Mivel a tudomány lényegében érzelemmentes, ezért nem nagyon tudunk vele azonosulni, kivéve persze azokat, akik foglalkozásuk révén ebben utaznak. Laikusok számára a tudomány lehet érdekes, félelmetes vagy éppen a szabadságukat korlátozó is, hiszen a klasszikus tudomány teljes mértékben determinisztikus szemléletű. Nagyon sokféle hitrendszer és hiedelem van bennünk, amelyek a tudománynak ellentmondanak, vagy legalábbis nem összeegyeztethetőek vele. Ezek az eltérő hitrendszerek és hiedelmek nagyon sokféle forrásból eredhetnek és nem mindig könnyű eldönteni, hogy mennyiben hasznosak vagy károsak. Meg merném kockáztatni, hogy a legtöbb hiedelemnek van valamiféle igazságtartalma vagy igazság magva, amire nem is nehéz rálelni feltéve, hogy nem ragaszkodunk ahhoz, hogy az állításokat szigorú tudományos racionalitással vizsgáljuk.

Hit nélkül élni szinte lehetetlen. Tapasztalataink hézagait tölti ki a hit, a pontokat összekötve egy ábrához jutunk. (A világ persze sosem lesz olyan, ahogy a kis Móricka-rajzaink alapján elképzeljük.) Az információ darabokból egy képet alakítunk ki, és hogy mely információkat tartunk fontosnak és mit pusztán figyelem elterelő zajnak, az már a felfogásunkon múlik. Az érzelmi viszonyulásunk alapján fogjuk tudni súlyozni az információkat, az érzelmek az agyunk „Higgs-bozonjai”, hiszen súlyt adnak a gondolatainknak. Tehát amiket pozitív módon kiválasztunk, azok lesznek a támpontjaink, amelyek alapján a világot értelmes egészként tudjuk elképzelni. Hogy mivel tudunk érzelmileg azonosulni, ez nagyban meghatározza a hitrendszerünket.

Ha csak a tudományban hinnénk, akkor ahogy mondani szokták, nagyon „kockák” lennénk, amellett, hogy még nyomasztó is lenne számunkra a személytelen világa. Az ember pedig nem csak „sapiens”, hanem „ludens” is, játékos természetű. A babonák is igen gyakran ennek a játékosságunknak a kifejezései, amellett, hogy egy babona lehet akár pozitív is, mert aktiválva a figyelmünket segít az adott feladatra koncentrálni.

Az összeesküvés elméletek megint csak gyerekesek, mivel egy tündérmesén alapulnak, ahol vannak jók és gonoszak, és mi természetesen a jó oldalon vagyunk. Nekem olyannak tűnnek, mintha dacos gyerekek találták volna ki őket, akiket „direkt nem érdekelnek” a tudományos megállapítások és szembemennek sok egybehangzó szakértői véleménnyel is. A társadalomtudományok eleve „puha tudományok” és politikai irányzatok szolgálatába állíthatók, emiatt a szélhámosoknak is nagyobb terepet adnak. Az összeesküvések igazság magva olyasmi lehet, hogy ne várjuk külső tényezőktől a közösségünk sorsának jobbra fordulását, mert valóban léteznek különféle összefonódások és lobbik a saját érdekük hatékony képviseletére, és ezeket általában teljesen hidegen hagyják a mi sajátos viszonyaink. Amíg az összeesküvés elméleteket nem vesszük túl komolyan, hanem egy kicsit a babonák szintjén tudjuk kezelni, addig rendben van, viszont ha már médiumokban terjesztjük, az már akár elmekórtani problémákra is utalhat.

Az ún. „áltudományok” mint például a homeopátia vagy a számmisztika a tudományhoz hasonló sajátos rendszerekben működnek, bár lényegesen egyszerűbb módon. Én még nem láttam olyan esetet, hogy valamelyik igazából komoly, mérhető károkat okozott volna éppúgy, mint a különféle vallási szekták is csak nagyon ritkán okoznak károkat (erre mielénk legalábbis). Nem mondható nagy túlzásnak, ha az ilyen „áltudományok” egy részének alapfilozófiáját az anyag hullámtermészetével hozzuk összefüggésbe, ami a hagyományos, az anyagot részecskeként leíró felfogásnak ellentmond, viszont a kvantummechanikának már kevésbé. Ezzel csupán azt állítom, hogy a tudományon belül is léteznek a mindennapi tapasztalatunkkal nem értelmezhető jelenségek, és a tudománynak az alapvetése, hogy a megfigyelő és a megfigyelt teljesen független, a szubatomi részecskék világában már nem állja meg a helyét. Az ún. placebó hatás 30% javulást is hozhat egyes betegségekben, már emiatt is lehet a homeopátiának létjogosultsága. Emellett létezik még többek között a parapszichológia területe is, ami megint csak egyfajta szürke zóna, hiszen a tudománynak megállapodás szerint teljesen objektívnak és tudatunktól függetlennek kell lennie.

A különféle vallások is gyakorlatilag a hagyományos tudományos felfogással nehezen összehangolható nézetekből állnak, azonban mindig tartalmaznak egy olyan etikai rendszert, amely ugyan nem nagyon értelmezhető tudományos szemszögből, viszont segíti az emberek együttélését. Minden vallásban jelen van a közösségi elem, mert vagy egyértelműen közösségépítő célúak vagy pedig a közösség által megtámogatott, egyéni lelki gyakorlatokról van bennük szó. Elvi alapokon a vallásosságot is támogathatná a tudomány, a gyakorlatban viszont azt látjuk, hogy az ilyen támadások nem lennének megalapozottak, kivéve persze ott, ahol a vallás doktriner, ideologikus színezetet ölt és támadólag lép fel tudományos alaptételekkel szemben. Mivel a tudomány és a vallás kiindulópontja teljesen más, és mivel „nem ugyanarról szólnak” (bár lehetnek néha közös pontjaik is), emiatt nagyon jól megférnek egymással.

Valójában nem is kell a tudományban hinni, hanem a tudományos módszert kell megismerni, ami arra szolgál, hogy tapasztalati tényekből mikor vonhatunk le valóban megalapozott következtetéseket. Ezt a racionális módszert mindenkinek el kellene tudni sajátítani legkésőbb a középiskolában, ami persze nem nagyon történik meg. Megint más kérdés, hogy a racionalitás jó alap lehet, de ezen kívül még játékos, kreatív, emocionális, közösségi és egyéb igényeink is léteznek, amik mind segítenek minket abban, hogy elboldoguljunk az életben.