1.Szelet vetettek, vihart aratnak

Általános tapasztalat, hogy ha valamilyen csoport agresszív stílust alkalmaz másokkal szemben, akkor az előbb-utóbb valamilyen módon visszaüt. Konkrétan a célszemélyek megelégelik és ténylegesen „visszaütnek” valamilyen formában, felveszik a kesztyűt. Valójában ez a helyzet az Európai Unió esetében is, amelynek politikai szervezeteit a magyar kormány eléggé sűrűn betámadja már évek óta. Habár az általunk (vagy talán inkább Orbánék által gyakorolt) kritikák időnként jogosak például a bevándorlás szabályzásával kapcsolatban, ez a fajta „külön utasság” (nem tudom, hogy mi a helyes jelző) már egy jó ideje a jogainkkal való visszaélés formáját ölti.

Ugyanez a helyzet a magyar ellenzék esetében, az agresszív kormánypárti propaganda, amely karaktergyilkosságokban is megnyilvánul, egy idő után megbosszulja magát, a drasztikus eszközöket az ellen oldalon levők is átveszik és visszafordítják a kormányra az általa sulykolt alapelveket. Bizony a rendszer nem mindig annyira családbarát vagy hívő keresztény, amennyire szeretne lenni vagy amilyennek mutatja magát.

Oda jutottunk, hogy elég komoly szélvihar alakult ki a közéletünkben, most már a kormány oldalon is tapasztalható némi káosz és tanácstalanság, nem csak a szétforgácsolódott ellenzék esetében.

2.Túlzott vagyoni koncentráció

Az elégedetlenség egyik úgynevezett „gyökér oka" a nagy vagyoni koncentráció, kevesen tudják, hogy habár az USA-t szokták fő példaként felhozni, hogy ott a felső 1% kezében mekkora vagyon koncentrálódik, a helyzet nálunk gyakorlatilag ugyanaz. A fő különbség, hogy a mi szuper gazdagjaink nemzetközi szinten nem olyan nagy halak mint az USA vagy más nagy országok dollármilliárdosai, a nagyságrendek eltérőek, az arányok nem annyira. A helyzet nálunk még inkább az mint az USA-ban, hogy egy viszonylag szűk kör jelenti a vagyoni elitet, és nagyon nehéz ebbe bekerülni, mert ez rokoni-ismeretségi alapon dől el.

A magyar elit vagyoni helyzete hasonló szintű a régi nagy földbirtokosok vagy a Horthy-rendszer arisztokráciájának szintjéhez, a politikai befolyást is beleértve. A probléma tehát nem az, hogy irigyek lennénk az újgazdag magyar NER elit vagyonára, hanem hogy a vagyonuk sokkal gyorsabban növekszik mint a magyar népességé (és akkor is nőtt, amikor a lakosságé csökkent), és még inkább az, hogy nem teljesítményalapon jöttek létre, emellett leuralják a politikai életet. Mindezt egybevetve a helyzet nálunk vagyoni téren rosszabb mint az USA esetében, akár a felső 1%-ot, akár a felső 10%-ot nézzük, és ugyanúgy mint az amerikaiaknak, a magyar átlagnak sincs gyakorlatilag semmilyen megtakarítása.

Orbán Viktor 2002-ben a híres műegyetemi beszédében mondta, hogy „Magyarország államformája nem részvénytársaság”, most viszont kiderülhet, hogy mégis az lesz belőle, ráadásul úgy, hogy a részvények nagy része néhány család kezében összpontosulhat. Ez egy klasszikus feudális struktúra egyébként, latin-amerikai stílusú rendszer hűbérurakkal és az őket kiszolgáló hűséges, jól megfizetett szolganépség hierarchiájával. Kérdés, hogy a társadalmi nyomás képes lesz-e ezen a tendencián változtatni. Az mindenesetre feltűnő, hogy a NER-ből kigolyózott bennfentesek egyre gyakrabban támadják be a rendszert.

3.Nem fejlődő magyar vállalatok tömege

A magyar gazdaság problémáit a német gazdaságra fogjuk, holott az igazság az, hogy habár a magyar exporton belül a német irány a legjelentősebb, de ez is csak 20%, inkább a magyar vállalatok azok, amik nem fejlődnek a megfelelő mértékben. A technikai fejlődés nem üti meg azt a szintet, a termelékenység nem nő olyan ütemben, ami versenyképessé tenné őket. Mindez eléggé közismert és számos iparágunkra jellemző, a mezőgazdaságtól és az élelmiszeripartól kezdve az építőiparon át a feldolgozóipar jó részében egyaránt. Ahol a járadékvadászat (EU forrásokhoz és kormánytámogatásokhoz való hozzáférés) áll az első helyen és a politikai kapcsolatok a másodikon, ott nincs elég nyomás a cégeken a fejlesztések érdekében. A világpiac pedig leköröz minket, ugyanazt a terméket olcsóbban, hasonló minőségben mások is tudják gyártani az EU-n kívüli országokban is.

4.Aki legjobban pusztítja a természetet az jár jól

Némi kitérő ugyan, mert ez inkább nemzetközi trend, de nálunk is érvényesül, hogy a természetet és a környezetet minél nagyobb mértékben pusztító cégek vannak a hierarchia csúcsán. Klasszikus közlegelők tragédiája nevű játszma ez, a legtöbb játékos túllegelteti a közlegelőket, hogy a másik tehenének ne jusson, bár végül az övé is éhen fog halni csak egy kicsit később. Igaz ez az olajvállalatokra, az acélt és betont nagy mennyiségben felhasználó beruházókra, a mezőgazdasági nagyüzemekre és így tovább, sorolhatnánk. Mi is igyekszünk olajhatalmakhoz dörgölőzni, vagy említhetnénk a MOL-t mint kiemelt állami céget is, de leginkább az energiatakarékosságra és a körforgásos gazdaságra történő átállás valódi programja az, ami hiányzik.

4.A semlegesség ideája?

Régi idea, hogy országunknak a nagy tömbök között semleges pozíciót kell betöltenie, aminek politikai és gazdasági hozadékai is lennének. Ebben valóban van ráció, bár igazán semleges politikát a magyar történelemben csak az Erdélyi Fejedelemség tudott vinni pár évtizeden keresztül. Kicsit érvényesült még ez az elv a Kádár-rendszer vége felé is, amikor nyitottunk nyugat felé. A korlátot most az jelenti, hogy az EU gazdasági és politikai rendszere milyen mértékben tűri el a semleges álláspontot, bár másoknak is vannak ilyen törekvései fű alatt, például az osztrákoknak, de jellemzően inkább az EU-n kívüli törököknek. Annak viszont nem látni hasznát, hogy olyan távoli közép-ázsiai országokkal kössünk szövetséget, amelyek gazdasági és politikai potenciálja is gyenge. Van egy olyan politikai szándék is, hogy az USA-tőkét kicseréljük kínaira, ez látható folyamat, bár az ebből várható hasznok nagyon homályosak.

5.Diktatúrát akar a szélsőjobb?

Az nyilvánvaló, hogy a magyar kormányban is jelenlevő szélsőjobbos irányzat az, ami a de fakto diktatúra híve - más országokban is így van ez egyébként, a mérsékelt konzervatívok mind demokraták, a mély történelmi és társadalmi hagyományokig visszanyúló radikálisok viszont szívük szerint valamiféle feudális vonásokat hordozó, katonás diktatúrában szeretnének élni. Van egy elég széles társadalmi réteg mindenhol, leginkább az alsó-középosztályba tartozók alkotják, akik merev határt szeretnének húzni lefelé, hogy a biztonságuk meglegyen, cserébe elengednék az elitek ellenőrzésének jogát, ebből állna az ő társadalmi szerződésük. Kasztrendszerre épülő társadalomról van szó, ahol nincs átjárhatóság, az egyes kasztoknak nem csak a lehetőségei, de még a jogai is teljesen különbözők lennének.

A magyar társadalom nagy többsége szerencsére nem fogadja el, hogy létezhetnek a jogrendszer felett álló kiváltságosok.

6.Fejlődési, érési folyamat?

Nem vagyok jós a tekintetben, hogy a mostani zavaros helyzetből (ami nem csak nálunk zavaros) milyen módon stabilizálódó rendszerek jönnek létre. Az Orbán-rendszer eddig még a konszolidációs lehetőségeit rendre kihagyta, folytatja a kultúrharcot és nyomást helyez bizonyos társadalmi csoportokra, folyamatosan mozgósít. Kialakulhat ebből egy természetes érési folyamat, ahol a növekvő társadalmi elégedetlenség elérheti, hogy akár a rendszer megboruljon, akár a természete változzon meg, konfrontáció helyett valós kompromisszumokon keresztül a társadalmat átfogó konszenzus révén. Mindenképpen szükséges lenne komoly személycserékre kulcsfontosságú posztokon és centralizáció helyett a hatalom valamilyen megosztására. A folytonos harc ugyanis egy idő után az agresszort is kimeríti, mindenki belefárad és belefásul.