Nagyon sokan tapasztalják azt, hogy gyerekkorukban az időjárás más volt, kevésbé szélsőséges és általában hűvösebb, például régebben még érdemes volt találgatni, hogy lesz-e fehér karácsony, ma már inkább az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán a télen olyan hó, ami meg is marad. Ezek a mindennapi tapasztalatok segíthetnek elfogadtatni azt, amit klímakutatók egybehangzóan állítanak, hogy gyors és kedvezőtlen irányú klímaváltozás történik életünkben. Amikor már a saját bőrünkön is kezdjük érezni a globális felmelegedés hatásait, ha eddig eljutunk, akkor nem fogunk azon vitatkozni, hogy mennyiben természetes, tőlünk független folyamatok idézik ezt elő, (még akkor sem, ha valamilyen mértékben így is van), mert annyira jól láthatóak az emberi tevékenységnek az ökoszisztémánkra gyakorolt káros hatásai. A következő pont, hogy ez a tudás elég lesz-e ahhoz, hogy kikényszerítse a cselekvést, amire a válasz nyilvánvalóan nem.
Azokban az országokban, ahol az állampolgárok nagy része el is fogadja, hogy az életmódja fenntarthatatlan és hozzájárul a globális felmelegedéshez, ott az emberek ettől még ugyanolyan pazarlóan és környezetszennyező módon élnek. A kényelmi fogyasztói szokások és magatartásformák lényeges változást nem mutatnak, még a benzin adótartamának környezetvédelmi szempontok által indokoltnak mondható emelését sem tudják a kormányok keresztülvinni. (Ez nem jelenti azt, hogy a nagy cégek és a korrupt kormányok ne lennének ugyanúgy felelősek a környezet pusztításáért.) Úgy tűnik, mintha kellene olyan mértékű társadalmi sokkhatás, ami kikényszerítheti a változást a felfogásunkban, lehetséges hogy a szélsőségesebbé váló időjárás, az árvizek, hőhullámok és szárazságok gyakoribbá válása elér egy olyan kritikus pontot, amikor az emberek nagy része meggyőzhető lesz a környezetbarát életmód szükségességéről.
A víz nem csak afrikai és nyugat-ázsiai országok számára stratégiai kérdés, az utóbbi években például Fokvárosban, Spanyolország és Kína egyes részein is vízkorlátozásokat vezettek be, ami a lakosságon kívül egyes ipari üzemeket és erőműveket is érint, amellett hogy ilyenkor a mezőgazdasági terméshozamok is alacsonyabbak. Ha minket közvetlenül nem is érintenek a szárazságok miatti termésveszteségek, India, Kína más nagy lakosságszámú afrikai és ázsiai országokkal egyetemben sokkal nagyobb veszélyben vannak, amit mi is megérezhetünk az élelmiszerárak drágulásán keresztül.
Az utóbbi évtizedekben az élelmiszertermelés lépést tudott tartani a világ népességének növekedésével (és növekvő minőségi igényeivel), azonban ez a klímaváltozás miatt egyre nehezebben megvalósítható. Jelenleg az élelmiszerárak viszonylag alacsonynak mondhatóak, részben ennek betudhatóan a megtermelt élelmiszerek több mint harmadát elpazaroljuk, miközben az éhezők száma továbbra is igen magas. Ha az elkövetkező évtizedekben az élelmiszerellátás egyre inkább kritikus kérdés lesz majd, akkor a magasabb árak miatt a húsfogyasztásunk is csökkenni fog, az úgynevezett minőségi éhezés egyre gyakoribb jelenséggé válik, és különféle mesterségesen elállított tápanyagokra is rászorulhatunk.
A mezőgazdaság számára a talaj nem annyira a kritikus mint a víz. A talajpusztulás divatos szlogen manapság, de a világ nagy gabonatermelő vidékein (Észak-Amerika, Európa, Oroszország, Dél-kelet Ázsia, Dél-Ausztrália) ez a folyamat nem annyira jelentős. Nálunk is inkább érzelmi kérdés, még a nagyüzemi mezőgazdaság miatt sem fogja a Duna belemosni a termőréteget a Fekete-tengerbe. A szél által szállított por ennél jelentősebb tényező hosszabb távon, Kelet-Kína például ennek a folyamatnak a nyertese Ausztrália pedig a vesztese, de Magyarország is mivel medencében fekszik, emiatt több por fog nálunk leülepedni, mint amennyit a szelek elfújnak. Más kérdés, hogy ha tájegységnek megfelelő, környezetbarátabb művelési módokat választunk, akkor a talajokban megkötött szén és víz mennyisége növekedhet, ami a klímaváltozás ellen hat és javítja a termőképességet. Az árhullámokkal nagyon sok víz folyik át országunkon minden évben, és habár nekem némi kételyeim vannak, hogy valóban lehetséges-e az árvizeket gazdaságosan elvezetni és tárolni öntözési céllal, a talajok a lehullott csapadékból több vizet tudnak megtartani okos gazdálkodás mellett. A talajvíz szintjét törekedni kell magasabban tartani, mivel jelenleg a vízmérlegünk negatív és emiatt a talajvizek trendje csökkenő.
A helyzet úgy néz ki, hogy a következő évtizedekben a globális felmelegedéssel összefüggő vízhiánnyal leginkább leginkább a szubtrópusi/mediterrán és a trópusi fekvésű országokban kell majd számolni, éppen ott ahol a lakosság a leggyorsabban nő és az erdőirtás, a biodiverzitás csökkenése is a leggyorsabb, sőt a vizek szennyeződése is a legnagyobb mértékű. Magyarország időjárása már mostanra is szélsőségesebbé vált a csapadékeloszlást is beleértve, és ez a tendencia tovább folytatódik. A tiszta víz és a jó minőségű élelmiszer világszerte egyre nagyobb kincs lesz, az élelmiszerárak jelentősen megnövekedhetnek, ami sokakat rászoríthat arra, hogy kezdjenek felelős módon gazdálkodni a természeti erőforrásokkal. (Beleértve azt is, hogy a népességszám minden országban folyamatosan csökkenni tudjon.) Akkor már lehet, hogy még a fenntarthatóság is kevés lesz, a globális felmelegedés folyamatának a visszafordítására kell majd törekednünk.
