A politika azaz a közjavak kérdése egyáltalán nem olyan sötét mint amilyennek láttatni akarjuk, sokkal egyszerűbb dologról van itt szó. Az alapmodell az volt, hogy amikor a vadászok hazahozták az elejtett prédát, megvolt a sorrend, hogy ki kaphat belőle és mennyit, és ma sincs másként. Régen előfordult, hogy valakinek már nem jutott a vadból, és kénytelen volt gyökereken és bogyókon tengetni az életét, szűkös időkben akár éhen is halhatott, de ma már nem ennyire kiélezett a helyzet.

Ez a fajta ősi racionalitás megmaradt, és a mai társadalmakban is egy ugyanilyen elosztási folyamat megy végbe: Ez az egyszerű modell, hogy a hátrányban levő csoporttagok egyre erősebben jelzik az igényeiket, egyre erőteljesebben kiállnak azért hogy ők is részesüljenek a közjavakból és ők is helyzetbe kerüljenek, ami sok mindent megmagyaráz a mai politikai folyamatokról is. (Demokratikus országokban mindenképpen, a diktatúrákban csak bizonyos esetekben.) Lényegileg tehát: Eddig ti voltatok, de most mi jövünk. (Mi is jól akarunk lakni, később megint változhatnak a szerepek.)

A küzdelem tehát a javak elosztásáért és a lehetőségekért minden társadalomban meg volt valamilyen formában, Marx volt az, aki ezt az egészet túldramatizálta, az „osztályharcot” hibás módon, kibékíthetetlen ellentétnek tartotta, holott már saját korának tapasztalatai is cáfolták ezt. A munkások eleinte valóban embertelen körülmények között dolgoztak, de később, amikor többet lehetett már elosztani, ők is kaptak a koncból annyira, hogy Marx korában az iparilag fejlett Anglia munkásai jobban éltek mint mondjuk a németek. Az elosztás természete egyszerűen így működik, mindig is így működött. (Persze az alul levőknek mindig követelniük kell, ki kell tudni harcolni.)

Ha ezt a modellt nézzük, akkor fölösleges azon siránkozni, hogy a magyar gazdaság bármikor zsákutcába futott volna, mert egy bizonyos pontig minden rendszer hasznos volt. Pontosabban addig volt hasznos, amíg valós elosztási igényeket képezett le. A Kádár-rendszerrel nem az volt a fő probléma, hogy egyáltalán nem működött volna, hanem hogy legalább öt évvel túlélte magát, mert elhaltak a reformkísérletek és egy gazdasági jólét-buborék jött létre 1985 után. A rendszerváltás után a demokratikus váltógazdaság megint eredményes volt, nagyjából érvényesült a rotációs elosztás elve, 2006-2010 között sérült ez leginkább Gyurcsány idejében, hasonlóan a 2022-2026 között az Orbán-rendszer utolsó ciklusában. (2020-22 között sem a gazdasági teljesítmény, hanem a válságkezelés volt az, ami a rendszert legitimálta.)

Amikor a közjavak elosztása nem közelíti a társadalmi optimumot, akkor a rendszer pazarol, miközben nem fejlődik. Azok kaptak pénzt, akiknek lényegében nem is volt rá szükségük, míg a nélkülözők legfeljebb csak vegetáltak. A rendszer ilyen esetekben már amiatt is pazarló, mert nem tükrözi a valós teljesítményeket, hanem ideológiai szempontok alapján szelektál.

Az utóbbi években az alsóktól a középosztályig terjedő réteg nagy része gazdaságilag inkább hátrányt szenvedett mint előnyt, tényleg csak a „tűzhöz közel ülők” kaptak az elejtett vadból, emiatt történt meg a lázadás a szavazófülkékben. Orbánék kampánya ezt a nyilvánvalóan egyoldalú elosztási rendszert próbálta azzal legitimálni, hogy a választók ne gazdasági, hanem másfajta szempontokat vegyenek figyelembe, a mélyben rejlő biztonsági igényekre építettek. Nagyon sok szavazójukat ezzel a retorikával meg is tudtak tartani. Így fordulhatott elő az is például, hogy a nyugdíjasok, akiket az előző kormány lényegében becsapott a nyugdíjemelésekkel (pontosabban azok mértékével), közülük sokan mégis kormánypártiak maradtak.

A konzervativizmus a legtöbb országban nagyobb szerepet kap a kormányzásban és hosszabb ideig van hatalmon mint a progresszió, azonban az utóbbinak (relatív baloldali törekvéseknek) is mindig helyük van, hiszen olyan csoportok is szeretnének kibontakozni és értéket teremteni, akik eddig nem nagyon kaptak lehetőséget, viszont zéró kalóriával, zéró eszközökkel ezt nem tudják megtenni.

Nagyon jól megalapozott sok mindent Orbán rendszere, szó nincs arról, hogy amiket létrehoztak, azt el kellene törölni, a NER kivételével persze, amire semmi szükség nincs.

Hozzám a progresszió egy fokkal közelebb áll mint a konzervativizmus, de ettől eltekintve is egészségesnek tartom, hogy új emberek, újfajta szemlélettel most lehetőségeket kapnak és adhatnak mások számára is, hogy ne csak elvegetáljanak, hanem képesek legyenek kibontakozni.

Mindig jöhetnek súlyos és makacs problémák, amik kezelése minden előzetes tervet felboríthat és a jól megtervezett programokat felülírhatja. Ha ilyen hosszú távú figyelmet igénylő problémákkal foglalkozunk akár egyéni szinten, akár csoportok szintjén, akkor mindig érdemes a 3-5 legnehezebbet megfogalmazni és ezekre koncentrálni. Én például nem emelem ki most külön a klímaváltozást, mert az a gazdasági problémák részeként is megjelenik, vagy Európa versenyképességi hátrányát, mert ez csökkenti ugyan a gazdasági növekedést, de nem kell, hogy leállítsa, amint ez mások, például a lengyelek példáján is látható. (Ezeken kívül vannak olyan elvont problémák is, amik pontos mibenléte jelenleg értelmezhetetlen, a háború és terrorizmus is ilyenek.) A Fidesz kormány jó volt abban, hogy drasztikus módon átmeneti megoldásokkal kezelje például az inflációt vagy az energiaárak megemelkedését, és a Tiszának is figyelnie kell erre, mert a tapasztalatok szerint az állampolgárok általában türelmetlenek és a jelenlegi támogató közhangulat pár hónap alatt teljesen megváltozhat.

Én most ezektől tartok a leginkább, a kevésbé súlyosaktól a nehezebbek irányába:

5.Pénzügyi válság

A Tisza programjai jelentős állami pénzköltéseket jelentenek és nem biztos, hogy ezekhez sikerül megtalálni a megfelelő forrásokat. Ha növekszik az eladósodottságunk, akkor a befektetők bizalma ismét csökkenni fog, ami egy ördögi kört hozhat létre egy-két éven belül. Rövid távon nem látni nagy veszélyeket, azonban a pénzpiacok mindenfelé tele vannak lufikkal, ha néhány nagyobb kidurran, az minket is érinthet. Az eladósodottság csökkenti a gazdasági növekedést, ez látható Japán vagy Olaszország példáján is. Az infláció egyszerre megoldást és újabb problémát is jelenthet egy ilyen helyzetre, ez a török módszer egyébként, de nálunk is használták már több alkalommal, ilyenkor a ceh nagy részét a középosztály fogja megfizetni. Majdnem minden problémának van negatív pénzügyi vetülete is.

4.Gazdasági válság

A mezőgazdaság idén is aszályos évvel néz szembe, ami sok termelőt ellehetetlenít, ráadásul mivel csak Európa mintegy felét érinti és sokfelé a termékkilátások is jók, ezért a terményárak sem nőnek meg túlságosan. A feldolgozóiparunk egy jelentős része leépülőben van, aminek a fő oka, hogy túl drágán termelünk már, emiatt nőhet a munkanélküliség. Kérdéses, hogy más ágazatok felfutása át fogja-e venni, bár én bízom benne, hogy lesz ilyen, Európa tényleges „újraiparosítása” azaz a jelenlegihez képest másfajta, modernebb ipari ágazatok megjelenése, „újra szolgáltatáscentrikussá válása”, stb. nagy kérdés,- bár ez nálunk szerencsére máshogy néz ki mint a németeknél, nálunk vannak még „alacsonyan lógó gyümölcsök is”, amiket politikai okokból nem arattak még le. Ha nincs lényeges gazdasági fejlődés, legalább évi 2%-os növekedés, akkor az állam sem tud mit elosztani, az életszínvonal sem nőhet tovább. Annak pedig rossz lenne az optikája, ha csak cégek, főleg a multik nyeresége növekedne, de az átlagfizetések növekedése elmaradna.

3.Demográfiai válság

A lakosság öregedése, a munkaképesek arányának csökkenése jól látható, miközben a bevándorlás, sőt a külföldi munkavállalók beengedése szinte tabutéma lett, egyik kormánypárt sem támogatja. Kis falvak jó részében jól látható már most is a lakosságcsökkenés, főleg a képzett munkaerő csökkenése. Be kell majd zárni közintézményeket, iskolákat, hivatalokat, mert nem lesz gazdaságos már a fenntartásuk,- ezek nagyon népszerűtlen döntések lesznek. A városokban is csökkenni fog a szolgáltatás színvonala: még kevesebb lesz a nővér, az orvos, a szakmunkás, stb. A nyugdíjakkal is gond lesz, mert összességében nem nagyon tudnak emelkedni reálértékben, legfeljebb egyes nyugdíjas csoportok járhatnak jól mások rovására. Egyfajta megoldás lehet erre az emberek tudásának, képességének jobb használata és fejlesztése, valódi "humán erőforrás gazdálkodás", ahol az ember értékesnek számít.

2.Morális válság

Ez a legrejtettebb, nehezen megfogható problémahalmaz, ami a láthatatlansága miatt nehezen is kezelhető. Az előző kormányzat azt mutatta, hogy a társadalom morálja rendben van, nem jellemző például nálunk a korrupció, a járadékvadászat, a megúszás, a lelkiismeretlen munkavégzés és hasonlók. Minden rossz oka csupán Brüsszel, a nemzetközi hatalmak, netán „Ukrajna” lehet, de a „magyarokkal” minden rendben van. A feudális falusi társadalomé a jövő, ergó a digitalizáció és modernitás inkább árt mint használ. A tudáson belül csak a szaktudásnak van értelme, önálló gondolkodásnak viszont nincs. Annyira jól ment az agymosás és jól megy most is (például orvosellenesség, vakcina ellenesség, elhízáshoz vezető táplálkozási tévhitek terjedése stb.), hogy ezt pár hónap alatt nem lehet megváltoztatni. A kistermelést istenítjük, miközben szinte bármit olcsón, tömegek számára elérhető módon akarunk megtermelni, az gyakorlatilag csak korszerű nagyüzemekben lehetséges. Ezen kívül teljesen hiányzik a társadalmunkból az empátia, hogy mások helyzetébe tudjuk képzelni magunkat azt feltételezzük, hogy mi biztosan nem járhatunk úgy mint ők. Jó minőségű egészségügyi ellátás szinte csak kapcsolatok révén érhető el, és sorolhatnám. Európa más országaiban is vannak különféle súlyos morális problémák, de ezek nem mindenhol ugyanazok és csak részben fedik át azt, amit nálunk lát bárki, aki csak kicsit kinyitja a szemét.

 1.Energiaválság

Rövid és középtávon is ez lehet a legégetőbb probléma. A kőolaj szűkössége miatt különféle nyersanyag ellátási válságok is ide tartoznak, amit jelenleg az iráni háború és a Hormuzi szoros lezárása okoz, de a jövőben ezek a fajta ellátási problémák egyre gyakoribbak lesznek, sőt dominóhatásokat váltanak ki. A lokalizációt ilyen szinte felejtsük el, mivel nálunk szinte semmilyen ásványkincs nincs. A közvélemény viszont hajlamos mindig tetszetős legendákat kitalálni arról, hogy adott esetekben ki a hibás, ezek igazságot csak nyomokban tartalmaznak. A helyzet viszont az, hogy a kormányzat kemény intézkedésekre kényszerülhet ismét, mint 2022-ben is megtörtént.

Az állampolgároktól is kicsit nagyobb aktivitásra lenne szükség az alkalmazkodáshoz, mert egy-két éven belül teljesen megváltozhat az, ahogyan és amennyire az épületeinket fűtjük vagy a gépkocsikat használjuk. A „fogyasztók” állandóan sírnak és mindent a nagy cégekre kennek, miközben elvárják, hogy szinte bármikor olcsón hozzájutnak termékek és szolgáltatások tömegéhez, ahogyan szeretnék, ennek az elkényeztetett fogyasztói világnak hamarosan vége lesz. Jelentős társadalmi csoportok szeretnék elérni (nem csak nálunk, hanem például a Trump vezette amerikai konzervatívok is) a feudális rendszer visszaállítását, miközben megőriznék a kapitalizmus előnyeit, ami egy elvi lehetetlenség.

 Egy kormányzatnak mindig felkészültnek kell lennie akut válságok kezelésére is, sosincs mentség arra, ha az ilyen irányú intézkedések nem kapnak prioritást.

Orbánék sikerei és kudarcai lényében ugyanazok amiket bármilyen más rendszer, vagy tartós kormányzás esetében megfigyelhetünk, a Tisza kormány is sokat tanulhat mindebből.

1.Új emberek jöttek, új ötletekkel

Ez az esetek nagy részében hoz valami eredményt, a váltógazdaság a demokráciák erőssége, ami 2010-ben is igaznak bizonyult. Még az unortodox intézkedések alkalmazása is segítette egy bizonyos határon belül a gazdaság fejlődését és rövid távon az életszínvonalat is növelte. Kreativitásra van szükség például a piacvédelem esetében, és amint régebben leírtam, kis országok képesek ügyesen lavírozgatni, olyan lépéseket tenni (például multicégek különadója, bankadó), ami nagyobb országok esetében aligha működhet. Ennek oka, hogy egy multi számára egy olyan EU országban való tevékenység, aminek a gazdasági súlya csak 2%-ot tesz ki, ott az üzleti eredmény szinte csak kerekítési hiba.

2.Talált társadalmi fogadókészséget és jelentős támogató csoportokat

Ilyen például a falvak fejlesztése, családtámogatások rendszere, az elvben „munkaalapú” társadalom megteremtése (eleinte még inkább annak volt nevezhető mint később). A hagyományos életmód hívei és a nagy egyházak is igen nagy támogatásokat kaptak.

3.A technikai fejlődés is hozott eredményeket

Ez nem a rendszer érdeme, csupán egy hátszél, ami segítette az életszínvonal és életminőség javítását jelentősebb költségek nélkül is, miközben Orbán folyton a hagyományápolást szajkózta. Egészségügy, a közigazgatás, internet fejlesztése, napelemek terjedése a leglátványosabb példák, de nyilván számos más területen is jelentős fejlődést hozott a digitalizáció és a modernt technika, bár a gazdaságunk egészében még mindig számos terület és sok olyan vállalkozás van, ami nem használja ki az ilyen lehetőségeket.

4.EU támogatások

Sok éven keresztül érkeztek jelentős pályázati pénzek és pörgették a gazdaságot, ezek elmaradása érezhetően visszavetette a gazdaságunkat. Tanulságos, hogy a pályázati pénzek jelentős része erősen túlárazott beszerzésekkel történt és látszat beruházásokra ment el, amelyek később nem hoztak hasznot. (Két méteres kilátók és hasonlók.) Az EU támogatások egyébként „járnak” számunkra többféle okból is, az egyik az, hogy a fogyasztáshoz kapcsolódó adók nagy részben az óriási felvevő piacokat képviselő nyugati országokban csapódnak le, ennek ellensúlyozására ezen pénzek egy részét mintegy visszakapják azok az országok (közintézményei vagy vállalatai), ahol az exportált áruk és szolgáltatások egy jelentős részét előállítják. Másik ok, hogy az EU törekszik a regionális különbségek csökkentésére, a lemaradók felzárkóztatására. (Ami különféle okok miatt nem mindig valósul meg, bár létezik a konvergencia.)

5.Katonás állam kiépítése

Orbánék két választást nyertek nagy fölénnyel a feudális katonás állam jelszavával, ahol a hűbérúr megvédi a jobbágyait. Ez azonban egyre kontraproduktívabbá vált, mert mindenhol csak a parancsokat túlteljesítő, de valós teljesítményt fel nem mutató janicsárok ültek, ami egyre több embert bosszantott. A NER elit gátlástalansága is legalább ennyire felháborító volt. Katonás államban nincs szükség magas szintű oktatásra, fejlett egészségügyre, jelentős kulturális teljesítményekre sem, csak ideológiai agymosásra, a társadalom igazi motorját képező, önállóságot igénylő polgárok számára ez egyre visszataszítóbbá vált.

A Tisza számára tanulságos mindebből:

-Új emberek jöttek új elképzelésekkel, hagyni kell őket dolgozni, de fontos, hogy legyen koncepció mögötte, jelentősebb eredmények csak évek alatt várhatók. Viszont nem kell mindig új ötlet, elég megnézni, hogy máshol (például a lengyeleknél és a cseheknél) mi működik, és a saját viszonyainkra adaptálni.

-Meg kell tartani észszerű nyesegetésekkel a Fidesz nagy programjait, még ha ezek nem feltétlenül piackonform intézkedések is: családtámogatások, bankadó, multik különadójának egy része, rezsitámogatások, árrögzítések a legalapvetőbb élelmiszerekre, egyházak és helyi kultúra támogatása. Lehet új elem a falvak helyi gazdaságának fejlesztése.

-A magyar termelők védelmére továbbra is szükség van, minden ország használ különféle apró trükköket, amikkel a helyi vállalkozókat hozza előnyösebb helyzetbe.

-Nem szabad olyasmit erőltetni, ami helyből nagyon népszerűtlen intézkedés lenne, itt a lassú, fokozatos bevezetés inkább járható út, kompromisszumok során. Ideológia helyett gyakorlatias szempontok érvényesüljenek az oktatás fejlesztésében.

-Technikai fejlődés kiterjesztése: szélerőművek, tömegközlekedés, digitalizált és takarékos öntözési módok, kisvállalatok digitalizációjának támogatása stb.

-Az EU támogatások ne a járadékvadászat részét képezzék, a pályázatokat olyan szemmel kellene értékelni, mint ahogy egy bank is teszi a vállalkozások hitelkérelménél, tehát a pályázónak bizonyítani kell, hogy lesz hozadék (akár kulturális hozadék is).

-Felelősségre kell vonni az előző rendszer „kullancsait” (a Fidesz szóhasználatával, hiszen ők is rájöttek, hogy ez mekkora problémává nőtt). Sportegyesületek, kulturális szervezetek, felsőoktatási alapítványok, médiumok költségének csökkentése, újraszervezése és újraosztása mindenképp szükséges, új emberek vezetésével. (Ezt az első száz napban le kell rendezni.)

-Katonás centralizáció helyett autonómiák visszaadása, azok döntsenek fontos napi kérdésekben, akik a helyi viszonyokat legjobban ismerik.

-A korrupció révén meggazdagodott milliárdos réteg megrendszabályozása, lehetőségeik szűkítése. (Vagyonadó, vagyon visszaszerzés, további pályázatokból való kizárás – érdekes kérdés, hogy ezek közül mi és milyen módon fog tudni működni. Itt is kellenének látványos eredmények még idén.)

-Új gazdasági területek fejlesztése kaphat esélyt, remélhetőleg nem a politikai okokból behozott kínai akkumulátor gyárak kapnak még több támogatást. Az olcsó összeszerelő üzemek ideje is lejárt, olcsó tömegtermékek helyett jobb lenne specializáltabb minőséget előállítani. Ott kell utat és vasutat építeni, repülőteret fejleszteni, ahol valós igény van, környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével. A gazdaság szerencsére felszálló ágba kezd kerülni, ez egy kábé hét éves ciklus, amin a politika tud javítani vagy rontani, de nem képes változtatni. A kiürült államkassza miatti pénzügyi feszültségek kezelése viszont nem lesz könnyű.

-Az orbáni osztogatásokból kimaradt csoportok kárpótlása és új lehetőségek biztosítása számukra: kisnyugdíjasok, alsó-középosztálybeliek, kis falvak lakói, hátrányos helyzetűek. Pénzügyi támogatások mellett több munkalehetőség, akár részmunkaidős foglalkoztatásokkal.

Itt nem arról van szó, hogy két oldal (vagy több) nem érti meg egymást, az igazi kérdés az, hogy vannak-e valódi beszélgetések a magyar társadalom közös problémáiról, vagy mindenki marad a saját rögeszmés valóságában. Az alábbi meggondolások segíthetnek ebben.

1.A Fidesz szappanopera vége?

A Fidesz törzsszavazói egy folyamatosan futó, agyondramatizált szappanoperát éltek meg a magyar közmédia kommunikációs hengerének irányításával, ahol a fondorlatos Luciót utálni kell, és Izaurának kell szurkolnunk. (A nevek tetszőlegesek, mindig az aktuális politikai széljárás szerint változtak.) Ezt most elvették tőlük, nyilvánvalóan elvonási tüneteik vannak, és kell egy idő ennek feldolgozására, hogy egymás között is megbeszéljék a történteket. Nyilvánvalóan mindig lesz egy olyan réteg, ami igényelni fogja azt a fajta küzdelmet és feszültséget, amit a szappan műfaja fenntart, (politikai nézetektől függetlenül is), a kérdés az, hogy a fideszesek nagy többsége talán ennél igényesebb és valódibb, ha úgy tetszik nem annyira gyerekes vagy felelősségteljesebb kommunikációban szeretne részt venni.

Azt is mondhatnám, hogy engem is becsaptak már politikusok, de ilyen esetben egy időbe telt ez belátni. Némi türelemre van tehát szükség egymással szemben, az alapelv az, hogy mindig a nyugodt a nyerő. Mindenesetre jelenleg van esély a kommunikációra eltérő politikai ízlésű emberek között is.

2.A szakértők ne csak rögeszméiket hangoztassák

A szakértők többségére jellemző, hogy jól kommunikál, ügyesen formálja a mondatait, viszont hajlamosak rá, hogy nagyon mechanikus módon ugyanazt ismételjék, és kérdéses, hogy tényleg zajlik-e közben valódi beszélgetés, megtörténik-e egymás gondolatainak figyelembe vétele és megvitatása. Nagyon gyakran úgy tűnik, hogy a szakértők nyilatkozata semmitmondó, nyilván nem akarnak kockáztatni. Most lenne pedig alkalom arra, hogy segítsenek az új kormány irányvonalainak kialakításában.

Az a jó, ha a szakértők többféle szakterületről jöttek, például nem csak pénzügyi háttérrel rendelkeznek, így nem fordulna elő, hogy olyat hallunk, mint például az erős forint nem okoz gondot az ipari cégeknek, hiszen én magam tapasztaltam, hogy igenis gondot okoz, mivel a munkabér és számos más költség forint alapú, ezért egy 360 forintos euró az euróban árazó, exportáló ipari cégek jövedelmezőségét jelentősen csökkenti. Már most is bajban vannak és túl drágán dolgoznak, folyamatosan küldik el az embereiket, a legutóbbi példa erre a jászberényi Electrolux esete volt. Ki mutat utat arra, hogy a magyar középvállalatok hogyan ne épüljenek le még jobban emiatt?

3.Gyakorlatias problémakezelés

Az elvi síkon zajló viták parttalanok, konkrét gyakorlati kérdésekkel kell foglalkozni. Érdemes mindig összeszedni az adott területen az öt legnagyobb problémát, amivel hosszú távon dolgozni kell, emellett pedig sok olyan kicsit, ami néhány intézkedéssel megoldható. Ezekről beszélgetni nem egyszerű, a nyugdíjrendszer például ellentmondásos, nem lehet úgy szabályozni, hogy mindenkinek megfeleljen. Néha a szakértők is saját magunknak mondanak ellent, mert az egyik mondatuk szerint nem méltányos, a másik szerint viszont már így is deficites és fenntarthatatlan.

A másik, hogy az élelmiszerárak különféle okok miatt nyomottak, az energiaárak emelkedése is várható, ezért az inflációs nyomás jelentős. Hogyha szociális alapon csökkentjük az adókat, az a fogyasztáson keresztül növeli az inflációs nyomást, emellett fokozza a már most is tetemes  költségvetési deficitet is. Az állam kénytelen lesz a tehetősebbektől több adót beszedni előbb vagy utóbb, megfordítva azt a fideszes transzfert, ami a szegényektől a jómódúak felé tolta a jövedelmeket. Viszont az ilyen intézkedéseket nem lesz könnyű eladni, kell, hogy legyen valami a mérleg másik serpenyőjében is az átlagnál jobban élők számára is, például a vállalatok nagyobb támogatása, munkahelyek létesítése.

4.Jól kell tudni prioritásokat meghatározni, és következetes programra van szükség

Tanulni kell a Medgyessy kormány hibájából, ami pénzszórással indított, hogy utána Gyurcsány alatt teljesen elszálljon az államháztartási egyenleg. Egy kormányprogram vállalásai négy évre szólnak, az első évben csak a kevésbé költségeseket kell megvalósítani. Nem lehet és nem is kell minden valós vagy vélt „társadalmi igazságtalanságot” azonnal kezelni. A Fidesz kormány piacvédő intézkedéseiből sok mindent meg kell tartani, a családtámogatásokat is csak óvatosan szabad nyesegetni. Kell, hogy látsszanak határozott irányvonalak, és itt a hangsúly a határozottságon van, az egységes koncepción. (A Fidesz esetében nem ezzel volt gond, hanem azzal, hogy az intézkedések csak egy túl szűk kedvezményezetti csoportot céloztak meg.) Például a rezsicsökkentésen is módosítani kell, az ársapkák egy részét is már el kell engedni, de ez csak koncepció mentén, megfontolt lépéssekkel lehetséges. Jól kell tudni kommunikálni az állampolgárok felé a valós helyzetet, és hogy mit mért tesz a kormány.

Az önkormányzati választások után írtam, hogy számos városunk hatalmas többséggel az autonómiára szavazott a Fidesz jelöltekkel szemben, még olyan áron is, annak tudatában is, hogy jóval kevesebb forráshoz fognak jutni, ha nem fogadják el a központi akarat által kívánt kézi-vezérlést. Akkor azt írtam, hogy ezek a városok egyértelmű bátorságról téve tanúbizonyságot a szabadságot választották.

Most ugyanez megtörtént országos szinten, és sok esetben éppen azok a csoportok, amelyek elvileg a legtöbbet profitálhattak az Orbán-kormányból, akik a legnagyobb pénzeket kapták mégsem a kormányra szavaztak. Hiába szórt ki a kormány rengeteg pénzt a választások előtt, ez sem volt elég, sokan a rövid távú anyagi érdekeik helyett ezúttal hosszabb távú szempontokat vettek figyelembe. A nyugdíjasok ezzel szemben, akiken Orbánék a legtöbbet spórolták (feketén-fehéren levezethető, hogy mennyit), feltehetőleg ezúttal is tömegesen szavaztak a kormányra a közismert okok miatt (nem érdemes ezeket tárgyalni, annyira elcsépeltek), és hasonló módon, kilátástalan helyzetben levő kis falvakban is megőrizte a támogatottságának jó részt a Fidesz.

A beloruszok nem tudtak megszabadulni Lukasenkától és hasonló a helyzet a törököknél, ahol Erdogan szinte már örökös elnökké vált, olyan régen van hatalmon, és akkor még Putyinról nem is beszéltünk. Igaz viszont, hogy ezek a kvázi-diktátorok az ellenzék vezetőit bebörtönözhették, aminek az EU-n kívüliségük miatt sem volt különösebb akadálya. Most úgy néz ki, hogy mi elkerülhetjük azt, hogy mi ezekhez az országokhoz hasonlóan teljesen beleragadjunk egy olyan rendszerbe, ami gazdasági fejlődést már nem segíti, viszont egész nemzedékek sorsát keseríti meg.

Én magam azt hittem, hogy a „szabadságszerető nép” a mi esetünkben már csak egy üres szólam, de most úgy látom, hogy ennél mégiscsak többet jelent, hiszen nem lehetett megvenni most az embereket pár zsák krumplival, kötözött sonkával, vagy négy évenként megcsillantott plusz állami osztogatásokkal sem. Még hatalmas média-ellenszélben, egy nagy propaganda gépezet ellenében is képesek voltunk leváltani a kormányt.

A Fidesz kormány működése az első 12 évben inkább hasznosnak volt mondható, az utolsó négy évben viszont már annyira szélsőségessé vált, hogy egyre több kárt okozott. Az általuk hangoztatott szólamok és a valóság között egyre nagyobb szakadék tátongott, és a kissé nyitott gondolkodású emberek nem tudtak már elmenni emellett. Egy teljesen tehetségtelen, szervilis janicsársereg mantrázta a központi akaratot, zéró nettó teljesítmény nyújtva, ráadásul jó pénzekért,- ami egyre több embert zavart már. A folyamatos radikalizálódásnak, jobbratolódásnak nem volt semmiféle gátja vagy ellensúlya, eljutottunk a feudális államig, ahol patrónusokon keresztül intézhető el minden, és a kiváltságos, törvények felett álló főurak olykor „kegyet gyakorolnak”, ahelyett, hogy mindenki által elfogadott játékszabályok mentén élnénk az életünket. Az önkényuralom természete számomra egyértelmű volt, de azt nem láttam jönni, hogy sokan ugyanígy ítélik meg a helyzetet mint én.

Igen, ezen nincs mit titkolni vagy szépíteni, a konzervativizmus nemzetközivé vált radikális válfaja, tevékenységét "kersztény kultúrharcnak" álcázva számos országban elítél mindent ami modern, és a felvilágosodás előtti állapotokat szeretné visszaállítani. Donald Trump illetve az amerikai MAGA mozgalom is pontosan ezen az úton jár, de nem nagyon jut el sehova, sőt jelenleg vesztésre állnak minden tekintetben.

Hosszabb távon még nem lehet látni semmit, hiszen a gazdasági problémák növekedése miatt a már ma is jelentős tényezőnek számító európai szélsőjobboldal tovább erősödhet, és akár már a következő EU parlamentben is többségbe kerülhet. A civilizációs hanyatlásnak számos jele van, az újfeudális mozgalmak dominanciája is ezek közé tartozhat. Mindez azonban nincs előre megírva, a politika világa is mint annyi más, folyton hullámzik, előre nem látható változásoknak van kitéve.

Lehet, hogy nagy szavakat használok és egy kicsit túláltalánosítom a helyzetet, de számomra a mostani választás a szabadságvágy és a józan ész győzelme volt a behódoláspártiak ellenében, az emberi butasággal és műveletlenséggel szemben.

Nem biztos még, hogy most ismét rendszerváltás történik, egyelőre a „fülkelázadás” szó pontosabb mint a „fülkeforradalom”, ami még Orbánék találmánya volt 2010-ben. A magyar társadalom az előző két rendszerváltásból többnyire hibás következtetéseket vont le, mert a viszonylagos jólét és a hosszú távon fenntartható jólét fogalma közé hajlamosak vagyunk egyenlőséget tenni.

1989-ben gazdasági csőd állapotában jött létre a rendszerváltás, mert az iparunk és mezőgazdaságunk is elveszítette a nagy felvevőpiacait, új fizetőképes piacokat viszont nehéz találni és az állam finanszírozása nem volt megoldott. Az összes régiós ország hasonló mértékű vagy a miénknél is nagyobb gazdasági visszaesést és életszínvonal csökkenést szenvedett el. Mindez viszont úgy csapódott le a közvéleményben, hogy a rendszerváltást elrontottuk és a "nyugati rablótőkének" szolgáltattuk ki, holott aki ismeri a részleteket, a nem államosított cégeink is rendre csődbe mentek, nem nagyon volt alternatíva.

2010-ben a helyzet annyival volt jobb, hogy a gazdasági válság mélypontját követően vette át a hatalmat az Fidesz, a helyzetet már előzőleg konszolidálta a Bajnai kormány. Mindenki abban reménykedett, hogy hosszú távon erős, nemzeti alapokra épülő gazdaság jöhet létre, amire valóban törekedett is a kormány, de elég keveset sikerült belőle teljesíteni. Az első négy év gyengélkedése után valóban sikerült meglovagolni a nemzetközi konjunktúrát és beindult a gazdaságunk, azonban az utolsó négy év ismét nagyon gyenge eredményeket hozott, a költségvetés helyzete és a gazdaság állapota a gyurcsányi időket idézi. A közvéleményünk ebből semmit nem érzékel, hiszen visszaszorítottuk az inflációt, nagy pénzosztások történtek, a munkanélküliség elviselhető szintű, a jövedelmek látványosan növekedtek, a rezsiszámlák is alacsonyak vagy legalább elfogadható mértékűek. Mindez a késői Kádár-rendszert idézi, ami egy olyan látszat jó létet mutatott, amit nem tudtunk fenntartani.

A valódi helyzet az, hogy a cégeink állapota egyáltalán nem jó, a kis-, és középvállalataink jelentős része hanyatló pályán mozog. Az exportra termelőknek egyáltalán nem jó ha erős a forint, megdrágult a magyar munkaerő, miközben a fejlesztések elmaradtak, a digitalizáció is alacsony szintű, az EU pályázatokból csak csordogált a pénz az utóbbi időben. A rezsicsökkentés miatt a vállalatok drágán vesznek energiát, a kiskereskedelem és élelmiszeripar az árrögzítések hatását érzi, a mezőgazdaságunk küzd a klímaváltozással és a magas dízelárakkal. A megdrágult benzin és kerozin miatt az idegenforgalmi bevételek valószínűleg vissza fognak esni. Az infláció felpörgése a második félévben elkerülhetetlen, 10% fölé is mehet, a cégeink rossz helyzete miatt a munkanélküliség is nőni fog, nagy lesz az elégedetlenség.

2022-ben mindenki szitkozódott, amikor az év első felében kiszórt pénzeket az állam visszavette a második félévben, különféle megszorításokkal. Most ez még nehezebben fog menni, mert közben a nemzetközi gazdasági környezet is egyre romlik, a családtámogatásokhoz pedig az új kormány nem mer majd hozzányúlni. (Kérdéses az is, hogy a rezsicsökkentéshez is hogyan fog.)

Szintén nagy pénzeket tolt be az állam és hiteleket is felvett a politikai okokból fontos Belgrád-Budapest vasút építésébe és Paks 2-be. (Ami ugyan egy fontos beruházás, de csak úgy mint a többszöri hosszabbítást kapott Paks 1 felváltója.) Hasonlóképpen politikai alapon, kevés gazdasági racionalitással kezdtük tolni az akkumulátor gyártási projekteket (a kínai függés mértékének növekedése volt a cél), ezek az óriásberuházások Sztálinváros szellemét idézik.

A túlárazott közbeszerzések miatt nagyon sok állami bevétel és állami vagyon a NER cégekhez került, 1000 milliárdokról beszélünk, amik visszaszerzése jogilag problémásnak látszik.

A sok adómentesség miatt, és az adótudatosság hiánya miatt az állam által beszedett jövedelmek nem elégségesek a nagy közszolgáltatások legalább szinten tartására: egészségügy, tömegközlekedés, közutak állapota, szociális programok és oktatás színvonala issza meg ennek a levét.

A súlyos pénzügyi és gazdasági problémákat már az idei évben kezelni kell, miközben a hosszabb távú programok és koncepciók több éves kifutásúak, és finanszírozási igényük is van, ezért jó esetben jövőre lehet érezni pozitív hatásokat. Eközben még az összes jelentős tisztségben NER megbízottak vannak, őket sem mindig könnyű leváltani, akadályozhatják a kormány munkáját, főként az alkotmánybíróság és az államelnök kezében vannak erős lapok még.

Abban az egy dologban bízom csupán, hogy számos olyan vállalkozás, sok szakember, akiknek a tevékenysége a NER szempontjából nem volt fontos vagy szimpatikus, és emiatt akadályoztatást szenvedtek, most legalább kibontakozhat és nyugodt légkörben lesz képes dolgozni. Feltéve persze, hogy a közéletünk légköre nem lesz annyira szörnyű, hogy mindezt nagyon megnehezíti.

Kedves Fidesz szavazók, amikor azt kérditek, hogy mért szavaztak olyan sokan a Tiszára, akkor erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: A Kisvárda, Felcsút és Mezőkövesd FC-k, és ezekhez hasonlóan közpénzből kitömött NB1-es klubok miatt.

Gondoljatok csak bele: Van egy városka, ahol összesen tízezren laknak, és épül ott egy húszezres stadion, amire nyilvánvalóan nincs igény, és hatalmas pénzeket költenek a helyi fociklubra. Még nem is lenne ez gond, ha egy unatkozó milliárdos tenné ezt hobbiként, nem pedig a magyar adófizetők pénzét költenék rá. Pontosan ez az önkényuralom logikája: megteszem, mert úgy tartja az úri kedvem és a „nemzeti bajnokságokat” mind közpénzből kitömött egyetemek, kulturális intézmények, építőipari cégek, mezőgazdasági nagybirtokok, idegenforgalmi központok, hírcsatornák vezetik, de a telekommunikáció, energetika, bankszektor stb. esetében sincs ez másként, miközben ahol lenne valós igény, sőt égető igény, de a NER-nek nem olyan nagy üzlet (tömegközlekedés, egészségügy, városi infrastruktúra, kiskereskedelem stb.) ott csak elvonások vannak. Nyilvánvalóan Pénztáros Lőrinc, a miniszterelnök családjának oszlopos tagja szolgáltatta a „követendő példát” az oligarchák számára, és meg is lehet nézni a választási eredményeket: Pont a nagy hatalmú helyi kiskirályok bukták a legnagyobbat, éppen a régebben stabil fideszes körzetekben.

A Fidesz kormány első 12 évének a gyorsan gyarapodó NER elit mellett mellett más nagy társadalmi csoportok életszínvonala szintén javult, de az utóbbi négy év stagnálása közben már kinyílt ez az olló, és mivel csak a Fidesz oligarchák gyarapodása volt jelentős, ezért a társadalmi nagyobb részében a tolerancia lecsökkent, az emberek fellázadtak. Csak a háborús riogatásra fogékony és egzisztenciálisan kiszolgáltatott rétegek maradtak meg kemény magként a kormánypárt mellett.

Érteni kell, hogy az önkényuralom mit is jelent, a hatalommal való visszaélést, ami 16 év alatt egyre durvábbá vált, ilyen a hatalom természete egyébként. Sokak számára az önkény természetes, azonban a magyar nép többsége nem ilyen: Nem akarunk feudalizmust, ahol az uraság kénye-kedve szerint dönt a jobbágyai sorsáról, és minden az övé, mindenre ráteheti a kezét. Nem működik egy olyan társadalom hosszabb távon, ahol egy NER lovag telefonon bármikor felhívhat bárkit, hogy adja el neki a vállalkozását az általa ígért „jutányos áron”, különben szól a versenyhivatalnak, aki majd szénné bünteti.

Nem arról van szó, hogy ne lenne szükség magyar nagyvállalkozói elitre, viszont a teljesítményt és versenyképességet is mögé kell tudni tenni, nem csak a kapcsolatokra építve lavírozgatni és szedni a sápot azoktól, akik valóban oda teszik magukat, az effektív munkát elvégzőktől és az alvállalkozóktól, mert a gazdasági eredményesség és az együttműködési kultúra rovására megy.

Szerintem most a feudalizmussal szemben kap egy esélyt a polgári felfogás, aminek a Fideszen belül is sok híve van, egyszerűen azért tartottak ki olyan sokan a kormány mellett, mert a másikat patás ördögként festették le nekik (közpénzből tolt propagandával erősítve a NER hatalmát), országunkat pedig minden irányból támadott célpontként. Ha egyszerűen csak belátják, hogy az optikájuk hibás volt és állítani kell rajta, akkor már közel lesz a társadalmi közmegegyezés. Néhány egyszerű tanulságot kell csak levonni a Fidesz berkein belül, ennyi az egész.

Orbán Viktor már hosszú évek óta egy visszhangkamrában él, mivel a munkatársai nem merik kritizálni, sőt egymásra licitálva még túl is teljesítik az utasításait. Azt mondtak neki, amit hallani szeretett volna. Az én szememben a választáson nem Orbán bukott meg, hanem az általa vezetett rezsim. Orbán Viktor köztudottan nagyon jó politikus, viszont elemi hibákat követett el a választás során:

1.Lebecsülte Magyar Pétert

Bevallom, hogy amikor elmenetem a gyűlésére, számomra szimpatikus dolgokat mondott, de én magam sem hittem el, hogy olyan sok embert meg fog majd győzni.

Az egész fideszes propaganda gépezet nem csak, hogy komolytalannak akarta beállítani a Tisza vezetőjét és lejáratni őt, hanem ők maguk el is hitték, hogy nem jelent veszélyt a hatalmukra, hanem ugyanúgy bedarálják majd és díszlet szerepbe kényszerítik, mint eddig az összes többi ellenzéki pártot. A saját közvélemény kutatóik is azt mutatták (a statisztikai hivatal módjára), amit látni szerettek volna. Túlságosan elbízták magukat, a hatalmas propaganda gépezetük folyamatosan becsapta nem csak a választókat, hanem őket magukat is.

2.Nem váltotta le időben a korrupt, régi motorosokat

Nem voltak következményei a hibáknak, így például a kudarcot vallott Lázárt és a besározódott Rogánt senki nem tudta felelősségre vonni. Lehetne a sort folytatni helyi kiskirályokkal, egyéb NER potentátokkal. Alig voltak új arcok, azok is többnyire súlytalanok, nem voltak új ötleteik, és miközben a gazdaság szenvedett, egy szűk NER elit lett csak egyre gazdagabb.

Teljesen alkalmatlan, önmagukat lejáratott pártkatonákat tartottak pozíciókban: Orbán Balázs, Vidnyánszky, Rákay Philip, az önmaguk paródiáit nyújtó médiacelebekről nem is beszélve.

3.Nem érzékelte a korlátait, elhitte, hogy mindenre képes

Elhitték, hogy a szokásos trükkökkel, amik 2022-ben működtek, pénzosztásokkal, propaganda háborúval, most is meg tudja majd fordítani a választást. Ez most kevés volt. Azt hitte, hogy ő fújja a passzátszelet Európában, és egy kis ország vezetőjeként, pusztán a saját akarata folytán kiharcolhatja, hogy világpolitikai tényezővé válhat. Hát nem.

4.Nem módosította a választási törvényt

Elég lett volna a választási rendszert arányosítani, akkor elérhette volna, hogy egy szűk többségű Tisza kormány szűk mozgástérrel ne tudjon semmi lényegeset tenni, a rengeteg NER intézménnyel ott tudtak volna nekik keresztbe tenni, ahol akarnak. Az elbizakodottság szintjét mutatja, hogy eszükbe se jutott, hogy a számukra valamikor kedvező választási rendszer valamikor majd visszaüthet.

5.Ukrajna ellenállóbb volt mint gondolta

Ukrajna valami csoda folytán nem kapitulált és nem hajlandó jelenleg sem arra, hogy teljes anarchiába süllyedjen sem arra, hogy orosz bábállammá váljon. Ily módon az ukrán irányból jövő fenyegetettség nálunk egyáltalán nem reális, Oroszország pedig távol van, sokkal távolabb mint a lengyelek vagy románok számára. A háborús vészhelyzet egy átlátszó kifogás a hatalom centralizálására.

+1 Lebecsülte a választókat

Az emberek nem szeretik, ha palira veszik őket, ez köztudott, sőt igen be tudnak rágni emiatt, és ezen még az sem változtat, ha négy évente dobunk nekik egy kis plusz pénzt. A vállalkozások fejlesztéséhez nagyon hiányoznak az EU pénzek, az EU tagja szeretnénk maradni, a közszolgáltatások színvonala romlik és a városok sem fejlődnek, mert elvették tőlük a pénzeket és a falvaknak adták. (A falvak nem is tudják mire költeni, hiszen a városi szolgáltatásokat, a város útjait használják ők is.) Nagy csoportok szegénységben tartása, növekvő vagyoni különbségek azok, ami ellen fellázadtak az emberek, és újabb „fülkeforradalom” tört ki.

Szijjártó, Rogán, Lázár, Nagy Mihály távozása a közéletből elengedhetetlen, és még inkább az lesz, ha megnyílnak az akták, titkosított szerződések. A kormánymédiumok nagy többsége le kell, hogy húzza a rolót, a közmédiát ezúttal vér nélkül fogja elfoglalni az új politikai hullám. A sportra költött pénzeket alaposan meg kell vágni, hiszen teljesítmény nélkül történnek kifizetések. A Mészáros vállalatbirodalomnak egyértelműen vége van.

Toroczkai nem tudja elviselni a vereséget, úgy küzd mintha a Mi Hazánk vesztette volna el a választást, nem a Fidesz, ebből jól látszik az összefonódás. Esetleg attól félhet, hogy kiderülhet róluk is pár dolog, ami nem kellemes.

A 2010-ben létrejött Orbán-rendszer egyre több intézménye, kulcsszemélye dobja be a törölközőt, valódi rendszerváltást élünk meg ismét.

Vagy legalábbis a szavazófülkéket kerüljétek el. Nem szép dolog részemről, hogy a legfőbb demokratikus jogotok gyakorlásának feladását kérem tőletek, de erre sajnos nyomós indokom van, ami nem más mint a demokrácia egészének válsága.

A demokratikus rendszereknek, amik szűk kötéltáncot járnak az önkényuralom és anarchia között, ennek az arany középútnak a helyzete egyre romlik, aminek fő oka a demográfia helyzet változása. Ez a rendszert olyan társadalmakra találták ki, ahol a különféle korosztályok aránya egyensúlyban van, az elöregedés folyamata viszont az alapjait kezdheti ki, sőt szinte biztosan ki is fogja kezdeni, mert egyre nagyobb terhet kap a nyakába a gyerekeket is nevelő középgeneráció.

A másik ok, ami miatt erre kérlek benneteket, hogy a szavazás alapvetően mindig a hosszú távú jövőről szól, amiben remélhetőleg lesz nektek is részetek, azonban számotokra sokkal kisebb jelentőségű lesznek olyan kérdések mint a lakhatás, a környezetvédelmi problémák, az oktatásügy, a különféle fejlesztések, egyéni szabadságjogok, vagy akár az ország külpolitikai helyzetének alakulása. Mondjuk ki nyíltan, hogy ahogy idősödünk, egyre igénytelenebbé válunk.

A fiatal generációk azok, akiket sokkal jobban érintenek a döntéseik hosszabb távon, ők azok, akik tanulópályán vannak, és szükségük van rá, hogy legalább négy évente láthassák a voksuk következményeit. Engedjünk nekik teret, ez a változás elsősorban róluk, az ő lehetőségeikről szól. Biztos vagyok benne, hogy kevesebben mennének el ebből az országból, sőt vissza is jönnének sokan, ha látnák, hogy az ő véleményük is számít. Az igazi építő munka a fiatal,- és középgenerációé, az időseké inkább a támogató szerep.

Nem, a régi bölcsességeket nem tudjuk mindig használni ebben a változó világban. Sőt, ki kell mondani azt is, hogy a politikusok ravasz módon rájátszanak arra, hogy jól eladják a hazugságaikat: mivel a szappanopera műfaja a legnépszerűbb televíziós forma, ezért ők is eljátsszák a saját drámai hatásokkal teli, hazug, folyton véget nem érő szappanoperáikat, amik hol gonosz bevándorlókról, hol ellenünk áskálódó idegen népekről, és minket tönkre tenni kívánó hatalmasságokról szól. Ezek a végtelen történetek éppen olyan „pontosan” ábrázolják a valóságot mint az Izaura nevű, klasszikussá vált sorozat, éppen annyira tele vannak hamis klisékkel, és éppúgy az érzelmi manipuláció eszközei. Ezt jól látom a saját rokonságomban is. Igen, az embert folyton becsapják a politikusok, a különbség csak az, hogy a középgenerációnak más módszerekkel kell, hogy eladják ugyanazt, a fiatalokat pedig megint másként szólítják meg, minden csoportot másként próbálnak manipulálni.

Ami titeket leginkább érint a nyugdíjkérdés és az egészségügy kérdése. A nyugdíjakat a kormány látványosan úgy emelte meg, hogy közben nem emelte. Most gondoljátok meg, hogyha például a kormány adna az infláción felül plusz 6,5% emelést egy évben, vagy akár több évre elosztva, azt csak évente egyszer kell bejelenteni, így viszont ravasz módon először bejelentik a törvény szerinti emelést, majd többször belengetve, afféle kegy gyakorlásaként, 13.havi nyugdíjként adják el ugyanazt. Látványosan kétszer kaptatok pénzt, a végösszeg ugyanannyi, csak a kommunikáció más, és az ütemezés csúsztatva történt. Ugyanezt a 14.havi nyugdíjjal is eljátsszák. Ráadásul a nyugdíjatok vásárlóereje az átlagfizetésekhez képest hosszabb távon még így is sokat csökkent. Megjegyzem, hogy a nyugdíjrendszerünkről a szakértők is vitatkoznak, hogyan kellene átalakítani, az viszont jól látszik, hogy az idősellátáson összességében spórol a kormány, mert arányában kevesebbet költenek rá más EU országokhoz képest.

Az egészségügyet a jelenlegi kormány sosem tartotta fontosnak, ezen is spórolni akarnak, ami jól látszik az állami ellátás minőségén. Nem tudom, hogyha más kormányok jönnének, valóban fejleszteni szeretnék-e, de először a közfelfogáson is jó lenne változtatni, hogy igenis, kortól függetlenül mindenki megérdemli a színvonalas ellátást, amint ez a legtöbb európai országban jellemző.

Kedves idős emberek: Nehéz pontosan megítélni, hogy mi történik a közéletben, a folyamatokat csak az tudná átlátni, aki ismeri a jövőt, de az mint tudjuk, lehetetlen. Nem amiatt vagytok fontosak, hogy négy évente szavazzatok és higgyétek el, hogy ami történik ebben az országban, azt a fiatalok és a középkorúak jobban a bőrükön érzik, számotokra nincs olyan nagy tétje annak, hogy éppen ki van kormányon.

Ha a mostani választásokat ismét a kormánypárt nyeri, akkor nincs miről beszélgetni, megy majd tovább kultúrharc a „hagyományos” (az én értelmezésemben ókonzervatív, begyöpösödött, katonás) értékek védelmében. Mindenki, aki ebbe nem fér bele, a városban élő polgári felfogásúak, az értelmiségiek, a modernizáció hívei, a szabad vállalkozásokat akarók, általában a humán szférákban dolgozók mint a tanárok és az egészségügyiek, őket a kormányzat intézkedései továbbra is a partvonalra szorítják. Az elosztási rendszer kedvezményezettjei nem változnak (NER elit, NER-janicsárok, átlag fölötti nyugdíjat kapók, gyereket nevelő felső-középosztálybeliek). Egy ilyen aszimmetrikus helyzetben közös nemzeti értékek és közös célok megfogalmazása nem lenne lehetséges, az eddigi tapasztalatok alapján a rendszer nem mutat semmiféle nagyvonalúságot, sőt inkább bosszút áll azokon, akik nem állnak be a sorba és nem értenek mindenben egyet a központi ideológiával.

A magyar társadalom ősbűne az, hogy nem történt meg a kádárizmus kritikai feldolgozása, és a kádári rendszer a fejekben tovább él. Akkoriban nem volt hiba, sőt a körülményekhez képest elfogadható volt mondható a kádári rendszer lavírozó, az ügyeskedéseket lehetővé tevő politikája, ami egy tűrhető szintű átlagos életszínvonalat hozott létre. Nem tudatosult azonban, hogy ennek mi volt az ára, és hogy a rendszerváltozás során ezt meg is kellett fizetni: legalább átmenetileg meg kellett, hogy bukjon az a szemlélet ami a politikai kapcsolatokat jobban díjazta a mutatott teljesítményekkel szemben. A rendszerváltozás értékelése a közéletben hibás módon történt meg, hiányzott belőle az önkritikai elem, emiatt a késő-kádári nosztalgiákra építve vissza tudott térni egy ahhoz nagyon hasonló, azzal lényegileg azonos rendszer, most már orbanizmus néven. Ez a rendszer kiépülése során szintén a gerinctelen szervilizmust és a képmutató ügyeskedést díjazza, ami egyre inkább a gazdasági fejlődés, az innováció, a szellemi műhelyek, a nyugodt alkotómunka rovására ment, és ez a trend törvényszerűen folytatódhat egy újabb kormánypárti győzelem esetén. Érdemes csak megnézni azokat a személyeket akik a mostani rendszert teljes mellszélességgel támogatják: az emberi kvalitásaik is kérdőjelesek, a teljesítményük is eléggé gyatra, de főként a megnyilvánulásait azok, amik durván szalonképtelenek. Ők nem megosztó figurák, hanem egyértelműen népszerűtlenek.

A választási rendszerünk aránytalanságai miatt a jelenleg legnagyobb ellenzéki pártnak van csak esélye a kormányváltásra, ami legalább lélegzetvételhez juttatná a rendszer által elnyomott csoportokat és a mostohagyerekként kezelt vállalkozásokat. Egy kicsit helyre billenhetne a legutóbbi 16 év kormányzásának eredményeként eltolódott egyensúly és a morális, gazdasági és szellemi értelemben rossz irányba fordult folyamatokat korrigálni lehetne. Hogyha bekövetkezik egy ilyen irányú fordulat, akkor még marad terünk beszélgetni, ha viszont a mostani kormány marad, akkor ennek nem lesz többé értelme, akkor legfeljebb reménytelen utóvédharcok maradhatnak azoknak a közösségeknek védelmében, amiket a kádárista rendszerben a szabadság apró szigeteinek neveztek.

Nem sorsdöntő választás, egyik sem sorsdöntő, csupán a következő néhány év közéleti hangulata a kérdés: lehet a megszokott depresszív, de lehet ennél legalább egy fokkal jobb is: olykor nyílt vitákra és veszekedésekre is szükség van ahhoz, hogy meg tudjunk egyezni egy nemzeti minimumról.