Mennyiben tükröznek gazdasági elveket és mennyiben hatalmi megfontolásokat a kormány legutóbbi döntései?

A fenti kérdés első feléről könnyebben és világosabban lehet beszélgetni, konkrét példákkal, a második fele azonban már nehéz téma, a "hatalom" világa olyannyira sötét, hogy a legtöbben nem is vagyunk tisztában a valódi mibenlétével, végzettségtől és társadalmi státusztól nagyjából függetlenül. Az ideológiák azonban egytől egyig hatalomról szólnak, én magam pedig arra teszek folyton kísérletet, hogy a különféle mögöttes, ösztönös hatalmi logikáikat megmutassam. (Nyilván nekem is megvannak a korlátaim e téren, én is bevettem annak idején bizonyos nagy lózungokat, csak épp liberális oldalról....)

Gazdasági ésszerűség?

A konkrét kérdés úgy hangzik, hogy mennyire értelmesek gazdasági szempontból a kormány fejlesztési törekvései, például azok a támogatások, amelyeket a falvakra költenek? (L. például itt vagy itt.) Az én tudásom nem elegendő ennek eldöntéséhez, a sejtésem azonban, hogy a támogatások jó része puszta pénzkidobás. A gyanúmat az alábbiak támasztják alá:

1.Sok az eszkimó és kevés a fóka. Tokaj körzetében is számos település verseng, de két-három valszeg elég lenne, mert ennyire már nincs megfelelő szintű érdeklődés és fizetőképes kereslet. Nem tartom ésszerű elvárásnak, hogy például egy átlagos alföldi vagy dunántúli faluban hirtelen fellendüljön az idegenforgalom pusztán külső támogatások eredményeként. Ha nincsenek speciális tájelemek (pl. Balaton, Őrség, Mátra stb.) vagy speciális helyi termékek, akkor ez hiú remény marad. Kicsit olyan ez mint a wellness-fürdők "túltermelése" az utóbbi időkben.

2.Az állam nem képes meghatározni felülről, hogy melyek az értelmes programok, csak a helyben lakók. Ha vannak életképes helyi kezdeményezések, azt érdemes támogatni, felülről csak erőlködés lesz a végeredmény és az, hogy az ott élők közül néhányan jól járnak (de a nagy többség nem). Erre egy példa, hogy hiába volt "anno" kormányprogram, hogy legyünk a vas és acél országa, mégsem lettünk azok...

3.Az idegenforgalom sehol sem lendíti fel a gazdaságot: sem Horvátországban, sem Görögországban, sem Olaszországban, sem Egyiptomban nem volt képes erre - bár fontos bevételi forrás, de sehol sem vált igazi húzóágazattá, főként a szezonális jellege miatt.

4.A különféle kormányoknak a leszakadó régiók felzárkóztatására tett kísérletei nagyon nagy többséggel kudarcosak szoktak lenni, nem képesek a fennálló trendekkel szemben működni. Így ha egyes falvak népessége csökken, annak valószínűleg mélyebb okai vannak. Világtendencia egyébként a nagyvárosi agglomerációk növekedése és a falvak többségének sorvadása (bár vannak ellenpéldák is, például Németország és Észak-Európa egy részén.) A falvakban egyszerűen nincs elegendő munkahely, sem elégséges szintű szolgáltatás.

Ezzel együtt helyes törekvésnek tartom a kormány részéről a falvak támogatását és az idegenforgalom fejlesztését. Teljesen jó irány, hogy a hét közben a stresszes városi munkát jól kiegészítheti a falusi pihenés a hét végén. A kérdés inkább, hogy nem arról van-e szó, hogy eszetlen sok pénzt tolunk bizonyos dolgokba, egy szakértőt idézve "dagasztva a semmit".

Úgy gondolom, hogy a városi középosztály inkább aprópénzt költ a falvakban: néha elmegy egy-két étterembe, évente egy-kétszer megszáll és vásárol pár helyi terméket a fesztiválokon... Hiába a SZÉP kártya mint "AZ" egyetlen megmaradó cafeteria, adómentes juttatás, a középosztály a pénze nagy részét inkább a dráguló szolgáltatásokra fogja elkölteni és még a külföldi utak, a nívós üdülőhelyek is többnyire vonzóbbak mint egy átlagos falusi panzió. Ráadásul a középosztály és felső osztályok nem elég nagyok, nem elég szélesek nálunk, az alsó-közép osztálynak viszont nincs elég vásárlóereje, nem fog költeni még benzinre sem, nemhogy panziókra. Kérdéses az is, hogy a külföldi turisták számára elég vonzó-e és elég speciális szolgáltatásokat tud-e nyújtani a magyar falusi turizmus - a kevéssé gondozott, parlagfüves tájaival mondjuk az osztrák hegyi szálláshelyekkel összehasonlítva.

A hatalom logikájával jobban magyarázható

Az erősen jobbra tolódott, szélsőségesen konzervatívnak mondható magyar kormány nyilvánvaló hatalmi okokból is preferálhatja a falvak fejlesztését. A falvak szavazórétege a leginkább kormánypárti, ott van az igazi "csendes többség". A konzervatív életminták propagálása, sőt kimondott erőltetése a kormányideológia alapját képezi. Másrészről ide kívánkozik egy kissé provokatív mondat is, amely leginkább csak közbevetés: bevándorlók és leszármazottaik mint szavazóbázis nagyobb eséllyel kevésbé konzervatív kötődésűek lennének, például a londoni bevándorlók nagy része a brexit ellen szavazott. A bevándorlás viszont egyértelműen a nagyvárosokat célozza, nem a falvakat.

Ösztönös feudális mintáról van szó...

Konzervatív felfogásúnak azt az embert nevezném, aki a legkülönfélébb kulturális hagyományokból merítve értékőrzőnek mondható, ezzel szemben a mai magyar jobboldal aktív és publikus része leginkább egyetlen korszakra fókuszál: a középkori, rendies magyar társadalom az etalon. Ennek egy jól látható jele az új magyar arisztokrácia ("NER lovagok") megjelenése a falvakban, ami önmagában lehet vagy lehetne pozitív jelenség is. Kis kastélyokat, kúriákat építenek állami támogatással (még ha panzióknak is nevezik), ami a szememben inkább státusszimbólumnak tűnik mint fontos és előrevivő fejlesztésnek. Persze lehet, hogy csak az irigység beszél belőlem (remélhetem, hátha így van...)

...eléggé nyilvánvaló történelmi előzményekkel

Az közhely, hogy Magyarország fejlődése mennyire eltér Nyugat-Európától, nem lévén saját (leginkább csak német és zsidó származású) polgársága, emiatt a polgári értékrendszer terjedése lassabb volt. Az is közismert, hogy országunkat görcsbe rándította Trianon sokkja, egy olyan reakciót okozott, hogy "ha a modernizáció ezt jelenti, akkor köszönjük, de nekünk nem kell..." Az viszont kevéssé köztudott, hogy a környező országokhoz képest is vannak különbségek: sem Csehországban, sem Szlovákiában, sem Románia erdélyi részén nem volt ilyen erős kiváltságos (adót sem fizető!) nemesi réteg mint nálunk, egyedül a lengyeleknek volt hasonlóan jelentős saját nemesi osztályuk... tehát az EU jelenlegi legkonzervatívabb vezetésű országainak. A nemesi vagy a dzsentri (azaz funciótlanná vált nemesi) értékrendszer rejtetten tovább élt nálunk a szoci-komcsi rendszerben, a hatalom előtt a nyakukat behúzó, hajbókoló "parasztok" tömkelegével (nem beszélve arról, hogy egyébként is jelentős paraszti hagyományokkal rendelkezünk). Emiatt van a hatalomnak és a kiváltságok feletti szemhunyásnak annyira erős respektje az ország kevéssé polgárosodott részein, azaz majdnem mindenhol, de különösen a falvakban. És emiatt érezzük az "átkos" rendszer kiskirályait a maiakhoz hasonlónak.

Nincs pozitív kiválasztódás, inkább kasztosodás

Amitől félek és többen félnek nem az, hogy a magyar arisztokrácia nagyon erős lesz (ami voltaképpen egy természetes és üdvözlendő folyamat is lehet), hanem a "humán erőforrásokkal való gazdálkodás" szintjének további romlása, a tehetségek elkallódása a "csókosokkal" szemben. A magyar arisztokrácia és az új nemesi (bennfentes) rétegek ugyanis inkább negatív szelekciót gyakorolnak és különféle kasztokat hoznak létre, amelybe nem tartozhatnak bele a mély szegénységben élők (például a hagyományos cigány életformához hasonlóban élők, a hajléktalanok, a szellemi sérültek vagy maradandó egészségkárosodásal elők), az eltérő szexuális orientációjúak, a más politikai értékrendet vallók (liberálisak vagy szocik), más rasszhoz tartozók, stb. Ha ezt a szelekciót elég sokáig gyakoroljuk és túl szigorúak vagyunk, akkor egy idő után a merítési bázisunk annyira leszűkül, hogy nem marad senki aki igazán tehetséges, mert hiába elfogadható például az alkoholizmus, ha az alkeszek (és más szenvedélybetegek) magukat zárják ki a közösségek fejlesztéséből.

Mondjuk ki, hogy a normalitás megszállott követése éppúgy mint az emberek virtuális kasztokra osztása voltaképpen náci, fasiszta vonás és a magyar társadalom hétköznapjaiban sajnos nem ritkák a verbális agresszió szintjén a fasisztának nevezhető megnyilvánulások. (A nácik a horogkeresztet nem véletlenül egy kasztos társadalomból, az indiaiból vették át, bár az eredeti jelentéséből kiforgatva.)

Ha nem akarunk ilyen drámain fogalmazni, akkor is azt mondhatjuk, hogy a magyar társadalom Európában az egyik legkevésbé mobilis, ráadásul a mobilitása (az átjárhatóság az egyes rétegek között) csökkenőben van, szó sincs bármiféle esélyegyenlőségről. Egy jellemző közfelfogásról van szó, amelyre a kormány még inkább ráerősít: még a különféle korcsoportokba tartozó emberek is kissé elkülönülnek, kasztokat alkotnak például egy munkahelyen - ami tőlünk nyugatra általában kevéssé jellemző.

A labdarúgás mint az új elit egyik hobbija

Ha az új elit teljesítményét a magyar foci helyzetén mérjük le, a helyzet eléggé siralmas. Még tavaly készítettem egy kimutatást, amely szerint az egyes országokban a foci helyzete hosszú évek átlagát véve nagyjából arányos a rendelkezésre álló összes pénz mennyiségével (nem egy főre eső, hanem összes GDP-ről van szó). Ebből a trendből felfelé lógnak ki a portugálok és a horvátok, lefelé pedig a finnek (akiknél legalább a jégkorong erősnek mondható), az angolok és a magyarok.

A hétköznapi előítéletességgel szemben a teljesítményközpontú szelekciót mutatja számomra az, hogy a legtöbb nyugat-európai ország csapatai (német, belga, holland, francia, portugál, svájci, angol) tele vannak bevándorlókkal - ezek az országok nem mellesleg általában jobb eredményekkel is büszkélkedhetnek. Ezzel szemben a magyar foci köztudottan belterjes, zárt világ, ahol alig vannak például cigány fiatalok. Másrészt azt szokás mondani, hogy mindenki ért nálunk hozzá, ami igaz is - olyan szinten valóban értünk, mint amit a különféle "szakértők", edzők és sportvezetők közhelyes megszólalásai mutatnak.

A magyar bajnokságban pedig a csapatok nagy részénél a délszláv és más kelet-európai vendégmunkások száma  a kulcsjátékosokat tekintve szinte már meghaladta a magyarokét annyira, hogy idén már egy limitet kellett állítani, - a kupacsapataink ennek ellenére sem ellenfelei még az európai középmezőny (szomszédos országokbeli) csapatainak sem. (A nagy nemzeti bajnokságokban viszont elvétve szerepel csak magyar játékos.) Még egy anomália, ami máshol nem jellemző, hogy még számos nagyvárosnak és középvárosnak nincs élvonalbeli csapata, Mezőkövesdnek, Felcsútnak, Kisvárdának viszont van - tulajdonképpen helyi politikusok hobbicsapatairól van szó.

A labdarúgás azonban csak egy példa arra, hogy az állam és az állam kegyeltjei hogyan "fejlesztenek" bizonyos területeket. Hasonló példák lehetnének az állami tömegközlekedés vagy az egészségügy működtetése és mindazon szektorok, ahol az állam a legelemibb piaci törvényeket kontár módon felülírni igyekszik.

Ők valójában nem a hatalmat akarják, csupán kontroll alatt tartani az eseményeket,

amit viszont nem tudnak vagy nem ismernek be, hogy a kettő között nincs különbség: a hatalom a mindenek feletti kontrollról szól, és a kormányunk mostanában újabb és újabb területeket von az ellenőrzése alá. Az állatvilágban is jellemző az egymás fölötti hatalom gyakorlása, mondhatnánk hogy természetes jelenség - azonban az ember esetében csak egy bizonyos határig mondható annak. Az igazi hagyományokban lehet az akár indiai, keresztény, görög vagy római, amelyek az igazi konzervatív életszemlélet forrásai, a hatalom korlátozásáról és megosztásáról legalább annyi szó esik van mint a hatalom gyakorlásáról, amely általában véve sem túl hangsúlyos más erényekkel (mértéktartással, együttműködéssel, szeretettel, megvilágosodással stb.) szemben. A hatalom Jézus és Buddha életében is kísértőként jelenik meg leginkább.

Vannak országok, ahol már megtanulták, hogy a túlságos hatalomkoncentráció nem jó vért szül: spanyolok, németek, portugálok, görögök, japánok vagy még a franciák is képesek voltak levonni a megfelelő történelmi tanulságokat. Azokban az országokban viszont, ahol a történelmi eseményeket nem képesek a helyükön kezelni vagy az ez irányú családi krónikák már a homályba vesztek, ott inkább csak a hatalom áldozatainak tudják magukat elképzelni, nem ismerik még a hatalommegosztás előnyeit, sem a hatalmon levők visszaéléseinek hosszú távú veszélyeit.