A "trianon-szindróma" ugyan ma is ható jelenség, de magának a békediktátumnak valódi gyakorlati jelentősége ma már nincs.

Több mint száz évvel ezelőtt országunk már de facto elvesztette területének mintegy 2/3 részét, a Párizs melletti Trianon-palotában csupán ennek a helyzetnek a de jure rögzítése történt meg. Nagyon sok tanulsággal jár, hogyan következett be ez a mindenképpen szomorúnak vagy tragikusnak nevezhető esemény, a történeti okok jól feltártak, komoly történészek mint például Romsics már részletesen írtak minderről, mindenkinek érdemes tisztában lenni ezekkel. Én most nem is szeretnék ebbe belemenni, inkább néhány olyan szempontot tennék hozzá, amelyek nem annyira nyilvánvalóak. (Amellett, hogy amiről nem nagyon beszélünk, a soknemzetiségű ország egységét csak a Habsburg vezetésű Monarchia volt képes biztosítani, az önállóságunk a békekötés előtt távolról sem volt teljes.)

1.Máig ható sokk?

Nehéz elképzelni, mekkora sokk lehetett az ország teljes lakosságának és különösen az elcsatolt területeken élő több millió magyar számára felfogni azt, hogy egy másik államhoz kerültek, ami maga után vonta újfajta feltételrendszerekhez való alkalmazkodás követelményét. A határon túlról özönlöttek a menekültek, sokan kénytelenek voltak vagonokban meghúzni magukat éveken keresztül. A határainkon túl maradtakat gyakran vegzálták és főleg az értelmiségiek szembesültek jelentős pozícióvesztéssel. A '20-as évek elején nem lehetett tudni, hogy esetleg még a maradék országot is meg akarják szállni a környező országok, (bár ennek a valószínűsége idővel egyre csökkent), ezért a nacionalista Horthy-rendszer államszervezete, politikája és háborús logikát tükröző ideológiája az akkori helyzetre középtávon nagyjából adekvát válasz volt.

2.Trianon-szindróma

A "trianon-szindróma" egy olyan érzést takar, hogy Magyarország egyedül van Európában és még a szövetségesei is cserben hagyják kritikus esetekben. Azok között, akiket befogadtunk sokan vannak, akik asszimilálódtak, de olyanok is bőven (mint a dél-vidéki szerbek nagy része), akik hozzánk menekültek ugyan, később mégis az anyaországhoz csatlakoztak.

Emellett még Nyugat-Európa lelkiismeretére is apellál, hiszen a kontinens keleti és déli részéről érkező hódítókat több alkalommal is országunk területén sikerült feltartóztatni, tőlünk nyugatra már nem jutottak el - emiatt a nemzeti fejlődésünk több alkalommal gátolt volt az iparosítást könnyebben megvalósító, kereskedő vagy a gyarmatokból is hasznot húzó Nyugattal szemben, amiért most kárpótlással tartoznak. Ez az érvelés nem teljesen alaptalan és lehet némi része abban, hogy például az osztrákok számára mi vagyunk a legszimpatikusabbak egy felmérés szerint, azonban ilyen történelmi "könyvelés" nyilvánvalóan értelmetlen dolog, egyoldalú szemléletet tükröz amellett, hogy az érdemek és károk nem felmérhetőek.

A nacionalista politikusok viszont képesek építeni minderre és felhasználni a kulturális hagyományainkban ma is meglévő "trianon-szindrómát", amely manipulatív eszközként szolgálhat.

3.Lehet-e a veszteség egyben nyereség is?

Ahogyan az emberi életben is jellemző, hogy a veszteségeinkkel gyakran (később felismert) nem várt nyereségek is együtt járnak (és fordítva), egy ország életében sincs ez másként.

Ad1. Az elcsatolt országrészek Nyugat-Szlovákia és Burgenland kivételével gyakorlatilag mind gazdaságilag fejletlenebb területek voltak és ha mondjuk az I. és II. Bécsi döntést nem érvénytelenítették volna, a mai átlagos életszínvonal lényegesen alacsonyabb lenne a jelenleginél. Ugyanis Budapest és Dunántúl északi és nyugati részei a gazdasági modernizáció fő területei ma is, ezekből a régiókból terjed fokozatosan az ország többi részére. A mezőgazdaságunk fejlettsége sem a földjeink mennyiségén és minőségén múlik elsősorban, sokkal inkább "kulturális" tényezőkön.

Ad2. A kis országok általában boldogabbak. A boldogság felmérésekben a kisebb országok állnak az élen, ezekben általában az életszínvonal is magasabb, a jövedelmi különbségek pedig szinte minden esetben kisebbek a közepes és a nagy országokhoz képest. Nem tudnám megadni ennek az okait, úgy tűnik, hogy a kis országok kulturálisan homogénebbek, emiatt identitás és kultúra területén egységesebbek, a verseny nem olyan öldöklő országon belül, ezért a jövedelmi különbségek sem kiugróak. Emellett a gazdasági ügyeskedésük nem olyan feltűnő és a nagyhatalmi ambíciók sem jelentenek terheket (pl. nagy hadsereg fenntartása miatt).

Ad3. A kisebb országokban élés nagyobb közös teljesítményekre ösztönöz. A Monarchiához képest a '20-as és '30-as években az irodalmi életünkben sokkal jelentősebb művek születtek, sőt a találmányok száma is aránylag több (elektromosságban például a világ élvonalába kerültünk). Az oktatási rendszerünk is megújult és a gazdaság fejlődése is gyorsabb volt a Horthy-rendszerben. Mindez persze lehetne a függetlenségünk következménye, de ez így önmagában nem állja meg a helyét, önmagában nem döntő az ebből a szempontból, hogy egy nemzet mennyire független. Szinte azt lehet mondani, hogy a Kárpát-Medence kissé elkényelmesedett magyarságát felrázta a történelmi trauma és nagyobb teljesítményre sarkallta - a Kádár-rendszerre is igaz ez, amikor a magyar film és könnyűzene vált nemzetközi szinten ismertté, de a tudományos teljesítményünkről is elmondható, hogy szinte minden korszakban jelentős volt.

4. A megváltozott körülmények miatt szinte már irreleváns az egykori "békediktátum"

A határon túl rekedt magyarok nagyon sokáig szinte másodrangú állampolgárnak számítottak új hazájukban, amit már nem lehet elmondani az Európai Unióhoz való csatlakozás után. A helyi autonómiák kibővültek, a helyi önkényeskedések ritkán fordulnak elő a honfitársainkkal szemben, például nem verik már meg a magyar szurkolókat szlovák rendőrök és Erdélyben se nagyon vannak magyarellenes atrocitások. Kárpátalján és a Vajdaságban magyarnak lenni pedig szinte kiváltságnak mondható, hiszen ők még a jó munkalehetőségekkel és magasabb életszínvonallal kecsegetető EU-n kívül vannak, ezért a magyar kapcsolatok számukra potenciális előnyökkel járnak.

A régi nagy Magyarország szétesése részben annak is betudható, hogy a kapitalista fejlődés régebbi szakaszában előnyt jelentettek az egy nyelvű nemzetállamok (pl. a törvények megfogalmazásában és egységes érvényesítésében). Mára azonban a régiók Európája jött létre, ahol a nagyobb országok mind különféle, kulturálisan eltérő régiókból állnak, amelyek jelentős autonómiával rendelkeznek. A bajorok mások mint az észak-németek, a spanyoloknál ott vannak a baszkok és katalánok, az olaszoknál rengeteg régió gyengíti az ország egységét, az angoloknak pedig a skótok és észak-írek, de még a franciáknál is léteznek bretonok és okszitánok. Kivétel nélkül minden nagyobb országban vannak emiatt problémák és a homogenitás hiánya plusz gondokat jelent a belpolitikában.

Az egyes nemzetiségek beolvasztása is lelassult mára ha egyáltalán végbemegy, hiszen minden kis régió büszke a saját kultúrájára és az egyedi kulturális identitás az, ami sokaknak értéket jelent.

Mindebből az következik, hogy ha netán megnyerjük az I.világháborút és nincs Trianon, az ország ma akkor is különálló egységekre tagozódna (vagy külön államokra vagy autonómiákra). A történelemben léteznek hosszabb távú kiegyenlítő erők, különféle előnyök és hátrányok.

Trianon ezek alapján sokak számára olyan esemény, amely jelképes jelentőséggel bírhat, érzelmileg megérinthet minket többek között a szülőföldjükön maradt, de más országokba került honfitársaink miatt. Viszont történelmileg egy behegedt seb csupán, ennél semmiképpen sem több.