Sokkal könnyebb megmondani, miért nem hitelesek azok a könyvek és cikkek, amiket a kívánatos társadalmi változásokat hirdető önjelölt próféták írnak. Valójában eléggé átlátszó fogásokkal operálnak, nem kell ezeknek bedőlni.
1.Szenzációhajhászat
A legtöbb „próféta” célja a puszta figyelemfelkeltés, jól eladható könyveket, esetleg videókat kell kirakni a piacra, olyan radikális mondanivalóval, nagy dumával, amire nagyon sokan vevők, mert azt kapják, amit hallani szeretnének. Nyilván olyasmivel kell jönni, ami sokaknak hiányzik az életéből, de kilóg a lóláb és látszik, hogy ezeknek a gondolatoknak a fő, mögöttes célja exhibicionizmus és pénzkereset. Erre példa számomra a közgazdász Piketty könyve az egyenlőtlenségről, ami nagy port vert fel a közgazdász társadalomban, és habár az is lehet, hogy a szakma csupán nehezen emészti az újszerű gondolatokat, jelen állás szerint a képletei tele vannak hibákkal, a közölt formájukban nem használhatók és nem adnak lényeges magyarázatokat. A legtöbb társadalmi témájú bestseller a jól feltuningolt filmes szappanoperák színvonalán mozog, és meg is tudom mondani az alapvető okait, hogy mért van ez így.
2.Íróasztal mögül nem lehet társadalmi rendszert létrehozni
Ez egy valós lehetőség, azonban az ilyen próbálkozások mindig katasztrofális eredményekkel végződtek, akár Marx, akár Hitler híres könyveit említjük, amelyek programját megpróbálták megvalósítani, vagy akár a francia felvilágosodás nagyjainak a forradalmárok által később felhasznált gondolatait. (Vagy nálunk mondjuk az egykori SZDSZ-t.) A nagy társadalmi rendszerek nem úgy jöttek létre, hogy valaki előzetesen kitalálta őket elméletben, sem az athéni demokrácia, sem a feudalizmus, sem a kapitalizmus (ha egyáltalán ezek a kategóriák valójában használhatóak, nem pedig inkább csak a kategorizáló elménk termékei) nem előzetes receptek vagy használati utasítások alapján születtek. Ergó egy jó társadalmi vízió csak olyan példákból indulhat ki, amik már kicsiben megvalósultak, legyen szó akár a közvetlen demokrácia egyes formáiról (kolumbiai kistelepülésen, svájci népszavazások alkalmával stb.), vagy az erőforrások megosztásáról (halászat, vízhasználat közösségi szabályozása), a jó példák ragadósak szoktak lenni és később mások talán átveszik. Ahol az ilyen hiteles példák hiányoznak, az nálam csak a fantazmagória kategóriája.
3.Zsigeri gyűlölködés
Ha valaki axiómaként kezel egy kérdést, mondjuk hogy minden nagyvállalat gonosz (ő bizony utál minden nagyvállalatot), vagy a tőke gonosz dolog (ilyen erővel akár a pénz maga is lehet az), az ilyen elfogultság érvénytelenítheti a mondanivalót. Bármilyen kiindulási pont, ami nála szilárd alap (pl. a Föld csak fél milliárd embert tud eltartani) már annyira dogmatikussá teszi az egészet és annyira negatívvá, gyűlölködővé, hogy számomra az egész hiteltelen, sőt helyenként még szánalmas is. Minden társadalomkép pozitív és vonzó dolgokat kellene, hogy megjelenítsen. A különféle összeesküvés elméletek is félelmekre épülnek, ezáltal rosszul képviselnek egyébként jogos igényeket (pl. különféle lobbik, pénzügyi összefonódások elleni küzdelmeket). Az is mindig látszik, amikor valaki hivatalból védi a mundér becsületét, az ilyen szövegekkel se nagyon lehet mit kezdeni.
4.Csőlátás: Létező modelleket hagy figyelmen kívül
Teljesen nonszensz, amikor valaki a nulláról akar társadalmat építeni és nem veszi figyelembe azokat a nagy kollektív tapasztalatokat, amiket megszereztünk. Ezek a szerzők nem nagyon ismerik jobban az emberi történelmet mint egy elemi iskolás. Leginkább ez az amerikai szerzőkre igaz persze, akiket általában nem nagyon érdekel az USA-n kívüli világ, de előfordul másokkal is, hogy a „kapitalizmus” számukra egyenlő amerikai társadalmi modell. Nincs semmiféle összehasonlítás, ezért nem ismeri a szerző az előnyöket és lehetőségeket, amik egyébként eléggé közismertek és ott vannak az orra előtt. Létező, kudarcot vallott modellek voltak többek között a nácizmus különféle formái vagy a szovjet-orosz kommunizmusé szintúgy, ezeket a tapasztalatokat nem lehet nem figyelembe venni. Egy időben a sztár a japán modell volt, de annak is kiderültek a korlátai, mára tudomásom szerint két sikeresnek mondható rendszer maradt a porondon, az egyik a liberális angolszász, a másik a szociális skandináv (és ezeknek valamilyen ötvözete még). A dél-európai modellek sem mondhatóak sikeresnek, de van egyébként rengeteg elrettentő példa is a világban sokfelé. Kelet-európai modell jelenleg nem létezik, számomra nem meggyőző az olyan eszmefuttatás, hogy létezne sajátos magyar modell, inkább a keleti autokráciák és a nyugati demokráciák egyfajta keverékének tűnik, amelynek a fő kötőanyaga jelenleg a nacionalizmus.
5.Kínával nem foglalkozik senki
Az autokratikus olaj nagyhatalmaktól eltekintve, egyetlen teljesen más társadalmi rendszer épül ki most éppen, ami komoly kihívást intézhet a liberális (és szociális) demokráciák irányában, ez pedig a kínai rendszer, viszont ezzel a fajta alternatívával gyakorlatilag nem foglalkozik senki. Kína, a közeljövő valószínűsíthető szuperhatalma számunkra egy fekete doboz, sőt egyre erősödő nacionalizmusukkal ők törekednek is rá, hogy egy külön világot hozzanak létre az ott élő állampolgároknak. Az individualista európai ember számára egy eléggé rémisztő (vagy legalábbis szokatlan) világot képviselnek, de sok olyan problémát talán megoldhatnak, amivel a „nyugat” csak küszködik. (Környezetvédelem, internet szabályozása, nagyvállatok korlátozása stb.)
6.A fejlődés létező dolog
A fejlődés gondolata nem egy baloldali eszme, hanem jól követhető szál gyakorlatilag az egész világtörténelemben, ami persze nem jelenti azt, hogy egyenes vonalú. A civilizációs hanyatlás az esetek jelentős részében nem abszolút értékű volt, hanem relatív. Az ókori görögök sem mentek vissza a barlangba, hanem a rómaiak államszervezés terén túlnőtték őket. Róma bukása után csökkent ugyan a népesség életszínvonala (Európában persze és nem az arab világban), viszont a földművelésben új eljárások és a harcászatban is új technikák jelentek meg. Európa hanyatlása sem úgy következhet be a közeljövőben, hogy teljes lesz a káosz, hanem Ázsia és Amerika bizonyos régiói minden téren túlszárnyalják.
7.A konzervatív nem talál ki semmi újat
Az előzőekben nagyobbrészt inkább a baloldalinak mondható szerzőket kritizáltam inkább, mivelhogy hajlamosak a gyűlölködést váltogatni az álmodozással és próbálják mindezt eladni nekünk, a konzervatív szerzőkkel ezzel szemben más gondok vannak. A konzervatív sosem talál ki semmi újat, nem is találhat ki, hiszen azért konzervatív. Ez alapjában véve nem hiba, amennyiben arra törekszik, hogy a régi hagyományokat vigye tovább és ne hagyja feledésbe merülni, ez az ő igazi terepe. A több ezer éves alapvető erkölcsi szabályok ma sem kevéssé érvényesek mint régen, ezek képezik a társadalom alapját, ez is teljesen rendben van. Ha ezeket a korlátait nem veszi figyelembe, akkor szánalmas politikai és kulturális termékek jönnek létre: propaganda ízű filmek, cikkek, giccses írások, tévhitek és földhözragadtság, önigazolások tömege. Mondjuk ki, hogy amit a magyar radikális jobboldal kulturális téren felmutat, az a hagyományápolástól eltekintve gyakorlatilag a nullát közelíti, nagy pénzekkel megtámogatott nyilvános kudarcok tömkelege. Abban igazuk van ugyan politikai és kulturális téren is, hogy az (alapvetően baloldalról induló) újdonságok 80-90%-át kukázni kell, azonban azt nem tudják, hogy a többi minimum 10% új érték se jöhetett volna létre ezek nélkül. A politikára ugyanaz érvényes mint a művészetre: a társadalmi gyakorlat maga természetes szelekcióval dönt a felmerült elképzelésekről, azt tartja meg ami számára értékes és használható.
Lehet persze még további olyan tulajdonságokat vagy szempontokat megjelölni, amik a fentieken kívül szintén nem lehetnek jellemzőek arra a társadalomkritikára vagy társadalomképre, amit józan ésszel (de nem paraszti földhözragadtsággal) komolyan lehet venni. Egy nívós könyv vagy videó ritka mint a fehér holló manapság: kissé visszafogott hangvételű, nem gyűlölködő, hanem pozitív töltésű, széles látóköre az európai kultúrán túl is kiterjed, képes összehasonlításokat tenni, gyakorlati példákra épít, konzervatív és progresszív értékek között az egyensúlyt kereső. Akinek vannak eredeti gondolatai, mert számos szerzőnek vannak, akkor ahelyett, hogy akcióhős szerepbe képzelve magát, „világmegváltó” könyveket írogatna, inkább ezeket a gondolatait próbálja meg a lehető legnagyobb alázattal kidolgozni, kifejteni és a gyakorlat számára használhatóvá tenni.
