióta?
tehát amikor leírod hogy az usa provokál, akkor teljesen normálisnak tartod te véglény, hogy orosz érdekkör lehet ukrajna, csak amerikai nem?
amikor leírod, akkor mintha nem is lehetne szuverén döntési joga az ukránoknak szerinted, hogy választhassanak hogy a nyugat vagy az oroszok fele tendáljának-

hát orbán gazdád választott helyetted is és tapsikolsz neki.
1956-ban a magyaroknak lehetett volna választani? vagy nekik is orosz érdekkörben kellett volna maradniuk rákosival? mit provokált akkor is az USA a szabad európán?

nem átalszom te véglény, proxyháborút vív az usa, az oroszok meg mint barbár hülyegyerek épp most darálják le a nagyhatalmi státuszukat, amellett hogy barbárok, akik a leírt szertződéseket se tartják be, így putyinéknak nincs helye a civilizált emberek soraiban. ezt mindenki látja, tudod csöpike, ezért támogatja minden kulturált és humanizmuson átesett ember az ukránokat.
a magadfajta véglények meg sajnos maradnak a putriban, azt se tudod mi a humanizmus. barbárok vagytok, gondolkodó állatok erkölcs nélkül.

relativizálós perverzió hogy az amerikaiak vannak annyira kulturáltak hogy kb szólásszabadság van, és nem dobják ki azokat az orvosokat az ablakon akik kritizálják az állam víruskezelését. tehát a hűséges pribék többet ér a rezsimnek mint a tudomány.
micsoda perverzió, NEM VALÓS LÉTEZŐ KÜLÖNBSÉSGEK EZEK TE DARAB SZAR, hanem én vagyok perverz, ugye? nem szégyelled magad, hogy ennyi ésszel irogatsz?

"Egy kicsit sem jobbak washingtoni barátaink, ne próbáld erényként ábrázolni, hogy máshogy működnek és nem pontosan úgy, mint az oroszok! "

most írtam le hogy humánusabban működnek. vagy leírjam mégegyszer snowden, meg Bucsát, meg az ENSZ által vizsgált viagrát? tudod két emberrel is dogozom együtt akik látták élőben az amerikai hadsereget működés közben. szó nem lehetett sem viagra osztogatásról, sem népirtásról, Bucsa történetét amit szintén az ENSZ vizsgál, meg gondolom nem ismered.

"Képzeld el, hogy úgy próbálja valaki mosdatni Hitler Németországát, hogy 1936-ban náluk Jesse Owens (amcsi néger sportoló) leülhetett elöl is a buszon, .... náci Németország = jó, USA = rossz "

az a baj hogy olyan buta vagy, hogy még egy adekvátan jó példát se tudsz összedobni.
a te példádban a náci németek lennének a mai jenkik, és a régi jenkik lennének oroszország? vagy mit zagyválasz itt összevissza te idióta? hogy jön ide, mikor LÉNYEGI különbséget állítottam, ami szemmel látható te idióta, annak akinek van agya! nem állítottam hogy az usa demokrácia lenne te véglény, ahogy oroszország meg pláne nem, (csak sokkal több gazdag ember szól bele az usa irányításába)
szóval k-ra nem kéne azt mondanod rám hogy én nem vagyok objektív, az usa inkább jogállam, míg oroszország egyáltalán nem az. persze ehhez tudnod kéne mi az hogy jogállam. prigozsint mikor lelőtték azon a gépen civilek is voltak, mint a cigicsikk, annyit számított az életük az orosz pszichopata vezetőknek.

ja hát persze, az atombomba és drezda bombázása is népirtás. ezektől a népirtó jenkiktől vártak segítséget az 56-os magyarok. és szerinted akkor 100 év múlva is azt mondhatod hogy az usa ugyanolyan, mint 100 évvel ezelőtt?
olyanról hallottál már hogy az öreg politikusok meghalnak? tudod egy ország olyan, amilyen a vezetői, nem
az mondjuk szemmel látható hogy putyin oroszországa alig változott, amióta kiirtották a cári családot leninék csak a csőcselék uralkodik ott, nem a civilizáció.
úgy értettem te balfasz hogy az utóbbi 10-20 évben hol irtott tudatosat vezetői parancsra civileket az usa? nem vétlen kórházbombázásra gondolok , amikor kvázi baleset és téves vélpontfelistmerés történt, hanem TUDATOS szándékos megölése a civileknek - a történelem élőben van ám csöpike. putyint hasonlítsd inkább a náci németekhez akik semmilyen szerződést nem tartanaka be, mint a civilizált emberek.
de nyugodj meg 10-15 éve még én is jobban szerettem a ruszkik különvéleményét, és akkor csak annyival győzködtek a nyugatbarátok, hogy egyértelműen jobb a jenkiknél az életszínvonal. jogállam, stb. most mellé került még a humanizmusuk is, hogy nem irtanak civileket, és látható hogy olyan nagyon nem iránytják Zelenszkijt, mert már több mint egy éve a békekötésre kérik, KÉRIK az ukránokat, de Zeliék tovább harcolnának. nem akarnak trianont, érdekes.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.02. 17:55:53

@0dzsud0: továbbá:

" látva az értelmi szintedet, ami nagyjából a fény felé fordulásra terjed k"

mennyivel jobb aki a fény felé menne, mint a gazdád, meg te, aki a sötétség fele , a keleti diktátorok felé, eladósítva az országot. lakosságcserével. és aksi hulladéklerakót csinál az országból. mindenféle büntetés nélkül temeti be a kontrollkutat a samsung, és a gazdád mint egy olcsó prosti, fillérekért kiárusítja az országot.
nyilván olyan kurva okos lehetsz és nem agyhalott , hogy ezt nem látod.

mi lenne ha elolvasnád azt a 38 FRISSITÉST tartalmazó kommentet is te debil funkcionális analfabéta? forrásmegjelőlés van a bekezdések végén, nyilván egyszerűbb egyet linkelni, mint 60 másik cikket és interjút oroszországszakértőktől.
kezded már érteni hogy miért a saját blogomat linkeltem be te kibaszott agyhalott? nagyon buta vagy. én vagyok a meggondolatlan hogy azt hittem, képes vagy hosszú szövegek olvasására, de látom mint minden fideszesnek, ez is meghaladja a képességeidet.

"ha úgy akarod akkor majd utálod a népirtókat?"

Bizony. Ezt semmilyen küldetéstudatos elmeháborodott állat elő nem írhatja"

nem nekem kell előírni csöpike. hanem a humanizmusnak. a józan észnek, hog egy gyenge állam tagjaként HA ELFOGADOD a putyini agressziót, akkor aláveted magad az erősebbnek, te idióta. a civilizált országok ezért kötnek nemzetközi szerződéseket, amit putyin megszegett, kb 3-mat ha jól emlékszem. ezért ítéli el mindenki akinek több agysejte van mint kettő.
ha a barbárság normális neked, akkor persze hogy ez a normád, és normálisnak gondolod ezt .

" De nekem bazmeg ne Bucsázzon egy random netcigány, aki épp fuldoklik az USA-fallosztól,"

ja jó, akkor nekem lehet te idióta véglény. miért ne Bucsázzon amúgy bárki? minden oké volt vele? kitalálták az amerikai propagdisták csak? meg se történt?
mi a hiteles hírforrás neked? áruld már el, a kurucinfó? mi nem "húgyszagú propaganda" te idióta?
hogy döntöd el, hogy melyik hír igaz te zsíragyú? nem érzed hogy annyira buta vagy, hogy a valóságra is képes vagy azt mondani, hogy húgyszagú propaganda?

"ha valóban az igazságra volnál kíváncsi"

taníts mester! olyan sokat tudnék tanulni a félanalfabéta és teljesen.funkcionális analfabéta fogyatékos dunning-krugeres proletároktól. olyan nagyon akarnék olyantól tanulni, aki még hosszú szöveget se tud olvasni, és azt se tudja eldönteni, hogy mi a valóság és mi a hazugság. az orosz trollfarmok valóság csöpike? hogy a milliárdokkal kitömött magyar köztévé és a megafon-csoport egy az egyben orosz hazug propagandát tol az hazugság vagy valóság csöpike?
vagy te is onnan kapod a fizetésed? a megafon-csoporttól?
AZ ENSZ VIZSGÁLJA BUCSÁT MÁR EZER ÉVE TE IDIÓTA, az tény. videófelvételek, hangfelvételek vannak róla, ez nem a Kijev szelleme, csak le vagy maradva pár kanyarral, lehet mégse olyan hitelesek hírforrások, amikből olvasol félévente egyszer.
miből tájékozödsz csöpike? taníts meg a hitelesebb hírforrásokra!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.03. 08:46:57

@0dzsud0: továbbá egy olvasóm, C. Dömötör 10 éve ezt írta a blogomról, azóta meg rengeteget fejlődtem:

"Nincs igaza, tesz-vesz az egyik legizgalmasabb web oldalt vezeti. Nem kell mindennel egyetérteni, azt én sem teszem, de nagyon sok érdekességet lehet ott találni. Egy igazi kincsesbánya.
Ha valakivel nem ért egyet, akkor rögtön őrültnek hívja?
Ellenkezőleg, jó lenne többször itt a Mandineren a véleményét olvasni."

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.01.03. 22:26:40

@tesz-vesz: vele. Nem érdemes. Ostoba Fidesztroll ez is.

0dzsud0 2024.01.05. 17:05:25

@tesz-vesz: "amikor leírod hogy KIPROVOKÁLJA a háborút az usa, akkor nem érzed magad síkhülyének?"

Ez nem érv, hiszen én ugyanúgy kérdezhetném tőled...ugyanis sokkal inkább téved éreznek egy síkhülye ballib idiótának.

"MAJDANról, meg JANUKOVICSRÓL"

Egyszerűen annyi történik, hogy te elvárod tőlem azt, hogy ezek az események ugyanazt az érzelemvilágot hívják elő belőlem, mint belőled. Ahogy minden ballib senkiházinak, úgy neked is azt tudom javasolni, hogy véletlenül se kezeld evidenciaként a saját képzeteidet, az idő finoman szólva sem azt igazolja mostanság, hogy ti gondolkodtok jól. :)

"orosz érdekkör lehet ukrajna, csak amerikai nem?"

Mert szerinted vagy egyik, vagy másik? Ez cuki...az valahogy fel sem merül, hogy Ukrajna esetleg tudott volna picit semlegesebb is lenni az utóbbi években, mert ne áltassuk magunkat, ez az orosz támadás több szempontból sem a semmiből jött, a NATO-terjeszkedés és a Donbassz-beli Volhínia-szintű népirtás (erről olvastad a Wikipedia-cikket, vagy csak Bucsáról?) külön-külön is bőven elég lett volna hozzá...az USA-nak egy hasonló helyzetben sokkal kevesebb is, csak valahogy ők sosem a provokált helyzetben vannak, ők kivétel nélkül a szarkavarók szerte a világban. Nem lep meg, hogy ezt illetően is teljesen vakon vagy.

"mintha nem is lehetne szuverén döntési joga az ukránoknak szerinted, hogy választhassanak hogy a nyugat vagy az oroszok fele tendáljának"

Naigen, itt is van a tipikus ballib agyatlanság. VAGY az egyik, VAGY a másik. Nincs középút. Ahogy 13 éve is hallgatjuk, hogy szerintetek a magyar kormány se bratyizzon a nyugaton kívül senki mással, hiszen mit fognak szólni a nyugati gazdáitok, ha a magyar miniszterelnök a török vagy az orosz államfővel mutatkozik (azt csak nekik, nyugatiaknak szabad), úgy Ukrajna is hadd "válassza" bátran a "jó oldalt...mintha választhatna bazmeg, a vak is látja, hogy ők semmi több, csak eszköz, a tipikus hasznos idióták az USA kezében az oroszok gyengítésére (hogy később elegendő legyen csak Kínával megütközni egy nyílt katonai konfliktusban, a harmadik világhatalommal már ne kelljen, lehetőleg nullázza le magát előre, ahogy most teszi), és nekik aztán rohadtul mindegy az is, ha az utolsó ukrán is belepusztul. Ezért is írom, hogy ha te ennek tapsikolsz, akkor nulla erkölcsi alapod maradt másokat számonkérni, mert sajnos mindenki másnak több maradt erkölcsből, mint neked. Eleinte még hányingerkeltő volt, amit előadtok, mostanra már csak simán nem éri el az ingerküszöbünket és leszarjuk. Visszatérve a kiindulóponthoz: Ukrajna egészen pontosan azt választotta, hogy addig basztatta az orosz kisebbségeit, míg bele nem ütközött keleten az orosz hadseregbe...nekünk ezzel a Kárpátalján élő magyarokat leszámítva túl sok dolgunk nincs, ez leegyszerűsítve két ostoba, részeg szláv testvér balhéja.

"1956-ban a magyaroknak lehetett volna választani? vagy nekik is orosz érdekkörben kellett volna maradniuk rákosival?"

Miért? Szerinted nem így történt? Mi az, hogy "kellett volna", hát konkrétan ez zajlott, öreg, csak ezek szerint átaludtad ezt is. :D Nagy kedvenc érv egyébként ez az álszent '56-osozás is ballib oldalról, hiszen az pont arról szól, hogy minket cserben hagytak...és most tőlünk erre hivatkozva szeretnétek elvárni, hogy még a jelenleginél is sokkal több áldozatot hozzunk az ukránok kedvéért, loál. Nem tűnik fel a logikai tigrisbukfenc, te ostoba majom? :D A gesztusokon (ez is imádott ballib kifejezés) túl ennek amúgy sincs sajnos túl sok jelentősége, az ukránok csak abból tudnak választani jelen állás szerint, hogy csak annyi áldozattal vesztik el az ügyük melletti harcot, mint mi '56-ban (erről már rég lecsúsztak), vagy sokszorannyival, úgy tűnik, ez utóbbi mellett tették le voksukat...ettől még megpróbálhatnak mihamarabb kiszállni, mert rosszabbul korlátlanul tudnak járni még eztán is. Majd 20-30 év múlva foghatják a fejüket, hogy milyen buták voltak (nem csak emiatt, hanem eleve azért, hogy magukra sikerült szabadítaniuk az oroszokat).

"épp most darálják le a nagyhatalmi státuszukat"

Pontosan...látom, kezded már kapiskálni, hogy mi az USA egyértelmű érdeke.

"akik a leírt szertződéseket se tartják be"

És mint jó ballib, te is pontosan tudod, hogy ilyet csak az USA-nak szabad csinálnia. :D Tényleg nem akarom már tizedjére is leírni, de akkora szemellenzős barom vagy, hogy mindig adja magát, elképesztően egybites módon szemléled a világot. Mondanám, hogy nem baj, de a hozzád hasonló hangos, ámde rémostoba állatok miatt ismétli a történelem önmagát. :(

Folyt köv...

0dzsud0 2024.01.05. 17:44:44

@tesz-vesz: "így putyinéknak nincs helye a civilizált emberek soraiban. ezt mindenki látja, tudod csöpike, ezért támogatja minden kulturált és humanizmuson átesett ember az ukránokat"

Kötelező ballib lecke felmondva, ugorhatunk. :) A helyzet az, hogy tényleg nem kulturáltak, meg humanisták vagytok (meg bánom is én, hogy még hogy máshogy hízelegtek magatoknak), de a valóságban csak sötét prolik vagytok, akik szurkolnak egy háborúban, akár egy focimeccsen...ez a ti dolgotok, a ti perverziótok, a ti degeneráltságotok. A normális emberek azonban nem így gondolkodnak, akkor sem, ha egész nap toporzékoltok miatta. :(

"humánusabban működnek"

Nézd, engem tényleg hidegen hagynak az érzelmeid. Te nyugodtan rajonghatod is akár az amcsikat, tisztában vagyok vele, hogy az éjsötét libtardoknál ez egyfajta igény...ha nincs előttetek egy nagyhatalmi segg, amit nyalhattok, akkor rendre magányosnak, elhanyagoltnak érzitek magatokat, céltalanná válik az életetek. De itt is fogadd el, hogy a normális emberekkel ez nem így van. A többieknek nem kell az oroszokkal szemben érzett antipátiával párhuzamosan megjegyezniük, hogy "hát azért az USA-fasz mégiscsak sokkal finomabb", mi akkor érezzük a legjobban magunkat, ha egyiket sem kell szeretnünk. Frucsa lehet ezt olvasnod, de tényleg így van. Innentől kezdve nekem aztán úgy relativizálod el az USA disznóságait az oroszok viszonylatában, ahogy akarod, marhára nem érdekel...tudod, aki számára VALÓBAN értelmezhető valamiféle kategorikus imperatívusz, az veled ellentétben nem azt vizsgálja, hogy két rohadék között merre fordítja a relációs jelet. Jó étvágyat a redvás szendvicshez, de nekem inkább az sem kell, meg a gennyes tus sem...ha pedig mégis megpróbálod lenyomni az én torkomon is (rámkényszerítve elfajzott ízlésedet), hát majd megint kapsz egy pofont. :)

"a te példádban a náci németek lennének a mai jenkik, és a régi jenkik lennének oroszország?"

Nem. Bármilyen meglepő is, az én példámban a náci németek a náci németek, a régi jenkik a régi jenkik, az ostoba ballibek pedig az ostoba ballibek. :)

"szóval k-ra nem kéne azt mondanod rám hogy én nem vagyok objektív,"

Igen, értem én, hogy azt szeretnéd, hogy bár szemmel láthatóan nem vagy objektív, azért a külső szemlélő mégiscsak úgy látná...nos, ez sosem fog megtörténni. :)

"prigozsint mikor lelőtték azon a gépen civilek is voltak, mint a cigicsikk, annyit számított az életük az orosz pszichopata vezetőknek."

Durva...ez már majdnem olyan szomorú, mint amikor az usákok komplett országokat borítanak lángba és teszik lakóikat földönfutóvá, hogy Joe továbbra is elfogadható áron tankolhassa tele a Ford Super Duty-ját. :(( Elképesztő amúgy, hogy mennyire nem érzed, amikor épp tátott szájjal rohangálsz a faszerdőben...ugyanakkor eléggé szórakoztató.

"ja hát persze, az atombomba és drezda bombázása is népirtás. ezektől a népirtó jenkiktől vártak segítséget az 56-os magyarok. és szerinted akkor 100 év múlva is azt mondhatod hogy az usa ugyanolyan, mint 100 évvel ezelőtt?
olyanról hallottál már hogy az öreg politikusok meghalnak? tudod egy ország olyan, amilyen a vezetői, nem
az mondjuk szemmel látható hogy putyin oroszországa alig változott, amióta kiirtották a cári családot leninék csak a csőcselék uralkodik ott, nem a civilizáció."

Szerintem itt már nagyon elfáradtál, ez már csak egy összefüggéstelen hablaty lett. Most akkor ha jól látom, a korábbi "hol irtott ki SZÁNDÉKOSAN civileket az USA?"-hisztidből mégis sikerült eljutni a népirtó USA-ig, de most utóbb tologatod a kapufát, hogy dehát az már régen volt, ez az USA már nem az az USA, és különben is beszéljünk inkább a gonosz oroszokról...hát pubi, ez már elképesztően szánalmas. Most én arról hadd ne alkossak véleményt, hogy mennyire csőcselék vagy nem csőcselék uralkodik az egyes országokban, totál szubjektív téma megint...ugyanakkor annyit ismét megjegyeznék, hogy valamiért itt is csak azoknál sikerült problémát találnod, akik neked nem tetszenek, a szívednek kedves USA-ról ismét nagyvonalúan hallgatsz. Pedig azért az is kemény, hogy legutóbb már csak 75-80 éves jelöltekre lehetett szavazni, akik ráadásul finoman szólva sem a politikai profizmusukról híresek (ez már Clintonnéra is igaz volt egyébként).

"hol irtott tudatosat vezetői parancsra civileket az usa?"

Afganisztán, Irak, Szíria, Líbia, Jemen, Szerbia...húzzál már az álszent anyádba, légyszi! :)

"de nyugodj meg 10-15 éve még én is jobban szerettem a ruszkik különvéleményét"

Elhiheted, hogy ez engem teljes mértékben hidegen hagy. :D

"és látható hogy olyan nagyon nem iránytják Zelenszkijt, mert már több mint egy éve a békekötésre kérik, KÉRIK az ukránokat"

Hahahaha, nagyon jót nevettem, köszönöm! :)

"de Zeliék tovább harcolnának. nem akarnak trianont"

Jaja, csak épp a legóvatosabb becslések szerint is legalább 8 millió ember menekült el Ukrajnából a háború kezdete óta, de amúgy biztosan igazad van. Sőt, úgy hallottam, Zeli már kötné is azt a békét, de a népet nem lehet megállítani, harcolni akar. bohóc.jpg

0dzsud0 2024.01.05. 18:34:00

@tesz-vesz: "mennyivel jobb aki a fény felé menne, mint a gazdád, meg te, aki a sötétség fele , a keleti diktátorok felé, eladósítva az országot."

Ezek a nagy DK-nyugger visszavágások így tizenvalahány év után azért akkorát már nem ütnek. Ja amúgy, a ballibek és a fény...végül is csak nyugat-szerte az idióta fajtád ámokfutása viszi a komplett kontinenst a szakadék felé, dehát nem is a fény felé mentek, hanem ti magatok vagytok a fény...az bazmeg. :D Meg nálunk is jól látható, a 2010 előtti idők, azok voltak ám a boldog évek a fényben...amikor az azonosító nélküli rendőr még a külföldi turistát is szarráverte, Szlovákia meg úgy elhúzott mellettünk, hogy csak 2018-ban előztük őket vissza, mikorra már jött Orbán, s véle a nagy sötétség. :D Ballibek és az ő ősellenségük, a valóság...

"mi lenne ha elolvasnád azt a 38 FRISSITÉST tartalmazó kommentet is"

Eszemben sincs, belelapoztam a fosblogodba és azt láttam, hogy még az ott kommentelő elvtársaid szerint is egy igénytelen, hitvány szarszemét. Már miért sorvasztanám ezzel az agyam? Gondolod, hogy pl. az itt bemutatott nívód meggyőző volt? Illetve komolyan gondolod, hogy nem olvastam még az általad is pufogtatott összes ballib panelt ötezerszer? Ugyan, kérlek...

"kezded már érteni hogy miért a saját blogomat linkeltem be"

Afelől semmi kétségem nem volt eddig sem, hogy a torz agyadban valami földöntúli teljesítményként él az, hogy teleszartad a blog.hu-t...engem azonban ez vajmi kevéssé hat meg.

"60 másik cikket és interjút oroszországszakértőktől"

Miattam nem kell erőlködnöd, a zömét egészen biztosan olvastam már tőled függetlenül is. Arra meg végképp nem vagyok kíváncsi, hogy hogy mazsolázod ki kizárólag azokat, amelyek a te világképedbe illeszkednek és hogyan hallgatsz el minden mást.

"én vagyok a meggondolatlan hogy azt hittem, képes vagy hosszú szövegek olvasására"

"Brühühühü szemét fideszesek le se szarják a blogomat..."
...ha ez megnyudtat, senki mást sem érdekel. :D

"egy gyenge állam tagjaként HA ELFOGADOD a putyini agressziót, akkor aláveted magad az erősebbnek, te idióta."

Dehát épphogy nem fogadjuk el, NATO-tagok is vagyunk például...az, hogy Ukrajna úgy szabadította őket magára, hogy nem része a NATO-nak, súlyos hiba. De ezzel mi most szerinted mit kezdjünk? Már úgy értem azon kívül, hogy européer módra könnyes szemmel szóban akár naponta elítéljük az orosz agressziót. :D

"a civilizált országok ezért kötnek nemzetközi szerződéseket, amit putyin megszegett, kb 3-mat ha jól emlékszem."

Bizony, ha a világ legnagyobb atomarzenálján ülsz, akkor a nemzetközi jog nem több, mint egy hobbi...nem mondom, hogy ez jó, de kár tagadni. Az USA-világnézet például konkrétan úgy működik, hogy szerintük van a nemzetek fölötti nemzetközi jog...afölött meg az USA. :D

"ezért ítéli el mindenki akinek több agysejte van mint kettő."

Akkor örülhetsz, a háború kirobbanásakor ezt mi magunk is megtettük kormányzati szinten.

"ja jó, akkor nekem lehet"

Ó, úgy látom, véletlenül félreétetted, kedves fisz-fasz...sajnos te az USA-fallosztól fuldokló netcigány kategóriájában vagy, ezért sajnos a véleményed figyelembevételére nincs mód. :((

"miért ne Bucsázzon amúgy bárki?"

Nyilván nem tilthatom meg (nem is akarnám), csak azt azért látni kell, hogy ha te mondod, azt nagyon nehéz komolyan venni, mert nagyon durván propagandaszagú. Valahol gyomorforgató is, hogy miközben az egész konfliktus egyértelmű USA-érdekekre vezethető vissza és teljesen világos, hogy az orosz katonai fellépés megindításában is óriási szerepük van, közben megy ez az álszent, rohadék, cukormázas cigánykodás, a műsírás, mintha bármit, de tényleg b.á.r.m.i.t is számítana a nyugatnak (elsősorban az USA-nak) és hű hazai balfék kis követőiknek az ukrán élet...persze értem én, azt azért már mégsem játszhatjátok el, hogy még örültök is a háború mocskainak, hiszen ezzel még jobban lehet hergelni az aktuális gonosz ruszkik ellen, muszáj mellépakolnotok ezt a szemforgató farizeus színjátékot, csak annyi a baj mindössze, hogy ezzel ti már senkit nem vertek át. Aztán meg vérig vagytok sértve, ha ezt az emberek észreveszik és leköpnek titeket érte. Hát...szokjátok! :) És tudod, azért vagy még óriási csicska, mert ha legalább amerikai lennél, ez a hozzáállás még viszonylag érthető is lenne, hiszen ők a saját nagyhatalmi hegemóniájuk fennmaradásának szurkolnak, de te európai lakosként simán csak beszoptad a háborús marketinget a hős ukrán szabadságharcosokról és az embertelen, vadállat oroszokról, és vagy tudatosan, vagy úgy, hogy észre sem veszed, de ezzel a saját lenullázódásodnak tapsolsz. No erre mondom én, hogy az "erkölcs", meg a "humanizmus" szavakat te ne ejtsd ki a szádon, a ballibeknek ezekben a témákban is kuss a neve. Remélem, azért jól meg vagy érte fizetve! :)

0dzsud0 2024.01.05. 18:36:04

@tesz-vesz: "továbbá egy olvasóm, C. Dömötör 10 éve ezt írta a blogomról, azóta meg rengeteget fejlődtem:"

Jesszusom, rendesen szekunder szégyenérzet fogott el ettől az önkielégítéstől, amit elővezettél...akárhogy is, áldásom rátok, sok boldogságot!

0dzsud0 2024.01.05. 18:46:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Engedd meg, hogy kilistázzam az utóbbi pár kommentedet, amivel a blogföldét mérgezted! :)

Lentebb minden sor egy különálló komment:

XD
Nem érdemes. Ostoba Fidesztroll ez is.
itt is ugyanolyan hülye vagy! :))
Fideszpatkányokon kívül valaki?
XD Baszod!
anyád hogy szart ekkora barmot a világra?!
Na
Nnna, blog. hu hülyéi! :))
Ez a hatalmas empátia ami ezekben van.
Ismét jó írás!
XD
Baszod XD
sógorod volt?
:))))
nem. A CIA súgta nekem!
Még hát ugye arról se feledkezzünk meg, hogy Putyin is mindent csak a népért és Oroszország anyácskáért csinál.
XD
Na, ezt biztosan nem tudom cáfolni! :))
Azt ugye tudod, hogy ma még nem cáfoltál meg semmit?! :))
Kezeltesd magad!
:))
egy propagandistának magyarázhatod. Idei a nickje.
Ezt még mindig nem cáfoltad! :))
és ezt most meg kellene cáfolnom?! :))
XD
XD
Csak az ilyen gyenge, ócska propagandistákat tudták ideküldeni...???
Na
Éééés bazdmeg tudtam, hogy a fideszkomcsik egyből Amerikáznak!
Na
:)) ok. Köszönöm ennyi.
:))
Ugye ha Gyurcsányék politizálnának így, akkor is tapsikolnátok egy ilyen rendszernek?
:))
XD Baszod!
XD Baszod!
..... Dehaagyurcsánylenne....!!!! :))
pontosan!
csúnyábbat is akartam írni!
:)) Meg a szokásos.
XD Baszod!

Hónapokat görgettem vissza, ez a fenti volt a termés, kb. 40 különálló komment. Ez egy 12 éves gyerek írásképe, ilyenből van a profilodon közel húszezer. Rólad tehát ennyit. :)

0dzsud0 2024.01.05. 18:57:43

@tesz-vesz: Lásd eggyel fentebb, hogy kitől vársz véleményt. :D A tag korábban is ezt csinálta, egy időben ez kiegészült azzal, hogy az alábbi blogokon gyakorlatilag AZ ÖSSZES pornós kurvás poszt alá bekommentelt annyit, hogy "naggyonjóóó :))", vagy "nagyon jó kis csaj!Jöhet!!:P", esetleg "Kellemes kis csajszi!:P"...de többszázszor, sőt valószínűleg többezerszer. Nem egy bonyolult gyerek, kis politika, amihez nem nagyon tud hozzászólni, inkább csak orrtúrás közben ráküld egy "XD"-t, ha nagyon jót nevetett azon, ahogy valaki szidte a zOzStObA ViDeZbIrGáGat. Aztán recska, majd ismétlés. Utóbbiról leszokott, gondolom az óra már nonstop fél 6-ot mutat, úgyhogy maradt a politikai posztok alá beküldött "XD Baszod"-ok sora.

Ja, az említett blogok (mondjuk a tiédet mindkettő könnyedén übereli :DDD):
nudegirls.blog.hu/
elitcsajok.blog.hu/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.01.06. 11:03:58

@0dzsud0: Gondolom mikor fecóékat meg a szadeszt szidtuk, akkor nem volt ezzel probléma.
Ja, hogy utána vezették be nálatok a netet....!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.01.06. 11:06:20

@0dzsud0: fincsi putyinfasz.... fincsi fincsi putyinfasz...
Csak, hogy legyen még egy aranyköpés! :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.01.06. 11:07:27

@0dzsud0: Mintha nektek kevésbé ízlene a kétharmad, mint nekünk! :))

0dzsud0 2024.01.06. 17:24:29

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Na"

:DDDDDDD

Nagyon nevetek, te szerencsétlen. :DD

0dzsud0 2024.01.06. 17:25:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Mintha nektek kevésbé ízlene a kétharmad, mint nekünk! :))"

Szerintem már azt sem tudod, hogy mit akarsz írni. :)))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.09. 14:48:32

@0dzsud0:

" hiszen én ugyanúgy kérdezhetném tőled...ugyanis sokkal inkább téved éreznek egy síkhülye ballib idiótának"

érdemes lenne magyarul megtanulni fogalmazni, meg nem elgépelni a ragokat, betűket. "téGED" meg kik éreznek? te? ki f** érdekel, hogy te mit érzel?
síkhülye vagy b*szod, mint minden agyhalott fideszes, így belemenjek a politikai ideológiákba veled? a butaság és ostobaság még nem lenne baj, a baj az hogy ennyi ésszel ilyen nagy arccal jártatod a félművelt pofádat. ha ignoráns vagy, legalább arrogáns ne legyél.
LESZAROM AZ ÉRZELEMVILÁGODAT TE IDIÓTA! a leírt tényekre és érvekre reagáljál
persze ha pszichopata börtöntöltelék véglény vagy, akkor hiába apellálnék az erkölcseidre és a lelkiismeretedre (ugyanis azok nincsenek, nem hat meg ártatlan emberek halála?a népirtás), ezért koncentrálj a leírt érvekre.

érzelemvilág megkérdezni, hogy az 56-os magyarok joggal lázadhatnak-e fel a ruszkik ellen? és kérhetnek segítséget a jenkiktől vagy sem? vagy minden oké azzal, hogy orosz bábkormány legyen ukrajnában?
nem vagyok ballibsi te darab szar, de ne zavarjon hogy ostoba vagy mint a f*szom.

" az idő finoman szólva sem azt igazolja mostanság, hogy ti gondolkodtok jól."

mert mit igazol az idő? hogy minden oké a népirtással és semmit nem ér a leírt szerződés? idióta.

""- orosz érdekkör lehet ukrajna, csak amerikai nem?"
-Mert szerinted vagy egyik, vagy másik? Ez cuki"

érted a mondatot? a lényege az volt , hogy az ukránoknak nem lehet beleszólásuk a saját életükbe?, te a nemzeti ünnepeinket se ünnepled?
te mi a faszért nem emigrálsz ki moszkvába vagy lukasenkóhoz, ha olyan jó ott az ajer? hány orosz újságírót öltek meg eddig putyinék pl a novaxa gazetténél? 6-ot? 8-at?
amúgy leírtam nem? az 56-os magyarok joggal lázadhatnak-e fel a ruszkik ellen? és kérdhetnek segítséget a jenkiktől vagy sem?
elég szabadnak látszanak most az ukránok, mert a jenkik már rég békekötésre és kompromisszumra késztetnék a feleket, de az ukránok még harcolnának.
azt érted, ugye, hogy nyugati és jenki segítség nélkül már rég megszállták volna az egész országot a ruszkik? természetes ha az országot nyugati befektetőkkel fogják újraépíteni.
te vagy a cuki, hogy gagyogsz ész nélkül.

"a NATO-terjeszkedés és a Donbassz-beli Volhínia-szintű népirtás, erről olvastad a Wikipedia-cikket, vagy csak Bucsáról?)"

elég nehéz olyat olvasni a wikipédián ami nincs, esetleg linkelhetted volna hogy miért népirtás az ukránok részéről, és amit nem tettek ott az oroszok is. nem egymást rakétázták akkor? az ukránok több rakétát kilőttek?
megvan a motorola meg gigi? olyan humánusak voltak ők is az ukránokkal.

nincs joga az ukránoknak csatlakozni a NATO-hoz? a kérdés még mindig ugyanaz, de csak "cukiskodsz" te kurva nagy hazafi, esetleg nekemd mint magyarnak megmondanák hogy mit tehetsz és mit nem, mindjárt a szuverenitásról hazudnál mitn a gazdád, de ilyenkor oké?
meg akarod mondani az ukránoknak hogy csatlakozhatnak a NATO-hoz vagy sem?
érdekes a gazdád, orbán, 2008-ban beléptette volna ukrajnát a NATO-ba. ez akkor mehetett csöpike?

lehetett volna volna béke, megmondta putyin, ha Magyarország is meg a többi ország is kilépne a nato-ból. milyen békepártiak lettetek volna meg nemzeti szuverének ha megteszitek putyin kedvéért.
telex.hu/kulfold/2022/01/26/oroszorszag-ukrajna-nato-csapatok-kivonulasa

a volhínai mészárlást nem tagadod? csak Bucsát? a holokauszttal mi van? a magyarok elleni népirtásokról meg nem is hallottál, pedig volt az is.

lehetett volna semlegesebb ukrajna azt jelenti, hogy adja oda ingyen az oroszoknak a palagázt? vagy azt jelenti, hogy ne akarjon belépni az unióba?
és ha be akarnak ezek a nagyon szuverén rebellisek lépni az unióba, meg a NATO-ba, akkor meg lehet őket támadni, ugye? ezért mondom hogy síkhülye vagy. ahogy a gazdád, csak ő még szándékosan hazaáruló is, meg szándékosan hazudik is, rólad még nem derült ki hogy tudatosan hazudsz-e vagy csak agyhalott vagy.

ne csináljuk már azt hogy csak az USA rohan le országokat a közel-keleten, mikor az oroszok is tették már ezt. meg afrikában is jelen vannak. az oroszok nem szarkavarók, csak a fél európa
meg olyan tisztességesen hazudnak az orosz trollfarmokon is a propagandisták ugye?
ilyenkor nem érzed magad agyhalottnak amikor a jenkiket szarkavaróknak minősíted, az oroszokat meg nem?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.09. 14:49:12

@0dzsud0:
"ők kivétel nélkül a szarkavarók szerte a világban. Nem lep meg, hogy ezt illetően is teljesen vakon vagy."

mármint én lennék így a vak? akkor te mi vagy? ezt illetően vagyok vak te idióta? mi miatt vagyok még vak? ugyanis itt egyedül csak te beszélsz elfogult ostobaságokat teljesen tudatlanul.

" VAGY az egyik, VAGY a másik. Nincs középút."

mi a középút? hogy nem lépnek be a nato-ba meg az eu-ba? de ők szeretnék ezt, azt nem lehet? pl egy népszavazással eldönteni? mert tudod vannak ám előnyei a két szervezett tagságának. lehet azért bánták már meg a britek is hogy kiléptek az unióból, mert előnyös volt nekik. nem mindenki lopja ám el az uniós pénzt így eléggé lehet ám fejlődni bizonyos országoknak. hát nem az orbán által uralt feudalisztikus országban. de pl a többi kis oprszágnak, mint litvánia, észtország, szlovénia. és már románia is jobb életszínvonallal és gazdasági fejlettséggel rendelkezik mint az orbáni csőcselékek.
jelzem a magyarok eu- meg-nato tagokkét putyin f*szán lógnak, tehát ezt engedd már meg az ukránoknak is opcionális lehetőséggként hogy az ottani kormány is hadd lehessen hazaáruló és hogy ne legyen vagy egyik vagy másik! :D

"Ahogy 13 éve is hallgatjuk, hogy szerintetek a magyar kormány se bratyizzon a nyugaton kívül senki mással, hiszen mit fognak szólni a nyugati gazdáitok, ha a magyar miniszterelnök a török vagy az orosz államfővel mutatkozik "

mert nem mindenki szeret ám véreskezű zsarnokokkal fotózkodni szijjártón kívül. sierra leoni primitív balfaszokkal
ha menne nyugati országgal a barátkozás, már az is megtenné, tudod, csakhogy orbán egy gusztustalan 3x-an is áruló véglény, egy hihetetlen szégyene az országnak.
m.blog.hu/kk/kkbk/image/kamerlita.jpg
és ha az emberek tudnák, hogy gyakorlatilag semmi lényegi különbség nincs a sérült demokrácia, a hibrid rezsim, és az autoriter diktatúra között, akkor még durvább lenne ez a táblázat.
a hibrid rezsim csak azt jelenti, hogy szeretne demokráciának látszódni egy diktatúra. semmiféle kettős működés nincsen.

"Ukrajna is hadd "válassza" bátran a "jó oldalt...mintha választhatna"

mert nem választhat?

"ők semmi több, csak eszköz, a tipikus hasznos idióták az USA kezében az oroszok gyengítésére"

mi is lehettünk volna ilyen eszköz 56-ban, csak mi kevesen voltunk hogy kivíjuk a szabadságharcunkat. eszköz?: amikor a saját országukat védik? akkor ne védjék a saját hazájukat TE KURVA NAGY HAZAFI?! ÉS AKKOR NEM LESZNEK ESZKÖZ?!

"hogy később elegendő legyen csak Kínával megütközni egy nyílt katonai konfliktusban"

és ugye ezt is a "szarkavaró" usa kezdené el? még véletlenül se kína? a tajvani embereket kérdezted már hogy hova akarnak tartozni és hogy miért nem egyik, miért nem másik? lehetnének függetlenek is bazmeg, ugye?! cuki vagy hogy itt hápogsz valamit

"nekik aztán rohadtul mindegy az is, ha az utolsó ukrán is belepusztul."

pont nem te földbuta barom, hiszen már vagy talán egy éve kérik, KÉRIK az ukrán kormányt hogy egyezzen meg az oroszokkal, és az ukrán kormánynak van ennyi függetlensége, hogy még dacolnak az amerikai KÉRÉSSEL!
a jenkik folyamatosan figyelmeztetik az ukrtánokat hogy túl nagy vérveszteség lenne mindent visszafoglalni de hazudj még te síkhülye vak.

"a te ennek tapsikolsz, akkor nulla erkölcsi alapod maradt másokat számonkérni,"

mármint hogy annak tapsolok, hogy az ukránok megvédhetik magukat? én nem szólok bele, hogy milyen trianont akarnak, vagy esetleg a "Mindent vissza" elvet követik-e. ez az ő döntésük. vagy te úgy látom bele akarsz szólni, de hogy is? adják meg magukat az oroszoknak?
legyenek függetlenek és küldjék vissza európába a sok fegyvert meg az élelmiszersegélyeket? olyan cuki vagy.

"sajnos mindenki másnak több maradt erkölcsből, mint neked. Eleinte még hányingerkeltő volt, amit előadtok, mostanra már csak simán nem éri el az ingerküszöbünket és leszarjuk."

mert civizálatlan véglények vagytok?

"Ukrajna egészen pontosan azt választotta, hogy addig basztatta az orosz kisebbségeit"

pont ezt mondták a komcsik trianonról is, várjál te most akkor mi is vagy? komcsi internacionalista orosz? HA olyan nagyon rosszul bánnak, akkor meg kell szállni őket?
olyan cuki vagy hogy te azt hiszed putyint jobban érdeklik az orosz kisebbségek mint a palagáz. nagyon naív, orbánt is érdeklik a magyar kisebbségek sorsa, amikor az ukránokkal tárgyaltak, akkor kihátráltak, amikor az ukránok nyitottak lettek volna
hang.hu/magyar-hang-plusz/magyarorszag-felrugta-a-kijevvel-kotott-megallapodast-156713

mi lett volna ha putyin tárgyal inkább az orosz kisebbsgégek helyzetéről ahelyett hogy vérfürdőbe kezd, népirtással, nemi erőszakokkal, viagraosztogatással (ENSZ-jelentés, ezt én se hittem el elsőre), komplett városok PORIG rombolásával. tudod civilizált ember épít, és nem rombol.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.09. 14:51:45

@tesz-vesz:
"nekünk ezzel a Kárpátalján élő magyarokat leszámítva túl sok dolgunk nincs"

mégis sikerül neked az oroszokat kevésbé hibáztatni, szegényeket csak provokálták az orosz kisebbségekkel a csúnya ukránok! még pár mondatod után a végén megsajnálom az oroszokat!
nincs sok dolgunk, csak kár hogy orbán putyin csicskása lett, aki a kárpátaljai magyarok gyilkosa lett.

"- "1956-ban a magyaroknak lehetett volna választani? vagy nekik is orosz érdekkörben kellett volna maradniuk rákosival?"

- Miért? Szerinted nem így történt? Mi az, hogy "kellett volna", hát konkrétan ez zajlott, öreg, csak ezek szerint átaludtad ezt is. :D "

te funkcionális analfabéta vagy te idióta, nem érted a szavakat, mondatokat. nem azt kérdeztem hogy mi történt. hanem a TE viszonyodat 56-hoz baromka. elmondtam már háromszor, hogy 56-ban MINDENKI amerikai segítségre várt.
minket cserben hagytak, mert ESÉLYTELEN lett volna beleállni, és jaltában amúgyis eladtak minket, meg a szuezni válság ha nem lett volna .
de ha minket egy esélytelen háborúban cserbenhagytak te síkhülye moráltalan véglény, akkor másokat is hagyjanak cserben egy esélyesebb háborúban, ami ráadásul proxyháború is. oroszország a saját nagyhatalmi státuszát darálja le az ukrán háborúban. mi a logikai bukfenc csöpike?

"még a jelenleginél is sokkal több áldozatot hozzunk az ukránok kedvéért"

milyen áldozat? hogy azokat az országok akik nem banánköztársaságok gyapottszedő gazdaságán vegetálnak ott a 4% háborús inflációval?
fogalmad nincs miért támogatják a nyugati országok Ukrajnát, segítek: az új háborús helyzetek a világban részben emiatt vannak, Gázában, Libanonban, Iránban, Tajvanban, és mi jöhet még.
szedd már össze magadat, ne kelljen mindent teljesen kifejteni.

a gesztus nem egy ballib-kifejezés te véglény, hanem egy szó.
kevesebb origot kéne olvasni, és akkor nem arról hallanál állandóan hogy az ukránok vesztésre állnak, mi van azokkal az oroszokkal akik inkább öngyilkosok lesznek mert nem bírják már az ukrán dróntámadásokat?

" Majd 20-30 év múlva foghatják a fejüket, hogy milyen buták voltak (nem csak emiatt, hanem eleve azért, hogy magukra sikerült szabadítaniuk az oroszokat)."

mert mit kellett volna tenniük te kurva nagy hazafi, aki becsicskulnál az első szóra amit az ellenség mond? sikerült az oroszoknak megtámadni őket, de simogasd meg újra a fejüket minden mondatoddal és üsd az ukránokat te idióta.

milyen szerződést nem tartott be az usa? még az előzőekre se reagáltál te marha, tényleg a kövezkető pofonba akartsz így beleszaladni?
én vagyok a rémostoba állat? akkor te valami egysejtű lehetsz bazmeg. arrogáns síkhülye balfasz, ha mnár eszed nincs legalább a pofád legyen nagy mi hogy kilátszód a csőcselék közegedből. zabáld a hazug propagandát te idióta.

"a valóságban csak sötét prolik vagytok, akik szurkolnak egy háborúban, akár egy focimeccsen"

mert te nem így szurkolsz orbánnak? miért olyan nagyon nemzeti és hazafi orbán? és nemcsak szemenköp a hazugságaival téged is, mint minden agyhalott cselédjét?
kötelező ballib lecke, hogy a leírt szerződést betartsuk, és hogy ne öljünk feleslegesen emberket? ne romboljunk porig városokat te ostoba balfasz. és a proxyháborút csináljuk proxyként? nem pedig úgy mint a barbár hülyegyerek?
olyan vagy mint egy ostoba óvodás baszod, NE AZT mondd hogy kötelező ballib lecke te kibaszott véglény, AZT MONDD EL, HOGY MI A BAJ VELE! éS MIÉRT!

az nem gond te véglény, hogy a keleti barátaidnak hála leviszik a bérszínvonalat a migránsok, akik a gazdád szerint nem vehetik el a munkánkat, te ostoba balfasz, mégis kirúgjuk a cigány takarítónőket, mert a filippinóknak még kevesebbet kell fizetni. ahogy történt nemrég. de tapsikolj a keleti barátaidnak
www.youtube.com/watch?v=-ey5CPUAxas

érzelem hogy humánus vagy? tehát ha zavar ha ártatlanokat ölnek, akkor túl érzelgős vagy? te primitív idióta.
én miért vagyok ballib? eláruld te agyhalott balfasz? aki nem szereti a népirtás az már ballibnek számít? aki a leírt szerződéseket betartaná, az ballib? aki szerint nem oké európao oprszágokat lerohanni, az ballib? mi lenne ha inkább befognád az ostoba pofánad és nem jártatnád annyit feleslegesen a 8 általánosoddal?

itt van Rácz, aki már a háború előtt egyedül mondta szinte, hogy lesz háború, a többi "szakértő" meg csak mekegett.

de higgy inkább a gazdádnak, biztos jobban tudja mert orbán a háború előtt közvetlenmül BÉKEküldetésre ment putyinhoz saját állítása szerint, és bayertől a fidesz elsőszámű párttag propagandistájától tudjuk, hogy aki szerint szerint háború lesz ukrajna és az oroszok között , az egy hülye! ezek biztos jó hírforrások neked. ennyire igénytelen vagy.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.09. 14:52:44

@0dzsud0:
"ha nincs előttetek egy nagyhatalmi segg, amit nyalhattok"

mondja az aki putyin faszán csüng. én meg érdekes mód elítélem, hogy az usa se demokrácia. tehát mi a faszomról beszélsz de legalkább jogállam, tudod mi az? hogy definiálnád a jogállamot? mert vargha juditkátot, az iogazágyügyi miniszteretek se tudja definiálni, vagy csak hazudik?
kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany#c42358127

ja bocs, te funkcionális analfabéta vagy, nem tudsz olvasni hosszabb szöveget. amikor orbán 8 évig volt a liberális internacionálé alelnöke, akkor nem nagyhatalmak seggét nyalta? vagy amikor 2008-ban beléptette volna ukrajnát a nato-ba?
amikor merkell pénzét elfogadta a kampányokra, akkor nem volt gond a külföldi pénzekkel? lehet ezért érinthetetlenek a német autógyártók itthon?
te ilyen fideszes trollfarmról jössz? megafonról? ott kiadják, hogy azzal vádold a másikat amivel téged vádolnak. hitvány hazug korrupt véglényekkel valóban nem érdemes szóbaállni, Zichy Ödönnel se beszélgetett
én halálbüntetés párti vagyok csöpike. a hazaárulóknak ez a büntetése. ostoba még lehetsz, ha az a célod.
felesleges ilyen körökbe belemenni, hogy hogy NYILVÁN mindenki függetlenséget szeretne, csak az úgy nem megy te retardált, ha az oroszok faszát szopod, és azzal vádolod a másikat hogy ő meg nyugatbarát. sorold fel légyszi a demokratikusabb államokat. nyugaton vagy keleten van belőle több, esetleg afrikában vannak virágzó közösségek? a hgarmadik világban?
tudsz te függetlenként demokratikus lenni, vagy nálad az se cél. jelzem hosszútávon minden értelmes életforma tudja, hogy a demokratikus államok jobbak, mint az autoriter diktatúrák.
nyilván a civilizált ember tudja hogy a szövetségi rendszerünket nem az embereket elnyomó, orvosokat ablakon kidobó rezsimre kell hagyni. ráadásul szolgaként.
de biztos szerinted azért hagyja orbán tobzódni az orosz titkoszolgálatokat a kémbankkkal, meg a kémtudományos központtal, mert olyan nagyon szuverén. és azért mentené fel kirill pátriárkát, mert a többi orosz oligarchát,. meg vétózná meg az ukrán segítséget, és tiltaná meg a fegyverszállítások áthaladását is, mert olyan kurvára független, és mert olyan kurvára független a szövetségi renndszerünk, ugye? agyhalott szakmunkás barom. vagy mi a korod? 25?
olyan nagyon függetlenek vagyunk, hogy amikor az oroszok az 1956-osok forradalmi magyarokat is fasisztának hívja, akkor szíjjártó, aki európai külügyminiszereket csuklóztat egy lájk miatt, az oroszoknak semmit
lehet összefüggésben van ez azzal, hogy az oroszok ki-be járhatnak a magyar külügyesek gépein, és szijjártó semmit se tesz ellene? olyan nagyon független, biztos azért.
az európai tanácskozások után szijjártó egyből moszkvába meg a kultúr fehéroroszokhoz repül, biztos véletlen.

szóval miért jártatod a pofádat hogy te olyan kurvára független vagy bazmeg, mikor az országod vezetője teljes mértékben kiszolgálja putyint, tudod kultúremberek nem szívesen mutatkoznak ám vele, nem véletlen ez, hanem kellett hozzá putyin háborúja is.
sőt, az oroszokról se írtál annyi rosszat. nagyon különös ez, mintha hivatásos propagadista lennél és nem egy önállóan gondolkozni tudó emberi lény.
nem látom az reagálást az 1956 -os magyarok is miért voltak hülyék, hogy segítséget vártak az USÁtól.
lépjünk ki a NATO-ból? végülis NATO-tagok vagyunk és nem védnek meg az orosz gyarmat szereptől. vagy Kínai és török befolyástól, lehet mert csak katonailag védenének, és orbán diktátor a saját pártjában is. ezért kártékony az autokrata berendezkedés. és ezért jobbak a demokratikusan tisztességes választáson leváltható komrmányzatik rendeszerek, egy olyan néppel, amelyiknek nem mossák, vagy nem lehet mosni az agyukat állandóan.
jó lenne végre ha a valóságot

" az én példámban a náci németek a náci németek, a régi jenkik a régi jenkik, "

akkor minek írtad a példát? nem érted hogy mennyivel humánusabb az a rezsim, ami nem öli az újságíróit, orvosait és Snowdent se? sokkal több gazdag ember dönt az amerikai plutokrata irányításban, mint ahány orosz. a külpolitikája ezért is emberségesebb ma már. de valóban voltak a múltbanb durva gyilkosságok Omar Torrijos ellen pl. és nagyon durva a chicagói fiúk és a neoliberális amerika kiállása
ezért vagyok én objektív te analfabéta balfasz.

nem azt mondom hogy legyünk amerikai gyarmat, csak azt mondom, hogy ki legyen a szövetségesünk. ezt érted vagy eljátszod továbbra is a szűzk*rvát?
persze ha nem zavar hogy véreskezűekkel haverkodsz, akik nemcsak véreskezűek, de hazugok és tolvajok, gyilkosok is, TISZTESSÉGES EMBEREK GYILKOSAIVAL!:
az nyilvánvalóan téged minősít, mint ember. de fogadd el hogy van a létezésnek egy olyan foka, amikor az ember empatikus, és becsületes, vagy legalábbis próbál az lenni döntően. ezek a nyugati országok, és nem pl az azeri és orosz barátaid.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.09. 14:55:06

"majdnem olyan szomorú, mint amikor az usákok komplett országokat borítanak lángba és teszik lakóikat földönfutóvá"

és érzel abban különbséget amikor direkt civilek a célpontok, tényfeltáról újságírók, orvosok akik kritizálják a járványkezelést, vagy csak kvázi balesetként elkapta őket egy rossz bomba?
te drukkoltál Ján Kuciak szlovák újságíró gyilkosainak is? mennyivel véreskezűbb és pszichopatább? vagy nem érzel külünbséget? túl szubjektív ez csöpike?

elmondjam mégegyszer hogy mennyivel szabadabbak az ukránok most mint putyin bábkormányaként? pl az usa nem tudja rávenni őket a kompromisszumra.

attól még nem lessz összefüggéstelen valami te utolsó féreg, ha nem érted, ilyenkor kérdezz kicsi fiú, ne vádaskodj vakon.

"-hisztidből mégis sikerült eljutni a népirtó USA-ig,"

a JELENLEGI USA vezetőit kérdezem. nem érted? elmondhatom mégegyszer ha ez neked összefüggéstelen te kibaszott véglény
ja azt tudod ám, hogy a vita nem az egódról szól. ez nem győzelemról szól, hanem a tanulásodról. mivel engem nem tanítasz, csak kurvára lefárasztasz. te meg még alap gondolatokat se tudsz összedobni.

"USA-ról ismét nagyvonalúan hallgatsz. Pedig azért az is kemény, hogy legutóbb már csak 75-80 éves jelöltekre lehetett szavazni,"

elpofáztam te idióta, hogy nem demokrácia az usa. mi faszt vársz még tőlem? egyem a szívedet te véglény, micsoda tragédia, majdnem olyan mint amikor orvosokat ölnek, mert kritizálják a járványkezelést, meg tényfeltáró újságírókat ölnek.
jaj nem profi clinton politikailag, ezen szoktál sírni otthon a sarokban? idióta. nem te vagy a megadja gábor? az ilyen patkány hitvány féreg.

"-hol irtott tudatosat vezetői parancsra civileket az usa?"

-Afganisztán, Irak, Szíria, Líbia, Jemen, Szerbia...húzzál már az álszent anyádba"

érted a tudatosan szót? vezetői parancsra? tudod mi a népirtás csöpike? ugyanazt meg kell kérdeznem te darab szar, melyik városokban voltak TUDATOS népirtások?
NEM vétlen célpont, hanem szó szerint CIVILEK elleni népirtás, mint BUcsában, amikor összefogdosták a ciliveket és lelőtték őket.

"Elhiheted, hogy ez engem teljes mértékben hidegen hagy."

és az nem hagy hidegen hogy a ruszkik különvéleménye csak tudatos propaganda a hülyítésedre? ahogy orbán nagy hazafisága, semmi nem igaz belőle, főleg hogy a határkerítése semmit se ér, az is egy propagandakerítés, és hogy a fidesz szervezi a migránsokat meg engedi szabadon az embercsempészeket a börtönből!
szóval mi a hiteles hírforrás neked te idióta? a pravda meg a köztévé?!

"békekötésre kérik, KÉRIK az ukránokat"
Hahahaha, nagyon jót nevettem, köszönöm!"

és ezen mi olyan vicces te agyhalott kretén? nem hiszed el hogy van önállósága az ukrán vezetésnek? idióta véglény. miből jöttél rá erre? most amúgy konkrétumokat kérdezek ám, nem a hasadra kéne csapni.

azok akik elmenenülnek sose mennek vissza? annak a többmilliónak hány százaléka nő és gyerek? Zelenszkij a bohóc? mondjuk te is még mindig gagyogsz, ahogy csecsemőkorodban, viszont Zeli kicsit komolyodott, és nem ellentétes szepereket vett fel, orbán meg még mindig komcsi spicli, aztán rendszerváltó? liberális internacionalista, aztán hazafi illiberális, aki a baloldalt szidja nagy pofával? meg keresztény miközben ateista: "csuhások térdre imára".
orbán nem bohóc? egy hazug unokázós csaló aki átveri az agyatlan nyugdíjasokat. Zelinek meg lőszerre van szüksége nem fuvarra, a jenkik kimenekítették volna, vagy ez se igaz, mert nem írta meg a pravda? a fideszesek meg az ország első támadádásakor elmenekülnének.de kritizáljátok csak a nagy bohócot.

"Zeli már kötné is azt a békét, de a népet nem lehet megállítani, harcolni akar."

a magyarok is nagyon meg akartál kötni a versaillesi szerződést 1920 előtt.

mert orbán nem a szakadék felé megy, csak a woke nyugat? gyurcsányt ugyanúgy felkötném mint orbánt te idióta, de hazudozz még, hogy én ballib vagyok. 2024-ben ilyen síkhülyének lenni, hogy aki nem ért veled egyet az ballib. mert te mi vagy? k nagy nemzeti hazafi? Petőfit ismered te ostoba köcsög?
apropó, gyurcsány miért nincs elszámoltatva? mintha beígréte volna a gazdád te cseléd:

kkbk.blog.hu/2015/03/07/orban_viktor_fejben_elszamoltat

"az ott kommentelő elvtársaid szerint is egy igénytelen, hitvány szarszemét"

ezt hol olvastad te hazug balfasz? hitvány darab szar vagy, gerinctelen becstelen. mint egy kibaszott óvodás akarsz így sértegetni te idióta, k gáz vagy.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.09. 14:55:57

"Brühühühü szemét fideszesek le se szarják a blogomat."

pedig ezekre a kérdésekre válaszolhatnál kisköcsög:
kkbk.blog.hu/2023/05/30/par_kerdes_a_fideszeseknek
agyhalottként elég nagy a pofád.

""-egy gyenge állam tagjaként HA ELFOGADOD a putyini agressziót, akkor aláveted magad az erősebbnek, te idióta.""
"-Dehát épphogy nem fogadjuk el, NATO-tagok is vagyunk például"

mit hazudozol te balfasz? NEM FOGADJUK EL?! akkor mi a kanyádért járkál a fél fidesz állandóan moszkvába és nem rónak fel nekik a ruszkiknak semmit?
mi a faszért gondolta meg orbán 2008 után olyan hirtelen magát, korábban még beléptette volna az ukránokat a NATO-ba! te szörnyszülött barom.

NATO tagok vagyunk? akkor miért áruljuk el a NATO-t? és miért nem oszt meg a NATO semmilyen adatot mert egyből jelentené a gazdád a ruszkiknak.

a magyar kormány vétóval fenyeget, ha nem szednek le a szankciós listáról három orosz oligarchát, Uszmanovot, Aventet és Rasnyikovot. A cseh miniszter, Mikulas Bek, tényként erősítette meg ezt a szándékot.

miért nem szakadunk le az orosz gázról, mint mindenki? miért 4x drágábban vesszük, mit a háborúpárti csehek? az energifüggésünk növelése a nagyon modern GÁZERŐMŰVEKKEL növeli a nemzeti szuverenitásunkat vagy csökkenti?

azt elismered legalább hogy gátlástalanuk hazudnak a gazdáid? a szankciók tönkretesznek minket? és megszavaztuk mindet. zseni ez az orbán. a magyarok 97%-a pedig nemet mondott a szankciókra csöpike!
csaholj már valamit a gazdádért.
a fegyverszállítmány tökre olyan mintha csak sírnának az európaiaik könnyes szemmel, mi? annyire véglény vagy, és annyira arrogáns, hogy te csak fizetett propagandista lehetsz. civilbe nincs ilyet hitvány véglény. ennyire civilbe nem lehetsz ilyen magabiztosan elvtelen pszichopátiás.

"ha a világ legnagyobb atomarzenálján ülsz, akkor a nemzetközi jog nem több, mint egy hobbi...nem mondom, hogy ez jó, de kár tagadni. Az USA-világnézet például konkrétan úgy működik, hogy szerintük van a nemzetek fölötti nemzetközi jog...afölött meg az USA. :D"

már megint milyen megértő vagy az oroszokkal, és milyen sötétben vagdalkozó a jenkikkel. k gáz te kib nagy hazafi, te. legalább érvelnél valamit, azért finomkodnál: "nem mondom, hogy ez jó, de kár tagadni."
próbálnál ember maradni, de nyugi, nagyon átlátszó hogy az oroszokra egy rossz szót nem írsz le.
tudod hiába ülsz atomfegyvereken, a szerződés szerződés marad a katonai agresszió meg katonai agresszió - mondta a gazdád 2008-ban.
azért nem szavazzák meg a fideszes képviselőpk az az eu-s vizsgáló bizottságot oroszország ellen?

te elhiszed hogy a magyar parlament nem engedi a svéd NATO-t? És látsz tényleg társadalmi vitát a svéd nato-csatlakozásról csöpike? hazudj valami szépet te kib patkány. ez a becsületes szerinted NATO-tagként?

"Akkor örülhetsz, a háború kirobbanásakor ezt mi magunk is megtettük kormányzati szinten."

nem örülök neki ha a hitvány gerinctelen darab szar haverjaid hazudoznak gátlástalanul,

"az USA-fallosztól fuldokló netcigány kategóriájában vagy"

és miért csöpike? eddig amit leírtam azt sikerült megérteni te féreg? kínos ahogy cigánykodsz, miközben cigányozol. véglény vagy sajna.

" ha te mondod, azt nagyon nehéz komolyan venni, mert nagyon durván propagandaszagú"

ennyi ésszel, ilyen primitív "érveléssel" egyszerűen komolyan vehetetlen vagy bazmeg. mert én mondom azért nem kell komolyan venni Bucsát? már biztos hogy te korrupt vagy.
az egész ENSZ-t is az usa uralja? ki vizsgálja Bucsát, meg a viagraosztogatást a katonáknak? AZ ENSZ b+ te utolsó patkány, visszataszító vagy.

"műsírás, mintha bármit, de tényleg b.á.r.m.i.t is számítana a nyugatnak (elsősorban az USA-nak) és hű hazai balfék kis követőiknek az ukrán élet."

innen látszik hogy egy nárcisztikus pszichopata vagy. magadból indulsz ki, de a valódi emberek nem ilyen lelki fogyatékosok.

"Aztán meg vérig vagytok sértve, ha ezt az emberek észreveszik és leköpnek titeket érte."

semmi sértést nem érzek. csak az undort érzem irántad. visszataszító vagy. nagy mélységekbe repültél öreg. sok volt a kokó? kiiírtad magadból az emberiséget. nyugi a börtönök tele vannak a magadfajta nárcisztikus pszichopatákkal.
te nem vagy orbán csicska? a kokainért meg a fizetésemelésért még le is szopnád azt a dagadtat?
te hol is dolgozol csöpike?

"beszoptad a háborús marketinget a hős ukrán szabadságharcosokról "

ja hogy nem szabadságharcosok? amikor idegen haderővel harcolnak országhatáraikon belül? 1956-ban meg beszopták a szabad eurpóán amerika hangját. le se írom hogy valóban vannak propagandisztikus elemek a jenki szabadságvbágyban bazmeg, DE VALÓSÁG ahhoz képest amit a szovjetek, meg az oroszok adtak. k-ra felesleges beléd a szó te pszichopata drogos fasz.
hogy lehet rávenni az ukránokat hogy zavarják el janukovicsot Majdannál? mindet amerika pénzelte? mert janukovics olyan jól bánt az ukránokkal orosz bábkormányként te idióta!
sok volt a drog kisfiam. anyukád mit szólna ehhez ha látna?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.09. 15:00:13

@0dzsud0:

"embertelen, vadállat oroszokról" küld már el a bizonyítékaidat az ENSZ-nek, hogy valójában az ukránok öltek Bucsában is pl, civileket és nem az oroszok.

"ezzel a saját lenullázódásodnak tapsolsz."

ja mert orosz gyarmatként olyan virágzó jövő elé nézel ugye? csak a kokainod meglegyen a megafonban te hitvány idióta! nem te vagy az a buzis kokainista balettáncos? apátikám?

C. Dömötör valahogy sokkal intelligensebbnek és becsületesebbnek tűnik nálad.

Lorrh 2024.01.24. 21:47:37

@larvar0: 1.es ponttal kurvára egyetértek!

Lorrh 2024.01.24. 21:56:04

@tesz-vesz: "valójában az ukránok öltek Bucsában is pl, civileket és nem az oroszok."
Ja úgy könnyű vitatkozni ha szemérmetlenül hazudsz bizonyíték nélkül. Te ki vagy? a jeszi vagy a bajerzsolt álnéven?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2024.01.26. 13:24:55

@Lorrh: nem sikerült megérteni, hogy ezt nem én írom?
nézd már meg hogy pont egy agyhalott hitvány drogos fideszessel vitatkoznék.

Lorrh 2024.01.26. 18:00:33

@tesz-vesz: bocs, ezt nem vettem észre, mert hátulról olvastam.
süti beállítások módosítása