A „fasizmus” szó jelentése érzelmileg erősen terhelt, olyannyira, hogy a "fasiszta" a politikában a kommunistához hasonlóan az ördög egyik szinonimája. Vannak páran, akik rehabilitálni szeretnék a nácizmust, ami számomra egyértelmű szerecsenmosdatásnak tűnik, másrészt viszont a 20. században a német mellett léteztek kevésbé brutális olasz, spanyol, portugál és más fasiszta ideológiai alapon álló rendszerek is. Mondjuk ki őszintén, hogy a mai magyar történészek játszi könnyedséggel meg tudnák tenni az összehasonlításokat mondjuk Mussolini és Orbán rendszere között, de ez kényes téma és bizonyos mértékig érhető, hogy a politika világától éppúgy félnek mint a tűztől.

Vesszőnyaláb

A fasizmus a latin fasces, vesszőnyaláb szóból ered, alapgondolata hogyha mind összefogunk, akkor nem lehet minket megtörni: a szélsőséges és erőszakosan fellépő nacionalizmus nem más mint fasizmus. Nagyon nehéz megmondani, hogy hol a határ és mit tekintünk szélsőségesnek, egyrészt érzékeny lelkivilágú művészek hajlamosak egyből „farkast” kiáltani, másrészt a mai modern ún. „illiberális demokráciák” már nem totalitárius rendszerek, hiszen nem törekednek a társadalom és a gazdaság minden területére benyomulni. Ezek már a modern kor követelményeinek megfelelő, táplálékkiegészítőkkel és ízfokozókkal feljavított diktatúrák – a megállapítás persze szubjektív, hiszen például egy szélső balos anarchista szinte mindent diktatúrának lát. A párhuzamok és a tendenciák viszont szembetűnőek és egyértelműek.

Elmordorosodás

Tolkien nagy regényfolyamát, A gyűrűk urát alighanem a fasizmus mozgalma ihlette, ezért nem légből kapott, ha a hasonlatot tőle kölcsönözve azt mondjuk, hogy egy adott országban a társadalom életének különféle területei ki vannak téve annak, hogy elfoglalják az orkok, a trollok, az agresszív sötétség erői. Szemmel láthatóan végbement ez a folyamat nálunk a média jelentős részén, a kultúrában, a sportban, az oktatás nagy részében. (Bár valamilyen mértékig igaz lehet, hogy ez a fajta sötétség másfajta jellegű sötétségeket váltott fel, ez nem jó érv, mert nem lesz Bayer Zsolt vagy Schmidt Mária írásai nyomán sem több világosság.) Mindebből persze a nagy többség semmit sem érez – de ez egyáltalán nem megnyugtató. Nem akarok károgni, csupán egy extrém példa a felszín csalóka voltára, ahogyan a venezuelai bőség országa pár hónap alatt mordorfölddé változott. Legtöbbször szerencsére nem ennyire látványos, ahogyan a harcias magatartás, a háborús logika lassan kiüresedik, amint a destruktív szemléletű primitívség lassan megérleli a maga keserű gyümölcsét. (Lehet, hogy túl pesszimista vagyok? Tessék meggyőzni, hogy a dolgok lényegében rendben vannak, csak szükség van némi szájkaratéra.)

Demokratikus és diktatórikus is, kettő az egyben

A demokrácia vagy diktatúra: mára kiderült, hogy ez a fajta szembeállítás nem igaz, mert ha nyelvtanilag  nem is helyes, mégis van olyan, hogy demokráciább és dikatúrább, tehát léteznek különféle szintek valamint átmenetek is a kettő között. Az orbáni modell valahol a kettő közötti, a legfontosabb mégis a tendencia, hiszen Hitler is szabad választásokkal jutott hatalomra, és – honnan ismerős ez? - rengeteg konzultációt tartott (népszavaztatott), majd kiszorított mindenkit maga mellől. Mussolini és Hitler voltak az elsők, akik a média (a rádió és a sajtó) minden lehetőségét felhasználták a saját demagóg céljaikra. Látunk ehhez hasonlót ma is? A tendenciára visszatérve tudni kell, hogy Ceausescu a hatalomra kerülésekor nagyon felvilágosult vezetőnek számított, a román állampolgár kvázi szabadnak érezte magát és csak fokozatosan épült ki a kommunista diktatúra személyi kultuszon alapuló őrült rendszere. A „vezér” eleinte óvatos, egy idő után azonban belátja, hogy a nagyhatalmak nem tudnak semmit sem tenni, megvannak a maguk saját problémái, és a stabil, kiszámítható rendszereket általában tiszteletben tartják. Orbán is kimondta, hogy ma már nem ijedne meg egy Tavares-jelentéstől és „elmegy a falig” az EU intézkedéseivel szemben, mert rendszerint úgyis az történik a végén nálunk, amit ő szeretne.

Hogyan lehetnek az ilyen rendszerek gazdaságilag viszonylag sikeresek?

Orbán rendszere gazdasági sikereket tud felmutatni, éppúgy mint annak idején Franco, Hitler, Mussolini állama: stabilitást tekintve és gazdasági növekedésben is felülmúlva az őt megelőző kormányokat. Fixa ideám, hogy ennek egyik fő oka a gazdasági protekcionizmus: az Orbán-Matolcsy páros nem szép eszközökkel ugyan, de valahogyan elérte, hogy a pénz nagyobb része bent maradjon az országban. Emellett egy jelentősebb kormányváltás mindig lehetőségeket ad újfajta módszerek bevezetésére, mint annak idején nálunk Gömbös Gyula kormányról is elmondható volt, hogy a fasiszta színezete ellenére a programjai egyáltalán nem voltak sikertelenek. Igaz viszont, hogy jelentős EU támogatások és az itt levő multik nélkül mindez nem ment volna – az ideológia ellenére a gazdaság bizonyos területeit óvatosan kezelik, visszafogva a „bizsergő tenyerüket” és olyan ösztöneiket, hogy levágják az arany tojást tojó tyúkokat. A külföld-ellenesség nagyobb részt inkább verbális marad, ráadásul a nyitott határok is szelepként szolgálnak, mivel a munkavállalók több mint egy tized részét kitevő több százezer agilis ember külföldön dolgozhat, jelentős áldozatok árán elfogadható életszínvonalat biztosítva magának. Ez már tipikusan a lightos, modern változat. Akármennyire is feljavított, mégsem lehet elég sikeres hosszú távon. Hitler állama sem volt olyan sikeres gazdaságilag mint a későbbi NSZK, Franco is lemaradt a demokratikus Olaszországtól és Mussolini állama sem érte el az ottani nagy nemzeti összefogás ellenére még a Horthy-Magyarország szintjét sem. Az ilyen rendszerek egyértelműen nem versenyképesek, sőt hosszabb távon gazdasági elmaradottságot okoznak.

Mért mondhatjuk, hogy hosszabb távon borítékolhatóan kudarcos?

Kristálygömbünk ugyan nincs, de a tapasztalatok és előjelek nem túl biztatóak. Annak ellenére sem, hogy lightos és feltuningolt, így például inkább a pozitív diszkrimináció érvényesül a negatívval szemben, amikor a támogatásokat a célcsoportok kapják. Emellett nem létezik korrupció sem, csak a nemzeti tőke erősítése, bár nemzeti helyett inkább a haveri szó használata a helyes. A „haveri” ebben az összefüggésben egyébként politikailag megbízhatót jelent – róla tudjuk, lecsekkoltuk, hogy nem fog keresztbe tenni és olyat lépni, amely nem illeszkedik teljesen a hatalom elképzeléseihez. Azért lesz borítékolhatóan kudarcos, mert általában nem tud megújulni, az állami vezetés lassan bemerevedik. Kudarcos, amint bürokratákat igyekszik faragni mindenkiből, a katonás fasiszta rendszerekre jellemző a felelősség továbbhárítása a vezérkar felé, a „parancsra tettem” elvének hangoztatása. A legfőbb oka, ha kudarcos lesz az, hogy nem növeli az állampolgári bizalom szintjét, amely a gazdasági fejlettséggel és fejlődéssel bizonyítottan egyenesen arányos (hiszen szélesíti a társadalmi együttműködés formáit). A magyar polgár a kelet-európai társaihoz hasonlóan sok évtizede a bizalmatlanság légkörében él: rendszerek jöttek-mentek a feje fölött, de őt nem érintették meg. A társadalom teljes passzivitása talán a fő oka volt a rendszerváltás utáni gazdasági kudarcoknak. Most viszont végre visszatértünk a régi jó langyoshoz hasonló szisztémába, amely biztonságot nyújt az egyén számára: a túlságos biztonságra törekvés pedig nem más mint gyávaság, a konfliktusok kiküszöbölése (pl. NER) pedig egyértelmű szervilitás.

Ugyanolyan rasszista mint régen

A „rasszizmus” szó használata már megint egy darázsfészek, én is tudom, hogy létezik olyan, hogy csoportos önvédelmi reakció, reflex, ebben a jelentésben inkább a túlreagálást és a túl merev kategorizálást (mindenki gyanús, aki egy adott csoportba tartozik) értem alatta. Mondjuk ki, hogy a régi koncentrációs táborok modern, lightos változata nálunk a menekülttábor, és a muzulmán vallásúak jelenleg azok a zavaró elemek, akiket valahogyan ki kell küszöbölni, távol kell tartani. Ez olyan egyszerű mint a 2x2 (a fenét az), mindenféle kifinomult gondolkodású értelmiségiek csak zavart keltenek. (Nem véletlen, hogy annak idején is Thomas Mann és sokan mások emigráltak, mert a náci légkörben nem tudtak dolgozni.) Ne is nagyon képezzünk humán értelmiségieket, önálló gondolkodásra nincs szükség, a külföldről támogatott civil szervezetek felfogása szintén zavaró számunkra – persona non graták. (Milyen árulkodó szó, hogy elítélem azt, ami „civil”, azaz polgári - hiszen ellentéte a katonai.)

Lehet ugyan a modern fasizmus lightos, gluténmentes, sok mindentől mentes, de biztosan nem „alkoholfrei”: hiszen láthatóan megrészegíti és meghülyíti az embereket, vagy legalábbis azokat, akik beszopják. Az egyetlen megoldás a helyzetre a kijózanodás. Amíg ez be nem következik, addig a "fasces" mint egy csoport jelzője leginkább egy trágár asszociációt idéz.