Elég sok olyan szokás van, amelyek nekem egyáltalán nem hiányoznak mostanában.

1.Kézfogás

Ezzel a szokással mindig problémám volt, mert a munkahelyen számos esetben nem tudtam eldönteni, főleg ha sokan voltunk egy helyen, hogy kezet fogjak-e a többiekkel vagy sem. (Egyébként sem mindenhol tartják fontosnak, például vidéken inkább gyakorolják mint a fővárosban megfigyelésem szerint.) Két dolog eleve zavar engem a kézfogásban, egyrészt értelmetlen akkor, ha nincs semmi mondanivalónk, másrészt a hölgyeket kizárja ez a macsós szokás, pedig ők is ugyanolyan munkatársaink. (Az ő esetükben a puszival voltak hasonló dilemmáim a különféle köszöntések idején.) A kézfogást illetve a puszit szerintem illene olyan esetekre tartogatni, amikor egy ismerőssel már rég nem láttuk egymást. Nem mintha számomra bármelyik is kellemetlen lenne, csak mint gépiessé vált szokásnak nem látom a különösebb értelmét.

2.Nem másznak a nyakamra mások

Sokan vannak ezzel így, hogy zavarja őket, ha mások föléjük állnak vagy túl közel, egy átlagos helyzetben (azonos neműek valamivel zavaróbbak tudnak lenni). Voltam olyan cégnél is, ahol a főnökök közül néhányan megérintették időnként a beosztottak vállát, hátát, engem az ilyesmi mindig kifejezetten zavart. Az a két méternyi szociális tér szerintem alapból mindenkit megillet.

3.Elvegyülés a tömegben

Az előzőek alapján sejthető, hogy nem tartozom azok közé, akiket azt élvezik a legjobban, ha feloldódhatnak a tömegben. Biztos vannak olyanok, akiknek hiányzik az őrjöngés egy rock koncerten vagy imádnak sokakkal együtt szurkolni a sportcsarnokban. Egy vallásos szertartás is nyilván tejesen más közösségben gyakorolva mint egyedül, a mise hangulata is érthető módon sokaknak hiányzik. Azt viszont nem nagyon hiszem, hogy ezek tényleg annyira fontosak lennének nekünk, hogy ezen múlna a lelki egyensúlyunk. Sőt, a tömegmegmozdulások, például a tüntetések és felvonulások nagy része inkább rossz érzéseket kelt bennem, a múlt évszázad eseményeit alapul véve.

Tolongás a bevásárlóközpontokban

Ez megint olyan szokás szerintem, hogy szeretjük utánozni egymást, azt tesszük, amit általában helyes szokásnak tartunk, ilyen például a vásárolgatás csak úgy, különösebben fontos célok nélkül is. Képesek vagyunk autóba ülni, parkolóhelyet keresni, össze-vissza csámborogni a polcok között, csak ezért mert van pénzünk és megtehetjük, meg hogy ami van az nem elég vagy nem elég jó. Amiatt is persze, mert mások is ezt teszik, beleértve a sorban állát a kasszánál és ide-oda pakolgatni a megvásárolt tárgyakat – összességében eléggé fárasztó és jórészt fölösleges időtöltési forma.

Idegenek képébe bámulni

A maszkviselet igazán tetszik, mert elrejti azt, hogy ki milyen képet vág, vagy ki hogy néz ki, mostanában gyakran csak egymás szemét látjuk. A mohamedánok tudhattak valamit, amikor elrejtették a nők arcát (ami persze hátrányos megkülönböztetés is volt velük szemben), de a férfiak számára így izgalmasabbá is váltak, még ha nem is ez volt az eredeti cél. A szemünk is elég kifejező úgy gondolom, a maszk viselésével nem hogy veszítettünk volna, hanem így titokzatosabbá váltunk és érdekesebbé egymás számára, én legalábbis így érzem. Minden ember eléggé titokzatos különben, hogy ki hogy néz ki, az nagyon félrevezető tud lenni.

Jópofizás illendőségből

Amikor az ember folytonos rohanásban van, mint mi általában a legtöbben, akkor ebbe még belefér egy kis jópofizás a kapcsolatépítés miatt, nem azért mert a másik ember különösebben érdekelne minket. A mostanihoz hasonló nehéz helyzetekben viszont inkább a hozzánk közel állók társaságát keressük, akivel igazán meg szeretnénk osztani a gondolatainkat.

Gladiátorsportok a tévében

Az élsportot szinte teljes egészében képzett gladiátorok művelik, ahol a fizikum és az erő a legfontosabb tényezők. Nem csak azok tartoznak ide, akik azzal szórakoztatnak minket, hogy szétverik egymás képét, hanem a nagy sebességgel egymást leütköző focista-gladiátorok, vagy az agyonturbózott szervezetű teljesítmény-sportolók is. A küzdelem dominál mindent, a játékosság és a kifinomultság szinte teljesen kiveszett napjaink sportéletéből. Engem igen gyakran vonzott az ilyesmi, szerettem nézni, de azt nem mondanám, hogy jelenleg annyira hiányozna az életemből. (Egyébként érdemes lesz felmérni, hogy az adrenalinbomba hiánya kinél milyen helyettesítő cselekedetekben nyilvánult meg.)

Kulturális tömegtermékek

A kulturális ipar a hatásvadászatra épül, a természetesség éppúgy csak nyomokban van benne jelen, mint napjaink élsportjában. Az újabb zeneszámok és akciófilmek szinte kivétel nélkül mind professzionális műtermékek, amit profi csapatok hoznak létre, kevernek ki összetevőkből különféle stúdiókban. (Viszont ha politikai szempontok alapján nyomnak előre különféle művészeket vagy sportolókat, az sem javít ezen egy cseppet sem.) Egy gitáros srác zenélése a karanténban, kamarazenélés, visszafogottabb hangulatú filmek számomra hitelesebbek ezeknél.

Migránsprobléma/migránsozás

Ez az érem két oldala, ki hogyan látja politikai beállítottságtól függően, mindenesetre a mai helyzetben elvesztette a jelentőségét, legalábbis átmenetileg. Borzasztóan unom, mindig az vég nélküli iszapbirkózás, (nekem legalábbis az jött le), ugyannak a lemeznek az ismételgetése, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali politikusokról volt-e szó. Ez az, ami végképp nem hiányzik. Ugyanezt lehetne mondani a környezetpusztulással kapcsolatban is, ott is átmeneti fegyverszünetről lehet beszélni. (Az is unalmas, hogy csak politikai dogmák és feltételes reflexek mentén tudunk ezekhez a problémákról hozzászólni, ennél fogva valóban beszélgetni róluk gyakorlatilag lehetetlen.)

Van persze számos olyan dolog, ami tényleg hiányzik, ilyen például a csapatmunka a munkahelyen, a rokonsággal való kapcsolattartás, a gyerekeknek az iskolai közösségek és a tanáraik többsége, a munkahelyünk biztonsága, egészségünk biztonsága (a járvány közvetett hatásait is beleértve), tartalmas beszélgetések barátokkal egy ital mellett, stb.

A nagyobb utazások és üdülések helyett viszont a környezetünkben is találhatunk szép helyeket (feltéve persze, hogy nem élünk kényszerű elszigeteltségben), ezen kívül az újfajta helyzetekben sok újat tanulhatunk. Több időnk van olvasni és általában az elmélyültebb tevékenységekre. Pár hét múlva nyilván mindez alighanem meg fog változni, de ami most nem annyira hiányzik arra nem biztos, hogy annyira vissza akarunk majd szokni a későbbiekben.