2022-ben az orosz-ukrán háború kitörését követő hónapokban Orbán igen meggyőző stílusban lépett fel a béke elkötelezett védelmezőjeként és az akkor egységesnek mondható ellenzék nem értette, honnan jött a derült égből az a nagy vereség. Most pontosan ugyanezt a trükköt próbálja eladni a szavazópolgároknak, az eredményesség egy hét múlva kvantitatív módon lesz mérhető. Mivel a Margitszigeten sok ezer ember előtt elmondott beszéde nem csak arra lehet alkalmas, hogy a híveket mozgósítsa hanem arra is, hogy az ellene szavazókat elbizonytalanítsa, ezért, kizárólag ebből az okból érdemes rávilágítani arra, hogy hol lóg ki az a bizonyos lóláb, azaz a patás a szavak közül. (Minthogy minden indulatokra építő demagógia csakis ördögi lehet.)

Sokaknak kínszenvedés lenne egy ilyen stílusú beszédet hallgatni, de el is olvashatjuk pár perc alatt a miniszterelnöki portálon. Ajánlom, mert tanulságos.

Igen egzaltált stílusú beszéd, szinte az eszelősség határáig elmegy. Fanatizálja a hallgatóságát. Az elmondottaknak úgy a 70-80%-ával együtt is lehet érteni, a profi demagógia mindig úgy működik, hogy frappánsan megfogalmaz olyan gondolatokat, amikkel a legtöbben teljes mértékben egyetértünk, viszont hozzátesz olyan félmondatokat, amik erős csúsztatások, leegyszerűsítések, akár még a rágalmak kategóriájába is eshetnek.

1.A „békeharc” paradox kategóriája jut az eszünkbe, és itt is a stílus és a tartalom szöges ellentétben áll egymással. Mozgósító célú beszédről van szó mindenképpen, ez a politikai stílus nem elsimítani akarja az ellentéteket, hanem kiélezni, egyébként is jellemző rá, hogy folyamatosan szítja a feszültségeket igen manipulatív módon, erre sok példát lehetne hozni bel- és külpolitikában egyaránt.

2.A legnagyobb csúsztatás, hogy az Európai Uniót olyan szervezetként próbálja beállítani, ami katonákat küldene Ukrajnába. Az EU-nak természetesen ilyen jogosítványai nincsenek és soha nem is voltak, az ilyen jellegű döntések az egyes tagállamok hatáskörébe eshetnek. Láttam olyan politikai hirdetést, hogy „Anglia háborúpárti”, holott egyrészt ilyen ország nincs is, másrészt az Egyesült Királyság már rég nem tagja az EU-nak. Az EU parlamenti választásoknak nincs lényeges hatása az orosz-ukrán háborúra, annál is inkább mert az állam- és kormányfők a javaslatokat bármikor megvétózhatják (ezt is tette a kormányunk bizonyos esetekben).

3.Az ellenfelet a földbe döngölni és megsemmisíteni, ez nem a demokráciák jellemzője, sokkal inkább az autokráciáké. Egy belorusz elnök szokott csak azzal dicsekedni Európában, hogy szinte minden szavazó őt támogatja, a túl nagy siker mindig gyanús. Természetesen nem igaz, hogy a többi párt háborúba akarja vinni az országot, bár ha folyton-folyvást ezt hallja az egyszeri választópolgár, akkor egy idő után hajlamos elhinni. Ez tipikusan a „ki tudja, a mostani rosszat legalább ismerjük” jellegű kishitű magatartás kategóriája.

4.A Nyugat részei vagyunk. A magyar életszínvonal elérte a portugálokét és meghaladja a görögökét, gazdasági és kulturális értelemben is egyértelműen részei vagyunk az általunk annyit kritizált „nyugatnak”. Nem törvényszerű, hogy a németekhez és az osztrákokhoz kell viszonyítanunk magunkat, ott vannak például a csehek vagy a szlovénok, akik semmi különöset nem csináltak, nincs náluk kultúrharc és mégis elérték mára a spanyol életszínvonalat. A „nyugattal” szembeni kritika ergó mindig ránk is vonatkozik.

5.A brüsszeli bürokrácia megszüntetése lényegében az EU szervezetének megszüntetését jelentené. Nem először céloz erre Orbán, sőt a politikájával szisztematikusan törekszik is rá. Nagy szervezetről van szó, ami tényleg bürokratikus működésű és talán unalmas is, de nincs és jelenleg nem is lehet működőképes ésszerű alternatívája.

6.Sorolhatnánk tovább a csúsztatásokat, amik más politikai szereplők lejáratásáról szólnak, de ezek teljesen közismertek. Az önkormányzati választásokról nem esett most szó, de remélem, hogyha az én lakóhelyemen netán a baloldal nyer, akkor nem fogja megtámadni a szomszéd településeket... Ugye milyen bizarr ez az egész?

Gyakorlati kérdésekről nincs szó a magasröptű beszédben. Például arról, hogy mi lesz akkor, ha az ukrán hadsereg netán kapitulál, vajon hagyni fogja a többi európai ország, hogy az orosz hadsereg Ukrajna teljes területét megszállja? Különösen érdekes lesz a lengyelek, románok, baltiak és más, az oroszok szomszédságába kerülő országok reakciója.

Arról sem esik említés, hogy az orosz és belorusz csapatokat kizárták gyakorlatilag az összes jelentős sporteseményről, a foci EB-n sem vehettek részt már a selejtező szakaszban sem. Kétséges az is, hogy lesznek-e egyéni indulóik a párizsi olimpián. Érdekes módon nem nagyon ágált senki ez ellen a döntés ellen, valahol mindenki jogosnak érezte.

Sajnos úgy tűnik, hogy a történelmileg jól bevált orbáni propaganda továbbra is működőképes, nem látni azt a hangulatot, ami aktívan ellene fordulna, felháborodna ettől a hangnemtől, esetleg lehurrogná. Egyre nagyobb felhatalmazást kér és teljesen szabad kezet is a választópolgáraitól, és jelenleg nem látszik semmi jele sem annak, hogy ezt ne kapná meg június 9-én. (Nevezhetném ezt a mentalitást másként is, sokkal durvább szavakkal, de nem vagyok az a harcos típus, amilyen például Magyar Péter.) Ilyenkor a vesztésre álló csapat hívei azt szokták mondani, hogy „Ébresztő!” Csak sajnos ez nem játék, sokkal komolyabb tétek vannak, a választópolgárok pedig nem akarnak felébredni. De hátha vannak, akik mégis.