Nem a gazdasági növekedés erőltetésére van szükség, hanem valós gazdasági fejlődésre, amit a GDP számítás nem mindig tükröz.
A Covid járvány a gazdaságnak éppen a legszennyezőbb területeit vetette vissza a leginkább: ilyen például a légi járatok számának jelentős visszaesése. A közlekedés más területei szintén csökkenést mutattak, a globális kereskedelem is helyeként egy kicsit megrogyott és jóval kevesebbet is autóztunk. Egy harmadik terület a ruhaipar, hiszen aki otthonról dolgozik vagy otthon tanul és nem jár szórakozni, társaságba, neki nem olyan fontosak az aktuális legújabb divattrendek. Az étel-ital fogyasztás sajnos nem csökkent, bár a különféle fesztiválok elmaradása miatt a szeméthegyek gyarapodása kicsit lassulhatott. (A turisták és a fesztiválozók közismerten a legdurvábban szemetelők közé tartoznak.) Mindez mégsem volt átütő hatással a légköri szén-dioxid kibocsátásra, egyrészt mert a legnagyobb volument ma már Kelet és Dél-kelet Ázsia adja, ahol a járványt általában hamar megfogták, másrészt sok kevésbé fejlett országban ezeket a nagy karbon lábnyomú szolgáltatásokat csak kevesen tudják igénybe venni. A járvány igazából megmutatta, hogy milyen területeken kellene erősen visszavenni, az élelmezés kivételével, ahol még nem volt egy olyan mértékű krízis, ami véget vethetne a jelenlegi pazarlásnak és a túlfogyasztásnak. Egyes gazdasági ágazatok tartósan alacsonyabb szinten kellene, hogy maradjanak, más területeken viszont bőven van mit fejleszteni, még ha a jelenlegi GDP számításban ez a fajta fejlődés nem is mindig tükröződne.
Az elektronika és az internet fejlesztése például újabb lökést kapott, bár az nem igaz, hogy ez környezetbarátnak mondható. Egyrészt a különféle kütyük nagyon sok összetevőből épülnek fel, amelyeknek a teljes újrahasznosítása még nem teljesen megoldott (bár elvileg nem is megoldhatatlan), másrészt nem is annyira a kütyük, hanem a különféle szerverek áramfelvétele a jelentős, a hűtésigényről nem is beszélve, erre is környezetbarát megoldásokat kell még találni.
A gazdaság fejlettsége és fenntartható volta viszont annyira nem ördögtől való, hogy a természetben is megfigyelhetünk valami hasonlót. A Földnek azokon a területein, ahol a hőmérséklet és a víz nem erősen korlátozó tényezők, természetes módon olyan ökoszisztémák jönnek létre, amelyek a napenergiát a lehető legnagyobb mértékben és a legsokoldalúbb módon hasznosítják. (Nagy tömegű biomassza és jelentős biodiverzitás jellemzi ezeket, szinte kivétel nélkül.) Akár trópusi esőerdőről, akár mérsékelt övi őserdőről, akár fás-füves sztyeppékről beszélünk, az mindre érvényes, a talajtól a növények csúcsáig rengeteg különféle élőhelyet találunk, ezekhez alkalmazkodott és kifinomult élőlények nagy számával. A modern gazdaságot is valószínűleg ez a kifinomultság és sokrétűség kell, hogy jellemezze, ami a fenntarthatóságnak az egyik fontos (bár önmagában nem elégséges) feltétele.
Ha találomra kiválasztunk Magyarországon pár négyzetkilométeres területeket, azok nagy eséllyel semmilyen értelemben véve nem mondhatók fejlettnek. A mezőgazdaság elszegényítette a talajéletet, amit a talajok alacsony szerves anyagtartalma is jelez. A mezőgazdasági kultúránk is jellemzően szegényes, aránylag kis ráfordítással megfelelően jövedelmező szántóföldi kultúrákból áll. Az erdőink nagy része szintén afféle „monokultúra”, a mesterségesen telepített akácosokban, nyárfásakban ne várjunk jelentős biodiverzitást. (Akác jó lehet talán egy mezővédő fasornak, méhészet közelében.) A betonozott és aszfaltozott felületek növekvő aránya megint egy primitív kultúrát jellemez: az autózás kényelmessége szempontjából a sok és jó minőségű út előny lehet ugyan, de ismert összefüggés minden mai országban, hogy ha növeljük az utak áteresztőképességét az még többeket bátorít a gépkocsi mindennapos használatra, sosem fogunk tudni eleget építeni. A naturális mérőszámok, például hány kilométer autópálya van az országban, eleve teljesen félrevezetőek tudnak lenni, a kommunista rendszerekben volt például szokás azzal dicsekedni, hogy hány tonna acélt állítanak elő (függetlenül annak minőségétől).
A GDP számításába mindenképpen bele kellene venni a környezetvédelmi költséget, első lépésként a kibocsátott és megkötött szén-dioxidot kellene beárazni (ami egyébként az energiaiparban már régóta létezik szénkvóták formájában). Például a betonozás költségeiben benne kellene, hogy legyen a karbon lábnyom, akár egy külön adó formájában. (A jelenlegi fogyasztó-orientált társadalomban a fogyasztást terhelő adók egyértelműen hatásosak, hiszen ha csökkentik a keresletet, az a termelés visszafogására is hathat.)
Ezzel szemben be kellene számítani a fák által megkötött szén-dioxidot, vagy ha növekszik a talajok szervesanyag-tartalma, akár a talajművelési eljárások miatt, akár másfajta művelési módnak köszönhetően (szántó helyett rét, erdő). Ha növekszik egy adott területen a beporzók száma az növeli számos virágos növény termésátlagát is, de általánosságban véve a biodiverzitás növelése azért is előnyös, mert ellenállóbbá teszi az ökoszisztémákat az időjárási szélsőségekkel szemben. Az őshonos fajokból álló erdős területek, hozzájuk kapcsolódó kerékpárutakkal jelentős mértékben javítják a közelben lakók életminőségét, éppúgy mint a nagyvárosokban a parkos és virágos területek. A régi mesterségek gyakorlása, helyi kézműves termékek, akár lovas tanyák szintén növelik a gazdaság diverzitását és fenntarthatóságát.
A szemetelés kérdését úgy is meg lehet fogalmazni, hogy az entrópia, a rendezetlenség növelése mindenképpen kerülendő, az entrópia növeléséért meg kell fizetni a helyreállítás költségeit. Az a termelő, aki nem akar külön adót fizetni az vagy a természetben könnyen és teljesen lebomló anyagokat használjon (ilyenek jelenleg alig vannak), vagy pedig csökkentse a csomagolást, kevesebb fajta és jobban szétválasztható csomagoló anyagot alkalmazzon. (Például kevesebb fajta műanyagot.) Az entrópiáról azt tanultuk, hogy a folyamatos növekedése nem elkerülhető, ez azonban a Föld bolygón ahol élünk a gyakorlatban mégsem így van, hiszen a napsugárzás entrópiája rendkívül alacsony, ami a rendszer bizonyos területein felhasználható az entrópia csökkentésére is (az élőlények is aktívan használják.) Szemétszétválogatás és hasznosítás a hulladék feldolgozókon kívül lehetséges akár közmunkával, akár önkéntességi alapon, akár intelligens elektronikai eszközökkel.
Magyarországon viszont a gazdaság fejletlen és a környezetvédő pártok sehol nincsenek. Az egyetlen környezetvédőnek induló párt az LMP szétesett, amit az is mutat, hogy olyan meghatározó egyéniségek mint Schiffer András és Széll Bernadett már rég kiléptek a pártból. Nálunk még a vadkapitalista mentalitást fogadják el a parlamenti pártok kimondatlanul is, a gazdaság összetétele egysíkú és primitív, a köznyelvben az „összeszerelő üzem” terminológiai terjedt el (valójában manuális, kevéssé automatizált bérmunka). Minél több acélt és betont lehet beépíteni (középület, út, stadion), annál több EU támogatás vehető igénybe, és annál nagyobb a környezetkárosítás mértéke. Mondjuk ki, hogy nálunk sem a kormány, sem az ellenzék nagyobb része nem alkalmas arra, hogy az ökológiai szempontokat a gazdasági prioritások közé sorolja, és egy „növekedő” helyett egy valóban fejlődő gazdasági és társadalmi rendszert hozzon létre.
Hogyha a GDP-n belül visszaesnek olyan területek, mint a nemzetközi turizmus, ruhaipar, globális élelmiszerkereskedelem vagy a hagyományos építőipar, akkor mindig marad nagyon sok más fejlődési terület: ilyen például a belföldi turizmus és vendéglátás, az oktatás és képzés fejlesztése vagy az egészséges életmódok, vagy akár újrahasznosító üzemek,környezetbarát épületek, passzív házak építése és egyéb új (vagy régebben is ismert) eljárások megjelenése. Az egy tévhit, hogy a primitív társadalmak ökológiailag fenntarthatóak voltak, nagy többségük épphogy nem volt az, nem beszélve arról, hogy a fejlődés kisebb-nagyobb visszaesésekkel ugyan, de folyamatos. A mai környezeti problémák nagy részét épp a kényelmesség és tespedés, a fejlődési igény hiánya okozza, a "modern" ember tudati fejletlensége. Korunk társadalmaiban a népességszabályzás valóban egy komoly gond középtávon, de emellett a gazdaság (és életmód) sokoldalúsága, az egyes ágazatok ésszerű aránya legalább ennyire fontos a fenntarthatóságban. Színes és sokoldalú gazdaság – egy színes és sokoldalú élővilágot modellez.
