Európa többé már nem egy energiában gazdag kontinens, mivel az első számú energia- és nyersanyagforrása bizonytalanná vált. Amit eddig természetesnek vettünk, mint hogy errefelé nincsenek sem járványok, sem háborúk, emellett dúskálunk az energiában, ez most mind megkérdőjeleződött. A legnagyobb problémánk ezeken túlmenően mindenképpen a klímaváltozás lehet, és egyre kevésbé érvényesül az, amihez évszázadok során hozzászoktunk, így valószínűleg már nem a Golf-áramlat kiegyenlítő hatása lesz a meghatározó, hanem szélsőségesebb és jóval szárazabb klímára számíthat a kontinensünk nagy része. Pár évvel ezelőtt már jelezték a klímamodellek azt, hogy például Magyarország a hőhullámok kialakulása szempontjából különösen veszélyeztetett terület lesz a következő évtizedekben.

Mindennek ellenére én azt vallom, hogy tespedés az, ami nem lesz fenntartható, nem pedig a fejlődés. Fejlődés mindig is létezett az emberiség történetében, bár jóval lassabb tempóval mint az utolsó évszázadokban, és időnként komoly visszaesésekkel. Amelyik civilizáció megállt a fejlődésben ott rendre elkezdődött a hanyatlás. Egy dolog van, amiben biztosak lehetünk az a változás, és a jelenleginél több aktivitást fog követelni az alkalmazkodás az elkényelmesedett európai polgárok számára. (Megjegyzem, hogy a bevándorlók számára sem lesz már többé Európa az a fajta paradicsom, amilyennek még nemrég látszott.)

A szükségből úgy lehet erényt csinálni, ha egy jóval energia- és anyagtakarékosabb működésre áll át az egész kontinensünk, ami hosszabb távon a klímavédelmet is elősegítheti, igaz persze hogy e téren Kelet-Ázsia és Észak-Amerika gazdaságai jóval meghatározóbb szereppel bírnak. Szükségszerűnek látszik kontinensünk számára, hogy szakítsunk azzal az energiapazarló amerikai életmóddal, amelyre jellemző a használati tárgyak gyakori lecserélése, személygépkocsival valamint repülővel megtett sok ezer kilométer, vegyi anyagok kiterjedt használata vagy a marhahúsevés. (Az, hogy az USA-ban a karbon lábnyom kétszerese az európainak egy más kérdés, nyilván ők később fognak ráébredni a problémák súlyosságára.)

Nagyon fontos, hogy egy közelgő gazdasági válság előtt nem szabad lebeszélni senkit a fogyasztásról, ugyanis a még nagyobb takarékosság munkahelyeket szüntethet meg és mélyítheti a válságot. (A gazdaságnak létezik egy saját természetes ciklusa is, egy-két évtizedenként mindig jönnek a menetrendszerű válságok, bár ezek mélysége eléggé különböző.) A válság viszont nagyon jó alkalom arra, hogy a gazdaság szerkezete megváltozzon, a kevésbé anyag- és energiaigényes tevékenységek irányában. Az ipari termelés valamennyire csökkenhet (bár ennek jelentős része export lehet más kontinensekre), viszont növekedhet a szolgáltató szektor és a kevésbé szállításigényes ágazatok.

A szárazabb éghajlat miatt valószínűleg kevesebb élelmiszert tudunk majd megtermelni mint eddig, csökkenhet a hús- és tejfogyasztás, viszont előtérbe kerülhetnek szárazságtűrő növények és a rövidebb tenyészidejűek, amelyek kevesebb vizet igényelnek. (A kukorica rovására növekedhet például a borsó vagy köles aránya, emiatt is változhat az ételeink összetétele.)

Azt is tudni kell, hogy az energiaszegény országokban gyakori, hogy a lakóépületek nagy részét alig fűtik, jellemzően Japánban vagy Dél-Amerika mérsékelt éghajlatú országaiban, bár igaz, hogy náluk a tenger közelsége miatt a nagyon hideg téli időjárás is ritka. Várható például, hogy a fa is nagy érték lesz nemsokára, főleg ha a fával való fűtés gyakoribb lesz és a kevesebb csapadék miatt a növényzet fejlődése is lelassul, sőt Dél-Európa egy része elsivatagosodhat. Ezt felismerve úgy lehetünk „jó fiúk” a saját szemünkben, ha hirtelen elkezd mindenki karbon lábnyomokat számolni és takarékoskodni az energiával valamint az egyre drágább nyersanyagokkal. Példaként a megdráguló papírral való takarékosság egyik módja az lehet, ha minél kevesebb dokumentumot nyomtatunk ki, csak tényleg azt amire valóban szükség van, két oldalra és szürkés árnyalatú, vékonyabb, újrafelhasznált lapokra. A betonozás és térkövezés ellenében teret nyerhet a parkosítás és a vizet megkötő természetes növényzet meghagyása.

Mindezt egy borzasztó nagy idealizmus mondatja velem, mert a törvényeket általában a jómódú emberek hozzák, kevés empátiával az átlagos vagy az alatti életszínvonalon élőkre. Emiatt nem ösztönzik a kisméretű autók használatát (például súly szerinti kemény progresszív adóztatásával), és emiatt nem fejlesztik rendesen Európa nagy részén a tömegközlekedést sem. Ehelyett mindenki mutogat másokra, hogy ő csak a szennyezés egy kis részét adja, és előbb csökkentsen más. Ez a helyzet megváltozhat persze, például ha a műanyagok megdrágulnak, az takarékosságra ösztönözhet, ami miatt a műanyagterhelés is csökkeni fog és javul az újrahasznosítás aránya. Tehát a piaci viszonyok változása is segítheti az életmódváltozást, bár ez önmagában aligha lesz elég.

Az arisztokrácia és az elitek fogyasztási szokásai azok, amik nehezebben változtathatók, pedig fontos lenne, mert őket próbálja utánozni vagy mondhatni majmolja a nagy többség. Lényeges változást úgy tudnék elképzelni, ha mondjuk a brit uralkodóház elkötelezné magát, hogy éveken keresztül felezni fogja a karbon lábnyomát, például mindenhova egy autóval és telekocsival utaznak, kevesebb repült kilométerrel évente, akár Windsor egy részének átadásával más célokra. Az arisztokrácia mindig lassan mozdul, nehezen fogad el új gondolatokat, az úgynevezett celebek (vagy hírességek) esetében pedig az a fő gond, hogy azzal mutatják ki a sikerességüket, hogy mennyi pénzt képesek elszórni. Léteztek már aszketikus életmódot folytató arisztokráciák a világtörténelemben (bár nem túl gyakran), és ha ez divat egyszer elterjedne Európában, az nagyon sokat tudna segíteni a környezetvédelem helyzetén.

Különféle forgatókönyvek léteznek a közeljövőre vonatkozóan: az egyik szerint a nacionalizmusok felerősödése várható és folytonos háborúk (nem csak Kelet-Európában, hanem például a Balkánon is), a dél teljesen eltávolodhat északtól. Ilyen esetben a kormányok minden erejét lekötné, hogy úrrá legyenek a helyzeten és megakadályozzák a harcok, zavargások továbbterjedését. Másfajta forgatókönyv szerint a globális kapitalizmus győz a háborúskodással szemben (a kereskedelmi érdekek felülírják az ellentéteket), bár ha túlnyeri magát, akkor is  folytatódhat az energiapazarlás a régi módon. A harmadik lehetőség egy nagyon erőteljes és proaktív alkalmazkodási folyamat, a lakóépületeink, az élelmiszertermelésünk és az életmódunk teljes átalakításával. Nyilván ezek közül mindhárom tendencia érvényesülni fog egymás mellett egy időben, évtizedek alatt mutatkozhat meg, hogy melyik lesz a domináns, melyik irányba fogunk haladni, és hogy egyáltalán a kontinensünk egysége megmarad (esetleg javulhat is) vagy pedig teljesen széthullik.