Nagyon jól behatárolható azok köre, akiknek Putyin mindig is szimpatikus volt: majdnem mindig radikális jobberekről van szó. A kő-konzervatív világképbe nem fér bele olyan, hogy Európai Unió de még USA sem, ezek csak valamilyen gyanút keltő,mesterkélt, életidegen képződmények lehetnek, amiket titkos társaságok irányítanak. A liberális mételytől szenvedő Nyugat jó ellensúlyának tűnt az egészséges életösztönnel teli Kelet, aminek egyik markáns képviselője Oroszország, ahol nincsenek dekadens „demokratikus” hagyományok, az ellenzék sem tud „rendbontó módon” szervezkedni és a homofóbia vált társadalmi normává. Ebben a világképben minden nagyon egyszerű és világos éppúgy mint a mesében, bár nem egészen úgy mint a való életben.

 Az európai szélsőjobb mint a franciáknál Le Pen, az olaszoknál Salvini mindig szövetségesének tartotta Putyint, a lengyelek csak azért kivételek ebben a sorban, mert az orosz terjeszkedéstől mindig is tartottak. Most hogy az orosz generalisszimusz kimutatta a foga fehérjét Ukrajna megtámadásával nem lehet ezt már ennek a szövetségkeresésnek a helyénvaló voltát megmagyaráni, akárhogy toldozzuk-foldozzuk. Putyin és köre nyilvánvalóan nagyon konzervatív felfogást képvisel, hiszen a kő-konzervatív felfogásba mindig is belefért a harcias terjeszkedés, ami a másik félnek vereség, az nekünk dicsőséges győzelem – az ő fogalomtárukban a win-win szituáció egyáltalán nem szerepel.

Most is vannak még valószínűleg elég sokan, akik józanésszel talán nem, de szívük mélyén mégis szimpatizálnak Putyinnal: Nos, a szívünk sajnos nagyon be tud csapni minket, tele van ködös ábrándképekkel, amik távol állnak a valóságtól. Azok az emberek, akik szerint Putyinnak van nagyobb részben igaza, nagyjából ugyanazok, akik tagadják (vagy sokáig tagadták) a globális felmelegedés tényét és köztük sokan lehetnek vírustagadók, illetve oltásellenesek is, ezek a csoportok erős átfedésben vannak egymással. Nincs velük igazából bajom, a nagyon konzervatív ember olyan, hogy nehezen tudja feldolgozni a világ változásait. Időt kell hagyni nekik, hogy megemésszék a világban végbemenő változásokat, ők egyszerűen ilyenek. (Senkinek nem könnyű ez persze, hiszen rengeteg a változás körülöttünk, az ő esetükben lassabban esik le a garas.)

Orbán és támogatói köre is egyre konzervatívabbá vált, olyannyira hogy Putyinnal sokkal inkább közös nyelvet beszéltek, mint a nyugat-európai vezetőkkel. Most ez az ábrándkép összetört éppúgy, mint az ember okozta éghajlatváltozás tagadása vagy a járvány kitörésekor a vírus elleni küzdelem szükségességének a tagadása. Lehet, hogy megnyerik a választást, de a hitük a keleti fejlődési útban most csorbát szenvedett, Orbánnak nem marad erős európai szövetségese és nem nagyon van igazából alternatívája a nyugati fejlődési modelleknek. Ahol alternatív utak látszottak feltűnni, ott Kína kivételével gyakorlatilag mindig olajhatalmakról volt szó, akik megengedhették maguknak az autokratikus kormányzás luxusát. (Egyébként annyiban „nyugati” ez a kultúra, hogy sokat hozzátett többek között Japán, Dél-Korea és Tajvan is.) Orbán teljesen elszigetelődhet az EU-ban és nem fog senki szóba állni vele, mert már a lengyel szövetségesét is cserbenhagyta túlságosan „semleges” álláspontjával.

Ez a többé-kevésbé semleges álláspont lehet a mi szempontunkból alapvetően helyes is, nem értek hozzá, de aki semleges az ne hangoztassa ezt fennhangon. Ez olyan mint amikor egy kérdést szavazásra bocsátanak is valaki hangosan kiabál, hogy „én tartózkodom”. A semlegesség sosem dicsőség, főleg azokkal szemben nem, akik keményebben beleállnak a konfliktusba. (Ha mindenki csak a megegyezést keresné az oroszokkal, akkor hamarosan béke lenne ugyan, de az Putyin békéje lenne, azaz jó esetben is egy újabb depresszióba süllyedő Fehéroroszország jönne létre a mai Ukrajna helyén.)

Igen, úgy vélem lehet és kell is a háborúval kapcsolatos kérdésekről nyíltan beszélni, sokféle véleménynek lehet helye, mert senki nem lát a jövőbe és főleg nem tudjuk magunkat beleélni a harcoló felek helyzetébe. Azt is le kell írni, hogy a Kárpátalján levő magyarok szerencsére nincsenek most tényleges veszélyben, a mellettük való kiállás jelenleg inkább jelképes, mint gyakorlati jelentőségű. (A parlament által elfogadott politikai nyilatkozat az ukrán háborúról nagyrészt helytálló, de egyáltalán nem mentes a demagóg megfogalmazásoktól sem.)

Lehet persze, hogy nagyobbrészt Putyin akarata érvényesül a végén, de legnagyobb az esély arra, hogy mindenki veszíteni fog (loose-loose szituáció). Az orosz gazdaságot és társadalmi életet a háború hosszabb távra is nagyon elszigetelte, Európából átsorolták most magukat a közép-ázsiai országok közé, emiatt az oroszok körében még az európainál is alacsonyabb szintre süllyedhet Putyin népszerűsége, hogy finoman fogalmazzunk.

Most is azt tudom mondani mint máskor, ne azt keressük, hogy mi a „helyes felfogás” a háború kérdésében, inkább nézzük meg, hogy kik maradtak még mindig Putyin-pártiak és hogyan próbálják még megmagyarázni azt, amit nem lehet.