A valószínű válasz nemleges, hiszen nagyon ritka eset, hogy valakit meg tudjanak védeni a saját hibás törekvéseivel szemben. Sőt, erre mifelénk sokan fordítva szeretnék beállítani a dolgot: Kelet-Európa akarja megvédeni Nyugat-Európát attól, hogy bevándorlók befogadásával szakadékba rohanjon.
Valójában Kelet-Európának (a volt szocialista országokat értve ez alatt) távolról sincs elegendő súlya és befolyása ahhoz, hogy lényegesen változtasson a migrációs trendeken. 1992 és 2017 között az öt legnagyobb nyugat-európai ország lakossága 25 millióval nőtt, ugyanezen időszak alatt Kelet öt legnagyobb országa összesen 14 millióval fogyott. (Az arány 295:269-ről 320:255-re változott.) Nyilvánvalóan a régóta tartó migráció hatására miatt nőtt meg a Nyugat lakossága, ahol a természetes fogyás már régebb óta jellemző mint keleten. Emellett még az állampolgároknak általában úgy 5-10%-át tették ki a vendégmunkások 2015-ben, akik a volt szocialista országok nagy részében csak 0-2% közötti arányt képeztek, tovább nyitva ezt az ollót. Nyugat-Európa gazdasági ereje jelenleg sokszorosa a Keletének ami köztudomású, ráadásul a legnépesebb és legfejletlenebb kelet-európai országok integrációja túl nagy falat lett volna az EU számára, ezért Kelet egy része hivatalosan is "tömbön kívüli" maradt és nagyrészt az orosz érdekszféra része.
Az EU túl bürokratikus és "túl demokratikus"
Amiért a Nyugat sem tudja rákényszeríteni akaratát a keleti félre, annak (gazdasági érdekeltségektől függetlenül) az a fők oka, amiért az EU szervezetét egyébként sokan vádolják is, hogy nehézkesen és bürokratikusan működik. Emiatt bármilyen elmarasztaló jelentés is szülessen egy országgal (jelen esetben Magyarországgal vagy Lengyelországgal kapcsolatban), annak a gyakorlatban nagyon nehéz érvényt szerezni. Az EU szellemiségét a konszenzusos döntések jellemzik, például a legtöbb kérdésben egyes országok vétójoggal rendelkeznek. Az EU alapítóiban nem merült fel annak idején, hogy kellően hatalomorientált és machiavellista politikusok könnyedén visszaélnek ezzel az elvvel és képesek a számukra kedvezőtlen döntéseket különféle módon megtorpedózni vagy akár a szervezet mechanizmusait a működőképesség határáig akadályozni. Tehát ha valaki elég sokat "pattog és kekeckedik", azzal szemben valószínűleg nem fognak szankciókat alkalmazni, hiszen mindig vannak fontosabb kérdések is napirenden (pl. brexit tárgyalások, a valutaunióval kapcsolatos kérdések, pénzügyi válsághelyzetek, környezetvédelmi kérdések, külpolitikai és gazdaságfejlesztési problémák stb.)
Ez a fajta szervezet tehát csak úgy működik megfelelően, ha mindegyik tagja egyrészt elfogadja a játékszabályokat, másrészt kompromisszumkészséget tanúsít - nem pedig kihasználni igyekszik a maga számára a rendszer gyengeségeit.
Valójában nem a migrációról van szó, hanem mélyebb, rendszer szintű kérdésekről
A migráció kérdése csak az egyik sarkalatos pont, ahol a lakosság NAGY TÖBBSÉGÉBEN eltérő a kérdés megítélése a volt nyugati és keleti tömb között (az utóbbiba a volt NDK-t is beleértve, a tömeges migráció elleni tiltakozás nem véletlenül Chemnitzben robbant ki.) A világnézeti különbség ennél sokkal mélyebb, úgy szokták mondani, hogy a kapitalista rendszer győztesei és vesztesei között húzódik, de szerintem ez pontatlan, én úgy határoznám meg, hogy a versenyben gondolkozók és a versenyképességükben nem hívő emberek között. Focinyelven szólva keleten sokkal többen vannak, akik úgy vélik, hogy nem képesek labdába rúgni: nagyobb a gazdaságilag elmaradott területek aránya, a kisnyugdíjasok és a falvakban tartós munkanélküliek, közmunkából élők száma. Az persze nem igaz, hogy ők többségükben ne lennének alkalmasak piacilag versenyképes értékteremtésre, azonban a volt szocialista térfélen mindig sokkal többen voltak olyanok, akik nem annyira saját képességeikben, hanem állambácsi segítségében bíztak és máshogyan szocializálódtak (kapcsolati tőkére építenek a számukra túl elvont és gyanús "versenyképesség" helyett).
A kapitalizmus-ellenesség egyes országokban a nemzeti identitás részévé vált
Nagy történelmi hagyományokkal rendelkező országok mint Magyarország vagy Lengyelország hajlamosak identitásukat a múltból eredeztetni, amely egy erősen konzervatív szemléletet hoz be a politikába. (Szlovákiára, Csehországra, Romániára ez az elemzés emiatt jórészt nem is érvényes.) Ha ezek az országok a régmúlt dicsőségére vágynak, akkor szembe kell nézniük azzal, hogy jelenleg milyen nagy hátrányban vannak a Nyugattal szemben gazdasági téren, ezért rokonszenves lehet számukra minden olyan gondolat, ami a nyugati eredetű gazdasági és szabályrendszerek lényegi részét, a kapitalizmust megkérdőjelezi és meg akarja dönteni. Egy erősen ösztönös és érzelmi alapú beállítódásról van szó, amely egy vágyott nemzeti összefogással harcolva a Nyugat ellen, a legagyafúrtabb és eszementebb érveket is előrángatva törekszik mindannak a kizárása, amelyben a Nyugat fölényét érzi: ilyen a demokratikus politikai kultúra, nemzetközi nagyvállalatok működése, bankrendszer, integráció, emancipáció, munkaerő szabad áramlása stb. Akik fenyegetőnek érzik ezeket a saját kis világukra, egy idő után abban kezdenek hinni, hogy ezek az intézmények vagy valójában nem is léteznek vagy velejéig romlottak (az ördög művei). Mindezt a népszerűségvadász (azaz populista) kormánypropaganda remekül meglovagolja és rendesen szítja is ezt a fajta közhangulatot.
Félig igazu(n)k van, csak túlzásokban esnek (esünk)
A kapitalizmuskritikák jogosak, mert ezek az intézmények valóban nem tökéletesek, és van rajtuk javítani való bőven, bár nem úgy tűnik, hogy bármelyik is megszüntethető a közeljövőben. A kistermelés aránya növelhető és növelendő (például az élelmiszerek előállításában), a demokrácia is időnként korrupt vagy képmutató tud lenni, a migrációt (a munkaerő áramlását és a kultúrák keveredését) ésszerű keretek között kell tartani. A túlzásokra példa az általános félelem mindenféle vegyszertől (közben esetleg orvosságok szedése nyakló nélkül) és általános bizalmatlanság a nagyipar termékeivel szemben (holott a tömegtermelésre szükség van akkor, ha sok embert akarunk ellátni megfizethető áron). Az összeesküvés elméletek is kirívó példái mindennek: például hogy a sóhoz kálium-kloridot adnak "bizonyos célokkal". Akik ilyeneket terjesztenek, nem tudják, hogy (függetlenül attól, hogy ez az állítás mennyire igaz vagy sem), sok élelmiszerünknek van magas káliumtartalma (a burgonyától a banánon át a görögdinnyéig), valamint a túl sok nátrium is káros (szakértők nem véletlenül nem javasolják az élelmiszerek sózását), és hogy nagyon sokféle cég árul különféle eredetű kősót tehát van választási lehetőségük. Nem beszélve arról, hogy léteznek fogyasztóvédelmi és népegészségügyi felületi szervek. Pont hogy egy diktatúrában állhatna elő olyan helyzet, ahol a vezetőség utasításokban meghatározhatja az állami gyártócégek számára az élelmiszerek összetételét, és a kontrollt elfojtva mindezt még titokban is tudná tartani.
A radikálisok alapvető tévedésben vannak
A lényeg, hogy a közhangulattal ellentétben pontosan nem a "radikálisan forradalmi szintű", hanem a kis lépésekben történő változások vezethetnének ahhoz, hogy olyan fontos területeken mint jövedelemelosztás, az egészségügyi helyzet vagy éppen a környezetünk védelme érzékelhető javulást élhessünk meg. Kelet-Európa jelenlegi "forradalmárai" nem képesek többre mint hogy maximum a rendszer szétverésével a kontinenst két évszázaddal vessék vissza. Az, ha valaki Orbán szemléletét korszerűnek tartja nem feltétlenül pozitív: például annak idején a Római Birodalom polgáraként nem törekedtem volna arra, hogy a birodalom mennél hamarabb szétessen és több évszázados nihilt, káoszt hagyjon maga után... Azt persze szerencsére senki nem tudja, hogy mi lesz Európa sorsa közeljövőben, mindenki csak találgat.
A patetikus hősködés is egy tipikus félrevezető humbug: nem hősökre van ugyanis szükség. Szerbiának sem ért semmit hősies szembeszállása a NATO-val a nemzetiségi, területi kérdésekben, - az országot évtizedekre képesek visszavetni az ilyen kétes értékű "hősködések".
A populisták nem találtak ki semmi újat
Valójában nincs semmi új a nap alatt: mindig is léteztek konzervatív (jobboldali) felfogásúak és a fejlődésben hívők (balosok), mindig voltak a hagyományban hívők, diktatúrát akarók, liberálisabb felfogásúak, egyenlőségpártiak stb. Éppúgy mint aránylag becsületesek, szélhámosok, alázatosak és nagyképű törtetők is. A történelemben minden ismétlődik csak "pepitában", újabb és újabb változatokban, most nálunk éppen a fasizmus irányába mozdult el a rendszer, nem csak a felső vezetés szintjén, hanem számos "polgártársunk" elvárásai és beállítódásai is nagyjából egy ilyen szemléletet tükröznek. Egy ilyen esetben szinte az általános csalódottság és kiábrándulás (annak beismerése, hogy tévúton jártunk) lehet csak az egyetlen gyógyszere annak, amikor a realitásoktól teljesen elszakadva egy jó ideje illúziók világában élünk.
Szükség van a távolságtartó elemzésekre
Ez az elemzés egyébként szándékoltan távolságtartó, épp annyira mint a tudomány is. (Mivel a tudomány képviselői láthatóan félnek a véleményüket kimondani politikailag érzékeny kérdésekben, emiatt szükséges a tudományos megközelítésekkel hobbi szinten foglalkozók közéleti szerepvállalása.) Aki távolságtartó a saját nemzetével, arra rá lehet sütni, hogy mivel nem a saját hazájának a közvetlen érdekét tartja leginkább szem előtt, ennélfogva "nemzetáruló". A tudomány mint távolságtartó tevékenység, amely ráadásul más országok kutatóival való együttműködésre épül, ennélfogva nem lehet más, mint "nemzetáruló".
Íme egy példa arra, hogy egyetlen eszme abszolutizálása és (némi demagógiával fűszerezett) felületes használata hogyan lőheti ki a racionalitásunk alapját képező tudományt, és hogyan vezethet el a szélhámosságok és őrültségek természetessé válásához.
