A legtöbbünk számára ez kapásból megoldhatatlan, mivel nem kenyerünk az erőszak. Akik az erőszak terén elemükben vannak, azokkal szemben idegen pályán, számunkra kedvezőtlen szabályok között kellene megküzdenünk. Az ilyen problémákra csak különféle helyzetfüggő, személyiségfüggő kreatív megoldások születhetnek. Egyébként én magam sem tudom a megoldásokat legfeljebb, hogy mi az, ami biztosan nem jó.

A politikai sík az, amiről most szó lesz és ahol ez a leginkább feltűnő, de a kisközösségek, munkahelyek és egyének szintjén is eléggé hasonló a helyzet. Na most ha ezt azért írnám, hogy Orbán és a NER legyen a célkeresztben, abból egy önellentmondás és öngól lenne, még akkor is, ha a közéletben az agresszivitás terén több mint két-harmados többségük van.

Az erőszak rossz dolog. Nyilván ezt most kisarkítottan állíthatom csak így, de mégis megteszem, mert vannak olyan helyzetek, amikor az agresszív út lehet a legjárhatóbb, de az erőszak alapvetően negatív jelenség, hiszen ilyenkor a kreativitásunkat egymás ellen fordítjuk. Hihetetlen sok ötletet, okos taktikai húzásokat lehet az erőszakos hatalomnövelés szolgálatába állítani, látjuk ezt nap mint nap, de az alapmotívum ilyenkor mégiscsak a hatalom növelése marad, amikor a cél szentesíti az eszközt, még ha a célt nem is érjük el sosem, ezért mindig újabb eszközöket kell kitalálni. Az ember olyan, hogy a több hatalom birtokában még inkább szeretné elnyomni azokat, akik neki nem szimpatikusak. Ez valóban egy ördögi kör.

Az erőszakos nálunk a szélsőjobb, a baloldaliak túl idealisták. A baloldaliak annyira erőszakosak, hogy dudálnak a tüntetésen, vagy be akarnak menni a TV stúdióba egyes parlamenti képviselők, hogy közleményt olvassanak fel. Most fölösleges ideológia vitákba bonyolódni erről, és Orbán legújabb állításain rugózni a 2018-as ellenzék erőszakosságáról. Ez a szöveg nyilvánvalóan a saját tábornak szólt és dekódolni kellene, hogy értsük mit is akart nekik mondani, én érteni is vélem egyébként, de nem érdemes vele foglalkozni (később kifejtem, hogy miért). A baloldali vezetőkkel nem az a baj, hogy túl erőszakosak lennének, hanem hogy túl idealisták, náluk néha a tett halála lehet az okoskodás, a határozottság hiánya. Olykor a humanizmust is túlzásba lehet vinni, tocsogni lehet benne.

Macsókultusz. Ez egy fontos ismérve az agressziónak. Aki érzékeny az nem is lehet közénk való, sőt netán még „buzeráns” is. Ilyen az is, amikor nagy elődök véres, harcias tetteit emlegetjük példaként, főként hogy raboltak és fosztogattak. A macsósággal az a fő gondom, hogy érzelmileg zárt, megjátssza magát, nem mutathat érzékenységet, őszintétlen. Ösztönösen erősnek akarjuk mutatni magunkat, ami egy fő oka lehet például az elvi alapú oltásellenességnek is. Nem azt mondja az illető, hogy úgy érzi, hogy neki nincs rá szüksége, nem ennyire őszinte, hanem mindenféle logikátlan, kamu érveket hoz fel, amivel másokat is befolyásol. Az agresszivitás és az őszinteség általában kizárja egymást.

Pótcselekvés. Nem létezik olyan, hogy az agresszió kiélése, inkább agresszióra való rászokás, függőség jöhet létre. Ez akkor lesz pótcselekvés a harcos típusú egyének számára, ha nem találnak értelmes alkotó tevékenységeket, megfelelő munkákat. A munkanélküliség vagy az alacsony társadalmi státusz tipikusan ilyen (alacsony szintű munkák, sikertelenség érzése, magány), ami sokakat a fanatizálódás felé lök, a legtöbbünknek szerintem vannak ilyen ismerőseink. Csatlakozhat agresszív FB-s csoportokhoz, szélsőséges politikai mozgalmakhoz, nem véletlen hogy a szélsőbalos és szélsőjobbos mozgalmak mikor erősödnek meg, vagy épp a terrorizmus hol és milyen időszakokban lángol fel. Egyes vallási tanok és ideológiai elvek inkább csak önigazolást adnak a csalódott, magukat sikertelennek érző emberek számára.

Provokatív, ösztönös reakciók. Ez nem igaz, hogy az ember alapvetően agresszív természetű, mert sok ezer éven át rákényszerült és nem is lehetne más. Ha megnézzük, hogy az agyunk sok milliárd idegsejtjének nagyon nagy része egyáltalán nem agresszióval kapcsolatos dolgokkal, hanem egészen más feladatokkal foglalkozik, és az erőszak leggyakrabban csak szimpla ösztönös, hormonális jellegű reakciókon alapul, láthatjuk hogy leginkább csak vész üzemmódra való. Nagyon jól provokálhatóak vagyunk, mert ezek a reakciók gyorsak, és mivel a neten is gyors az információ, nagyon sok a hibás, elsietett döntésünk, a rosszul megfogalmazott komment. Egy példa erre, hogy a miniszterelnök használt egy furcsa szót véletlenül, és mindenki ráugrott erre, teljesen fölöslegesen. Ha provokálhatóak vagyunk, azt az igazi harcos típusúak, a megfontolt stratégák és jó taktikai érzékűek mindig ki fogják használni.

Amikor nem nyert senki. Mindig azt keressük a politikai történésekben, hogy na ez most a mi csoportunknak volt-e jobb vagy az „ellentábornak”. Ha már így gondolkozunk az alapvető hiba egyébként mert nagyon sokféle felfogás létezik, másrészt sok olyan helyzet van, amikor mindenki veszít, senki nem jöhet ki jól belőle. A washingtoni Capitolium ostroma is ilyen volt, még ha senki nem is halt volna meg, csak sérültek lennének, akkor is egy tipikus loose-loose szituáció, a társadalmi bizalom szintje tovább romlott. Ez megint egy olyan helyzet, hogy nem érdemes bizonygatni azt, hogy a nekünk szimpatikusabb oldal az igazi erkölcsi győztes. Hogyha netán az anarchia válik normává az amerikaiaknál vagy angoloknál és „elsüllyed” a nyugati kultúra, akkor nem lehet majd megállapítani, hogy ezért ki is a „felelős”. Akkor lehetnek páran kárörvendőek, hogy „na megmondtam”, de hosszabb távon mi is rosszul fogunk járni.

Megunható. Az agresszió is válhat unalmassá, sőt kódolt is, hogy azzá kell, hogy váljon, mert rengeteg érdekesebb dolog is van nála, elég lehet az is, ha egyre kevesebben érzik már jó bulinak. Sőt, az agresszió fenntartója maga az agresszió, hogyha támadnak egy csoportot, az még inkább összezár és még inkább agresszívan fog viselkedni. Emiatt nagyon szeret provokálni, hiszen a harc az igazi közege, és arra vár, hogy élvezettel bosszút álljon. Sok olyan társadalom volt, ahol az emberek megunták, bár igen hosszú kifutási idő után és értelmesebb dolgokat kerestek. Reménykedjünk, hogy mi is ilyen irányba fogunk haladni, sőt ha a politikában nem is, de mikroszinten már sokat is haladtunk előre.

A primitívet nem kell lenézni. Ha valaki primitívebbnek tűnik, egész biztos, hogy van egy sor olyan dolog, amiben jobb nálunk vagy az ismerőseink többségénél. Az agresszió alapvetően primitív ugyan, de ez csak egy oldala az illető személyiségének, valószínűleg van számos olyan, amit nem ismerünk.

A lap alján végül is csak annyi, hogy nem tudom mi lehet a különféle helyzetekben a legjobb megoldása az agresszív emberek kezelésének, de a provokációknak ne üljünk fel, mert akkor az ő játékukat fogjuk játszani, az ő szabályaikkal. Nagyon jól érezhető, hogy mikor provokál minket egy esemény.