Személyes valóságunkat az agyunk konstruálja. Amikor az ember azt álmodja, hogy valamilyen rettenetes ízű ételt kapott egy étteremben, majd felébredve ugyanezt a nagyon rossz ízt érzi a szájában, és hirtelen rájön, hogy éjjel feljött a gyomorsava. Ilyenkor az elsődleges érzet hatására, ami lehet szervi vagy idegi alapú probléma, az agyunk álmunkban egy egész történetet hoz létre pillanatok alatt magyarázat gyanánt.

Napközben is hasonlóan működünk, rengeteg fajta benyomásunk, számos kellemetlen érzésünk támadhat a nap során. Különösen a félelmeink azok, amiket nem fogadunk el természetesnek és racionális magyarázatokat keresünk rájuk. Ha a közéletünkben látott valóság „nem nagyon ízlik”, akkor az elménk gyárt hozzá magyarázatokat, amelyek lehetnek akár lényeges igazságokat is tartalmazók és a valóságtól teljesen elrugaszkodottak egyaránt.

Az utóbbi kategóriába tartozik, a kevésbé sikeres magyarázati törekvések közé az oltásellenesség nagy része, ami különféle összeesküvés elméletek terjesztésében nyilvánul meg, mert sokakat egyszerűen csak zavar az a tény, hogy a kontroll nem az ő kezükben van ezen a téren.

Másik, ezzel rokon jellegű téma a technikának való kiszolgáltatottság, amelynek leggyakoribb esete a számítógép- és telefon függőség. Sokak élete úgy alakult, hogy nem nagyon tudnak meglenni a kütyük nélkül, és eljöhet az a pont, hogy a nagy tech-cégeket kezdik hibáztatni emiatt. A magyarázatok itt is eléggé sántítanak, hiszen ha ezek egyik napról a másikra megszűnnének (vagy korlátoznák őket mint Kínában), attól még a virtuális valóság iránti igény ugyanúgy megmaradna. Ezek a fajta kirohanások számomra nem hitelesek, pont olyanok mint az egyik nagy üdítőital gyártó cég folytonos hibáztatása, holott a cukros üdítőitalt bárki gyártja is, hosszabb távon egyformán egészségtelen.

Amint már többször leírtam nem vagyunk őszinték, nem vállaljuk fel az érzéseinket, hiszen ez gyengének mutatna minket. (Most nem a kormánynak vagy különféle lobbiknak dolgozó szellemi bérmunkásokra gondolok, mert az ő esetükben őszinteségről szó sem lehet, hanem azokról akik nem megrendelésre dolgoznak, és alapból nem elvárásokat akarnak teljesíteni.) Jelenleg a közélet aránylag függetlennek mondható szereplői is kakofón, kaotikus viszonyokat hoznak létre, ahogy nyírják egymást különféle ideológiai vonalakon.

Én bár ezzel nyilván nem fogok példát statuálni az egyes véleményvezérek számára, nyíltan felvállalom, hogy azok közé tartozom, akiknek a mostani kormány nem nagyon szimpatikus, ezért előfordulhat, hogy rosszabbnak látom annál amilyen, holott a saját alkalmazkodó képességemben is lehetne hibát keresni. A rendszer most jól megjutalmazza négy év után a számára „jó állampolgárokat”, akár mert családot alapítottak, akár mert a korlátozó szabályok nagy részét betartották a járvány alatt, esetleg betartatták azokat (rendvédelmiek), ezt a fajta érzést kelti a választási költekezés. A kormány vonalához kevésbé közel állók például a pedagógusok jóval kevesebb jutalmat kapnak.

El kell fogadni, hogy alapból egy család centrikus ország vagyunk, és ez a vonásunk még erősödött is a konzervatív kormány hatására. A három éves GYES generációi, a mai lakosság nagy része már családias légkörben élte kora gyermekkorát, emellett a CSOK és hozzá hasonló kedvezmények nyilván csökkentik az elvándorlási kedvet, és bár csúnyán hangzik, hogy röghöz kötő hatásuk van, de ez a fajta röghöz kötés nem biztos, hogy hibás politika. A család támogatása nélkül a kis nyugdíjat kapók vagy éppen a kórházi kezelésre szorulók életkilátásai sokkal rosszabbak. Ez is lehet egyféle magyarázat a nálunk kiugró COVID halálozásra, hogy a kórházak rendszerébe beépült a családi támogatás (pl. a gyenge színvonalú étkezés kiegészítése, vagy akár egyes gyógyszerek biztosítása), ami az elzárt COVID osztályokon nem nagyon megvalósítható.

Most megerősödött az a szemlélet, ami a technokrata, racionális irányba fordult ellenzéki programmal szemben inkább ez a „nagy család vagyunk” felfogás erősödésének kedvez. A mai kormánypropaganda leginkább egy patriarchális szerkezetű, katonás nagy családot mutat fel, egy ilyen nemzetképet szeretne erősíteni. Én a történelmi ismeretein alapján is szkeptikus vagyok ezzel az irányzattal szemben, hiszen a Kádár-rendszerben is csak átmeneti sikereket hozott, és ha körülnézünk a világban, az Orbánhoz hasonló karizmatikus, de teljesen egyéni utat követő vezetők (Chavez, Perón, Castro stb.) középtávon fellendülést hoztak ugyan, amit viszont később folyamatos hanyatló periódus váltott fel.

Valószínűleg rosszmájú vagyok, amikor azt mondom, hogy a folytonos anyagi bizonytalanságban tartott emberek (például közmunkások, kisnyugdíjasok, stb.), főként ha a létbizonytalanság érzetére a propaganda még rá is erősít, választási céllal jól korrumpálhatóak.