Különféle területek szakemberei szerint Magyarország egyik jelentős, fejlődést akadályozó problémája a kiterjedt bürokrácia és az életünk túlszabályozottsága, azonban az állampolgárok nagy többsége ebből semmit sem észlel. Nyugdíjasok, alkalmazottak, háztartásbeliek nagy csoportjai számára a szabálykövetés az abszolút norma, és a legtöbben nem sűrűn kerülünk olyan helyzetbe, amikor a bürokrácia súlyos terhet jelent; hiszen főként az aktív, dinamikus emberek, akik valami újat szeretnének kitalálni, ők azok, akik az állam bácsi karjának gondoskodó ölelését túlságosan szorosnak érzik.
Illiberális = mindet leszabályozni, ami él és mozog
A bürokrácia mindig is probléma volt, azonban a jelenlegi kormányunk viharos tempóval vitt vissza minket a 19.századot idéző poroszos mentalitáshoz. A törvénygyár soha nem látott turbófokozatban működik és ontja a jogszabályokat, folyamatos módosításokkal ott is magasabb szintű szabályozást alkalmaz, ahol ezt semmi sem indokolja (pl. sarkalatos törvények). Ebben a rendszerben mindenféle valós vagy vélt (azaz felnagyított) problémára az a megoldás, ha törvényi szinten (!) alaposan leszabályozzuk. A bürokráciacsökkentés Lázár Jánostól és másoktól csak egy üres szólam, mert amikor egyik területen egyszerűsödik az életünk, más területeken bonyolultabbá teszi azt a jelenlegi kormány.
A jogászokon kívül vállalkozók, vállalatvezetők rajtuk kívül az oktatásban dolgozók, egészségügyben „nem rutinjellegű” problémákkal küszködők kerülhetnek be a bürokrácia labirintusába, de még a KRESZ-re is elmondható, hogy túlbonyolított, vannak szabályok, amit a legtöbben nem ismerünk.
A mechanikus szabályalkalmazás elvileg megkönnyítheti az életünket, de a fejlett országokban – például a szabálykövetésben etalonnak tartott németeknél éppen hogy az életszerű és gyakorlatias jogalkalmazás az elvárás.
Az eredmények látványosak...
Az oktatás területén a hanyatlást nem csak a PISA teszteredményei fejezik ki, hanem az is, hogy már nincsen magyar egyetem a legjobbak listáján. Oktatás központosított, merev, poroszos rendszere kiöli a gyerekekből a kreativitást, leginkább engedelmes alattvalókat nevel. Az adminisztráció a modern társadalmakban mindig szükséges rossz, improduktív tevékenység, az életszínvonalunkon is javítana, ha mondjuk a GDP 5%-t meg tudnánk legalább spórolni a felesleges körök futásával és ezt kreatív módon hasznosíthatnánk.
Bűnüldözés területén a börtönök gyorsan megtelnek és abszurd esetben még egy kakaós csigáért is börtönt lehet kapni, holott nem a szigorúbb törvények, hanem a kamerák és riasztórendszerek terjedése, a készpénztartás csökkenése valamint a helyi rendészek járőrözése, amelyek leginkább okolhatóak a bűnözés folytonos csökkenéséért (erre bizonyíték, hogy a trend világszerte hasonló, ott is ahol nem voltak szigorítások, hanem csak a készpénzforgalom csökkent vagy növelték a járőröző rendőrök számát).
A versenyszféra sem képes kivonni magát az ilyen tendenciák alól: megfigyelhető, hogy ahol a munkavégzés bürokratikus, ott a dolgozók fásultak, unottak, minden nehézkesen működik, a csapatmunka és a kreativitás hiánya a vállalat eredményességén is meglátszik. Ez azonban nehezen számszerűsíthető.
A rendszer logikájából következik
Az áttekinthetetlenné vált törvénygyártás valójában kormányunk csodafegyvere, amely több fajta célt is szolgál. Egyrészt alkalmas a kormányközeli csoportok helyzetbe hozására (pl. trafiktörvény, közüzemi szolgáltatások államosítása) és sarcolni a kevésbé kedveseket különféle különadókkal. Emellett minél bonyolultabb és logikátlanabb a jogi struktúra, annál inkább lehet halászni a zavarosban, vagy épp ráhúzni másokra a vizes lepedőt – mindez csak központilag irányított vagy jól befolyásolható apparátus kérdése. A kormány igyekszik mindent az ellenőrzése alatt tartani, sőt a bürokrácia a félelem légkörében önmagát gerjeszti: minden bürokrata szabályok mögé bújik, hogy önmagát védje a felelősségre vonás alól. A bürokratikus mentalitás gondolkodásra nem hajlandó, feudálisan kiszolgáltatott, szűk látókörű alattvalókat hoz létre – önállóan cselekvő polgárokról már régóta nem esik szó a kormány kommunikációjában. Egy diktatórikus jellegű rendszer számára pedig egy ilyen állapot nagyon is kényelmes: minden fontos döntés egy adott központban születik, helyi szinten csak fellapozzák a szabálykönyvet és végrehajtják a leírtakat. Önállóságról nincs szó, a hatalom az állampolgárt láthatóan gyermekként kezeli, ami azt jelenti, hogy azok képezik a tömegbázisát, akik elfogadják a totális butaságnak ezt a szintjét. A rendszer értelmiségellenessége egyre inkább kiütközik, - nálunk és más vezérelvű rendszerekben.
Az EU-hoz képest egyes tagállamok sokkal bürokratikusabbak
A tagállamok között nagy különbségek vannak a bürokrácia mértékében, nem váratlan módon a skandinávok viszik a prímet, mi pedig sok tekintetben a görögökkel, olaszokkal állunk egy szinten. Azokban az országokban, ahol a biztonság és a kockázatkerülés az elsődleges, általában csökken az innováció és kiterjedt a bürokrácia. Kis országunkban pedig a kormány minden második mondata a biztonságról szól.
A túlszabályozottság nálunk önmagában nem kiemelkedő a régión belül, viszont hanyatlik a bírói függetlenség, növekedett az átláthatatlanság, a túlszabályozottság pedig kedvez a korrupciónak – így lettünk versenyképesség tekintetében a régió sereghajtója.
Nem állítom, hogy az országok közötti különbségek a jogrendszerekre vagy jogalkalmazás szintű hibákra vezethetők vissza, ezek inkább indikátorai egy fajta közfelfogásnak és vezetési stílusnak egy adott országon belül. Az viszont nyilvánvaló, hogy az a jogászkodás és bürokrata mentalitás, ami nálunk folyik, sehova sem vezet, mert erősíti az általános bizalmatlanság légkörét.
A szabályok rugalmas alkalmazása nálunk nem divat
A szabályok értelmét és szellemiségét fel kell tudni ismerni, a szimpla mechanikus alkalmazásukkal még nem könnyítjük meg egymás életét. Ha létezik egymás iránti bizalom szinte és kommunikáció, akkor nem akadunk fenn piti dolgokon.
Például egyes országokban a kerékpáros átmehet a piroson, igen, mert már olyan a közlekedés kultúrája, hogy az emberek szétnéznek és figyelnek egymásra. Hasonlóan piti és gyerekes, hogy zebrán csak tolni lehet a kerékpárt, vagy az alkoholfogyasztásban szinte sehol sincs zéró tolerancia – csak nálunk jellemző a közlekedők számára a muzulmán szintű szigorúság. Ezeknél persze sokkal találóbb példákat is lehet hozni, amikor ha szavazni kell a legtöbben azt mondjuk, hogy „a szabál az szabál”, mert nem jellemző ránk az empátia és fölösleges dolgokkal foglalkozunk, amelyek megspórolják számunkra a józan és használatát és a másokkal való kommunikációt.