Nehezen értelmezhető, hogy mit jelent a „munkaalapú társadalom” szlogenje. Egyrészt gyakorlatilag minden társadalom munka alapú az egyes mini államok, adóparadicsomok kivételével, ami azt jelentheti, hogy nem akarjuk, hogy adóparadicsommá váljunk. Bár néhány adónem alacsony szintje (társasági adó) mintha ennek ellentmondana, hiszen a kormány adóversenyt hirdetett, hogy a befektetők számára vonzó terep legyünk.
Valószínűleg azt akarná jelenteni, hogy ne az ügyeskedés és a járadékvadászat legyen a meghatározó a jövedelem szempontjából, emiatt megszüntették a korkedvezményes nyugdíjat, az ún. szocpolt és befagyasztották a családi pótlékot. Más területeken viszont a járadékvadászat új formái terjedtek el, főként az EU pályázatokat használják sokan, a „jól informáltak”, a vagyonuk gyarapítására, emellett a kormány lazán átpasszol a hűbéreseinek (a szóhasználat nem véletlen) jelentős vagyonelemeket. Arról nem beszélve, hogy sok pozíció elvégzésekor (főleg kulturális téren) a silány minőségű munka is elmegy, ez másodlagos a politikai megbízhatóság mögött. Az élsport, főként a labdarúgás sem a munkáról szól, sokkal inkább a járadékvadászatról.
Az igaz, hogy a munkanélküliség az utóbbi években rekord alacsony szinten mozgott, azonban ez főként a globális konjunktúrának volt köszönhető. A közmunka hatékonysága megkérdőjelezhető, bár nyilván szükség van rá (már Orbánék előtt is létezett), de sem a 3 éves GYES, sem a Nők 40 korkedvezményes nyugdíj nem segítette a foglalkoztatást, a 13.havi nyugdíj meglebegtetése pedig ellentmond az arányos közteherviselés elvének egy gazdasági válság idején. A „munkaalapú társadalom” leginkább csak egy hatásos szlogen.
Valójában egy ösztönös elvről van szó, ami Orbán és körének a régi, feudális reflexeiből jön elő, a feudalizmus viszonyai között a jelentősebb földtulajdonnal rendelkező réteg másokat dolgoztatott a földén. (Még pár éve is hallottam ilyet, hogy valaki azt mondta, hogy „Majd jönnek a napszámosaim”.) Ha valaki elutasítja a teljes modernitást (illiberalizmus), akkor a régi beidegződései fognak előjönni és ne lepődjünk meg, ha az egész társadalmat szeretné katonás hierarchikus rendszerben meneteltetni.
Van a „munkaalapú társadalommal” egy olyan probléma is, hogy az elvégzett munka mennyisége vagy a ledolgozott munkaórák száma semmit nem mond, a németek például jóval kevesebb munkaórát dolgoznak mint a görögök, amire a technológiai színvonal és a szervezettség különbsége ad magyarázatot. A magyar munkahelyekkel is pontosan ugyanazok a problémák mint a görögöknél, emiatt a hozzáadott érték még „békeidőben” is igen alacsony, az utóbbi években megszokott jelentős béremelések is csak a munkaerőhiánynak köszönhetőek.
A modern vállalatnál jellemzően különféle célkitűzések vannak és költségkeretek, de senkit se érdekel, hogy a dolgozók ezt mennyi munkával, hogyan valósítják meg. Leginkább automatizmusokra épülő rendszerekről, a rendszereket felügyelő dolgozókról van inkább szó. Azt is lehet hallani vállalkozóktól, hogy a „régi munkaerkölcs kellene, hogy újjáéledjen”, ilyen erővel azt is mondhatnánk, hogy térjenek vissza a ’80-as évek, első+második gazdaság, amikor sokan szó szerint halálra dolgozták magukat. Most is gyakori, illetve a válság előtt jellemző volt, hogy sokan napi tíz óránál többet dolgoznak, plusz a szombatok egy részét. (Mennyire családpárti a kormány, ha ezt természetesnek veszi?) A magyar tulajdonú vállalkozásoknál jellemzően alacsony szintű tömegtermelés folyik, mezőgazdaságban és iparban egyaránt, a saját fejlesztés gyenge szinten mozog, ezen kellene leginkább változtatni.
Tudás alapú társadalomra lenne inkább szükség, amiről nem beszél senki, hiszen jelentős bepótolni valók lennének a gazdasági elit szintjén is (modern technológia, számítógépesítés, hatékony munkaszervezési rendszerek stb.) A kötelező nyelvvizsga eltörlése az egyetemi diploma feltételeként megint csak egy befelé forduló, a világtól és az EU-tól önmagát egyre inkább elszigetelő társadalom képét idézi fel. Hiába erőlteti a kormány, nyilván nem lehet mindenkiből mérnök vagy orvos, akinek az ún. humán oldal az erőssége most rosszul járt, mert a kormány úgy gondolja, hogy ezen a téren az ideológiai harc a legfontosabb, a humán értelmiségi leginkább csak zavaró elem.
Az alapjövedelemnek nem vagyok a híve, (voltaképp most is van ehhez hasonló, a nagyon alacsony összegű szociális segély), azt egy másik végletnek tartom. Viszont valamilyen jövedelem pótló támogatást kellene adni azoknak, akiknek megszűnt a munkahelyük és idén nagy valószínűséggel nem is fognak tudni ugyanazon a területen elhelyezkedni, nekik a három havi munkanélküli segély nem lesz elegendő, tartósan magas munkanélküliséggel kell számolni a képzettek körében is. A teljesen képzetlenek is rosszabb helyzetbe fognak kerülni a jelenleginél.
Méltányosság és igazságosság: hogy ezek nálunk sosem voltak fontosak, abba a társadalom nagy része már beletörődött. Holott az ipar és a nem állami szolgáltató szektorban dolgozó milliók fizetése fog csak csökkenni vagy lenullázódni, az állami szektorban levőké és a nyugdíjasoké viszont nem. (Ergó: bele kellene tolni sok pénzt, hagyni az inflációt elszállni, átképzési programokat kellene indítani és megtámogatni a munkaerő felvételt.)
A járvány során nagyon jól kijött ismét, hogy a túlságosan liberális felfogás éppolyan káros volt mint az autokrata, ettől eltekintve mindenki nagyjából hasonló lépéseket vezetett be, mert nem nagyon van más. Kormányunk is hasonló lépéseket tett bár kissé vonakodva, mintha lenne sajátosan „magyar út”, a járvány kezelésében. Az viszont feltűnő és példátlan, hogy mennyire a munkaadói oldalt képviseli a munkavállalókkal szemben. Doktriner szemlélettel nem hajlandó az eddigi pályán változtatni, sőt inkább ráerősít, nem hajlandó átcsoportosítani onnan ahova eddig is rengeteg pénzt tolt be (állami projektek, agyontámogatott mezőgazdaság, sport stb.)
Ahol a járvány eddig a legnagyobb problémát okozta, azok leginkább a sűrűn lakott nagyvárosok, ahol a vírus terjedése gyorsabb, a ritkán lakott településekre később juthat el (de nem kizárható, hogy azokra is eljut). Kiéleződik a generációs ellentét és a jövedelmi szakadék is mélyül, a kormány viszont mintha nem fogná fel a helyzet súlyosságát, egyelőre csak a saját ideológiai csőlátásának a keretein belül tud gondolkodni.
