Széllel szemben állítólag elég jól lehet hajózni, vannak viszont bizonyos szükségletek, amelyeknél a szél irányát mindenképp tisztelni kell... Orbánék újabb családpolitikai intézkedéscsomagja mindenesetre érdekes kísérlet és megpróbál keményen szembe menni a világban uralkodó fő tendenciákkal - ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne lehetne végső soron sikeres.

Nagyon sok kérdést vet fel globális, modernizációs, szociális vagy akár közgazdasági szempontból, többek között az alábbiakat.

1.Az elöregedés-e a fő gond vagy inkább a túlszaporodás?

A japánok nem aggódnak különösebben amiatt, hogy a társadalmuk elöregszik és a szigeten a lakosság létszáma lecsökken. Környezetvédelmi szemmel globális léptekben sem az elöregedés a fő gond, inkább az, hogy a népesség huzamosabb ideig meghaladhatja Földünk eltartóképességét (egy pazarló és szennyező életmód mellett). Természetes folyamatnak tartom, hogy a Föld lakossága csökkenésbe vált, bár ez valószínűleg túl későn fog bekövetkezni, a nagyobb környezeti károk már nem előzhetőek meg.

Természetesen lesznek olyan generációk, amelyek idősebb korban sokáig dolgoznak, alacsony színvonalon élnek vagy csupán vegetálnak - azonban ez főleg azokban a régiókban ölthet drámai mértéket, ahol a szaporodás ma is túlságosan nagy. Például India középső részén ma is a szegénység, a nélkülözés a jellemző, a jövőben pedig a klímaváltozás miatt ezek a problémák még súlyosbodni is fognak. Egy ilyen látásmóddal egyáltalán nem evidens, hogy országunk lakosságát növelni kellene-e vagy pedig egy lassú, természetes csökkenés ne lenne hosszabb távon elfogadható.

2.A gyereknevelésben sem csak a mennyiség számít, a minőség is a fontos

Az ember értéke ma egyértelműen sokkal nagyobb (a társadalom szemében) mint a középkorban volt. Régen nem törődtek a gyerekek nevelésével, valahogyan felnőttek és különösen az agrártársadalmakban mihamarabb munkára is fogták őket. Manapság a gyerekek több figyelmet kapnak, jobb oktatásban részesülnek és testi-lelki értelemben jóval egészségesebb közegben nőnek fel a világ jelentős részén mint akár ötven évvel ezelőtt - ez a folyamat azonban megnövelte gyerekek felnevelésének a költségét, ezáltal csökkentette a születő gyerekek számát. A fejlődés  folyamatos a minőség terén és a lehetőségeket még távolról sem merítettük ki, például az oktatási rendszerek is fejlődnek. A jövőben a robotizáció elterjedése csökkenteni fogja a munkaerő szükségletet nagyon sok munkakörben, ez sem indokolna nagy számú, alacsonyan képzett munkaerőt.

Másrészről viszont ami nálunk történik, hogy mivel a gyermeknevelés költségei minden szempontból megnőttek, az állam most nagyvonalúan azt mondja, hogy én ezeket teljes mértékben átvállalom - és ki tudja, talán ez lesz a megoldás, a jövő útja. (Kicsit hasonlít ahhoz, amikor a kommunisták kitalálták, hogy az állami gondozás a gyereknevelés legcélszerűbb módja, azonban az nyilván egy velejéig hibás elv volt, mert ki akarta venni a gyerekeket a természetes, szerető közegükből.)

3.Orbánék nagyon helyesen a közép és a felső rétegek népesség-növekedését célozzák meg

A szándék jól látható, hogy ott nőjön fel több gyerek, ahol a körülmények számukra megfelelőbbek, mivel a jelenlegi tendencia ennek a fordítottja, az igénytelenebb családokban születnek többen. A kérdés leginkább az, hogy jól céloz-e a kormány és a megfelelő csoportokat fogja-e megtalálni.

Ha a feltételek megállapítása túl tágra sikerül, akkor úgy járunk mint a baloldali kormányok idején a "szoc-pol" esetében: olyanoknak jutott pénz, akik visszaéltek vele, még maffiaszervezetek is alakultak a "szoc-pol" lakástámogatás felhasználására. Most is előfordulhat a "megélhetési anyaság" visszatetsző jelensége. Ez amiatt jöhet létre, hogy a törvényeket úgy tűnik mintha a magas közép-magyarországi életnívóhoz szabták (a "szenteknek" maguk felé hajlott a kezük ezúttal is), nem pedig kelet-magyarországihoz, ahol sokaknak még 1 millió forint is elképzelhetetlenül nagy összeg, nemhogy 10 millió (amely viszont csak egy közepes tételnek számít egy közép-magyarországi házépítés esetén). Ha ez valóban így van és a törvény jelentős visszaélésekre adna lehetőségeket, az hatalmas közfelháborodást váltana ki.

Ha viszont a kedvezmények igénybevétele túl nehézkes és akadályokba ütközik a közép- és alsó-középosztály nagy része számára is, mint ami a CSOK esetében is gyakori tapasztalat, akkor csak a felső pár tízezernyi fogja tudni megfelelően kihasználni. A kisebbik probléma ebben, ha olyanoknak jut pénz, akiknek nincs rá nagy szükségük a nagyobbik, hogy ettől nem történne semmilyen demográfiai fordulat. Az csak akkor következne be, ha sokan azt látnák, hogy jé, a húszas és harmincas munkatársnőim most hirtelen elmennek szülni.

Ha a kormány a törvényt jól kalibrálja akkor le a kalappal: sokaknak lehetővé teszi, hogy életük legnagyobb kalandját éljék át, kisgyerekek felnevelését.

4.Mindez pénz kérdése-e?

Sokan vitatják, hogy mennyire pénzkérdés ma a gyerekvállalás, és egyet tudok érteni azzal a sok gyakorlati tapasztalatokon alapuló érveléssel, hogy nagyon sok lelki tényező is közrejátszik: az anya biztonságérzete, támogatottsága (nem mindegy, hogy az apuka otthon tud-e lenni sokat vagy folyton túlórázik netán Németországban melózik), a munkalehetőségek megmaradása, stb. - támogatás hiányában túlságosan nagy pszichikai és fizikai terhet jelenthet akár még két gyerek felnevelése is.

Van ennek a kérdésnek egy nagyon csúnya fonákja is: a gyerek később az apa vagy anya képébe vághatja: én csak azért születtem, hogy felvehessetek utánam 10 vagy 20 milliót? Lehet az is, hogy bébiszitter rendszer elterjedése teszi lehetővé bizonyos jövedelemszint fölött a 3 vagy 4 gyerek felnevelését, mint ezt néhány helyen, főként angolszász országokban láthattuk. Kérdés, hogy honnan lesz ehhez munkaerő és hogy nem befolyásolja-e negatívan az anyával vagy apával való kapcsolatot?

5.Kérdés-e a pénz?

Jelenleg úgy tűnik, mintha újabb 150 milliárd és összességében már a GDP 5%-ára rúgó családtámogatások nem jelentenének pénzkérdést. Ez azért tűnik így, mert jelenleg egy nagyon csalóka pénzbőségben élünk, ami viszont bármikor elapadhat. Így is vannak olyan csoportok, akik ebből a pénzbőségből gyakorlatilag semmit sem éreznek, a kormány költségvetési elveinek áldozatai: kisnyugdíjasok, rokkant nyugdíjasok, tartós munkanélküliek és emellett még közalkalmazottak jelentős része is.

Egy jelentősebb gazdasági recesszió esetén hogyan fogja a kormány előteremteni a szükséges forrásokat, honnan fog pénzt elvonni? A vállalkozóktól aligha, a multiktól is csak korlátozottan képes már erre (az erőviszonyok miatt), marad az állami szféra, az állami intézmények fenntartása és az általában nem túl magas szolgáltatási színvonal csökkentése vagy pedig a nyugdíjkorhatár további emelése. Egy nemzedék már most elveszettnek érezheti magát (mivel kimaradt ezekből a juttatásokból), romló gazdasági helyzet esetén pedig azt érezheti, hogy beáldozták mint a parasztot a sakktáblán.

6.Az intézkedéscsomag egyáltalán nem környezetbarát

Az intézkedések olyan dolgokra fókuszálnak, amelyek nem segítik elő a környezettudatosabb életmód terjedését. Nagy ház építése, nagy autó fenntartása egyaránt növeli a környezetterhelést (még elektromos autó esetében is). Modern lakóövezetek létesítése, szigorú környezetvédelmi normákkal, tömegközlekedés hatékonyabb fejlesztése alighanem jobban segített volna, főleg az alsó-közép jövedelmi szintű csoportok helyzetén. A kormány környezetbarátsága gyakorlatilag abból áll, hogy aki teheti költözzön falura: kérdéses, hol lesznek a faluban munkahelyek megfelelő számban vagy a bejárás a városba hogyan oldható meg környezetbarát módon.

A kormány egyik hiányossága, hogy szinte semmilyen szinten nem jár elöl a környezetbarát életmód elterjesztésében, nem nagyon mutat ez irányba ösztönző példákat.

7.Múlt századi gondolkodást tükröz, de ettől még beválhat, ha...ha...

A saját törzsem népességének növelése minden áron, ez igencsak ókonzervatív eszme, sőt akár még náci színezetűnek is tűnhet (például a család fogalmának konzervatív és merev értelmezése is a múlt századok irányába mutat). Szintén nagyon konzervatív elem benne, hogy csak az anya személyére fókuszál és a nő fő feladatának a gyereknevelést tartja, egyfajta "megvesztegetéssel" operálva - ami eléggé nehéz, amikor a mai középosztálybeli lányok és fiatal nők tapasztalatom szerint eléggé kifinomult és sajátos értékrendszerrel rendelkeznek a saját életüket illetően, beleértve az apa személyének kiválasztását is (nem könnyen döntenek arról, hogy kivel élnék le az életüket).

A program hosszú távú sikerének, modellé válási lehetőségének nagyon sok feltétele van, ilyen például az is, hogy a modernizáció ne haladjon túl nagy léptékkel, sőt kontinensünkön egyfajta civilizációs hanyatlás során az izolációs politika és bevándorló-ellenesség (nem egyszerűen a bevándorlás korlátozása) váljon általánosan elfogadott normává.

Mindazonáltal én magam annak drukkolok (még ha a személyes érdekeim nem is fűződnek ehhez egyértelműen), hogy a demográfiai program összességében sikeres legyen és egy jelentősnek mondható demográfiai hullámot idézzen elő oly módon, hogy közben ne menjen a minőség rovására, tehát legnagyobb számban a felnevelésükre alkalmas közegben szülessenek meg a gyerekek.