Szkülla vagy Kharübdisz típusú választások jöhetnek csak szóba a legtöbb esetben
a magyar viszonylatok között, de lehet épp az amerikai elnökválasztásról szó, akkor se jobb a helyzet. Odüsszeusz hajósaihoz hasonlóan, ahol egyik oldalról az örvény, a másikról egy sokfejű szörny fenyegette a hajósokat, nehéz az embernek a nyugalmát megőrizve, a keskeny ösvényen maradva elkerülni mindkét fajta szélsőséget. Ha az egyik párt nyer, akkor a szabad rablás és anarchia közeli állapotok fenyegethetik az országot, ha a másik, akkor mindenkit bedaráló diktatúra és ókonzervatív sötétség várhat az állampolgárokra.
Nyilván van minden választásnak egy optimális kimenetele is,
ami arról szól, hogy az egyén ugyan nem, de közösség egésze dönthet bölcs módon, a hatalmat olyan arányban megosztva, hogy egyik irányzat se erősödjön meg túlságosan és képes legyen kontrollálni a másikat. Az optimum nálunk a legutóbbi választáson az lett volna, hogy a Fidesz nyer, de nemhogy 2/3-os többsége nem lett volna, hanem még abszolút többsége sem, koalíciós kényszerben legalább egy másik párttal. A vége viszont különféle okok miatt nem ez lett, és lám eljött a kultúrharc ideje és a Fidesz közeli oligarchák aranykora.
Hogy egy tőlünk sok ezer kilométerre levő országnak, például az USA-nak mi lenne a jobb,
azt mi innen nem tudjuk megítélni, eleve a híreket is igen torz szűrőkön át kapjuk, kézzelfogható tapasztalatunk aligha van. Nyilván az a jobb, amelyiknek nagyobb ellensúlya van a törvényhozás, a bíróságok területén. Ha egy ország vezetője túl gyenge támogatással rendelkezik, akkor nem tudja érvényesíteni elég jól az országa érdekeit, ha túl erős, akkor viszont nagyon agresszív lesz, lásd Putyin esetét (Kelet-Ukrajna, Szíria, Krím, Kelet-Ukrajna, Belarusz) vagy Erdogánét (Égei-tenger, Karabah-hegyvidék, Szíria). Megjegyzem, hogy aki nem katonailag, hanem gazdasági szinten "erősködik" mint Trump, az is lehet káros.
A helyzet az, hogy a választások nagyjából a "kkv"-k szintjén dőlnek el.
A világon mindenhol a nagyvárosokban a túlnyomóan liberális, a falvakban pedig hagyományőrző, erősen konzervatív dominál, és ez így teljesen rendben is van, mind a kettő „érvényes”, hiteles közeg a maga nemében. A kkv-k, kis és közepes városok képezik a mérleg nyelvét egy országos választáson, az ott élők részben urbanizáltnak, részben konzervatív felfogásúaknak mondhatóak, - személyes megfigyelésem, hogy a hely szelleme (voltaképp az életmód) mindenki felfogását erősen befolyásolja valamilyen szinten, eltolva vagy egy hagyományőrzőbb vagy egy modernebb irányba. Ilyen logika alapján, aki nyerni akar a közepes nagyságú településekre koncentráljon inkább, ahol a szavazók a hagyományos értékek felé hajlanak, de annyira már nem félősek, hogy a voksuk egy zsák krumpliért megvehető legyen.
A kérdés, hogy kinek szurkolsz?
Belátható, hogy bárkinek szurkolsz is a közéletben, mindenképp rosszul jársz. Annak nem jó szurkolni, aki veszít, mert egy szorongás érzetet okoz az emberben a vesztes oldalon lenni. Ha a győztes oldalon vagy, akkor viszont a fejedbe száll a dicsőség és olyan dolgokat vetítesz bele a helyzetbe, amik nincsenek benne valójában, legfeljebb a demagógia szintjén. Ha nagyon szurkolsz valakinek, akkor sanszos, hogy az egész pótcselekvés és üres időtöltés, nem különb helyzet, mint egy sör társaságában bámulni a meccset és drukkolni, hogy a mi csapatunk rúgjon gólt. Nagy valószínűséggel mindkét fél már a kérdéseivel hazudik, mert hamis dilemmákat tesz fel, amik vagy nem léteznek vagy nem olyan fontosak mint amennyire nyomják. A legtöbb kérdésben, például a homoszexuálisok megítélésében, a felsőoktatásban vagy a migráció terén létezik egy egészséges közfelfogás addig, de csak addig, amíg a politikusok bele nem folynak… A végeredmény, hogy bármelyikre voksolsz, úgyis csak a poklot választhatod. Mint a viccben, ahol minden párt esetében a demó verzió a mennyet ígéri, a valóság mégis a pokol. Aztán megkönnyebbülve látod, hogy a Mi Pártunk esetében szerencsére nem ez a helyzet, csak egy nagy pöcegödör szélén üldögélnek az emberek. Amíg meg nem jön a főördög: „Vége a szünetnek, merülés!”
Felejtsd el az USA-t,
egyrészt mert Európában élsz, ahol nem angolszász jogrendszer, nem angolszász politikai felfogás van szokásban (nem a „győztes mindent visz” elv), az USA nem jó hivatkozási alap már jó ideje (még ha tele van velük a média akkor sem). Európa elvben jóval kifinomultabb kultúrájú, a politikát is beleértve, a sok párttal, amely sokféle nézőpontot képvisel és közvetít. (Az Európai keresztény kultúra belátható ideig mindig erős marad, már amiatt is, mert olyan ünnepek tartják össze, mint például a karácsony és a húsvét, a bevándorlók is kénytelen kelletlen ezekhez tájolják magukat.) Egyébként pedig próbáljuk meg nem megítélni a tőlünk messze levő országok konfliktusait, akár izraeli-palesztin, örmény-azerbajdzsán, innen úgyse látszik jól, hogy kinek miben van igaza. Éppúgy nem látszik, ahogy az erdélyi magyarok helyzetét se érti meg egy olasz vagy francia polgár.
A jó választás, ha alapból nem köteleződsz el,
ugyanis a nem elköteleződés nyitott gondolkodást igényel (először legalább az értelmiségi embereknek kellene egy közéleti normarendszerben egyetértésre jutni), ami segít, hogy meglásd a különféle oldalak értékeit (nem csak az érdekeit), és elkerülheted a fanatizmus zsákutcáját. Az SZFE esetében egy kis tájékozódással nem nehéz kihámozni, hogy mit jelent a „hagyományos” liberális kultúra (a dekadenciájával és intellektuális sziporkáival együtt), és nagyon jól látható az is, hogy mit testesít meg Vidnyánszky személye (egy Bánk bán szintű darabban érzi magát, holott nem jön rá, hogy csak értelmezi, de nem érti a „drámát”, amiben ő nem is rendező, csupán csak egy figura a sok közül). A nem elkötelezettség csupán azt jelenti, hogy alapból tudj elfogulatlan lenni (ami nem mindig könnyű) és amikor látod a helyzetet, hogy mire megy ki a játék adott esetben, akkor tudj dönteni, akkor viszont már határozottan tedd is le a voksod. Amikor látod mi a helyzet, akkor kérlek döntsél és tedd meg a tőled telhetőt, ugyanis ha mindig kívül akarsz maradni és egyáltalán nem döntesz, akkor is a poklot választod, ez egy ilyen játék.
Liberális vagy konzervatív pokol?
Elidegenedettség, ajzószerek, magány, kulturális káosz, ez lenne a liberális pokol, hiszen a rohamosan növekedő nagyvárosok, multi cégek, a fokozódó migráció mindenképp ellensúlyt igényel, amire legalkalmasabb talán a nemzetállam. A mostani út viszont inkább a jól ismert hagyományos pokolba vezet, a sötét középkort idézi fel. (Egyébként ténykérdés, hogy sötét volt, hiszen nem ismerték a közvilágítást sem akkoriban.) A kormányzat sorba veszi az egyes területeket és teljes kontroll alá vonja a központi ideológiának megfelelően. Ezt könnyen megteheti, mivel nem létezik nálunk társadalmi szintű szolidaritás és a felfogásunk nagyon belterjes, azaz nem látunk túl a kis tanyaközpontunkon (nem hisszük el igazából egy vírus létezését sem mindaddig, amíg egy közeli ismerősünk nem szenved tőle). A közoktatás és MTA kipipálva, a sajtó is nagyjából lerendezve, az oktatás terén is alakul már a helyzet, felkészül a könyvkiadás…
A pokol mindig személyes hely.
Lehet, hogy ami pokolinak tűnik az másoknak mennyország és kicsit neked is lehet. Ha az államból élsz, ha éppen (vagy még) nagycsaládos vagy, ha a hagyományőrzés a mindened, vallásos közösségbe jársz rendszeresen, esetleg ha nagyon múlt orientált személyiség vagy és nagyon konzervatív felfogású, akkor sok előnyét látod a jelenlegi rendszernek. Az intellektuális alázat azt is jelenti, hogy képesek vagyunk mások felfogásába is egy kicsit belehelyezkedni és az ő szemükkel látni, nem erőltetve a saját gondolatmenetünket minden áron. Viszont azt is lehet látni, hogy az európai humanizmus és modernizáció trendjei lassan „begyűrűznek” hozzánk is, ha némi késéssel is, de a megújuló energiák fejlődnek, a szexista és rasszista megnyilvánulások már nem annyira szalonképesek, a gyermekvédelem területén vagy épp a biztonságos munkavégzés terén is vannak előrelépések stb. Léteznek viszont olyan konzervatív tabuk, amelyek mindenféle kontextusban, mérlegelés nélkül annak számítanak mint például a migráns, drogok, GMO, gender stb. Részemről maradhatnak nyugodtan tabuk, nem ezen múlik. A hatalomkoncentráció trendje az, ami egyeseknek lehet teljesen természetes, számomra viszont és sokak számára nagyon is ijesztő.
„Bottom line”: Nincs algoritmus az igazságra, sőt bármelyik oldal feltételek nélküli választása a pokol felé vezet. Viszont nagyon is létezhet „játékelméleti megoldás”, az adott esetben optimális döntés, amihez mindig figyelembe kell venni azt is, hogy sokan mások hogyan gondolkodnak az adott helyzetről.
