Nagyon jót tett a focinak, hogy az angol bajnokságot egy olyan kis csapat nyerte meg, amely előző évben még a bennmaradásért küzdött. Külön öröm, hogy ezúttal nem a sok pénz győzött: a Leicester City 48 millió fontos költségvetése csupán a 17. (!) az angol első osztály rangsorában, eltörpülve a Chelsea és a Manchester United 200 milliót meghaladó büdzséje mögött. Az utóbbi két csapat a sok befektetett pénz ellenére igen csúfos eredménnyel zárja az évadot, éppúgy mint nálunk a Puskás Akadémia, mert habár pénzköltés dolgában az első 5 között szerepelt, mégis kiesett az NBI-ből. A felcsúti csapat esete ekletáns példája a magyar focira történő gátlástalan és ész nélküli pénzszórásnak, hiszen a pénz mellett nyilván fontosak az olyan tényezők mint az edzők szakmai felkészültsége, az hogy jó szemmel válasszák ki a játékosokat és igazi csapatot tudjanak belőlük összekovácsolni.

A foci világában néhány csapat messze kiemelkedik a többi közül, az olaszoknál a Juventus, a franciáknál a PSG, a németeknél a Bayern, a spanyoloknál a Barca-Real-Athletico hármas nyeri sorozatban a bajnokságokat. Nagyon ritka, hogy egy kis csapat tudjon nyerni, a német és francia bajnokságban is tíz évente egyszer ha van ilyen, de nálunk is több mint egy évtized távlatában van már a Vác vagy a Zalaegerszeg bajnoki címe.

A Bajnokok Ligáját évek óta uralja a Real, Bayern, Barca, Atletico, az utóbbi évek során a legjobb 4-ben közülük 3 (!) mindig ott volt és még egy olasz vagy angol csapat társult melléjük.

Más sportágakban a helyzet hasonló: a Forma-1 nézhetetlen, idén Rosberg sorozatban nyer, tavaly Hamilton, régebben pedig Vettel vagy Schumacher nem volt megszorítható. A legjobb versenyzők a legjobb autókban ülnek, ennek folytán a különbségek a pályán ugyanolyan nagyra nőttek mint a focipályákon a csapatok között.

Tenisszel folytatva a sort Gyokovics kemény pályán az utóbbi öt évben, Nadal salakon közel tíz éve szinte verhetetlen, sőt még a nagy versenyek döntőibe is ritkán jut be más a világraglista első 5 helyezettjén kívül.

A foci BL-hez hasonló a helyet a férfi kézilabda BL-ben, az asztaliteniszben a kínaiak döntik el egymás között a helyezések sorsát, atlétikai futószámokban pedig afrikai futók tarolnak. A győztesek előre borítékolhatóak, nem rágjuk le a körmünket izgalmunkban.

Nyilvánvalóan látszik, hogy a sok pénz nem minden, hanem az edzések több évtizedes kultúrájának is szerepe van, amely megvan a spanyol vagy német fociban, vagy épp az afrikai futóknál, akik gyerekkoruk óta gazellákat kergetnek a fennsíkon. A testalkatnak nagy jelentősége van ezekben a sportokban, de mielőtt még valaki rasszizmussal vádolna, léteznek ellenpéldák, vannak időként a kínaiakkal egyenrangú európai pingpongosok, és a tenisz élmezőnyében is akad japán versenyző.

Valamit kellene tenni ezzel a globalizált élsporttal, hogy ne pénz mennyisége döntsön. Az USA-ban a kosárlabda, jégkorong, amerikai foci az átigazolási rendszere olyan, hogy a nagy sztárok eltérő csapatokba kerülnek, emiatt a kupadöntők sokkal változatosabbak. Ez is tehát egy lehetőség arra, hogy az erőviszonyokat kiegyenlítsük.

 Ha a problémát általánosítjuk a sport világán kívülre, akkor látható, hogy a globalizált világot is a gazdaság egyes részterületein évek, évtizedek óta ugyanaz a néhány cég dominálja. Az USA-ban a helyzet valamiért egy fokkal jobb mint Európában, de csak a dinamikusan fejlődő iparágakban, mint a komputertechnika, tapasztalható az erőviszonyok változása, egyes cégek felemelkedése majd lassú lesüllyedése másokkal szemben (IBM, Apple, Google stb.)