Tévedésben vannak azok, akik szerint a demokrácia azt jelenti, hogy pár évenként a szavazólapon egy x-et húzunk az egyik rubrikába, akár választásokról, akár népszavazásról van szó.
Ha ez így lenne, akkor Azerbajdzsán vagy Oroszország ugyanolyan demokratikus ország lenne mint Németország vagy Svédország. A demokrácia az élet számos területén (családokban, munkahelyen, közéletben) érvényesülő gondolkodásmódot jelent, és olyan jellemzői vannak mint nyílt és félelemmentes véleménycsere a közügyekben, egymás igényeinek figyelembe vételével hozott kompromisszumok, hatalommegosztás és optimalizálásra törekvő döntéshozatali mechanizmus. Ezeknek a kritériumoknak számos európai ország egyre kevésbé képes megfelelni, ezt mutatja az euroszkepticizmus megjelenése. Én magam szkeptikus vagyok az euroszkeptikus pártok programjaival szemben, viszont a gondolkodás és érzésvilág, amelyet a választóik közölnek, számomra eléggé egyértelmű és világos üzenet. A briteknél mint sok helyen máshol Európában, nagyra nőttek a különbségek az egyes régiók között, és míg például London körzete az Unió kiemelkedően leggazdagabb régiója, az angol „vidék” az EU átlagát jó ha megüti. Hasonló a helyzet nálunk, ahol az ország legfeljebb harmad részén beszélhetünk valamennyire fejlett gazdaságról (Nyugat-Dunántúl és Közép-Magyarország), a keleti és déli területek messze lemaradtak. Ezért ha nálunk is feltennék a kérdést, akkor a régiók nagy részén (főként ahol erős a Jobbik), a többség nagy eséllyel az EU-ból való kilépésre szavazna.
A demokrácia azon a ponton bukott meg a briteknél, hogy bezárkózott a londoni City-be és a felhőkarcolók magasságából szemlélte a brit valóságot. A választóknak valójában nem az EU miatt, hanem a londoni politikai elit, jogászok, pénzemberek lekezelő és lenéző magatartására húzták be azt a bizonyos sistergős x-et (a szavazófülke magányában, afféle kicsinyes bosszúként) a „kilépés” mellé. Amint a kádár-rendszerben mondták, az emberek számára megvan a „morgás joga”, ez azonban semmilyen demokráciában nem valódik jog. Valódi jogérvényesítésről akkor beszélhetünk, hogyha helyi közösségek és mozgalmak szerveződnek, amelyek egyszerű követeléseket fogalmaznak meg és ezek a minisztériumok szintjén vagy akár a parlamentben is megtárgyalásra kerülnek. Az érdekérvényesítés mindig nehézségekbe ütközik a kettészakadt társadalmakban, (amit másik cikkemben jobb agyfélteke és bal agyfélteke dominált, eltérő világnézetként írtam le) és a globalizált világunkban ilyeneket látunk az USA-tól Lengyelországig mindenfelé, pár kivétellel (pl. skandinávok, ausztrálok, svájciak, szlovénok, csehek). A politikai elitnek minden országban ott kell élnie időnként az emberek között, nem brüsszeli vagy londoni üvegpalotákban, de még nem is a Budai Várban, ahonnan az egyszerű, mindennapi problémák nem láthatóak. (Megjegyzem, hogy olyan véres kezű vezetők mint Sztálin vagy Khomeini dolgozószobáikba bezárkózva élték le életük nagy részét.)
A briteknél a bevándorlás (és nálunk is ez a jellemző) szimbolikusan, érzelmileg volt téma, egyáltalán nem gazdasági vagy akár kulturális problémaként, hiszen pont olyan országrészekben szavaztak az EU ellen, ahol alig van bevándorló, emellett a külföldi munkavállalók nagy része a volt angol gyarmatokról jött egyáltalán nem az EU hatására, harmadrészt a kelet-európaiak is olyan munkákat vállalnak el alacsony óradijért, amelyre a britek nem voltak hajlandóak.
Megbukott a demokrácia a briteknél úgy is mint döntéshozatali mechanizmus, hiszen az sosem lehet a többség diktatúrája a kisebbség fölött, semmilyen kérdésben. A brit társadalom konfliktusait elmélyíteni látszik, káoszt idézett elő egy rosszul feltett, demagóg érvekkel alátámasztott kérdés. Az egyszerű brit választó érzelmi alapon döntött nem tudva, hogy milyen alternatívák között választ valójában, sőt még a kedves brit euroszkepticizmus urak sem tudták, csak hazardíroztak. Szeretném látni, adtak-e előzőleg követeléslistát az EU-nak olyan pontokkal, amelyeket a brit miniszterelnök nem tárgyalt és amelyekben nem ért el engedményeket. Nem volt ilyen, ez is mutatja, hogy mennyire destruktív, zavaros fejű politikusok kampányoltak a kilépés mellett, aki hamar be fogják látni, hogy ez nem más, mint ugrás a sötétbe. Mindez a magyar politikai elit számára is fontos tanulságokat szolgál.
Orbán Viktornak is be kell látnia egyszer már végre, hogy egy olyan bonyolult rendszerben mint az EU politikai és gazdasági rendszere, nem szabad hazardírozni és ő sem viselkedhet úgy mint elefánt a porcelánboltban, mert ha ő és a hozzá hasonlók túlfeszítik a húrt és az egyszer elpattan, akkor már nagy a baj. Nem kell csodálkozni, ha kiadjuk az azerbajdzsáni baltás gyilkost és pár nap múlva az EU tiltakozik. Akkor sem kell, ha az egyik napon az oroszokkal szövetségre lépünk és másnap elveszítjük a lengyeleket emiatt, miközben az EU tiltakozik és szankciókat vezet be az oroszok ukrajnai politikája miatt. A migránsok kérdésében a folyamatos feszültségkeltés, mindenféle kompromisszum elutasítása szintén gyengítette az EU egységét, az egységes politika kidolgozását. Most Orbán csodálkozik, hogy elvesztette a fő szövetségesét (a másikat, Merkelt ő maga ütötte-vágta, tőle nem várhat semmi jót), de csupán a saját bőrén tapasztalja meg, ha az ideológiai műhelyekben kidolgozott elvek merev és könyörtelen alkalmazása, valamint a másik érdekeit folyamatosan sértő machiavellizmus hova vezet. A legjobbakat kívánom neki ebben, a régi arab mondást teljesen komolyan véve, hogy Allah világosítsa meg az elméjét.
Az utolsó 100 komment: