Ideo-logikák

Ideo-logikák

"Liberális" felfogás önmagában nem létezik

2020. szeptember 02. - Tamáspatrik

Aki csak harcolni szeretne valamilyen jól látható ellenséggel szemben (az egyébként eléggé kaotikus világunkban), azzal az emberrel nem érdemes és nem is nagyon lehet vitatkozni. Valójában mindegy is, hogy az ellenséget „reakciósnak”, „jobboldali elhajlóknak”, „burzsujnak”, „kommunistáknak”, „trockistának”, „güllenistának”, „sorosbérencnek” stb. nevezzük. Vagy adott esetben liberálisnak, holott nincs is olyan hogy valaki „liberális”, legfeljebb olyan eset, hogy valaki egy bizonyos téren másokhoz képest liberálisabb vagy kevésbé liberális felfogású. (Lehet, hogy ennek a részletes taglalása közhelyesen hat, de ha így van, akkor mért van ez a nagy ellenségeskedés?)

Ha Orbán pontosabban szeretne fogalmazni (amire már láthatóan nem törekszik egy jó ideje), akkor olyasmit is mondhatna, ami értelmesebben hangzik, ti. nem csak arról beszélni, hogy ő és pártja mit nem akar, hanem hogy milyen jellegű pozitív tartalmú változásokat szeretne látni: A legtöbb nyugati ún. „liberális demokráciákhoz” képest nem annyira az egyén szükségleteire fókuszáló, mint inkább valamilyen mértékben közösségközpontú társadalom felé szeretne haladni. (Más kérdés, hogy ez az elmélet mennyire állja ki a gyakorlat próbáját, azonban ettől függetlenül az egyén és a közösség szembeállítása lehet bizonyos esetekben egy nagyon is valós dilemma.) Például a család tipikus közösségi intézmény, ami nagyobb részben szól az együttélésről és gondoskodásról, mint az önmegvalósításról. Az egyházak többsége sem liberális szellemiségű vagy csak részben az, nem véletlenül, a gyülekezetek inkább a hagyománytiszteleten alapulnak, közösségi életet igyekeznek tartalommal megtölteni.

Vannak más területek viszont, ahol ez a fajta feszültség vagy ideológiai ellentét nem célravezető. Az oktatás például alapulhat fegyelmen és tekintélytiszteleten, de mindenképpen az egyéni fejlődést, kíváncsiságot, nyitott gondolkodást elősegítő liberális sajátosságok is jellemzik, legalábbis optimális esetben.

Az irodalom túlnyomó része, még a klasszikusok is a maguk idejében liberálisnak számítottak. A színvonalas irodalom nagyobb része azért nevezhető leginkább „baloldalinak” vagy „liberálisnak”, mert egyéni sorsokra koncentrál, egyéni érzéseket mutat be, azon keresztül tesz átélhetővé  tipikusnak mondható helyzeteket az olvasó számára. Ha ettől az alapelvtől eltér az könnyen dogmatikussá válhat, a sematikus helyzetei nem elég érdekesek, esetleg még giccsesek is. Másrészt viszont a gondolati fegyelmezettség és a formai fegyelem is része minden jó írásnak, ilyen szempontból a konzervativizmus felé is hajlik.

Hasonló dolgokat lehet elmondani a többi művészeti ágról is, például konzervatív filmművészet nem nagyon van, vagy ha van is, akkor nem eléggé érdekes eredményeket produkál. Színház terén létezik ugyan konzervatívabb és liberálisabb megközelítés is, ami viszont teljesen eltér annak a megítélésétől, hogy a műalkotás maga mennyire hiteles, mennyire a mához szóló vagy pedig leginkább csak öncélú játszadozásba fullad. Bármilyen alkotás, vagy bármiféle kommunikáció lehet alapvetően pozitív, energizáló vagy pedig destruktív, energiát elszívó (a különféle médiumokban, a közösségi médiákban nagy teret kapnak az utóbbiak is, sajnálatos módon). Az alapvető szándék jellege és iránya mindig meghatározható, függetlenül attól, hogy az illető milyen politikai eszmékkel takaródzik. Az nyilvánvaló, hogy aki épeszű az inkább a pozitív energiákhoz vonzódik (persze csak addig a pontig, amíg annak hitelt lehet adni) nem pedig ahhoz, ami destruktív.

Ettől függetlenül a művészhez nagyon nem illik a politikai szerep, mert ez az, amit nem tud hitelesen előadni, hiszen számára fából vaskarika. Tűz és víz egymáshoz képest a politika és a művészet világa, annyira ellentétes adottságokat követel, hogy a kettő nem hozható össze, választani kell tudni közöttük.

A tudomány se lehet más mint liberális, hiszen akár mit is mond az MTA elnöke Freund Tamás a vallásosságról, Isten eszméje nem illik bele semmilyen módon a tudományos módszertanba. Az más kérdés, ha maga a kutató az összefüggések mögött egy felfoghatatlan és nagyszerű értelmet sejt meg, de mindez már egyértelműen túl van a tudományos rendszerek világán. Emellett viszont bizonyos mértékű konzervativizmusra, rendezettségre, közösségi szabályokra a tudomány különféle ágazatainak szüksége van, vagy legalábbis lenne, a jelenlegi helyzethez képest. (Viszont ha politikai megrendelésre dolgozik, nem liberális szellemben, akkor már szakmailag hiteltelen lesz.)

A társadalom életében, például a gazdaságban megint csak a liberalizmus egyfajta eszme csupán a sok között, de sok egyéb meggondolás is van még, például környezetvédő, szociális, polgári konzervatív, hagyományőrző stb., ezt a sokszínűséget tagadni puszta demagógia. Egyébként elképzelhető a hosszú távú trendek alapján hogy a konzervativizmusnak akár kétharmados többsége is lehet a progresszív eszmékkel szemben sok országban, azonban a kétharmadból nem következik a száz százalék, és a legtöbb helyen alapból nem is törekednek a teljes mértékű hatalomgyakorlásra (a potenciális ellenfelek egzisztenciális likvidálását és a karaktergyilkosságot is beleértve).

Erős nemzetállamra is szükség van, általában ezt nem vitatja senki, például Parag Khanna amerikai politológus Konnektográfia c. könyve számszerűen is leírja azokat a trendeket, globalizált cégek megerősödése, területi különbségek növekedése országokon belül stb., ami valóban igényli az állam elosztó, kiegyensúlyozó és szabályozó funkcióját. Fontos viszont, hogy állam itt megint egy játékos kell, hogy legyen, ne akarjon mindent dominálni.

Egyébként a modern és jól működő cégek is alapvetően liberális szellemiségűek tapasztalatom szerint. Nem értek azzal, hogy a kapitalizmus afféle kényszerzubbonyba zárja az egyéniséget, ellenkezőleg, segíti az egyéni képességek kibontakozását. Egyrészt nagyon sokféle munkakörben találhatja meg valaki saját magát, másrészt a munkakörök határai a jól működő cégeknél egy bizonyos mértékig rugalmasak, személyre szabottak. Még a gyári szalagon dolgozók között is részben más feladatokat kap az, aki egy adott munkafolyamatban tehetségesnek bizonyul, vagy speciálisabb készségei vannak. A gondot nem annyira a „lélektelen robot” jelenti mint inkább az, hogy állami vezetőink nagy része sosem dolgozott modern cégeknél és nem ismerik a hatékony csapatmunkát elősegítő, a gyakorlatban is működő módszereket, hanem leragadtak valahol a 20. század elején.

Van még több olyan „liberálisnak” nevezhető tényező az életünkben, ami a közösségi életre egyértelműen káros hatással van, ezek zöme különféle kütyükhöz köthető, telefon és PC, szoftver szinten nézve pedig játékok, internet, közösségi média stb. Kérdéses, ha valaki fogékony ezekre az inkább áldás vagy átok az ő számára, mindenesetre a konzervatívabb és közösség-centrikusabb felfogás egyensúly hozhat az életünkbe ezen a téren.

A konkrét „illiberális” felfogásra példa, amit megtapasztaltam pár nappal ezelőtt, amikor egy élelmiszerboltban az egyik vevő a maszkhasználat miatt a dühét az egyik pénztárosra öntötte, politikai összeesküvést emlegetve. Számomra eléggé mellbevágóak voltak ennek az egyébként nagy darab embernek a szavai, de túljutva ezen a ponton leginkább szívesen elbeszélgettem volna vele, hogy mi is a baja valójában. (Nem mindenki tudja jól megfogalmazni, vagy pedig nem vállalja fel nyilvánosan.)

Gazdasági válságok idején, vagy amikor egyéb okok miatt rendül meg az emberek biztonságérzete mindig sokkal többen vannak azok, akik a helyzetükkel elégedetlenek, ami nem ritkán szélsőséges politikai megnyilvánulásokban ölt testet. Az elzárkózás és kirekesztés csak ront ezen, viszont ha beszélgetni tudunk egymással, a politikai felfogást zárójelbe téve, az segíthet valamennyire a feszültségek feloldásában. (Ide kívánkozik egy olyan kiegészítő megjegyzés, hogy vannak olyanok is, akiknek az erő és a harcosság a fő pozitív erényük és ezzel akarnak mindenáron érvényesülni, az erővel szemben viszont mindig valamiféle erőt, például céltudatosságot, összeszedettséget, tartást, lelkierőt kell tudni felmutatni, ami már inkább a metakommunikáció tárgykörébe tartozik.)

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr6716187308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.03. 06:59:28

Ha a "liberális" szót a "engedékeny, mérsékelt" szinonímájaként használod, akkor persze igazad van. A "gyerekemet liberálisan nevelem" azt jelenti engedékeny vagyok vele, s nem azt hogy megismrtetem vele alaposan Hobbes, Locke, Smith, Popper, Rawls munkásságát, sem azt, hogy a szivárványperverzek vonulására viszel el őt.

De a "liberális" szó jelent még 2 dolgot, s ezek azok, melyek használatosan a politikában.

Egyrészt jelent progresszívet, azaz a konzervatív ellentétét.

S fő jelentése pedig a gazdasági, filozófiai liberalizmus.

midnight coder 2020.09.03. 09:17:01

Alapvetően nem a liberalizmussal van a baj. Az ma igazából csak festék, ugyanúgy mint a zöldeknél a környezetvédelem. De mind a két esetben arról van szó, hogy a béketábor bukásával némileg szalonképtelennél vált kommunistákat festik le vele.

Persze a nyugati sajtó már jó ideje baloldali kézben van, így a kommunisták soha nem lettek a köztudatban olyan sátánok mint a nácik, holott az általuk legyilkolt polgárok száma többszöröse a Holocausthoz képest. Csak ugye azért ők mégiscsak a "mi" tömeggyilkosaink.

Ergo, amikor ma liberalizmusról beszélünk, akkor valóbjában az úgynevezett balliberalizmust emlegetjük. Ami persze pont akkora hülyeség mint aminek hangzik: fából vaskarika. A liberalizmus és a baloldal ugyanis kölcsönösen kizárják egymást - és mégis sikerült egy platform alá hozni, mint anno a magyaroknak az MSZP-SZDSZ koalíciót. És mint a fenti szerencsétlen párosban, itt is a végeredmény a két oldal legszarabb tulajdonságait egyesíti. A végeredményként létrejövő izé immár nem a szabadságra és az egyéni teljesítményre és felelősségre épít mint a liberalizmus, hanem az egyént gyerekként kezeli, erősíti az újraelosztást, korlátozza a szólásszabadságot, ergo kb. mindent hoz amit a bal oldalon utálni lehet. Ugyanakkor a dolgozók érdekeit magasról leszarja, helyettük a különféle deviáns csoportok (bűnözők, különféle, az európai civilizációval nem kompatibilis társadalmakból érkező bevándorlók, hajléktalanok, különféle a társadalom integritását illetve értékrendjét romboló szerveződések, stb) érdekeit védi a normális dolgozó átlagpolgárral szemben.

De ezek ismétlem nem liberálisok. És nem is baloldaliak. Ez egy korcs, pusztító mutáció ami rákként pusztítja el az euroatlanti civilizációt.

Magyarulaszlo 2020.09.03. 17:39:23

Nagyon hosszan írtál a semmiről.
Sajnos még azt sem sikerült definiálnod, hogy mit jelent a liberális és miben különbözik az illiberálistól, illetve hogy ezek hogy viszonyulnak a demokrácia kereteihez vagy éppen a konzervativizmushoz.

Kar.

nincs1agy 2020.09.03. 19:58:29

A saját véleményeteket ,felfogásotokat próbáljátok normalitásnak beállítani. Na ennek van vége.. az SZFE-n is.

nincs1agy 2020.09.03. 20:02:44

@MAXVAL bircaman közíró: Ők a konzervatív szót sem a valódi értelmében használják. Náluk a konzervatív egy kicsit begyepesedett visszafogott, de jó szándékú hülye, aki feltett kézzel elfogadja világátalakító ötleteiket. Szerintük aki nem ilyen, az nem is lehet konzervatív..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.03. 20:27:36

@nincs1agy:

De a "konzervatív" szóval nincs akkora baj, mert legalább nem lehet kiforgatni ennyire. Hiszen csak 2 dolgot jelent:
- a progresszív ellentétét,
- a liberális mérsékelt verziját.

nincs1agy 2020.09.03. 20:32:09

@MAXVAL bircaman közíró: De ők kiforgatják. Náluk a konzervatív elfogadja az LMBTQ baromságokat, az illegális migránsokat stb. Nézd meg, hogy mi lett a CDU-ból mára. Csak tudnám, hogy mit akar konzerválni az, aki Frankfurtból Mogadishut akar csinálni..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.03. 20:37:05

@nincs1agy:

Mert politikai eszmeként a konzervatívizmus sose volt önálló ideológia. a konzervatívizmus realció a liberalizmusra, kb. azt mondja "jók a liberális célok, de lassabban, szervesebben!".

Szóval a mai konzervatív az az 50 évvel ezelőtti liberális.

Ezlrt is nem vagyok konzervatív.

Az persze más kérdés, hogy a konzervatív mint a progresszív ellentéte érvényes gondolat, de az meg nem politikai eszme.

birkamenet 2020.09.03. 20:48:37

@midnight coder:

Alapvetően nem a van a NEMZETIESKEDÉSSEL baj. Az ma igazából csak festék, ugyanúgy mint a KERESZTÉNYDEMOKRATÁKNÁL a KERESZTÉNY. De mind a két esetben arról van szó, hogy a béketábor bukásával némileg szalonképtelennél vált kommunisták festik ÁT MAGUKAT VELE.

Persze a nyugati sajtó már SOSE VOLT EGY KORMÁNYPÁRT kezében, így a FIDESZKOMCSIK soha nem lettek a köztudatban olyan sátánok mint a nácik, holott az általuk LEBUTÍTOTT, JOGFOSZTOTT, MEGFÉLEMLÍTETT polgárok száma többszöröse a Holocausthoz képest. Csak ugye azért ők mégiscsak a "mi" NÉPPÁRTI-KOMCSIJAINK.

Ergo, amikor ma NEMZETIESKESRÖL beszélünk, akkor valóbjában az úgynevezett FIDESZKOMCSIKAT emlegetjük. Ami persze NEM akkora hülyeség mint aminek hangzik: NEM fából vaskarika. A FIDESZ és a KOMUNISTÁK ÉS A 3/3-ASOK ugyanis ELVILEG kölcsönösen kizárják egymást - és mégis sikerült egy platform alá hozni, mint anno a magyaroknak az MSZP-SZDSZ koalíciót. És mint a fenti szerencsétlen párosban, itt is a végeredmény a két oldal legszarabb tulajdonságait egyesíti. A végeredményként létrejövő izé immár nem a szabadságra és az egyéni teljesítményre és felelősségre épít mint a POLGÁRI LIBERÁLIS DEMOKRÁCIÁK, hanem az egyént RABSZOLGA HÜLYEgyerekként kezeli, erősíti az FELSÖ 10 EZER ZSEBÉBE VÁNDORLÓ újraelosztást, korlátozza a szólásszabadságot, ergo kb. mindent hoz amit a KOMMUNISTÁK ALATT IS CSAK utálni lehetETT. Ugyanakkor a dolgozók érdekeit magasról leszarja, helyettük a különféle deviáns csoportok (NER bűnözők, különféle, az európai civilizációval nem kompatibilis ILLIBERÁLIS DIKTATÚRÁK , különféle a társadalom integritását illetve értékrendjét romboló szerveződések (POLITIKAI KINEVEZETTEK, FIDESZ SEGGNYALÓ ÁLCIVILEK), stb) érdekeit védi a normális dolgozó átlagpolgárral szemben.

De ezek ismétlem nem NEMZETIEK. És nem is KERESZTÉNYEK. Ez egy korcs, pusztító mutáció ami rákként pusztítja el az euroatlanti civilizációt.
ÉS HELYÉBE HOZZA AZ OROSZ GYARMATTÁ VÁLÁST.

Forte 2020.09.03. 20:56:22

Csak úgy vidékiesen:
A mai illiberális vezető erőnek úgy kellenek a liberális gondolkodásúak, mint falat kenyér.
Mert a liberálisok pl. az asztalon szaros gumicsizmában dajdajozó illiberálisokra nem azt mondják, hogy : "acsarkodó, frusztrált, sudribunkó népség..." hanem azt, hogy: "hm, érdekes megközelítése a szórakozásnak..."

Igen ambíciózus dolog a ma hatalmon lévőket konzervatívnak titulálni. Egyszerű frusztrált, haszonleső sudribunkók. Itt van ez a Vidrócky koma. Utálatos, de mi szeretjük az ilyen mutáns tengerimalacokat, akik feszt kismamaruhában járkálnak a zsírhadt beleik burjánzása okán. Félnek, hogyha nem acsarognak a dominanciáért, akkor kinevetik őket.

Ad Dio 2020.09.03. 21:17:04

Lehet nekem tanították rosszul, de az én tanáraim szerint a konzervatívnak a progresszív az ellentettje, a liberálisnak meg a nem liberális (ők még nem ismerték a remek illiberális szót :) ).

Konzervatív az, aki a meglevőhöz ragaszkodik. Progresszív aki meg változtatni akar.

A liberalizmus nem más, mint a mai modern világ közös nyelve. Ezen eszeme szerint az egyes ember és annak lehető legnagyobb szabadsága a legfontosabb érték. Minden más csak ehhez képest válik értékké vagy bajsággá. Ez a rendszer tulajdonképpen a kereszténység radikálissá tett formája, amiben a legfőbb jó, az ember szabad akaratának minél nagyobb fokban való kibontása.

A liberalizmus egyébként simán lehet konzarvatív, amikor és amennyiben a nyugati világnak ezt az alapvető liberális berendezkedését akarja megőrizni (konzerválni)

Mondok egy példát. Vagy inkább kettőt. Konzervatív liberális vagyok akkor, amikor kiállok a szólásszabadság mellet és elítélem azokat ,akik pl. betiltanának vitákat, diskurzusokat bizonyos "kötelező" pcre hivatkozva.

Ugyan így konzarvatív liberális vagyok akor is, amikor számon kérem bizonyos nyugati demokráciákon a jogállamiságot.

NB. mIndez elméleti, filozófiai, rendszerszerű megközelítés.

A politikai pártok ritkán vetemednek ilyesmire. A kategóriákat kényük kedvük szerint aggatják magukra és egymásra. Ez ne tévesszen meg senkit. Ahogy egy párt nem váli kriszusivá cssak azért, mert szerepelteti a "keresztény"jelzőt a nevében, liberálissá sem lesz hasonló módon.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.09.04. 00:30:36

Én alapvetően a szólásszabadság híve vagyok, de védekezni kell az azzal visszaélők ellen. Emiatt kérem az blog gazdájától Batu Kán kitiltását! Tevékenysége egyértelműen romboló, akadályozza az értelmes vitát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.04. 06:51:37

@Batu Kán:

A konzervatívizmus mint politikai eszme üres ideológia, nincs mondanivalója.

midnight coder 2020.09.04. 07:42:46

@birkamenet: Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy attól mert Orbánék is azok amik, még a balliberális szellemi környezetszennyezés nem lesz kevésbé toxikus. A baj épp az, hogy csak a kettő közül lehet választani, és ezekhez képest még mindig Orbán a kisebbik rossz.

Amúgy pár ordas hülyeség van abban is amit idehánytál: "így a FIDESZKOMCSIK soha nem lettek a köztudatban olyan sátánok mint a nácik, holott az általuk LEBUTÍTOTT, JOGFOSZTOTT, MEGFÉLEMLÍTETT polgárok száma többszöröse a Holocausthoz képest"

Pl. ezt azért ugye te se gondolod komolyan ?

midnight coder 2020.09.04. 08:00:30

@megamovieboy: Egyetértek. A matyiszűrő ugyan eltávolítja a hozzászólásait, de mivel a lapozás szerver oldalon megy, ott pedig matyi hozzászólása is ugyanúgy egynek számít mint egy emberé, így matyika elrontja a lapozást.

John Nethem 2020.09.04. 08:05:21

@Batu Kán:

Ezt éppen TE mondod ??
Aki agyatlanul mindent ideömleszt?

midnight coder 2020.09.04. 08:13:51

@Ad Dio: "Konzervatív az, aki a meglevőhöz ragaszkodik. Progresszív aki meg változtatni akar."

Ja. És valamiért a változást a XX. századtól automatikusan pozitív dolognak tartjuk. Pedig hát az atombomba is változtatott Hiroshimán, és a koronavírus is változtat a megtámadott szervezeten.
Azt kellene felfogni, hogy csak az a változtatás hasznos, ami jobbá tesz. Na, ezt nemigen sikerült a progresszívaknak még eleddig megoldani a fennállásuk során. Lásd létező szocializmus.

"A liberalizmus nem más, mint a mai modern világ közös nyelve."
Abban igazad van, hogy a liberalizmus a legtöbb mai politikai erőben ott van - ha máshogy nem, legalább a nevében. Ugyanakkor - legalábbis itt Európában - liberális alatt a balliberálist értjük, pont úgy ki lett sajátítva a szó mint a "nemzeti" Orbánék által. Illetve annyival jobban, hogy míg Orbánék esetén nemzeti alatt csak a saját tábor érti Orbánékat, ezzel szemben a liberális szó alatt mindkét oldal a ballibeket érti.

"A liberalizmus egyébként simán lehet konzarvatív, amikor és amennyiben a nyugati világnak ezt az alapvető liberális berendezkedését akarja megőrizni"

Sőt, kellene is hogy legyen. De ezek balliberálisok, a baloldalnak pedig az egyik legfontosabb jellemzője, hogy nincs agya. Ezért aztán kb. olyanok, mint a Júdeai Nemzeti Front Öngyilkos Alakulata: jól behozzák az európai civilizációval nem kompatibilis migriket, aztán lehet hogy 30 év múlva már Brüsszel emirátus lesz, ők meg eunuchok, akkor is jól megmutatták milyen az a liberális értékrend!

"Vagy inkább kettőt. Konzervatív liberális vagyok akkor, amikor kiállok a szólásszabadság mellet és elítélem azokat ,akik pl. betiltanának vitákat, diskurzusokat bizonyos "kötelező" pcre hivatkozva."

Akkor te nem konzervatív liberális vagy, hanem náci. Legalábbis a ballibek szerint.

midnight coder 2020.09.04. 08:16:37

@John Nethem: Matyival vitatkozni kb. olyasmi, mint ha galambbal akarnál sakkozni. Őt csak a kényszerzubbony tudja megakadályozni abban, hogy csinálja a faszságait.

agarik 2020.09.04. 08:19:52

Ez se ért ahhoz amiről beszélni akar.

Mennyit fizetett a Párt a libernyákozásért?

élveteg 2020.09.04. 08:22:48

@John Nethem:

így jár aki életében nem dugott Becsavarodik mint a Matyi

nemecsekerno_007 2020.09.04. 08:59:36

Látom a szél idefújta a DK-s szemetet :)))

birkamenet 2020.09.04. 09:20:31

@midnight coder:

"A NEMZETIESKEDÉS egyébként simán lehet konzarvatív, amikor és amennyiben a nyugati világnak ez az . De ezek ÁTFESTETT KOMCSIK, a FIDESZKOMCSIKNAK pedig az egyik legfontosabb jellemzője, hogy nincs agya. Ezért aztán kb. olyanok, mint a Júdeai Nemzeti Front Öngyilkos Alakulata: jól behozzák az európai civilizációval nem kompatibilis ILLIBERALIZMUST, aztán lehet hogy 30 év múlva már BUDAPEST emirátus lesz VAGY OROSZ TAGKÖZTÁRSASÁG, ők meg eunuchok, akkor is jól megmutatták milyen az az ILLIBERÁLIS értékrend!

midnight coder 2020.09.04. 09:23:19

@birkamenet: Birkuci, kezdesz elmatyisodni te is.

konrada 2020.09.04. 09:29:43

A téma érdekes, de úgy agyon lett matyizva, hogy nincs értelme hozzászólni...

ulpius66 2020.09.04. 10:09:49

@konrada: Matyikának PONT EZ A CÉLJA!!!!!

RAJTA KÍVÜL SENKI SE SZÓLJON HOZZÁ!!

EZT INTELLIGENSEN Ő ÍGY OLDOTTA MEG!
(legyőzve ezzel az egész mongolFidióta troll-hadsereget....)

Mankel 2020.09.04. 10:19:46

@nemecsekerno_007: Batu kán fideszes. Ő játsza az intő példát. Amúgy ha már itt tartunk szerintem a dk is fidesz fiók párt mint a mi hazánk.

Gyula Valcz 2020.09.04. 10:22:04

A 263 commentelő helyett az első 100-ban csak 3 kommentelő vitatkozik, de a Batu kánnak ugyanazt a kommentjét több tízszer lehet olvasni. Miért nem moderálnak? Ez már az új index? Így nem érdemes a többit elolvasni, de hoizzászólni sem érdemes és ezzel az egész értelmetlenné válik. A vakok vitatkoznajk a szinekről.

ulpius66 2020.09.04. 10:22:29

@konrada:
"Batu Kán
0 bejegyzést írt és 4107 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.08.25. óta tag."

Matyika gyakorlatilag percenként ír egy kommentet!

8 NAP TÖBB, MINT 4.000 KOMMENT!!!!!!!!!!!!!!!

ÜGYES GYEREK!

ulpius66 2020.09.04. 10:26:21

@Gyula Valcz:

BRENDEL MÁTYÁS GYAKORLÓ ELMEBETEG (EGYEBEKBEN DK-S) AKI MOST AZT VETTE A FEJÉBE, HOGY EZENTÚL MINDEN BLOGON MINDEN KOMMENT CSAK AZ ÖVÉ LEHET!!!!

ulpius66 2020.09.04. 10:28:33

@Gyula Valcz: Azt, hogy mért nem basszák ki innen is, arról kérdezd meg a Patrik Tamást?
(lehet, hogy azért nem lehet kibaszni, mert DK-s????)

midnight coder 2020.09.04. 10:46:45

@ulpius66: Matyika egy kis pöcs aki ügyesen összeütött egy scriptet amivel random beküldi a saját hülyeségeinek valamelyikét, és ettől kurva nagy hekkernek érzi magát, mintha legalábbis a NASA-hoz tört volna be, és nem abba az index blogba postolgatna adatokat, amit amúgy is csak a kosz tart össze.

Amúgy egy magára valamit is adó rendszerben már rég lenne legalább egy block user gomb.

kvadrillio 2020.09.04. 11:05:58

ORBÁN VIKTOR KIELEMEZTE !!!!!...

NA, SRÁCOK ! LENGYELÜL KELL TANULNI !!! BIZTOS JÓL FOG ESNI A LENGYELEKNEK....AKKOR ! :)))

Orbán Viktor: Lengyelország lesz Európa új Németországa

Állig felfegyverkezve várjuk a járvány második hullámát. 1,7-1,8 millió ember küldte vissza a járványügyi nemzeti konzultáció kérdőíveit.

midnight coder 2020.09.04. 11:09:49

@kvadrillio: Ahhoz a lengyeleknek be kell még hívniuk pár millió törököt.

birkamenet 2020.09.04. 11:13:45

@midnight coder:

ugye milyen szar, amikor a nagy kínnal összehordott ballibet lehordó rögeszmédröl kiderül, hogy az valójában a fidess-re érvényes? Úgy már neked szar olvasni a tényeket?

kvadrillio 2020.09.04. 11:57:44

JAHHHH.....TRUMP BÁCSIKA ! TUGGYUK, HOGY TE KURVA BÁTOR EMBERKE VAGY ! EZÉRT IS BÚJTÁL EL SZÉLSEBESEN A BUNKEREDBE, AMIKOR JÖTTEK A TÜNTETŐK A FEHÉR HÁZ FELÉ UGYEHHH ! :o)))))

Minisztériumi források szerint veszteseknek és bénáknak nevezte Trump a háborúban megölt vagy elfogott amerikai katonákat ... Index-cikk...

kvadrillio 2020.09.04. 12:00:05

"""Az Atlantic szerint Trump George HW Busht is vesztesnek nevezte, amiért a japánok lelőtték a gépét a második világháborúban. Trump amúgy fiatalkorában ötször bújt ki a katonai behívók elől: egyszer lúdtalpa, négyszer pedig főiskolai tanulmányai miatt. """

LÚÚÚÚDTALPAS BUNKER-VITÉZ !!! :o)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2020.09.04. 12:02:14

Minisztériumi források szerint veszteseknek és bénáknak nevezte Trump a háborúban megölt vagy elfogott amerikai katonákat .........BOCSIKA ! 444-----ES CIKK !!!

midnight coder 2020.09.04. 12:17:26

@birkamenet: Bármit be lehet helyettesíteni bármire. Max. ordas hülyeség lesz belőle, mint a te Holocaustos ferdítésed. Amúgy pedig mint mondtam, az hogy Orbánékat ütöd, az nekem nem fáj. Attól amit a ballibre írtam az akkor is igaz, ha esetleg mellette Orbánékra is.

midnight coder 2020.09.04. 12:22:57

@kvadrillio: "BOCSIKA ! 444-----ES CIKK" Ami azt jelenti, hogy úgy nagyjából az Origó és az Ufómagazin között mozog a hitelessége.

midnight coder 2020.09.04. 12:27:40

@kvadrillio: Ha Trump bácsi ilyet szólt volna mostanság, akkor az azért vezető hír lenne a Microsoft News-ban illetve a CNN-nél is.

BiG74 Bodri 2020.09.04. 12:44:20

Blogger!
Meafaxom!
Csinálj már valamit, plz!
Oké, hogy liberális. Ráadásul abszolút egyetértek, de nem igazán lehet hozzászólni, vitatkozni, mert valaki már megint hiperaktív.

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2020.09.04. 13:47:11

@Batu Kán: :DDD rettenetesen sajnállak téged, amiért nem tapasztaltad meg, hogy milyen érzés amikor szeretnek

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2020.09.04. 16:02:16

Ime gendermatyi (figyeljétek a kappanhangját). szerintem mostmár érteni fogjátok, miért olyan amilyen

www.youtube.com/watch?v=tN25SW6hh8I

BiG74 Bodri 2020.09.04. 17:37:45

@De nagyot tud lökni az úr az ajtón:
Nem tudom mi a bajod vele a videóban. Teljesen korrekt előadás.
Itt más a probléma vele, de soha nem személyeskednék vele (sem), hogy milyen a hangja stb.

Tamáspatrik 2020.09.04. 22:23:09

@midnight coder: Kommunistázni lehet majdnem minden politikai oldalt, mert találsz mindig 1-2 olyan tulajdonságot, ami közös velük.
A liberalizmus = túl nagy szabadság, szabadosság pusztítja a civilizációnkat? Lehet, hogy így van, de ha túl gúzsba kötöd, akkor Belorusz, Kuba, Észak-Korea lesz, ezekben az országokban nincs semmi liberalizmus.
Arról szól a cikk, hogy van ahol a liberális eszmék hasznosabbak, más területen kevésbé használhatóak, pl. a család stabilitásával nehezen fér össze.

Tamáspatrik 2020.09.04. 22:27:30

@Ad Dio: Sajnos nálunk a liberális hagyomány nem tudott eléggé megerősödni, ezért a konzervativizmus ebben a régióban többnyire régebbi forrásokból merít.
A cikknek arról szólna, hogy ne aggassunk címkéket egymásra. A liberális relatív, kérdés mihez képest? Vagy mihez képest konzervatív?

Tamáspatrik 2020.09.04. 22:29:20

@ulpius66: Nem hiszem el, hogy ilyen szintű trollkodás létezik...

BiG74 Bodri 2020.09.05. 06:36:21

Köszönjük!
Kicsit későn, de jobb mint soha!

BiG74 Bodri 2020.09.05. 06:53:22

@midnight coder:
Honnan tudod, hogy egy változás jó? Csak jó, vagy megfelelő mértékben jó?
Ne haragudj, de nagyon erőltetett belemagyarázásaid vannak, pont mnt a ballib ökörség.

Én magamra is mindig azt mondom, hogy liberálisnak túl konzervatív vagyok, konzervatívnak meg túl liberális. Aki pedig éli az életét, és gondolkodó ember, napi rutinban véleményt alkot az egy skálán mozog. Pragmatikus, akire aztán ráhúzzák a jelzőket. Viktorkával sem az a bajom, hogy egy köpönyegforgató Stendhal-i főszereplő, hanem az, hogy a pragmatizmusa egyetlen egy dolgot szolgál, saját magát.

midnight coder 2020.09.05. 08:49:29

@BiG74 Bodri: Nos, a jó változást elég nehéz felmérni. A rosszat azért könnyebb. Pl. amikor a szocik átsegítettek a túlvilágra úgy 60-120 millió embert (attól függ melyik történészt kérded) az azért saccra nem egy jó irányú változás lehetett. Ahogy maga a szocializmus sem, legalábbis a béketábor lakóinak az életszínvonalát összehasonlítva egy hasonló kulturális, illetve technológiai színvonalról indult országgal. Lásd Pl. NDK vs NSZK, Észak vs Dél-Korea.

Viktor bácsit én sem szeretem nagyon, de ettől a szocikat vagy a DK-t semmivel sem tartom kevésbé kártékonynak. Orbán Viktor a Piszkos Fred a kapitányi hídon. Megyó vagy Fletó pedig a Fülig Jimmy voltak.

BiG74 Bodri 2020.09.05. 09:12:28

@midnight coder:
Nem teljesen értem, milyen szocik segítettek át ennyi embert a másvilágra?

BiG74 Bodri 2020.09.05. 09:15:01

@midnight coder:
Azt se értem, hogy a rossz változást könnyebb felmérni. Hogyan, ha faék egyszerűségű dolgokról beszélünk leegyszerűsített környezetben, akkor talán igen.

Ad Dio 2020.09.05. 10:02:59

@midnight coder:

"Ja. És valamiért a változást a XX. századtól automatikusan pozitív dolognak tartjuk."

Ez nem könnyű kérdés. Egyfelől a tudásunk iszonyat gyorsan szaporodik és ezzel együtt a világunk is változik. A változással pedig együtt kell valahogy mozogni. Másfelől az is igaz, hogy a változtatás mindig kockázatos, mert nem biztos hogy bejön az irány. És ugye ha már feladtuk a régit, és az új nem válik be... a 20. századra a nyugati világ zöme eljutott oda a gazdasági fejlődésben, hogy nem igazán érzi a változtatás kockázatát a bőrén... mer kockáztatni... sokszor felelőtlenül is... a konzervatív gondolkozásnak úgy vélem ezt a túl gyors változást kell megszelídítenie, emberi léptékűvé lassítania.

Ad Dio 2020.09.05. 10:04:59

@Tamáspatrik:

Politológiai, filozófiai értelemben a liberális tud abszolút fogalom lenni, nem csak relatív. Ebben az értelemben liberálisnak lenni egyet jelent azzal, hogy nyugati embernek lenni.

Ad Dio 2020.09.05. 10:12:37

@Tamáspatrik:

Köszönet a moderációért. Ide jövök máskor is eszmét cserélni.

Alapvetően a végsőkig támogatom a szólásszabadságot, de ezzel a joggal - mint azt láttuk - vissza lehet úgy élni, hogy az már mások szólásszabadsághoz való jogát sértse. Ez nem lehet cél, ezzel szemben fel lehet lépni. Ha a bloggazdának fontos a gondolatai által generált diskurzus, akkor érdemes is megtenni.

BiG74 Bodri 2020.09.05. 10:27:02

@Ad Dio:
Na de a gyors változásokat a liberalizmus számlájára írni, az nonszensz. Az a hagyományokhoz, járt utakhoz kötödő konzervatív kapitalista aki a jó profitért változtat, gyorsan, hogy az elsők között arasson, az liberális?
Kicsit úgy érzem, hogy a liberalizmust valamiféle ördögi dolognak kellene gondolni. Tehát a rossz változások ( még mindig nem értem az pontosan mi is) az a liberalizmus terméke, a jó az a meggondolt konzervatívé. Miközben néhány liberális pedig megfordítva gondolja ezt.
A post alapján is úgy gondolom, hogy nincs liberalizmus, progresszió, konzervatívizmus nélkül. És nincs olyan egyén aki abszolút liberális, vagy abszolút konzervatív az agybaj fellelhető sajátságai nélkül.

Ad Dio 2020.09.05. 13:29:32

@BiG74 Bodri:

Nem sokat számít ugyan a véleményem, de szerintem a liberalizmus minden csak nem ördögi. Valójában a liberalizmus nagyon is közel van a kereszténységhez. Mondhatni annak Isten nélküli változata.

A liberalizmus alap dogmái nagyon hasonlóak a kereszténységéhez.

1. Az ember érték. (Az ember Isten legfőbb teremtménye)
2. Az ember szabadnak születik (Az embernek van szabad akarata)
3. Az ember képes jól élni,képes a világát élhetően berendezni. (Az ember képes kibontani a Teremtő tervét és építeni az Isten Országát)
4. Az ember szolidarítással tartozik a többiek felé. (Az ember felelős mások lelki üdvéért is)

Nincs nagy különbség. Viszont a liberalizmus sokkal univerzálisabb, sokkal elfogadhatóbb a mai ember számára, mint a kereszténység. Más oldalról viszont a komolyan vett liberalizmus nemhogy nincs ellentétben, de valójában sokkal inkább negyon is összhangban van a kereszténységgel. Valójában csak annak transzcendens részével nem érinkezik minden ponton.

A liberalizmust egyébként szvsz nem a kereszténység fogja kiütni a nyeregből. Ahogy a kereszténységnek sem a liberalizmus fogja bevinni a következő gyomrost. A nagy törésvonal nem a kereszténység és a liberalizmus köz van, hanem a liberalizmust épp napjainkban meghaladó technokratizmus irányában, ami mindkét ideológián teli pofával röhög, mondván, hogy azok ideái egytől egyik baromságok, tagadva ugy a szabadságot, mint a célra irányulást, vagy épp az eredendő felelősséget. Teszi mindezt a természettudományok eredményei mentén, illetve az MI nyomásának engedve.

Ez lesz a Szépujvilág, ahol talán majd rájönnek a keresztény és liberális konzervatívok, hogy mennyire közel is esnek egymáshoz.

midnight coder 2020.09.05. 14:12:44

@BiG74 Bodri: Lenin elvtárs, Sztálin elvtárs, Mao elvtárs, Pol Pot elvtárs. És ezek jó elvtársai voltak Rákosi Pajtás elvtárs, de Kádár elvtárs is. Aztán amikor a béketábor jól csődbe ment, az MSZP úgy alakult meg, hogy jogutódja lett a volt MSZMP-nek, ami nem csak a pártvagyonka átmentését jelentette, de a történelmi örökség felvállalását is. És bár Kádár elvtárs messze nem volt akkora ragadozó mint Mao elvtárs, de azért jó néhány embert végeztek ki ők is 56 után politikai okokból, a bebörtönzésekről nem is szólva.

midnight coder 2020.09.05. 14:13:57

@Ad Dio: Attól függ hol. Kínában talán a technokratizmus fogja ezeket kirúgni, itt Európában viszont az iszlám.

BiG74 Bodri 2020.09.05. 20:05:31

@midnight coder:
Én szerintem magának a szocializmusnak kár ebben a formában nyakába varrni ezeket a tömegeket. Egyrészről ez a szocializmus egy durva osztályharc része, eredménye, melyet mint minden izmust, kihasználtak törtető emberek a hatalom megszerzéséhez, megtartásához. Másrészt ezeket a szocialistának bélyegzett törekvéseket emberek százmilliói szolgálták ki. Olyanok akiknek az izmusokról fogalmuk sem volt, csak a napi életben megmondták nekik a szocializmus nevében, hogy nap, mint nap mi lesz. Ez kb. olyan, mint a feleségét elégető muszlim, aki az írástudatlan imámjától hallotta, hogy a Korán szerint ez teljesen rendben van.
Kinek a nyakába kell varrni a különböző háborúk áldozatait?
Másrészről említhetem éppen Franco, Pinochet és mások nevét akik meg pont nem szocialistaként gyilkolásztak.
Ez így nagyon gyatra, mert bár tény az áldozatok megléte,de úgy tenni, mintha ezen szocialista kísérletek, úgy spontán jöttek volna létre, nem pedig válaszként egy elnyomó, sok esetben embertelen, vagy elmaradott klerikális, konzervatív, feudális világra, vagy éppen a gyarmatosító, hódító hatalmak ellenében ( mint tömegbázis), féloldalas egy értelmezés.

midnight coder 2020.09.05. 20:06:21

@Ad Dio: Vagy önmagát számolja fel. Pontosabban ez mindenképp kell hozzá. Arra tippelek, hogy itt olyan 30 éven belül egyrészt lesz egy rakás migri - afrikából és az araboktól - illetve a kolbászból lévő kerítés is alaposan megfogyatkozik majd. Ehhez még tedd hozzá azt is, hogy a technológiai fejlődésnek hála egyre kevesebb embernek lesz munkája, az is leginkább csak ázsiában. A végeredmény derekas társadalmi feszültség lesz, a várható törésvonal pedig valószínűleg az iszlám vs nem iszlám illetve fekete / arab / fehér vonalon zajlik majd. A derék európai fiatalok (már az a kevés aki születik) addigra már azt sem tudják majd, hogy fiúk-e vagy lányok, nem hogy azt hogy melyik végét kell megfogni a Kalasnyikovnak. Ergo ezt a meccset nem a nyugat-európaiak nyerik majd.

midnight coder 2020.09.05. 20:15:55

@BiG74 Bodri: "Egyrészről ez a szocializmus egy durva osztályharc része, eredménye, melyet mint minden izmust, kihasználtak törtető emberek a hatalom megszerzéséhez, megtartásához."

Az izmusok pont a munkásság felemelkedésének a következményei. Egy középkori jobbágynak hallgass volt a neve, még ahhoz sem volt joga hogy átmenjen egy másik földesúrhoz. Olyan, hogy sztrájk eszébe sem juthatott. Max. volt egy-két parasztfelkelés, de az sem volt túl hosszú életű.

"Másrészt ezeket a szocialistának bélyegzett törekvéseket emberek százmilliói szolgálták ki. Olyanok akiknek az izmusokról fogalmuk sem volt, csak a napi életben megmondták nekik a szocializmus nevében, hogy nap, mint nap mi lesz."

Én nem is ezeket az embereket hibáztattam. Õk az áldozatai a szocializmusnak.

"Kinek a nyakába kell varrni a különböző háborúk áldozatait?"

A háborúk egy másik történet. Ezt kb. fennállása óta műveli az emberiség. A társadalommérnökség viszont egy új műfaj. És nem annyira sikeres.

"Másrészről említhetem éppen Franco, Pinochet és mások nevét akik meg pont nem szocialistaként gyilkolásztak."

És még Lenin elvtárshoz képest is kispályások voltak.

BiG74 Bodri 2020.09.05. 20:18:26

@Ad Dio:
A kereszténység liberális, demokratikus vonásai azonnal elhalnak az egyház szervezésében,és az egyház politikai pozícionálásában.
A liberalizmust nem lehet kiütni,mert vonásaiban mindenkiben megvan, mert humánus. Az idiótizmus, melyet most a liberalizmusra aggatnak, mint vezető ideológiára, velejárója az életnek. Ez van, aki regnál az felelős. Csak akkor lehet látni egy ideológia nevében cselekvő csoport igazi arcát, mikor hatalomba kerül. Lásd fidesz.
Minden ideológia irányzatot képviselő forma elkorcsosul idővel. Mert az állandósult hatalmi oldal bevonza az ügyeskedő, megélhetési politikus bűnözőket, a seggnyaló hülyéket, és kialakul egy kontraszelekció.

midnight coder 2020.09.05. 20:23:52

@BiG74 Bodri: A balliberálisok itt Európában évtizedek óta hatalmon vannak, csak a "progresszív" és a konzervatív(abb) balliberálisok váltják egymást. Az eredmény is szépen látható, Európa ma már nem igazán tényező a világban, az USA és Kína vetélkedik a vezető pozícióért, pontosabban az USA akarja fenntartani foggal-körömmel az egypólusú világrendet - ami nem fog neki menni egyébként - az EU pedig csak messziről nézi ezt. A másik tünet, hogy az elmúlt 30 év technológiai robbanásából szinte csak a kicsi kínaiak és indiaiak profitáltak.

BiG74 Bodri 2020.09.05. 20:31:36

@midnight coder:
Kezdésnek azért ki kellett alakulnia egy munkásságnak. Sok esetben olyan munkásságnak, mely valójában szabad rabszolgaság volt, a felemelkedésük formája mutatta előre az általuk támogatott izmust is. Ezért nem ugyanolyan szocialista egy detroiti autógyár munkása, mint a sztálingrádi traktorgyár munkása.
Az izmusok pedig mindig ott voltak az emberekben, nincs arcnélküli szocializmus sem. A szuban milliók haltak meg, ők áldozatok, és milliók szolgálták ki a rendszert akarva, akaratlanul, ők nem áldozatok. Szolzsenyicin is nagyon jól írt erről.

Ad Dio 2020.09.05. 21:41:10

@BiG74 Bodri:

Picit következetlen amit mondosz: a kereszténység azonnal megromlik ahogy egyház lesz belőle, de a szocializmusnak ne varrjuk a nyakába az általa okozott bajokat, mert azt csak az oda keveredett szerencselovagok művelték... nemár. Legyünk ennélkövetkezetesebbek, vagy elvész az egész mondanivalónk hitelessége....

BiG74 Bodri 2020.09.06. 04:57:00

@Ad Dio:
Gondold végig, hol következetlen?
A kereszténység,mint ideológia, egy gondolatiság, mely ebben az állapotában, úgymond létrejött.Az emberek pedig egyénenként elkezdik ezt a gondolatiságot elfogadni, mert kényszerítő erő nélkül képesek befogadni. Aztán mikor már elég nagy, hatalmi alapot képző tömeg fogadja el a tanításokat, akkor létrejön egy erős hierarchikus szervezet, melyet olyan emberek hoznak létre, akik hataloméhesek, és ki akarnak emelkedni a tömegből. Kezdetben talán nem olyan erős mértékben, de amint az egyház a politika részese lesz, amint egyházi vagyon jön létre, amint az egyház az egyén egzisztenciális felemelkedésének eszköze lehet, úgy ezek az egyének meg is jelennek. És ezen egyének köre aszerint bővül pártoló és elfogadó tömegekre, hogy az egyház milyen méretű kört tud közvetlenül a hatalmi érdekszférába vonni. És itt még nem beszélünk semmiféle agresszióról, csak jól felfogott érdekérvényesítésről, akár a keresztény tanokkal szembemenve is.
A szocializmus is ilyen tan. Teljesen másként hangzik egy korsó sör mellett merengve kigondolni, válaszul a való élet visszásnak érzett problémáira. Teljesen másként hangzik amikor még a hatalmi alap szerveződik, és aztán ha hatalomra jut akkor elkezdődik a bevonzás, és elfajzás. Ebben semmi következetlen nincs, ez emberi. Vannak a vegytiszta tanok, és van a társadalom.
Természetesen ez nem mindenre igaz, mert vannak vallások, és ideológiák, melyek eleve emberi különbségekre, társadalmi rétegződésre, elnyomásra, alárendeltségre építenek. Ezek alapállapotban is hozzák az "emberi" részt.

midnight coder 2020.09.06. 08:40:56

@BiG74 Bodri: A rendszer kiszolgálói is áldozatok voltak, csak nem tudták. Ha nincs a rendszer, a kiszolgálók is 1000x jobban élnek. Ráadásul, ez sem egységes: a rendszer kiszolgálója volt a KGB vezetője is, és a 1223. traktorgyártó Szeljozsa is aki tényleg elhitte hogy a boldog jövőt építi.

Az izmusok pedig bizonyos Marx elvtárs szüleményei. És az ő gondolatai alapján kezdték el ezt az agyament társadalommérnökösdit.

midnight coder 2020.09.06. 08:45:07

@BiG74 Bodri: A különbség az, hogy míg a kereszténység elvben nem szól bele a világi dolgokba, max. erkölcsi útmutatást ad, addig a kommunizmus már eleve arról szól, hogy vegyük el a gazdagok pénzét és osszuk el a nép között, meg hogy a kapitalista egy felesleges vérszopó. Amúgy egyébként pont ebbe is bukott bele a rendszer, mert ez volt az a pont ami ordas marhaságnak bizonyult.

BiG74 Bodri 2020.09.06. 10:31:49

@midnight coder:
Az izmus valaminek a leírása. Attól, hogy valaki leírja, rendezgeti a létező dolgokat, még nem konkrétan ő hozta létre azokat.
A kereszténység elvileg nem szól bele a világi dolgokban. Tudjuk, hogy ez egy fejlődés eredménye, nem volt mindig így. Viszont a keresztény hitvilágra épített egyház évszázadokon keresztül megtette mindazt, amit a szocializmusnak felróttál. Ráadásul a szocialista, meg a kommunista az azért nem egy.
Részemről maradnék tehát az elv és a megvalósítás közötti tágas térben való tévelygés mellett. A keresztény hitnek kár felróni az egyház okozta tévelygéseket, úgy, mint a szocialista társadalom elképzelésnek a diktatúrák szörnyűségeit. A különbség, hogy a kereszténység egyházat hozott létre, mint hatalom gyakorló szervet, a szocializmus pedig pártot. Szekuláris esetben az kereszténység aztán szimplán megjelenik szintén párt formában. Innentől így nincs különbség, mint ahogy abban sem volt amikor a keresztény egyház volt olyan diktatúrikus, mint a szocialista államok.
Szerjozsa pedig annyira hitte, hogy jó dolgot épít, hogy mindaddig darálta honfitársait, amíg aztán őt is be nem darálták, csakúgy alacsonyabb, mint magasabb szinten. Szerjozsa addig kicsit sem volt megértő és humánus, amíg a lompos másik végére nem került.

BiG74 Bodri 2020.09.06. 10:47:16

Ráadásul marx nem igazán volt elvtárs. A szocialista elméletét pedig a tőkés kapitalista ideológia leleplezésére szánta, tudományos alapon, izmus nélkül.

Tamáspatrik 2020.09.06. 11:30:44

@Ad Dio: A klasszikus liberalizmus egy dolog, de a politikai elmélet kategóriái is változnak, másrészt ne elméletileg nézd, hanem gyakorlatiasan. Van liberálisabb és kevésbé. Én Hollandiában egy marihuánás társaságban valszeg. túl konzervatív lennék, egy kis borsodi faluban pedig túl liberálisnak számítok. A '90-es évek liberálisabb volt mint a mostani, létezett pl. az ún. nyitott házasság is, ma már ilyesmiről senki sem beszél, ez csak egy példa arra, hogy mivel változnak a dolgok, mindig egymáshoz viszonyítva érdemes nézni.
A konzervatív ugyanígy viszonylagos.

Ad Dio 2020.09.07. 08:50:11

@Tamáspatrik:

Abban igazad van, hogy a liberalizmus nem egységes eszmerendszer (ebben megintcsak párhuzamba állítható a kereszténységgel), ahogy abban is egyetértek, hogy a konzervativizmus nem abszolut kategória, az mindig relatív. De továbbra sem gondolom, hogy a liberalizmus volna a konzervatív ellenoldala. Az továbbra is a progressziv. A liberalizmus épp manapság válik konzervatív politikai eszmévé.

midnight coder 2020.09.07. 11:36:20

@BiG74 Bodri: A különbség elvi. A kereszténység azt mondja, hogy add meg rómának ami rómáé, és istennek ami az istené. Ez is a különbség Pl. az iszlámhoz képest. Ez utóbbi igaz a szocializmusra is. Az inkvizíció az egyháznál vadhajtás. Az erőszakos egalizáció viszont a szocializmusban a normál működés része volt. És ahogy a világban terjed az újbaloldaliság, ez az erőszakos jelleg is egyre inkább megjelenik, Pl. "pozitív" diszkrimináció formájában.
süti beállítások módosítása