"Tekerjétek fel a térképet, egy jó darabig nem lesz rá szükség." William Pitt brit miniszterelnök mondta ezt az austerlitzi csata után. Nálunk is most ez a helyzet: a magyar politika térképén csak egyetlen párt maradt, a következő egy-két évben teljesen övék a terep.

Mennyire "sajnálom" azokat az ellenzéki politikusokat, akik "ügyes" taktikázásuknak köszönhetően megnyerték, hogy statisztálhatnak ebben a rossz komédiában, amit magyar parlamentnek neveznek.

Mert azt ugye mindenki tudja, hogy minden lényeges dolog éveken át a Fidesz berkeiben fog eldőlni, még inkább a színfalak mögött mint eddig. A felhatalmazásuk pedig gyakorlatilag korlátlan.

Semmi jót nem remélhetünk a következő években: végképp keletre kerültünk, távol Európától.

Akikkel valóban együtt érzek az olyan szavazók, akik előzőleg alaposan tájékozódtak és megfontolt döntést igyekeztek hozni. Külön tiszteletem azoké a fiataloké, akik most szavaztak először és még a sorban állást is vállalták: őket végképp semmi felelősség nem terheli abban, hogy ide jutott ez az ország.

Ide kívánkozik egy régebbi cikkem: A falu és a város ellentéte hozza létre a kettészakadt társadalmakat. A mai Magyarországon egy kis faluban vagy a fővárosban élni majdnem akkora különbséget jelent már, mint a Star Wars űrvárosai és a buckalakói között.

Ez pedig világjelenség: az USA-tól Britannián át Indiáig, az egy országban élők is mintha eltérő kis univerzumokban lennének, a különféle "valóságok" szinte köszönő viszonyban sincsenek egymással. Trump szavazói a rozsdaövezetekből vagy a brexitet megszavazó angol vidékiek e tekintetben jobban hasonlítanak a magyar falvak lakóihoz mint a Kaliforniában vagy a londoni Cityben élőkhöz.

Igazi polgári szemléletet tükröző politikai kultúra nálunk egyértelműen a fővárosban van, valamint a nagyobb városokban (Pécs, Szeged, Miskolc), ahol az ellenzék győzni tudott vagy legalább szoros volt a verseny.

Más országokban sincs ez másként sajnos, kivéve persze a németeket, a "bezzeg" Észak-Európát, ahol a falvak ugyanolyan urbanizáltak mint a városok.

Magyarország viszont reménytelenül kettészakadt, élesen elvált egymástól a konzervatív felfogás és a modern. A múlt vasárnapi választás még inkább polarizálta az embereket, valóságos aknamezőként képes robbantani a jó kapcsolatokat is.

Na de nem az a célom, hogy csatlakozzak a demokráciát sirató kórushoz, (hiszen egy hosszadalmas tanulási folyamatban van a társadalmunk), hanem hogy pár új szempontot adjak a választás értékeléséhez, hogy könnyebben helyre tudjuk tenni magunkban azt, ami történt.

A magyar társadalom eloszlása a különféle értékrendszerek mentén nem nagyon különbözik mondjuk a franciáktól: nálunk is a mérsékelt konzervatív tömb a legnagyobb, ezt követi a baloldal és tőle kissé elmaradva a szélsőjobb. A torz magyar pártstruktúra és az aránytalan választási rendszer teszi csak lehetővé, hogy egy viszonylag szűk klikk az egész társadalom fölött hatalmat tud gyakorolni.

A demagóg kampány persze ezt a helyzetet nyilvánvalóan tovább torzította.

Az is a jelenlegi kormány mellett szólt, hogy a gazdaság szénája jól áll, amely erősítette a szavazóbázisuk eltökéltségét.

Lehetett tehát számítani a Fidesz fölényes győzelmére, én magam is arra tippeltem a választás előtti napon.

De térjünk vissza a lényegre, amiről a cikkem szól: a kétféle életforma elszakadásáról és hogy mit tudunk ezzel kezdeni.

A falusi társadalom kulturálisan ma is az egykori paraszti életformákhoz közelít, amelynek nem erőssége a szellemi tevékenység. A kormánypropaganda nem tisztességes módon használta fel, hogy a képi információ és a beszéd eleve nagyobb hatással tud ránk lenni mint az írott szövegek, amelyeket ugye értelmezni kell tudni. És akkor pedig még nem beszéltünk arról, hogy a magyar lakosság legalább ötöde funkcionális analfabéta, nem olvas el egy sort sem, ha nem nagyon muszáj.

Viszont szó nincs arról, hogy ezeket az embereket lenézném, inkább csak azt sajnálom, hogy a kétkezi munkát végző emberekkel mennyire nehezen tudjuk megérteni egymást, amint én magam is megtapasztaltam ezt egy konkrét esetben a választást megelőző napokban. A jó munkakapcsolat ellenére sem tudtam hatásosan érvelni, a kollégám kiindulópontja, tehát ahonnan "kiindulva" káromkodni kezdett, annyira más volt. (Nem részletezem, hol volt a tyúkszeme:... migránsok, hát persze.)

Itt jön be a képbe olyasmi, hogy érzelmi intelligencia, amely legalább olyan fontos mint az IQ. Ez az, amiben mai ellenzékünk nagy része, sőt a nyugati politikusok többsége kicsit sem jeleskedik.

Pedig a logika mögött érzelmek is vannak, sőt Freund Tamás agykutató akadémikus is az érzelmek fontosságát hangsúlyozza, amikor a tanulási folyamatokról beszél. (Nem mellesleg néhány nyelvcsapással a NER ideológia irányában.) Köztudott, hogy azt az információt jegyezzük meg legjobban, amely mögött érzelmek is vannak.

Egyik ilyen érzelem, amit a kormány sugall, hogy "nem hagyunk magadra, melletted állunk". Egy csoport részének érezheted magad. Ezt pedig csak baromira szimbolikus eszközökkel tudja alátámasztani: némi rezsitámogatással, egyes multik "szívatásával", a "Brüsszel" ellenes harccal vagy akár közmunkával - ami a kis falvakban nagyon bejön. (Halászni ugyan nem tanulnak meg, de egy kis halat azért kapnak olykor.) A nyugati határszélen is nagyon bejön, de más országokban élő vagy dolgozó magyaroknak is bejön, ami nem újdonság. Az ÉRZETE annak, hogy ez a kormány majd megvéd, ha kell (a "védelmi pénzt meg majd úgyis mások fizetik meg).

A baloldaliak erre nem képesek, (sőt ilyen szinten még a Jobbik sem) hiába nagyobb mértékű a korrupció manapság mint régen. (Amint tudjuk, néhány milliót ellopni az egyszerű állampolgár számára sokkal felháborítóbb mint ha milliárdokat lopnak el, hiszen a milliárd az már számára felfoghatatlanul nagy szám.)

Semmi különös nincs abban, hogy a Fidesz ennyire agyonnyeri magát - sőt, már szerintem annyira túlnyerték magukat, hogy a mostani győzelmük talán már számukra is kínos helyzetet és szükségtelen mértékű hatalmat eredményez.

Viszont: A kissé idősebbek számára különös kellett volna hogy legyen anno, hogy nálunk (és csak nálunk) a kommunista utódpárt háromszor is kormányra tudott kerülni.

Ez már feltűnő kellett volna hogy legyen, hiszen ilyesmi csak Kádár János országában lehetséges. Ahol az állami gyámkodás a megszokott, az elvárt norma.

Kapitalizmus itt nem kell, legfeljebb gulyáskapitalizmus - ha már egyszer a gulyáskommunizmus volt az etalon.

Ahol a liberalizmus a társadalom nagy része számára nem volt összehozható (kompatibilis) a falusias, paraszti mentalitással (amelyet még városias életmód estén is a családi hagyomány tartott fenn). Nem annyira a gazdasággal volt itt a fő baj Gyurcsányék idejében, - bár azzal is akadtak problémák, - mint inkább azzal, hogy generációkat hagytunk magukra. Ami valamennyire elfogadható volt az akkori baloldaliak nagy része számára - ez köszönt vissza a mostani választásban.

A "migrizés" pozitív tartalma lehet olyasmi, hogy egy nagy család vagyunk, ezért egységesen lépünk fel és hozzánk tartozni bizonyos kiváltságot jelent. (A nemzet fogalmának felhasználásáról van szó persze, - vagy inkább a kihasználásáról?)

Nem nézem le János bácsit vagy Bözsi nénit sem (ki fogják hozni szerintem, hogy itt komoly generációs ellentétek is a felszínre jöttek sajnos), azért nem, mert van mit tanulni tőlük. Mondjuk modern szóval, hogy "Despacito" (egy buta slágerből lett világszám) : engedd el a stresszt és lazulj le. Az ő életmódjuk semmivel sem kevésbé egészségtelen, de nem is értéktelen. Földhözragadtabbak ugyan, de kevésbé foglyai a virtuális valóságnak.

Ebbe a másfajta életmódba nem nagyon fér bele olyasmi, hogy személyes szabadság, - de nézzünk magunkba, hogy akik szerencsésebb helyzetben vagyunk, tényleg jól élünk-e a személyes szabadságunkkal? Most őszintén: érdemes ennél a kérdésnél egy kicsit megállni a cikk elolvasása után.

Azt a kérdést is mindenképp érdemes feltenni, hogy eleve lenézem és megvetem-e a másik embert, aki könnyen beszopja a kormánymaszlagot vagy pedig (ezt félretéve) képes vagyok-e valódi kapcsolat építésére, hogy tanulhassunk egymástól?

Képesek vagyunk-e az egyszerű, érzelmesebb megközelítésre (a kritikai szemléletet ily módon zárójelbe tenni néha), a közösségi és a természetközeli életmódot is tisztelni.

Ez persze furcsán és fellengzősen hangozhat, de valójában eléggé egyszerű dolgokról van szó. Ami persze nekem sem megy jól.

Amit viszont úgy tűnik, hogy még Freund Tamás sem tud, mert talán még az ő szemléletmódja is szelektív: a hálózatkutatók szerint a társadalom szövetét a gyenge kapcsolatok tartják fenn. Nem pedig a szoros, családias kötelékek.

Most persze mit papolok itt, hiszen a jó ízlésűek ki vannak akadva, hogy mit csináltak már megint ezek a "birkák". Ez az, amit meg kell tudnunk először emészteni. Sőt, engem is nagyon bosszant, hogy a kormány a magyar társadalmat tovább züllesztheti.

Amiről itt papolok az már túllépés a politika világán, nem arról szól hogy ki kit győz le vagy kinek az érdekei a fontosabbak.

Sőt, csodák is vannak néha, még Orbán Viktor is elhagyhatja egyszer még az erő "sötét oldalát", ki tudja. Talán, hogy nem érzi már annyira fenyegetve magát, egyszer "megtér" ő is a jó oldalra, Balog Zoltán szavaival.

Valószínűbb azonban, hogy a következő években tovább folytatódik a "Tökmag Jankók dáridója". A Fidesz pedig olyan nagyra nőhet, hogy egyszer csak kipukkad mint egy kis gömböc - leginkább ebben bízom, ha egyáltalán valamiben. (Bár ez most kincstári optimizmusnak látszik, hiszen semmi jelét nem látni ilyen fordulatnak.)

A magyar politika térképén most csak egyetlen dudás maradt. A helyzet azonban még egy-két év elteltével alapvetően megváltozhat, kedvező vagy még kedvezőtlenebb irányba egyaránt.

Ezzel együtt csoportos érdekvédelemre, kiállásra magunkért mindenképpen van még van lehetőség, sőt alighanem szükség is lesz rá jobban mint eddig, a hatalom túlkapásaival szemben.