Egyik szemük sír, a másik pedig röhög, ilyennek látják az Orbán-kormányt külföldön az utóbbi években, legutóbb épp a „gender” szó használatának tiltásával tettük magunkat nevetségessé. Az összes magyar bürokrata már az első napon megtanulja, hogy melyek azok a tabu szavak, amiket más országban használnak ugyan a közbeszédben, de nálunk tilos. (A  kultikus Gyalog Galopp c. filmet idézve, mi vagyunk a nép, amelyik nem mondja, hogy „ni”). A dogmatizmus annyira elterjedt nálunk, hogy a szó használatának módját és célját adott esetben már nem is vizsgáljuk: Ez esetben az EU nyilatkozatában a  „gender ineqality” egy nemzetközileg használatos szókapcsolatként a nők hátrányos megkülönböztetését jelenti, elsősorban a munkahelyeken. Ennek a szókapcsolatnak a jelentését mindenki ismeri, csak a magyar és lengyel bürokraták nem (mert nekik az lett kiadva, hogy a „gender” szó nem használható és hát féltik az állásukat). Szó nincs itt transz szexuális személyekről. Az angol nyelvben a nem jelzésére a „gender” és a „sex” szavak használatosak, de egy kérdőíven az adatok megadásakor is inkább a gendert használják, mert a sex félreérthetőbb. Ez olyan mintha a „nem” tiltott szó lenne, egyébként pedig a jelentés egészen más, ha azt mondom, hogy „black lives matter” és „all lives matter”, mert habár logikailag az utóbbi bővebb értelmű, de az előbbi ráirányítja a hangsúlyt egy bizonyos jelenségre. (Egyébként nekem nem különösen szimpatikus a BLM mozgalom, összességében inkább károsnak mint hasznosnak tűnik, de a példa teljesen független a megítéléstől, csak párhuzamként hoztam fel.)

A NER ideológusok lassan már egy értelmes mondatot sem tudnak kinyögni, és a kormánybürokrácia is egy elszabadult hajóágyúként funkcionál. Egyetlen szót még mindenki meg tud jegyezni és nagyon alkalmas emberek vagy pártok megbélyegzésére: ilyen például az „oltásellenes”. A valóban oltásellenes mozgalom például a Magyarok Világszövetsége, amely videókon kampányol mindenféle oltás ellen, de érdekes módon nem ellenük akar senki „békemenetet” szervezni. Habzó szájakról van itt szó jól láthatóan és puszta gyűlölködésről. (Az agresszor persze mindig a másik, egy sündisznóállásból nézve bárki közelít, az csak támadó lehet.) Valójában a kő-konzervatív emberek azok, akik rendszerint oltásellenesek, én nem ítélem el őket emiatt, tiszteletben tartom a véleményüket, és pár érvüket még megfontolásra méltónak is. A szóhasználattal van inkább gondom, hogy mit jelent az a szó, hogy „oltásellenes”. Amikor a józanész szabályait felrúgva egy pártközpontban akarnak szavakat újradefiniálni, és uszító jelszavakként használni mások ellen, nekem ez egyszerre röhejes és szomorú is.

A kontextus, az értelmezési környezet egyébként nem csak a szavak szintjén, hanem statisztikák esetében is számít, például amiatt, mert a kimutatások sosem vaktában készülnek, hanem mindig egy adott céllal. Ha a vakcinák hatásosságának bemutatásáról teljesen félrevezető statisztikát ad ki egy kormányhivatal, az pont ugyanaz a kategória mint az imént említettek.

A magyar közgondolkodás még mindig dogmatikus, ami vélhetőleg még a kommunizmus (marxizmus) kísértete és egyéb ideológiák összesített hatása miatt van. Az európai joggyakorlat egyszerűen fejlettebbnek mondható, a „szándék-etika” nagyobb szerepet kap, mint a betű szerinti értelmezés. Ahol viszont mint nálunk befélemlített bürokraták dolgoznak, ott mindig az egyes szavakon fognak lovagolni sajnos. (Az önkényuralmi jelképek használatának megítélése is mindig a kontextustól függ, például lehet némileg átalakított, de a közismerteknek megfelelő jelképeket is  használni, az osztrákok például képesek voltak még ezt is kiszűrni.)

Önmagában persze ez a groteszk helyzet ami nálunk van, nem feltétlenül akkora nagy baj, akár még beleférhet a „kulturális önmeghatározás” kategóriájába is. Arról van szó, hogy mi is érvényesítjük azokat az elveket, mint amik tőlük nyugatra az utóbbi évtizedekben nagyobb figyelmet kaptak, csak kicsit más módon. Mi nem ítéljük el annyira nyilvánosan rasszizmust és a szexizmust, csak finom jelzéseket adunk, hogy ezek már „nem trendi” dolgok vagy nem túl szalonképesek, és így is el lehet érni a kívánt célt. Nem kell pontosan ugyanazt az utat követni mint mások, és esetenként a hangsúlyok máshol vannak, például hogy Magyarország az átlagnál jóval családcentrikusabb. De például a kereszténység (dogmáktól letisztított) mai gyakorlata is egyenrangúnak tekinti a férfit és a nőt, ami viszont az iszlám esetében már nem mindig mondható el.

Nyilván léteznek liberális (és sok egyéb fajta) fanatikusan vagy bürokrata módon használt dogmák is, de ez nekünk nem ad felmentést a saját hülyeségeink alól. Amit Orbán mondott a bevándorlással kapcsolatban azt mondom én most: „Ez veszélyes”. A sötét forgatókönyv veszélyei szemmel láthatóak. Például, ha kimondom, hogy „rablómultik”, akkor nyomás tüntetni a kormány mellett, ha pedig „liberálbolsevik”, akkor indulhat a rágalomhadjárat és a karaktergyilkosság – ezek persze nem konkrét, csak lehetséges példák a jelszavak mozgósító erejére. egy katonás logikával működő országban. (Viszont ha nincsenek „háborús állapotok” a fejekben, akkor a nőket sem akarják majd „szülőgépnek” tekinteni egyes mozgalmak, ilyen egyszerű.)

Ha viszont tovább követjük ezt az elvet, hogy a dogmatizmus helyett a szövegkörnyezetet és a szöveg koherenciáját, iránymutatásait vizsgáljuk, akkor eljuthatunk oda is, hogy például egy kormányváltás esetében nem lesz szükség arra, hogy új alkotmány jöjjön létre, csak a mostani felülvizsgálatára. (Lényegében egy politikai nyomástól, elvárásoktól független alkotmánybíróság korrekt szakmai működésére.) Az Orbán-kormány által elfogadott eredeti alaptörvény szakmailag rendben volt a szakértők szerint, a módosítások tették ellentmodásossá, holott egy alkotmány nem lehet salátatörvény. (Az alkotmány preambuluma csak talán az, ami jogilag nem értelmezhető, inkább egyfajta hitvallás, költészet kategóriája.)

Egyrészt az alkotmányunk alapvetően nem mehet szembe az emberi jogi nyilatkozatokkal, és az EU alapszabályával sem (nagyon különleges eseteket kiéve), például nem lehetne belefoglalni a gyerekmunka kötelezettségét gyárakban. A másik követelmény a belső koherencia és ellentmondás mentesség, nem lehet bele írni a „kivéve a gyevi bírót” jellegű mondatokat, amelyek az alapelveknek ellentmondóak. Így például a funkcióhalmozás szerintem ellentmond a hatalommegosztás elvének, nem lehet valaki egyszerre parlamenti képviselő és polgármester (ez egy szakmai nonszensz, még a rodeósok sem tudnak két lovat megülni), és nem tölthet be akármennyi köztisztséget. Egyes beruházásokat nem lehet titkosítani a nemzeti érdekre hivatkozással (kivéve persze a katonai létesítményeket), mert ez ellentmond az átláthatóság alapkövetelményének. (Ha egy hivatal megtagadja a korrekt tájékoztatást, és nem csupán betű szerinti értelemben, azt is megfelelően tudni kell büntetni.) Egy alaptörvényben vagy egyéb sarkalatos törvényben nem lehet olyan szintű szabályokat hozni, hogy az iskolákat milyen színűre fessék, mert ez ellentmond az állampolgári szabadság elvének többek között, és így tovább.

Ha lesz egyszer kormányváltás, akkor leginkább az alaptörvény és egyéb fő törvények „vírusmentesítésére” lesz szükség, nem kell mindent újraszabályozni, elég lennek kidobni az oda nem illő részeket. A törvények és szabályok célja jobb helyeken inkább iránymutatás, nem pedig átláthatatlanul kusza szabályozások létrehozása, és nálunk sem az kellene, hogy legyen. A magyar joggyakorlat jelenleg jóval bürokratikusabb és dogmatikusabb az EU átlagánál.