Ideo-logikák

Ideo-logikák

Hol húzódnak a szólásszabadság határai?

2020. augusztus 07. - Tamáspatrik

Teljes mértékű szólásszabadság csak elméletben létezik, a gyakorlatban nem is szabad, hogy létezzen, és én nem is értem, hogy egyes radikális jobboldali felfogásúak mért nem fogadják el, hogy bizonyos gondolatokat igenis ki kell szűrni, ha már az illetők öncenzúrája nem működik. Az erősen jobboldali magyar kormánypárt Orbán Viktorral és Novák Katalinnal az élen (voltaképp jogászok, akik számára „elvben” a precíz megfogalmazás lenne a legfontosabb), mégis úgy gondolják, hogy egyes közösségi portálok túlságosan cenzúrázzák a jobboldali véleményeket. Abba nem gondolnak bele, hogy az állampolgárok egy részének szellemi szintje nem túl magas, és ha egy politikus (l. Donald Trump a koronavírusról) kicsit is félreérthetően fogalmaz, azzal bajt okozhat? Az igaz, hogy a szűrés sosem lehet tökéletes, optimális esetben arra kell irányulnia, ami destruktív és nem segíti az együttműködést, minden egyéb véleménynek viszont teret kell adni.

Mindenkinek vannak buta gondolatai, a legtöbb ember azonnal törli ezeket – a figyelmünk irányítása rajtunk múlik. Ilyen rossz gondolat lehet például, ha a fejembe vettem, hogy „engem üldöznek”, tehát alapvetően a paranoiás, félelemkeltő eszmék azok, amelyek az alapvető bizalom légkörét is rombolják, amellett, hogy nem vezetnek semmire. Az ilyenfajta destruktív vírus gondolatokat ki kell tudni szűrni a közösségi életből, igazságtartalmuk annyira ellenőrizhető, mint hogy engem üldöznek-e vagy sem, nem lehet sosem teljesen megcáfolni.

A különféle konteókat közlő emberek valójában nem őszinték, mert nem fejezik ki az érzelmi igényeiket világosan, hanem vad és primitív eszmék mögé rejtik, a legjobb védekezés a támadás elv alapján. Eléggé szomorú ez a jelenség, hogy értelmes emberek is gyakran belemennek ebbe a zsákutcába. A csoportmentalitás egy adott véleménybuborékban még erősíti ezt a hatást, hiszen sok esetben csupán ösztönök és a nem pontosan megfogalmazott, homályban maradt bár érthető szükségletek azok, amelyek közös alapot képeznek az emberek között. (Nem annyira nehéz dekódolni a szavaik mögötti lényegi mondanivalót, ha egy kicsit figyelünk.)

Egy kitérő a régebbi konteókra: Például arra sokáig senki se gondolt, hogy a benzin ólmozása kártékony lehet és évtizedekig valóban blokkolták is egyes lobbik ezt a felfedezést, a kimutatott tények ellenére is nehezen fogadták el a különféle szakértők. Ez egy tipikus eset,  a legtöbb ártalmasnak bizonyult anyagról semmilyen konteó nem terjedt, vagy ha terjedt akkor teljes melléfogás volt, ez a mindennapi tapasztalat. Például az egyik üdítőital márkáról régebben azt terjesztették, hogy egy nagyon ártalmas anyagot tartalmaz (tipikus városi legenda volt), holott a tény az, hogy a cukortartalmuk miatt hasonló mértékben ártalmasak ezek a szénsavas üdítők, a márka nem játszik szerepet. A tudományos elméleteket hagyjuk inkább a valódi kutatókra, ne ártsuk bele magunkat olyasmibe, amihez nem értünk és nem szabad hagyni, hogy a különféle álszakértők megtévesszenek. (Keressünk rá nyugodtan ezekre a „nyár csináló fecskékre”, nézzük meg, hogy mennyire elfogadottak – ez alapján 90% fölötti valószínűséggel jól meg tudjuk ítélni, mennyire valószerű az, amit az illető előadott.)

Minden társadalomban léteznek és kell, hogy létezzenek is tabutémák, amiről ha lehet is beszélni, csak igen körültekintő módon tehetjük meg. (A tabu egyértelmű tiltó tábla: arra ne menj! Ahogy mondani szokták, a kulturált ember nem tesz ilyet, a többieknek pedig tilos.) Vannak olyan nyilvánosságot nem kapott gondolatok, amit mindennapi tapasztalataink is igazolhatnak, hogy például bizonyos kultúrákban a bűnözés egyes formái sokkal jellemzőbbek és elerjedtebbek mint másokban. (Itt most én magam is némi öncenzúrát alkalmazok.) Ha sok igazság is van ezekben, a nagy nyilvánosság számára ez valamennyire mégis tabutéma marad, mert lehet mellette sok másik igazság, ami adott esetekben az egyének szintjén nagyon is számít, hiszen sokan látnak maguk körül rossz társadalmi mintákat (ún. hátrányos helyzetűek), valami csoda folytán mégsem lesznek bűnözővé, hanem egy eléggé alacsony (társadalmi) szintről mégiscsak eljutnak valahová. A legfeltűnőbb kulturális jellemzők alapján szoktunk ítélkezni, de az embert magát és a valós hátterét nem ismerjük.

Másik véglet a hiperérzékenység, ami olyanba lát bele társadalmi előítéletességet, ahol erről szó nincs. (L. amerikai szobordöntögetések). Ez a túlságos polkorrektség ténylegesen életszerűtlen és egy ideális világot tételez fel, ahol bizonyos jelenségeknél túlzásba esünk, másokat viszont lehet nem létezőnek tekinteni, szőnyeg alá söpörni. Amit egyesek „liberális véleménydiktatúrának” neveznek, az is egy bizonyos fajta véleménybuborék (vagy akár több is), amire szintén empátia hiány jellemző, nem képes más szemszögből nézni a dolgokat, más társadalmi helyzetben levők fejével gondolkodni. A legtöbb véleménybuborék szektaként működik, ahol ők és csakis ők lehetnek a legfontosabb igazságok birtokosai. Sajnos a mai médiazajban a nagyon feltűnő és erős (valójában szélhámos) megnyilvánulások jönnek át leginkább, az alázatos magatartás szó szerint nem kifizetődő. 

Van több olyan hatás, ami a médiumokból függetlenül is felerősíti a szektásságot. Az egyik ilyen, hogy ahogy idősödünk, a gondolkodásunk merevebbé válhat ha nem figyelünk rá, a társadalmak átlagéletkora növekszik nyugaton, az emberek (statisztikai értelemben) egyre kevésbé toleránsak. Ez persze nem feltétlenül kell, hogy bekövetkezzen, csak akkor ha hozzászokunk, hogy ne vegyük figyelembe mások véleményét.

Egy másik hatást úgy is lehetne nevezni, hogy „aranyásó effektus”, mert számos területen, főleg a kreatív szakmákban az elosztás olyan, mint régen az aranyásók között. Van aki nagy kincsre bukkan, másnak jóformán semmi nem jut, akárhogy dolgozik. A közönség a „fogyasztó” az, ami eldönti, hogy számára mi az értékes, mi az arany (később könnyen kiderülhet az is, hogy csak csillogó vacak volt). Ez az egyik fő oka a nagy vagyoni egyenlőtlenségeknek, a „winner takes it all” elv, és emiatt van kudarcra ítélve az ún. amerikai álom is. Létezik persze, hogy sem a „fogyasztó” sem a „tőkés vállalkozó” nem csak egy szám lesz a képletekben, hanem emberi minőséget nyernek, de hogyan juthatunk el oda az már egy másik téma.

Részben aranyásó szakmának lehet tekinteni a tudományt is, például a biológiában nagy aranyrög volt régebben az aszpirin, de még inkább az inzulin felfedezése és az antibiotikumok előállítása, manapság ritkán bukkanunk ennyire jól használható vegyi anyagokra. A kutatás eredménye nagyon sok esetben nem annyira a pénz függvénye, emiatt van az, hogy a nagy gyógyszergyártók hajlamosak néha a kutatási eredményeiket kozmetikázni, vagy ugyanazt a szert kissé átcsomagolva más néven kiadni. Ebben a játékban nem csak az adott cégek vezetői vesznek részt, hanem kutatók egy jelentős része is cinkos, mert vagy felelősséget nem vállaló bürokrata, vagy félti a megélhetését. Az „összeesküvések” mögött sok esetben ilyen kis emberi gyengeségek húzódnak meg, lényegében a legtöbben egy rendszer részeinek érzik magukat és nem lépnek ki a komfortzónájukból.

Lehet egy olyan mögöttes ok is, ami növeli a verbális agressziót, ha az erőforrások alapvető szűkösségét érezzük. (Pontosan nem lehet definiálni, hogy mikor érezzük szűkösnek, ez inkább egy érzés, hogy nem jut mindenkinek elegendő, ami sanszos, hogy a két világháború kitörésekor is meghatározta a közhangulatot.) Ebben megint sok az igazság, nyilván a Föld népességnek fokozatosan csökkennie kell, de mégsem a dolgokat előrevivő, hasznos gondolat.

Ezen kívül lássuk be azért azt is, az életnek időnként előjönnek olyan (intim) rétegei, amit senki nem ver nagydobra, mert szégyell, a teljes szókimondás emiatt sem mindig helyénvaló.

A globalizációellenesség is teljesen érthető és alapvetően rendben van, például ha megnézzük az amerikai politikai szakértő Parag Khanna: Konnektográfia c. könyvét, nagyon jól leírja azokat a tendenciákat (a szerző pozitívként emeli ki, azonban az összkép eléggé elborzasztó), hogyan válik az egész bolygón minden egy nagy hálózat részévé, amelynek csomópontjaiban túlterjeszkedett városok állnak valamint technológiai óráscégek. Ennek fényében teljesen érthető az, ha kis emberléptékű szigeteket szeretnénk létrehozni, feltéve ha ez az elképzelés nem indulatokon és faék primitívségű eszméken és gyűlölködésen alapul.

Léteznek például különféle pénzügyi lobbik és szervezetek, amelyek a legtöbbünknek általában nagyon nem szimpatikusak és mindenféle rosszat feltételezünk róluk, de egyrészt a valódi helyzetet nem ismerjük, mert nincs elég infónk, nem is lehet, ergó nem a mi dolgunk foglalkozni ezekkel. Másrészt a saját gondolkodásunkat vetítjük rájuk, nem ismerjük az illetők nézőpontját, azt a véleménybuborékot, amiben ők élnek csak a sajátunkat. Emiatt is jobb, ha hallgatunk még ilyen egyértelműnek látszó esetekben is, vagy legalább mértéktartóan és hideg fejjel fogalmazzuk meg a gondolatainkat, azt keresve amit továbbviszi a dolgokat és használható, nem azt ami beszűkíti sőt leblokkolja a közös gondolkodást.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr9616118532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.08. 07:28:17

Nyilván a szólásszabadság nem abszolút jog.

A gond csak az, hogy a liberális normák szerint a szólásszabadság korlátlan, ha liberális érdekeket szolgál, viszont erősen korlátozandó, ha ellentmond a liberális érdekeknek.

Tamáspatrik 2020.08.08. 11:35:01

@MAXVAL bircaman közíró: Az ért nem lehet szólásszabadság a valóságban, mert az emberek (olvasók és nézők) nagy része szellemileg gyenge, mondhatni idióta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.08. 12:09:37

@Tamáspatrik:

A kevésbé tájékozott, kevésbé okos embereknek nem joga a szólásszabadság?

HaCS 2020.08.08. 17:02:39

A fogalmi zavar a szabadságnál kezdődik. A szabadság nem azonos a felelőtlenséggel. Attól, hogy valamit megtehetsz (kimondhatsz), még nem mentesít a tetted következményeinek vállalásától, az azzal járó felelősségtől. Elég nehéz ezt hangsúlyozni ott, ahol elfogadott társadalmi szokás a mosakodás, a felelősség el nem ismerése, tologatása.

A szólásszabadság határait is ez határozza meg. Bármit mondhatsz, aminek a következményeiért később képes(!), és hajlandó(!) vagy vállalni a felelősséget. Vannak olyan destruktív tettek, befolyások, melyek kívül esnek az egyéni felelősségvállalási képesség lehetséges keretein. Ezek kívül esnek az egyéni szólásszabadság keretein is.

midnight coder 2020.08.09. 10:55:19

"mégis úgy gondolják, hogy egyes közösségi portálok túlságosan cenzúrázzák a jobboldali véleményeket"
Én inkább azt látom, hogy Pl. az index blogketrecében a baloldali-liberális blogokat arról ismerted meg, hogy egyáltalán nem lehet kommentelni, vagy csak faszbúkkal, vagy úgy cenzúráz az illető, hogy Goebbels is belepirulna. Alapvetően a libbantat arról lehet felismerni, hogy csakis az ő véleménye lehet az egyetlen és kizárólagosan helyes, ergo minden más vélemény ami ezt vitatja, vagy hülyeség, vagy káros. Ami alapvetően azért van, mert az amit ma liberálisnak hívunk, valójában kommunista, csak picit átszínezve. És hát Sztálin és Mao elvtársak sem arról voltak híresek, hogy nagyon tolerálták, ne adj isten átgondolták volna az övéktől eltérő véleményt.

midnight coder 2020.08.09. 10:59:13

@HaCS: Ja. Pl. amikor az Index kitesz a blogketrecben a főoldalára egy rakás olyan blogot, amit amúgy cikk formájában az Ufómagazin sem vállalna be. Na most, ezzel addig a pontig nincs semmi gáz, amíg a commentekben meg lehet mondani, hogy az amit a cikk írója állít, emeletes marhaság. De onnantól kezdve hogy nem teheted ezt, ez egy remek eszköz a tömegek manipulációjára úgy, hogy közben az újságnak nem kell felvállalnia a néphülyítést.

Tamáspatrik 2020.08.09. 11:05:28

@HaCS: A felelősség esetében mindig előkerül a "kibic" fogalma, akinek nincs felelőssége. Amikor szélsőjobberek, orbánékat is beleértve tiltakoznak az FB cenzúra ellen, akkor is erről van szó. Amikor valaki konteókat terjeszt és azt, hogy a vírus egy kamu, az is ilyen eset, mert nem ő van döntéshelyzetben, nem érzi át a döntés súlyát, nem is vonható felelősségre a rossz döntésekért.
A felelősség nélküli játszadozás jól megfigyelhető volt a radikális jobbos médiumok esetében, aztán amikor komoly lesz a dolog, akkor "behódolnak", Trump is és mások is, egyszerűen el kell, hogy fogadják, amit a "liberális" (általuk annak tartott, mert nem elég szektás) szakértők mondanak. Mert nincs jobb ennél, nem lehet emberek életével játszani.
Orbán szövegeinek jó része is felelőtlen játszadozás szintet súrolja.
Más kérdés, amikor a ballib sajtó is teljesen felelőtlen, pl. egyes gazdasági kérdésekben az íróasztal mellől osztják az észt páran, a helyzet specilális jellemzőinek ismerete nélkül. Be is vitték az erdőbe a magyar gazdaságot, ez a mai 2/3 egyik fő oka.
Vannak, akik képesek lennének felfogni, hogy mi a felelősség, mások agyilag képtelenek erre.

midnight coder 2020.08.09. 11:26:14

@Tamáspatrik: A felelősség nélküli játszadozás legjobb példája ma a BLM. Vagy Pl. itt Európában az atomerőművek elleni szent keresztes háború.

alöksz róz 2020.08.09. 19:50:13

@Tamáspatrik: "Amikor valaki konteókat terjeszt és azt, hogy a vírus egy kamu, az is ilyen eset, mert nem ő van döntéshelyzetben, nem érzi át a döntés súlyát, nem is vonható felelősségre a rossz döntésekért." - a hisztériavonatra felszállni sokkal jobb.

Proud Mary 2020.08.10. 06:56:53

nem bonyolult ez a kérdés. a libsiknek mindent szabad mondani, a náciknak semmit (náci mindenki, aki nem libsi)

midnight coder 2020.08.10. 07:13:53

"Amikor szélsőjobberek, orbánékat is beleértve tiltakoznak az FB cenzúra ellen, akkor is erről van szó."

Arról van szó, hogy a szólásszabadság egy liberális alapérték. Olyan, amit még az illiberális Orbán is fontosnak tart. Akik pedig leszarják, azok a diktatúrák: a kommunisták és a nácik. Az amcsik esetében most épp a kommunisták próbálják.

BiG74 Bodri 2020.08.10. 10:24:47

@Proud Mary:
Libsinek konzervatív vagyok, konzervatívnak libsi. Viszont saját nevemmel jó néhány jobbos felületen cáfoltam igen egyszerűen az ott található idióta állításokat. Gyakorlatilag mindenhonnan töröltek. Ugyhogy ne tobzódj.

BiG74 Bodri 2020.08.10. 10:29:51

@midnight coder:
Azért ez egyáltalán nem ül. Orbán kicsit sem tiszteli a szólásszabadságot, ezerszer megmutatta már. Pont ezért jó neki, hogy a szólásszabadság oktondi megszüntetése nélkül tudja teleszemeteltetni az aktuális főcsatornákat, melyeket nem tud irányítani. Ha ezt átlagos intelligenciával nem látja valaki, akkor az bizony egy orbán fan.

chrisred 2020.08.10. 11:57:45

@midnight coder: A szólásszabadság nem jelenti azt, hogy minden más szabadságjogot megelőzve érvényesül. Ha te a fejedbe veszed, hogy a környéken minden lakásába bemész, hogy közöld az ottlakóval, a blogszerző, akinek a posztját olvastad, egy hülye, nem a szólásszabadságod korlátozása, ha valaki nem enged be a lakásába. Senki nem köteles eltűrni, hogy őt a blogjának kommentszekciójában gyalázzák. A szólásszabadság alapján neked is jogod van blogot indítani, hogy kifejtsd a véleményedet, és letiltsd azokat a kommeneteket, amik emiatt téged gyaláznak.

chrisred 2020.08.10. 12:01:23

@midnight coder: Ez csak egy vélemény. Mások szerint az atomerőművekkel való játszadozás felelőtlenség. Te is úgy viselkedsz, hogy a saját véleményedet tartod az egyetlen felelősségteljes álláspontnak, akkor miért lenne ez a liberálisok előjoga?

Proud Mary 2020.08.10. 13:38:45

@BiG74 Bodri: de mi nácikok vagyunk. ugye most nem akarod azt mondani, h a libsik is valójában nácikok?

midnight coder 2020.08.10. 15:10:49

@chrisred: Trump idióta. Az egyetlen ami valamennyire mentségére szolgál, hogy az ellenoldal még inkább az.

Ami az atomerőműveket illeti, az én álláspontom is csak egy álláspont. Sok mindennel cáfolni lehet, Pl. ha valaki bizonyítja hogy ez az egész globális felmelegedés meg CO2 dolog baromság, vagy ha mutat egy olyan energiatárolási módot amivel gazdaságosan és környezetkímélő módon lehet Paks nagyságrendű teljesítményt eltárolni úgy 5-10 napig.

BiG74 Bodri 2020.08.10. 15:10:58

@Proud Mary:
Egészségetekre!
Mindössze annyit akartam mondani, hogy fingod nincs a liberalizmusról.
Azt hiszitek, megtaláltátok a fő támadási pontot a liberalis blogok, személyek ellen, néhányan meg még fel is ülnek a gyatra provokációtoknak.
Liberálisként elfogadom a velem ellentétes, de alapvető magatartási normákat betartó véleményeket. A szarházi, embertelen mocskok szövegeléseit, melyek helytől, időtől függetlenül ugyanazok ignorálom. Ha a blogomon felvetett dolgokkal kapcsolatos vitát szeretném fenntartani, akkor ki is raknám őket. Nem a másság, a más vélemény a gáz, hanem az amikor olyan mocskok jelennek meg, akiknek a másságuk, csak az intolarenciában, és a másik megsemmisítésében tud megnyilvánulni. Pl. a nácikok ilyenek, akikkel szemben él az önvédelem. Persze, van náci, aki ezt nagyon is jól tudja, és meg tud nyilatkozni, de ahhoz kell némi intelligencia.

Proud Mary 2020.08.10. 15:28:54

@BiG74 Bodri: amit ideírtál az tökéletesen jellemzi a 20-21. századi libsiket

DFK 2020.08.10. 15:47:54

@BiG74 Bodri: és hogy ki a náci, azt ki mondja meg?

Sadist 2020.08.10. 17:56:07

@DFK: Hát természetesen ő :)

chrisred 2020.08.10. 17:56:50

@midnight coder: Szerintem ott kezdődik, hogy ne te mondd meg, hogy a nézőpontodból mi lehet a hiba a gondolatmenetben, hanem eleve neked kelljen bizonyítani, hogy a nézőpontod jobb, mint a másé. Ha mondjuk én azt mondom, hogy a globális felmelegedés szempontjából nem azon kellene gondolkodni, hogy a drasztikus túltermelést milyen energiatermelő megoldással kellene optimalizálni, hanem azon, hogy egyáltalán szükséges-e az a termelési volumen, amihez az atomerőművek termelése jár alegkisebb CO2 kibocsátással, máris változik a nézőpont. Szerintem ugyanis az atomerőművek nem csak kiszolgálják, hanem generálják is a globális ipari termelést, mert a fennálló kapacitás törvényszerűen meg is jelenik a gyártó kapacitás. 22-es csapdája.

Sadist 2020.08.10. 19:17:53

@chrisred: "A szólásszabadság nem jelenti azt, hogy minden más szabadságjogot megelőzve érvényesül. Ha te a fejedbe veszed, hogy a környéken minden lakásába bemész, hogy közöld az ottlakóval, a blogszerző, akinek a posztját olvastad, egy hülye, nem a szólásszabadságod korlátozása, ha valaki nem enged be a lakásába."

A szólásszabadság negatív jog, ami azt jelenti, hogy más nem akadályozhat a véleményed kifejtésében, de ez nem jelenti azt, hogy valakinek biztosítania kell neked egy felületet.
Ettől függetlenül aki a blogján nem engedélyezi a kommentelést vagy pedig önkényesen cenzúrázgat, az egy takonygerincű szardarab :)

Tamáspatrik 2020.08.10. 22:45:07

@BiG74 Bodri: Szerintem is a stílus igen meghatározó, ha nagyon negatív, személyeskedő és mocskolódó a hangvétel, az már átlépi a szólásszabadság határait. Az már inkább káromkodás mint szólás.

Tamáspatrik 2020.08.10. 22:48:58

@chrisred: Nincs egy olyan jog és érték sem, ami minden fölött áll. Régebben játszották ezt a játékot és ma is játsszák: Tolerancia! (mindenkinek kuss). Nemzet! (pofa be) Szólásszabadság! Kontra! Rekontra! Fedák Sári stb.
Ez nem így működik, hogy egymást lekontrázzuk, ki tud nagyobb érvet hozni, ez nem fegyverkezési verseny, hanem a különféle értékek egészséges arányát, egyensúlyát keressük inkább.

Sadist 2020.08.11. 00:39:33

@Tamáspatrik: "Szerintem is a stílus igen meghatározó, ha nagyon negatív, személyeskedő és mocskolódó a hangvétel, az már átlépi a szólásszabadság határait."

A stílusnak semmi köze ehhez. Nyugodtan leírhatom, hogy XY SZERINTEM egy fosivó atka, aki két fillérért megbaszná a saját anyját. A szólásszabadság addig tart, amíg nem szólítasz fel erőszakra vagy valamilyen bűncselekmény elkövetésére, pl. húzzuk lámpavasra az összes pirézt, vagy nem vádolsz valakit olyan dologgal, amit nem tudsz bizonyítani.
Ezt Puzsér mondta nagyon jól az egyik beszélgetésében, hogy ő egy olyan világban szeretne kulturált lenni, ahol amúgy megengedett, hogy dürhő faszként viselkedjen. Ha a kulturáltság törvényileg kötelező, akkor megszűnik erénynek lenni.

alöksz róz 2020.08.11. 00:50:44

@Sadist: "Nyugodtan leírhatom, hogy XY SZERINTEM egy fosivó atka, aki két fillérért megbaszná a saját anyját." - nyugodtan leírhatod, ő meg nyugodtan beperelhet, és a bíróságnak hálistennek hiába magyarázod majd, hogy dehát ott van nagybetűvel, hogy szerintem.

BiG74 Bodri 2020.08.11. 01:08:56

@DFK: @Proud Mary:
Hogy ki a náci? Ki mondja meg?
Szerintem mindenkinek van egy értékrendje, amiben valahonnan már a nácik kezdődnek. Meg fogsz lepődni, nálam elég szűk a kör, melyben lenáciznék valakit. Ráadásul, nyugodt vagyok, ha valaki egyértelműen náci, mert nincs tévedési lehetőség. Mint mondottam, az se érdekelne a blogomon (ha lenne), ha konkrét náci tartalmú posthoz igazi vaskos nácikat fognék. Akkor ott nekik helyük vagyon. Viszont máshol idegesítőek, mert mindenről csak az jut eszükbe ( és nem a p..a), és élvezettel csesznek szêt minden értelmesebb diskurzusokat.
De hagyjuk a nácikat, mert ők egy szűk része azoknak, akiknek ténykedését nem kell elfogadnom a liberalizmus fényében. Ha egy barmot meghallgattam, halottam mindet. Lásd birka, nem náci, ruszki fan, nem is hülye, mégis egy tökéletlen szálon fut az agya. Mindenhová, mindenre ugyanazt okádja. Jó a rántotthús, de nem reggel, délben, este.
Mit foglalkozzak vele? Mert elvileg liberális vagyok?
Hát én úgy vagyok libsi, hogy ti annak tartotok engem. Legyen, vállalom. Aki meg náci, az meg azt vállalja. Ha libsi szöveghez akar náciként hozzászólni, és a hozzászólásra koncentrál, nem a náciságára, az esetek 90%-ban nem derül ki, hogy náci, mert nem lehet mindenhez náciként hozzászólni. Kivéve, ha az az egyetlen ok, hogy szétverje a komment folyamot.
@Sadist:
Ha nem engedélyezi a kommentelést, az ő dolga. Ne olvasd. Bár szerintem is szerencsétlen dolog visszacsatolás nélkül okoskodni. Ha cenzúráz az is az ő dolga, ha előre lefektetett szabályok alapján teszi, akkor szerencsésebb. Ha az aktuális kivágás miértjéről tájékoztat az is tisztességes, bár melós dolog.
Ha mindenki tudna alapvető szabályokat betartani, akkor igazad is lehetne. Gondolj arra, hogy komolyabb vitákat, beszélgetéseket, képviseleti összejöveteleket moderátorok vezetnek le.
@Tamáspatrik:
Igy van. Ezért nem mozgat például konkrétan, hogy náci, vagy nem. Ott van a matyika. Nem náci. A mondanivalójának esszenciája konkrét, bloghoz, vagy vitához kapcsolódó. Nem is hülye. De kicsit sem csodálkozom, ha kivágják akármilyen felületről is.

BiG74 Bodri 2020.08.11. 01:17:59

@Sadist:
Mondjuk puzsér pont az a kategória, aki a saját szövegét is szétveri, saját dühöngésével.
A faszként való viselkedésnek különben hol a határa? Belefér az is, hogy egy idő után megkeresem és pofán vágom, vagy csak az, hogy elmebetegként kiabálunk egymásra minden f@szságot, mert pszichés rogyottságunk révén, csak így tudunk bizonyos helyzeteket kezelni?

midnight coder 2020.08.11. 07:25:32

@chrisred: Na ja. Csak épp gyártói kapacitás = életszínvonal. Azt pedig senki nem akarja csökkenteni, pedig az egyúttal a túlnépesedési problémát is megoldja, mert szar életszínvonal = háborúk. Persze az is igaz, hogy szar életszínvonal hosszabb távon kulturális hanyatlás ami megint csak szaporodáshoz vezet.

Ehelyett mindenki jobban akar élni, még a bádogvárosban tengődő Kunta-Kinte is. Plusz, a jelenleg rendelkezésre álló technológia mellett ha dobod az atomot (vagy nem pótolod Paksot) akkor a jelenleg rendelkezésre álló áram termeléséhez is fosszilis tüzelőanyagot kell használni.

És még egy: ha komolyan gondolja valaki ezt a CO2 dolgot, akkor azokat a folyamatokat, amikre ma közvetlenül fosszilis üzemanyagot használunk (közlekedés, mezőgazdaság, ipar) szintén elektromosítani kell. Ami akkor is megtöbbszörözi az áramigényt, ha semennyit nem változik a termelési kapacitás, csak CO2 mentesen akarod termelni ugyanezt.

midnight coder 2020.08.11. 07:32:50

@BiG74 Bodri: Nem lenne semmi baj a cenzúrázással, de még a topicokat összematyiző polgárokkal sem, ha az index és a blog.hu nem ragadt volna le valahol a 90-es években. Matyika ellen a block user nevű gomb a gyógyír, az agyhalott blogok ellen pedig a block content gomb. Az még királyabb lenne persze, ha olyan finomhangolás is lehetne, hogy milyen témájú blogokat szeretnék a ketrecben látni, Pl. nálam a divattal, egészségüggyel, kutyákkal kapcsolatos blogok kapásból mehetnének a levesbe. De ez már űrtechnika lenne egy indexes fejlesztőnek... Ezzel szemben én kliens oldalon szűröm a matyikát is, és az agyhalott blogokat is, de nem mindenki programozó. Bár mondjuk a matyi ellen van hivatalos matyiszűrő is.

chrisred 2020.08.11. 12:16:45

@midnight coder: "Csak épp gyártói kapacitás = életszínvonal. "

Ez egy oilyan állítás, amit csak becsületszóra nehéz elhinni. Tényszerűen pedig nehezen igazolható, hogy a fejlett országok folyamatosan emelkedő gyártási kapacitása általános életszínvonal emelkedést okozna.

midnight coder 2020.08.11. 15:10:05

@chrisred: Akkor most nézd meg, hogy milyen ma egy átlagpolgár élete Pl. kis hazánkban, és milyen volt mondjuk 200 éve egy főúré. Olyasmire gondolok mint Pl. hideg-meleg víz, fűtés/hűtés, kaja.

BiG74 Bodri 2020.08.11. 16:36:48

@midnight coder:
Ha már.
Off.
Található valahol képalkotó, feldolgozó szoftverekről, hardverekről valamilyen általános ismertető anyag?

Tamáspatrik 2020.08.11. 18:35:15

@Sadist: Pont, hogy sokan félreértik, elkezded szidni a pirézeket, aztán van aki úgy érti, hogy akkor adjunk nekik. Ha az indulatok elszabadulnak, egymást hergelik az emberek, 99% tudja, hogy ez annyira azért nem komoly, de van egy pár elmebeteg, aki készpénznek veszi. Volt már ilyen Indiában, hogy elkezdtek embereket lincselni FB pletykák nyomán.
Nem azt mondom, hogy nem semmilyen érzelemnek nincs helye, de ne ott akarjuk kiélni az indulatainkat a különböző fórumokon.

Tamáspatrik 2020.08.11. 18:42:02

@BiG74 Bodri: A liberális eléggé viszonylagos, mert ahol nagyon eltolódott a közvélemény a szélsőjobb felé, ott aki nem lép egyszerre, egy idő után mind lekicsinylő "liberális" lesz.
Ennek ellentéte volt Rákosi idejében, hogy ott meg mindenki, aki nem értett egyet a komcsikkal fasiszta volt, vagy le lehetett fasisztázni.
A náci agresszív módon rendpárti, a rendpártiság önmagában még rendbe lenne, az ókonzervatív szemlélet is, a gond az agresszióval van (még ha csak verbális szintű is). Akik egy ideológiához csatlakoznak, mindig a kiskátét mondják fel, nincsenek önálló gondolataik, ennélfogva vitatkozni se lehet velük, sőt beszélgetni sem.

Tamáspatrik 2020.08.11. 18:43:51

@BiG74 Bodri: Puzsér az jópofa módon csinálja ezt a dühöngést, mert van mögötte gondolati tartalom, aztán úgy dühöng, hogy röhögsz rajta. Itt a dühöngés nem valaki ellen irányul, hanem megvan a funkciója, elég groteszk a közéletünk, amik nálunk történnek, a dühöngést és a röhögést, minden melyiket választod, egy hajszál választja el.

Sadist 2020.08.11. 22:23:00

@alöksz róz: Na és miért perelne be? Azért, mert a róla alkotott magánvéleményemet kinyilvánítottam? Ez egy becsületsértési vagy rágalmazási perhez nagyon kevés. Ahhoz minimum egy nagy nyilvánosság előtt elkövetett lepedofilozás vagy valami hasonló szintű dolog kell.

Sadist 2020.08.11. 22:32:48

@BiG74 Bodri: "Ha nem engedélyezi a kommentelést, az ő dolga. Ne olvasd."

Nem is szoktam. Ha valahol nincs kommentelési lehetőség, már zárom is be a picsába és az első mondatot se olvasom el.

"Ha cenzúráz az is az ő dolga, ha előre lefektetett szabályok alapján teszi, akkor szerencsésebb. Ha az aktuális kivágás miértjéről tájékoztat az is tisztességes, bár melós dolog."

Blog.hu-n ilyennel még soha nem találkoztam.

"Ha mindenki tudna alapvető szabályokat betartani, akkor igazad is lehetne. Gondolj arra, hogy komolyabb vitákat, beszélgetéseket, képviseleti összejöveteleket moderátorok vezetnek le."

A vitamoderátorok azért vannak, hogy egy beszélgetést irányítsanak. Nem a megszólalókat moderálják, hanem a beszélgetést.

Sadist 2020.08.11. 22:40:22

@BiG74 Bodri: "A faszként való viselkedésnek különben hol a határa?"

Ott, ahol egy ujjal is hozzányúlsz a másikhoz és a konfliktust fizikai síkra viszed. A faszként való viselkedés behatárolásával is pontosan ugyanaz a baj, mint a gyűlöletbeszéddel: mindenkinél máshol van az a határ, amitől kezdve sértőnek érzi.
Rád is mondhatja bárki, hogy faszként viselkedsz, mert pl. a hozzászólásaidban nem Tisztelt Uramként szólítod meg a másikat.

chrisred 2020.08.12. 05:17:52

@midnight coder: De miért a 200 évvel ezelőttivel hasonlítsuk össze, amikor a világon 60-70 éve vannak atomerőművek, Magyarországon meg a nyolcvanas évek közepe óta? Milyen lényeges életszínvopnalébeli változások történtek azokban az osrzuágokban, ahol atomerőmű létesült?

midnight coder 2020.08.12. 07:41:12

@chrisred: Nem kell az áramot feltétlenül atommal termelni az életszínvonal növekedéshez. A szénerőművel termelt áram centire ugyanolyan mint az atommal termelt, csak ugye van az a fránya globális felmelegedés.

midnight coder 2020.08.12. 07:46:45

@Sadist: "Ha valahol nincs kommentelési lehetőség, már zárom is be a picsába és az első mondatot se olvasom el."

Dettó. Ma már kb. tudom mik ezek, csak a blogketrec néha trükközik és elrejti a blog nevét, pontosabban rövidíti. De csináltam egy userscrpitet ami jelzi a feketelistás blogokat a főoldalon és nem is engedi megnyitni őket, így én már véletlenül sem tudok megnyitni ilyet. Nem minden nem commentelhető vagy cenzúrázó blogot tettem rá, csak a toplistás agyhalottakat.

midnight coder 2020.08.12. 07:48:20

@Sadist: Amúgy itt is az index fejlesztői a faszok, erre csinálhattak volna egy block blog vagy block content gombot arra, ha én nem akarom ezt a blogot többé a blogketrecben látni, és ilyenkor tehetne oda mást, amit esetleg igen.

chrisred 2020.08.12. 08:20:49

@midnight coder: Csak hát ismert tény, hogy az atomerőművek korszaka semmiben nem csökkentette vagy korlátozta az emberiség CO2 kibocsátást.

www.globalisfelmelegedes.info/okai/szendioxid/55-mennyire-felelos-az-emberiseg-a-szen-dioxid-koncentracio-noevekedesert

"Az emberiség CO2-kibocsátása 1950-ben kb. 1600 millió tonna volt, 2000-ben több mint 8000 tonna, azaz ötven év alatt az ötszörösére nőtt. Ez ráadásul exponenciális (egyre gyorsabban emelkedő) görbét feszít ki.

Az emberiség lélekszáma 1950-ben kétmilliárd fő volt, ma több mint 6 milliárd fő. E háromszoros létszámnövekedést az öt-hatszoros kibocsátás-növekedési ráta meghaladja, s megegyezik az ötven év során a világ egy főre eső GDP-növekedése (1,8-2) és lélekszáma növekedésének (3) szorzatával. Közelítőleg megegyezik a fejlett államok 1950-2000 közötti gazdasági növekedésének ütemével (átlag évi 3 %) is. Röviden: jó közelítéssel állítható, hogy a világ CO2-kibocsátása és gazdasági növekedése között igen szoros korreláció áll fenn."

Ugyanakkor nem jelenthető ki, hogy a fejlett országok átlagpolgárainak életszínvonala az ötvenes évek óta az ötszörösére nőtt.

midnight coder 2020.08.12. 08:48:55

@chrisred: "Ugyanakkor nem jelenthető ki, hogy a fejlett országok átlagpolgárainak életszínvonala az ötvenes évek óta az ötszörösére nőtt."
Attól függ kit tekintesz fejlett országnak. Őszintén szólva, lövésem sincs hogy az 50-es években hogy éltek Nyugat-Európában, de van olyan gyanúm, hogy 5 évvel a II világháború után az NSZK-s vagy az olasz törpök élete sem volt csupa móka és kacagás. Idehaza pedig az volt a padlássöprések, fekete vágások, fejadagok korszaka, amikor az áltagpolgár gyakran szó szerint éhezett, és ha volt valahol egy TV akkor oda járt át a szomszédság mozizni. De volt ahol a detektoros rádió vagy egy-egy csöves Néprádió volt a high-tech. Abba, hogy mi lehetett Pl. Kínában már bele sem gondolnék inkább. A 2000-es évekre pedig nyugat-európának már kb. hasonló életszínvonala volt mint most, de nekünk sem volt sokkal rosszabb a mostaninál - az átlagpolgár azt és annyit evett amit akart, volt autója, kb. minden műszaki cikk megvolt a kor technológiai színvonalának megfelelően. Szóval, volt ott életszínvonal növekedés rendesen.

chrisred 2020.08.12. 08:52:52

@midnight coder: Vagyis ahol az életszínvonal alacsony volt, nem a termelés volumenével volt összefüggésben, hanem a háborúval és a politikai rendszerrel. Ebben egyetértünk.

midnight coder 2020.08.12. 10:08:54

@chrisred: Ahol háború volt vagy hülye rendszer, ott alacsony volt a termelés volumene. Ezért szar volt az életszínvonal.

chrisred 2020.08.12. 10:16:01

@midnight coder: Magyarországon a Rákosi rendszerben hatalmasat nőtt az ipari termelés volumene, de ez alig látszott meg az életszínvonalon.

midnight coder 2020.08.12. 10:18:48

@chrisred: Mert egy rakás erőforrást elvitt az ország újjáépítése és a szovjet hadisarc.

chrisred 2020.08.12. 10:22:32

@midnight coder: Nem. Mert államosították a magánvagyonokat.

midnight coder 2020.08.12. 10:50:58

@chrisred: Igen, az is csökkentette a termelés volumenét.
Lásd még www.youtube.com/watch?v=bVAKkeLg3mE

Tamáspatrik 2020.08.12. 21:34:06

@Sadist: Én ha törlök egy hozzászólást, akkor beírom kommentbe, hogy "személyeskedő" vagy "ez durva" vagy "túl trágár" (eldurrant az agya az illetőnek). Nem tudom, hogy az illetők kapnak-e értesítést, egyébként pedig nem sűrűn szoktam törölni, csak ha nagyon nem odavalónak érzem a hsz.-t.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2020.08.13. 10:40:21

@Sadist: A Hustler nevű pornóujság egyszer megjelentetett egy álinterjút Jerry Fawell tiszteletessel (aki egy bigott baptista) arról, hogy a szüzességét az édesanyjával vesztette el részegen egy kerti budiban a legyek között.

A bíróság szerint Fawellnek ezt tűrnie kellett.

chrisred 2020.08.13. 10:56:02

@orangeman: Nem álinterjú volt, hanem egy Campari reklám vicces(nek szánt) paródiája.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2020.08.13. 11:05:20

@chrisred: Ami egy álinterjút tartalmazott. Ne kössünk már bele mindenbe.

chrisred 2020.08.13. 11:18:52

@orangeman: Csak abba kell, ami nem bontja ki az igazság minden szeletét. Mindenki tisztában volt vele, hogy egy paródia a vicclapban, ahogy azzal is, ha belerajzolják Obamát vagy Trumpot a South Parkba, az valójában nem az igazi személy.
süti beállítások módosítása