Az ötödik hadoszlop a politikai küzdőtéren úgy értelmezhető, ha egy bizonyos csoport habár kívülről semlegesnek vagy barátinak tűnik is, mégis effektíve folyamatosan zavart kelt és dezinformációt terjeszt ott, ahol nem várnánk, olyan formában, ahogyan nem várnánk.
A magyar politikai küzdőtér sajnálatos módon folyamatosan fennáll, nem csak a választások előtt pár hónappal jön létre, és úgy tűnik, vannak egy páran, akik akár ösztönösen, akár tudatosan űzik ezt az aktív „felhomályosító” tevékenységet, ami a hatalomban levők malmára hajtja a vizet.
Ugyanis annak ellenére, hogy magukat semlegesként definiálják, de a bottom line, a vége mindig csak az, hogy jóval több ütést visznak be az ellenzéki Dávidoknak mint a kormánypárti Góliátoknak. A magyar politikai életben szimmetriáról szó nincs, vagy a „pártatlanság” számukra talán azt jelenti, hogy a zsákban futót ugyanolyan szabályok mentén ítélik meg, mint aki ugyanazon a versenypályán hátrányok nélkül indul? Olyan dolgokat mondanak, amit nagyjából mindenki tud, miközben „helyreigazítanak” pár dolgot, így például nálunk csak „álbaloldal” az, ami a világon, vagy legalábbis Európában mindenhol a baloldalhoz tartozik. (Nyilván a baloldal szó jelentése és politikai tartalma sokat változott a múlt század ’70-es évei óta, de hát a világ az már ilyen, folyton változik.) A másik annak a leképzése, hogy mintha itt nálunk szörnyű módon ketté szakadt volna a társadalom, politikai polarizáció ment volna végbe, holott itt a választási rendszer működése az, ami ezt a felszínes jelenséget kiváltotta és folyamatosan újra termeli, maga a társadalom egyáltalán nem ilyen, lényegében nálunk nem történt más mint az USA-ban vagy a briteknél. Ők persze a kettő között a pártatlanság senki földjén vannak – ugyan már!
Létezik olyan, hogy objektivitásra való törekvés, ideológiamentességre való törekvés, de ez nem azonos a politikai értékmentességgel és a nihilizmussal sem, már pedig az ő esetükben (tisztelet a kivételnek) a politikai értékrendszer nehezen beazonosítható. Létezik persze olyan is, hogy politikai pragmatizmus, de ezt sem nagyon látom az ő esetükben. A fogalmi harc, a fogalmak uralása megint terméketlen terület, sőt néha úgy érzem, hogy mintha egymásnak üzengetnének, valamilyen nagyon belterjes közegben, mert a levont következtetés nekem kívüllállónak meglehetősen homályos marad.
Az jól látszik, hogy modern kommunikációs csatornák termékei, bombasztikus stílusba csomagolva adnak el minimális gondolati tartalmakat a manapság divatos agresszív stílusban. Egy jelenségről van tehát szó, a pszichológiai profiljuk azt mutatja, hogy erősen múlt orintáltak, a magyar közelmúlt történelmének az eseményeiből indulnak ki, kevéssé foglalkoznak azzal, amit a jelenlegi helyzet valóban mutat, inkább a kályhától szeretnek elindulni.
Túlságosan belesüppedtek egy magyar buborékba, holott itt nem speciális magyarországi jelenségekről van szó. Ugyanez mint nálunk mind megvan Putyinnál, Erdogannál, Trumpnál és még sok más helyen is: diktatórikus tendenciák, homofóbia, xenofóbia és társai, ezt sokféle módon lehetne elnevezni, legyen mondjuk bombasztikus néven fundamentalista restauráció. Visszafogottan fogalmazva a háborús logika és a katonai mentalitás érvényesül. Itt tényleg zajlik egyfajta szélsőjobb ideológia talaján álló összeesküvés a különféle autokráciák között, aminek célja a demokratikus szövetségi rendszerek felborítása, de erről már írtam máshol. (Persze ezt lehet kritizálni, mutogatni, hogy vannak náluk nácibbak, de azért ez nem túl erős érv, hogy van náluk még papíron borzalmasabb társaság is.)
Addig nagyon jól ment a kormánypártnak, amíg a szelíd Mesterházi vagy hasonlóan visszafogott Márki-Zay volt a fő ellenfele, de miféle dolog ez, hogy a feljövő új ellenzékiek most már az ő agresszív stílusukat használják? Hogy merészeltek ilyet tenni, hogy visszaütnek?
Az „ötödik hadoszlop” legnagyobb ellensége alighanem a progresszió és a globalizmus, de nem tudom, hogy tényleg alaposan átgondolták-e ezt, vagy csak zsigeri beállítottság ez náluk, mindenkelőtt pedig valóban képesek hiteles alternatívákkal jönni? A progresszió mondjuk fejlődés, de létezhet visszafejlődés is, ami nálunk mostanában folyik a társadalom kasztosodása, az valami ilyesmi.
A globalizáció esetében Dzsingisz kán korába is visszamehetünk. A mongolok kérték Kínát, hogy kereskedjenek velük, különben kénytelenek lesznek harcolni bizonyos javakért. Az eredmény ismert, a mongolok világbirodalma, ami egyfajta sajátos globalizációként is értelmezhető. A mai helyzet annyiban tér el a középkoritól, hogy a kínaiaknak annak idején nem állt érdekében a kereskedelem másokkal, most viszont nagyobb mértékű a kölcsönös függés és egymásra utaltság. A jó kereskedelmi kapcsolatok pedig csökkentik az országok közötti háborúk valószínűségét. Alternatívaként persze ott a vasfüggöny is, az is lehet egy stabil, bár nem éppen kellemes helyzet.
A bottom line csak az lesz, hogy amit egyesek sajátos és független egyéni véleményként adnak elő az számomra nem több mint effektív bomlasztás és zűrzavarkeltés. Szájkaratéban viszont nyilván ők is nagyon jók, bár nem ez alapján kellene mérnünk a teljesítményt.
