A rendszerváltozás óta az alábbi népszavazások kerültek kiírásra:
1989: „Négyigenes népszavazás”
A négyből három kérdés (pártszervek a munkahelyeken, munkásőrség, MSZMP vagyona) már tét nélküli volt, egyedül komoly kérdésként a köztársasági elnök közvetlen vagy közvetett megválasztása maradt. Az MSZMP szerette volna átmenteni a hatalmának egy kis részét az új köztársasági elnök személyén keresztül, azonban a többség ezt elutasította. (1990-ben az MSZMP megint megpróbálta keresztülvinni, de a népszavazás érdektelenségbe fulladt.) A kérdésnek akkor lett volna valódi tétje, hogyha valódi politikai súllyal rendelkező pozícióról lett volna szó. (Nem mellesleg egykamarás parlament erős államelnöki hatalom nélkül meglehetősen ritka Európában, mivel a hatalom kontrolljára kevesebb lehetőséget ad.)
1997: Népszavazás a NATO csatlakozásról
2003: Népszavazás Magyarország EU tagságáról
1997-ben az országgyűlés leszállította a szavazás érvényességi küszöbét, az eredményességhez a szavazásra jogosultak 50%-ának megjelenése helyett elég volt ha a választópolgárok 25%-a egy kérdésre igennel szavaz. A két népszavazáson a választók 49%-a ill. 45,6%-a jelent meg. Valójában már mindkét kérdés gyakorlatilag eldöntött dolog volt, a parlamenti pártok mindegyike támogatta és évek óta ez irányban politizált, pl. az EU csatlakozással kapcsolatos jogharmonizáció több éve tartott már, a népszavazásoknak csupán formális szerep jutott.
2004-ben a Fidesz kezdeményezésére az egészségügyi intézmények állami tulajdonban tartásáról és a kettős állampolgárságról
A kérdések mögött lényegében a pártok közötti küzdelem húzódott meg, és annak ellenére, hogy az MSZP jelentős része kihátrált Gyurcsány mögül, a Medgyessyt frissen felváltó új kormányfő energikus fellépésével elérte azt, hogy a szavazás az érvényességi küszöb alatt maradjon. Racionális érvek helyett az érzelmekre ható, demagóg politizálás kezdett egyre inkább teret nyerni mindkét oldalon. (Ennek ellenére az egészségügy nem került magántulajdonba és a magyar állampolgárság megszerzését is egyszerűbbé tette a határon túli magyarok számára a kormány.)
2008-as népszavazás a tandíjról, vizitdíjról, és a kórházi napidíjról
A Fidesz-KDNP kezdeményezte népszavazás még a régi szabályok szerint is érvényes lett volna és egyértelműen elutasította a fentiek bevezetését. Vitatható, hogy ezek valóban népszavazásra feltehető kérdések voltak-e, az akkora szétesett, meghasonlott kormány azonban nem vázolta fel az alternatívákat, hogy ezen bevételek elmaradása milyen mértékű adóemelést tenne szükségessé vagy hogy milyen fejlesztések elmaradásához vezetne. A magas részvétel arra utal, hogy a szavazók a Gyurcsány kormány politikájának egészét utasították el. Mindez inkább fokozta a káoszt, mivel az akkora már bukottnak tekinthető kormányfő nem volt hajlandó lemondani egészen 2009-ig.
2016: Népszavazás a „betelepítési kvótáról”
Habár a kormánypropaganda a bevándorlásellenességen alapul, a szavazásra bocsátott kérdés nem arról szól hogy honnan, hány bevándorló vagy menekült érkezhet az országba, hanem hogy ki hozhatja meg erről a döntést. A kérdés arra irányul, hogy magyar kormány a számára fontos kérdésben az EU parlament döntése alól kivonhassa magát. Valójában nincs ebben semmi új, hiszen évek óta folyamatosan megtesz a kormány mindent, hogy a fajsúlyos kérdések nemzeti hatáskörben maradjanak. Ez már olyan mértékű, hogy Orbán Viktor egyáltalán nem segíti, inkább gátolja a közös uniós döntéshozatalt. A népszavazás bármilyen kimenetele nem hozna változást a kormánypolitika stílusában, emiatt megint inkább szimbolikus jelentőségű, eredményét a kormány a teljes politikája melletti elköteleződésnek értelmezheti.
Nagyon kevés országban alakult ki a népszavazásoknak olyan kultúrája, amikor a választópolgárokat a politikai elit nem a saját játszmáinak részeként fogja fel, hanem valódi döntéshozóként, ezért a legtöbb esetben a szavazás szimbolikus, különféle politikák elleni véleménykifejezés. Általában az az oldal szokott nyerni, aki a negatív kampányban jobban teljesít, és tiszta helyzetet ígér valamilyen bizonytalan kimenetelűnek beállított döntés helyett. A választó emiatt sokkal könnyebben mond nemet mint igent. Emiatt a népszavazások legtöbbször szimbolikusak, erős érzelmi töltetűek, kivételt ez alól talán csak Svájc és az USA néhány tagállama képez.
Nem csak a népszavazásokra, hanem más tömegmozgalmakra is (pl. Bős-Nagymaros elleni tüntetés vagy békemenetek) egyaránt érvényes, hogy a demagógia mindig felbukkan bennük, mert nem jelenítenek meg világos alternatívákat, amelyekről értelmesen beszélgetni lehet. Pl: Milyen megoldásokkal elégítheti ki egy ország az energiaigényét? Melyek az előnyei a NATO tagságnak és a semlegességnek? Melyek az EU tagság várható előnyei és hátrányai? (Ezt a politikai elit direkt nem fogalmazta meg, mert később számon kérhető lett volna rajtuk.) Milyen lehetséges megoldásai és korlátai vannak a menekültek befogadásának és a bevándorlás kezelésének?
Tisztességes, pozitív értékeket hordozó megmozdulásnak leginkább az erdélyi falurombolás elleni 1988-as tüntetés tekinthető, valószínűleg még 1989 március 15-e vagy a 2013-as székely menetelés is ide sorolható.
